Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

süteményeket ehettünk itt. Nem kisebbítette elragadtatásunkat az sem, amikor megtudtuk, hogy a torta melasszal készült és hogy az almáspitének hitt süteményben reszelt tök van. Kit érdekelt ez akkor. Jól éreztük magunkat, enni lehetett, ez volt a legfontosabb. Mi akkor a vasszeget is megettük volna. Felfedeztünk még egy kedves helyet, a Wittelsbach kávéházat. Itt a melaszos torta mellé még zenét is kaptunk. Meghatározhatatlan korú, erősen szőkített hajú, enyhén molett hölgy játszotttangóharmonikán, egybőlelneveztük „HerflisBöské"-nek. Ide is sokszor betértünk. Egy alkalommal felkerestük Passauban a városi állatorvost is, hátha tud valami munkalehetőséget biztosítani. Alasztics Tiborral ketten mentünk el hozzá, bemutatkoztunk. Láttam, nem nagyon hiszi el, hogy mi állatorvosok vagyunk, lehet az ő helyében én is bizalmatlan lettem volna egy idegen náció fiával. De szerencsénk volt. Éppen egy lovat hoztak vizsgálatra. Megvizsgálta, majd felszólított, hogy nézzem meg én is. Eleget tettem kívánságának, szerencsém volt, diagnózisom egyezett az övével. Erre kissé felengedett. A végső csatát azonban akkor sikerült megnyerni, amikor közöltem vele, hogy más hiba is van itt, mert a lovon rühös foltok kezdődnek. Apró az elváltozás, még csak a kezdetén van, de alapos megszemlélés után észrevehető. Elővettem zsebemből egy tízpfennigest és elkezdtem vele vakarni a ló nyakán az apró foltokat. Ahogyan a nagy könyvben meg van írva, úgy mutatta a ló, milyen jólesik neki a vakargatás. Nyakával nekem dőlt, ajkát csucsorította. Az öreg kolléga viselkedése végképpen megváltozott velünk szemben. Nem mondtam el neki, hogy a katonai lósorozásokon, amiket odahaza sokszor kellett végeznem, milyen fontos volt, hogy a rühösségnekmára kezdeti stádiumát is felismerjük. Behívott bennünket a lakására és közölte velem, nagyon szívesen venné, ha beállnék a Passau környéki körzetbe dolgozni, ő egyedül már nem bírja. Ehhez más nem kell mint szerezzem meg a városnál a működési engedélyt. Ez gyakorlatilag könnyűnek tűnt. A városházán kimondottan udvariasanfogadtak. Megnézték a diplomámat és közölték velem, semmi akadálya a munka megkezdésének, csupán egy feltétel van. Rendelkeznem kell a legszükségesebb műszerekkel. De ezt megvásárolhatom az óvárosban lévő műszerboltban. Rohantam a műszerüzletbe. Itt is udvarias, előzékeny eladóval találkoztam. Igen, van műszerük, minden további nélkül kiszolgálnak, de ehhez szükséges igazolnom, hogy hol dolgozom. Hiába hivatkoztam az öreg helybéli kollégára, a városházi tárgyalásra, egy lépéssel sem jutottam előre. Végül is a helyzet a következő volt: működési engedélyt műszer nélkül nem kaphatok, műszert viszont működési engedély nélkül nem vásárolhatok. Ebből az ördögi körből nem lehetett kitörni. Maradtak tehát az egyéb elfoglaltságok. Közben Schaldingban magányos lakótársunk akadt. Markáns arcú, 30 év körüli férfi lépett be egyik napon hozzánk és magyarul mutatkozott be. Morgott valami nevet és megkérdezte, maradhatna-e pár napig. Hazafelé igyekszik és csak átutazóban van Schaldingban. Természetesen befogadtuk, közben megtudtuk keresztnevét is, Henriknek hívták. Nem nagyon érdekelte, amikor vázoltuk, hogy a hazautazás milyen nehézségekkel jár. Csupán annyit jegyzett meg, 261