Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Durgonicsné Molnár Erzsébet: Tolna vármegye agrárkultúrájának eszmei veszteségei a második világháború következtében • 83

tek át Németország megszállási zónáiba. Ez a létszám a népszámlálás szerinti németségnek több mint 50%-a volt. A korábban német többségű Völgységben kisebbségbe kerültek, mivel 13 300 személyt érintett. Nem kíván külön magyarázatot, mit jelentett ilyen nagy tömegű munkáskéz és szakmai ismeret kivonása a megye gazdasági vérkeringéséből. Ha csak az említett istállózó állattartásra, a tehéntartásra, a tej- és vajtermelésre, a fejlett szövetkezetekre vagy az intenzív növénykultúrákra gondolunk, mind-mind megsínylette a hozzáértő kezek és művelési mód hiányát. De a falvakban a gazdálkodáshoz szükséges egyszerűbb munkaeszközöket is ügyes kezű háziiparral is foglalkozó emberek állították elő, ezenkívül fejlett kisipar szolgálta mind a gazdaság, mind a lakosság igényeit. Ezt a fennmaradt összeírások is igazolják, a falvakban a legfontosabb iparágak, mesterségek képviselői éltek és dolgoztak. Az ő szakmai ismeretük is hiányzott a háborút követő újjáépítéskor, az agrárkultúra helyreállításában. Az ő jelenlétükkel talán könnyebben lehetett volna az üzemképtelen gépeket, az elromlott eszközöket megjavítani és a föld mielőbbi művelésére fogni. De nem volt könnyű a betelepülők helyzete sem. Hosszú hónapok hányattatásai után ugyan fedél került a fejük fölé, de milyen áron! Az új, szokatlan körülmények, a szétszakított családok megélhetési gondjai mellett a bizonytalanság is fékezte munkakedvüket. Attól tartottak, hogy kapott földjüket elveszik és újból földönfutóvá lesznek. Ezért is sürgették a pártok a mielőbbi telekkönyvezési, hogy a telepesekben is és az új birtokosokban is erősítsék a tulajdonosi érzést javítsák a munkakedvet. Mire megnyugodtak volna a kedélyek, 1947 tavaszára újabb telepítési hullám érte el a megyét. A Felvidékről kitelepített magyarokat irányították Tolnába, most már nem titkoltan a kitelepítésre ítélt németek birtokaiba kívánták behelyezni őket. Közel ötezer személy érkezett, állatokkal, gépekkel, eszközökkel. Ők valamivel kedvezőbb körülmények között kezdhették az itteni életet, a gazdálkodást, mint a székelyek, mert jobb módúak voltak és a szerencse folytán magukkal hozhatták legfontosabb gazdasági értékeiket is. Közel négy éven át állandó változásban volt a falu, cserélődtek a földek, a házak gazdái. Nem csoda, ha fennakadás volt a földek művelésében, kiesés a termelésben, a szakszerű munkavégzésben. A földreform is csak a telepítések befejezésekor zárult le végleg. A telepítés során a megye kis- és középbirtokai cseréltek gazdát, a földosztással pedig a nagybirtokok szűntek meg. Ez is visszaesést eredményezett a gazdálkodásban. A tulajdonosváltásból fakadó üzemmódváltozás eleve a külterjes kisüzemi gazdálkodást tette lehetővé. Ehhez társult még az újgazdák tőkeszegénysége, szakismeret és megfelelő munkaeszközök hiánya. Ebből következett, hogy nem tudtak hatékonyan gazdálkodni, jórészt csak saját szükségleteik kielégítésére termeltek. Ez a megye agrárkultúráját azonban nem tudta mozgásba hozni, fellendíteni, sőt jelentősen lefékezte, visszavetette. Együttesen a háború, a földreform és a telepítések olyan károkat okoztak a mezőgazdasági termelésben, amely károk kiküszöbölésére a korabeli 104