Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

sokkal komolyabb helyzetekben is megtalálta mára kiutat. Egyébként nagyon hallgatag volt, magáról soha nem beszélt. Civil ruhában volt, de tartásából, elejtett megjegyzéseiből hamar megállapítottuk, hogy katona volt azelőtt. Gyakran tettem vele nagy sétákat, ilyenkor beszédesebbé vált. Egy időben Schaldingon kívül, az utolsó háztól vagy 100 méterre amerikai katonák egy szakasza telepedett meg, sátrat vertek és minden nem amerikai autót igazoltattak, SS-ekre vadásztak. Újdonsült barátunkkal, Henrikkel ismételten sétáltunk erre és ő feszült figyelemmel kísérte az amerikai katonák ténykedését. Ez engem különösebben nem érdekelt, öt viszont láthatóan nagyon is. Egy alkalommal érdekes történésnek voltunk szemtanúi. A falu utolsó házainál mehettünk, amikor a hátunk mögött nagy sebességgel egy DKW-kocsi közeledett, mögötte egy jeep vágtatott, mintha üldözné. Alig száguldott el mellettünk, vezetője meglátta az igazoltató amerikai katonákat, nyilván elveszthette a fejét, mert az enyhe kanyarban lesodródott a padkára, jobb kerekével nekiment az árokra fektetett kis fahíd szélének. Ez a nagy sebességgel vágtató kocsitfeldobta a levegőbe, az félig megperdült és az oldalára esve csúszott végig a betonon. Mire megállt, az amerikai katonák már fegyverrel körülvették, kiráncigálták belőle a halottsápadt vezetőt és egy jeepbe begyömöszölve elvágtattak vele. Henrik némán nézte végig a jelenetet. Nagy sokára megszólalt: - Látod, milyen ostobák az emberek? Ha valakinek vaj van a fején és menekülnie kell, az ne civil gépkocsiba üljön, ez manapság feltűnő. Húzza meg

v magát szép csendesen, merüljön alá a tömegben és várja ki, míg minden elcsendesedik. Szállásunkra visszatérve látnivaló volt, hogy az esemény mélyebb benyomást tett rá, mint gondoltam volna. Kért, hogy hallgassam meg, mert nagy gondban van. Ez volt az első eset, hogy megnyílt, amióta velünk van. Elmesélte, hogy tiszt volt a magyar hadseregben és a háború végefelé, német neve miatt (amit eddig soha nem emlegetett) átvezényelték az SS-be. Ez még nem is lett volna olyan nagy baj, de bal karjába betetoválták a vércsoportjelzést, amiről mindenki azonnal felismeri, hogy az SS-ben szolgált. Pedig ő teljesen ártatlan, nem csinált semmit, csupán néhány hónapot töltött német egyenruhában. És én a jó bolond, mindent elhittem, ebben a korban a jóhiszeműségnek nincsenek határai. Ezután rátért a lényegre. Ő csak úgy tud megmenekülni az SS-katonákra váró fogságtól, ha megszabadul a vércsoport áruló jelétől. Mivel beszélgetéseinkből tudta, hogy a sebészetben jártas vagyok, váratlanul feltette a kérdést, nem operálnám ki karjából a betetovált betűt. Elkezdett könyörögni, mentsem meg a fogságtól, amivel számolnia kell. Csupán idő kérdése, mikor csúszik el egy igazoltatás alkalmával. Őt várja odahaza a családja, gyermekei, felesége, ha elfogják, soha nem kerül haza. A végén már magam is meghatódtam nehéz sorsától és megígértem, hogy megcsinálom másnap a műtétet. így is történt. Valahonnan volt neki érzéstelenítője, ez kellett, mert félt a fájdalomtól Elérzéstelenítettem és fertőtlenítettem a bőrfelületet, utána csipesszel redőbe emeltem a bőrt és szikével kivágtam az áruló jelet. Egy öltés, majd sebhintőpor rá, leukplaszttal leragasztottam és máris készen voltunk. Egyszerű beavatkozás volt. 262