Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

hogy a nyilvántartás gondolata nem a németektől, hanem az amerikaiaktól származik. Az adatainkfelvétele után kaptunk egy tenyérnyi, angol nyelvű sze­mélyi igazolványt, melyre fénykép helyett ujjlenyomatunkat kellett nyomni. Rajta volt viszont két bűvös szó „Displacedperson ", elhurcolt személy. Ez apa­pírfeljogosított bennünket arra, hogy a szovjet zóna kivételével az amerikai, az angol és a francia zónában szabadon mozoghassunk. Életünk folyásában némi izgalmat hozott egy váratlan esemény. Egyik délután nagy lelkendezve jött haza Kissné lányával. Elmesélték, milyen megle­petés érte őket. Az országúton sétáltak, nem nagyon törődtek a mellettük elszá­guldó amerikai jeepekkel. Ezeken a kocsikon az ami katonák általában nagy lezseren nem az üléseken ültek hátul, hanem a kocsi végét keretező fémlap élén nyugtatták feneküket, lábuk pedig a hátulsó ülésen pihent. Amint Kissnéék sé­táltak, egyszer csak látják, hogy a mellettük elvágtató kocsi után valami kisebb tárgy csúszik az út betonján. Odaszaladtak és felvették, egy pénztárca volt. Nyilván valamelyik ami katona farzsebéből csúszhatott ki. Kétezer márka volt a tárcában, amerikaiak által nyomtatott márka, ami igen nagy pénz volt. Per­sze összeültünk, mit csináljunk a váratlan ajándékkal. Végül is rábeszéltük Kissnét, vegyünk egy pár lovat és egy kocsit, ez a hazamenetelben feltétlenül nagy segítségünkre lesz, holmijainkat felrakhatjuk, a hölgyek felülhetnek stb. Addig is míg hazamenetelünkre sor kerülhet, szabadabban, könnyebben mo­zoghatunk. így is tettünk. Néhány napos tájékozódás után a környező tanyákon sike­rült egy viszonylag jó állapotban lévő kocsit és két 6-7 éves könnyű lovat venni elfogadható áron. A megmaradt pénzt visszaadtuk Kissnének. Jó hogy maradt pénz, mert a lovakat etetni is kellett és nem volt olcsó az időnkinti patkolás sem. Helyet kaptunk a szállásunknál lévő istállóban. Hamarosan ki is próbáltuk a lovakat hosszabb úton. Említettem már, hogy Kissné kimenekített holmiját egy Tittling nevű faluban hagyta. Egyik reg­gel befogtuk a lovakat és elindultunk a holmiért. Passaunál átmentünk a Du­na-hídon. Hegyes, szerpentines úton haladtunk, nagyon szép vidék volt. Az útnak külön neve is van: Ostmarkstrasse. Mindjárt Passau határában szép várromot találunk, a neve Burg Rechenstein. Utunk második felében, kö­zel már Tittlinghez három vár ötlik a szemünkbe. Ahogyan az út erősen kanyar­gott, hol jobbról, hol balról láttuk őket. Később megtudtam, hogy a XV. század­ban épültek, de a XVIII. században elpusztultak, majd a múlt század romanti­kus korszakában épültek újjá. Nevük Saldenburg vára, Schloss Engelburg és Schloss Fürstenstein. Tittling Passautól 27 km-re fekszik. A lovakat a lehetőség szerint kíméltük a nehéz terepen, minden emelkedésnél leszálltunk és ahol szüksége mutatko­zott, még toltuk is a kocsit. Kényelmes tempóban délután közepe táján már Titt­lingben voltunk. Kissné viszonylag könnyen megtalálta a házat, ahol holmiját hagyta. Minden megvolt hiánytalanul. Nem lett volna okos dolog a délután második felében visszaindulni, ezért ott aludtunk. A két hölgy a házban, Tibor és én a pajtában. Reggel indulás vissza. Délután folyamán minden baj nélkül 265

Next

/
Thumbnails
Contents