Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

ve az éjszaka leple alatt elvontatták őket, nehogy bárki tájékozódhasson a veszteségeikről. Szép sorjában ott álltak a tisztáson, mint egy kísértethadsereg. Délelőtt közepe lehetett, amikor a kis malmot megtaláltuk. Szerencsénk volt, tényleg nem őröltetett senki. A molnárral gyorsan megegyeztünk és máris hordhattuk fel a torokra zsákokban az örlendőt. Kora délutánra készen is lettünk. Közben jói elbeszélgettünk a bajor molnárral, aki tele volt bizakodással a jövőt illetően. Nem fogadta el ellenvetésemet, amikor idéztem a régi latin közmondást, Vae victis -jaj a legyőzötteknek. Amint készen voltunk az őrletéssel és az anyagiakat is elintéztük, máris indultunk vissza. Este lett, mire Turnhofba értünk. Kenyerünk egy időre ismét biztosítva volt. Ahogyan múlt az idő, a fiúkat mindinkább elfogta a honvágy. Május 20. után elhatároztuk, hogy lassan elindulunk hazafelé. Véleményünk szerint rendeződött már annyira a helyzet, hogy nem kell félni útközben a feltartóztatástól vagy éppenfogságba vetéstől. De számolni kellett azzal, hogy számos szűrőhely van, elsősorban a megszállási zónák és országhatárok mentén vagy éppenfolyóátkelőknél, ahol igazoltathatnak bennünket. Ezért nem árt előre tájékozódni. Az első ilyen szűrőhellyel Deggendorfban a Duna hidjánál fogunk találkozni. Elsősorban az ilyen szűrőhelyeken próbálták az amerikaiak az SS-katonákat összefogni. Ezek hiába öltöztek át civil ruhába, volt egy áruló jegyük. A bal felső kar belső oldalába minden SS-tagnak betetoválták a vércsoport megjelölést. Ez alapjában véve okos ötlet volt, mert ha a harci cselekmények során megsebesültek és vérátömlesztésre volt szükség, azonnal tudni lehetett, hogy az illető milyen vércsoportú. Igen ám, de mivel ezt a megjelölést csak az SS esetében alkalmazták, ez a háború után hátránnyá változott, mert ezen az alapon minden SS-katonát le lehetettfogni. Amerikai igazoltatás esetén le kellett vetni a felső ruhát és az inget, a két kart magasba emelni és az amik tüzetesen megvizsgálták a karok belső oldalát. Akinél a tetoválást megtalálták, máris állították félre. Sokkal döntőbb volt ez az áruló jel az igazoltatás, alkalmával, mint bármilyen - esetleg mentesítő - hivatalos papír. Bárminket ez a veszély nem fény egetett, mégis elhatároztuk, hogy felderítjük, mikéntis lehetDeggendorfnál a hídon átjutni. Ez a felderítés azért is szükséges volt, mert hallottuk, hogy a híd nincs a nap 24 órájában nyitva, meghatározott időközökkel nappal és a teljes éjszakára lezárják. Ezért azután hármasban, Tibor barátommal és Faith Pistával egyik nap kora reggel nekiindultunk kifürkészni, hogy valójában mi is a helyzet. A távolság Deggendorfig 38 km, ezt oda-vissza egy nap alatt gyalog megtenni nem lehet, ezért eleve két napra terveztük az utat. Némi kosztot is vittünk magunkkal. Nagyon szép májusi reggel volt, amikor elindultunk. Az már csak természetes volt, hogy most is végigfürkésztük az út mindkét oldalát, keresve az amerikaiak által eldobált élelmiszereket. Találtunk is jócskán csokoládét, kekszet. Bár jól kiléptünk, délután közepe lett, mire Deggendorfba értünk. Egyenesen a hídhoz mentünk. Vagy két órán keresztül figyeltük a forgalmat, mely meglehetősen nagy volt, rengeteg gyalogost, lovas kocsit láttunk, autóval csak az amik száguldoztak. Mindkét irányban hömpölygött az áradat, kopottan, rongyosan igyeke252