Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)

László Péter: Tolna megye 1956-ban • 71

sonló incidens itt is bekövetkezzék. Olyan döntés született, hogy a közintézmények fegyveres őrzéséről gondoskodni kell. A tolnai, dombóvári és tamási magyar helyőrségtől október 25-én fegyvereket, illetve az igényeknek megfelelően fegyveres őrséget kaptak a megyei és járási pártbizottságok és tanácsok. Szállítottak fegyvereket a megye jelentősebb üzemeibe, a termelőszövetkezetekbe és a gépállomásokra. A fegyvereket azonban nehéz volt szétosztani, mert az üzemi vezetők többsége nem engedte átvenni azokat. A járási székhelyekre kiszállított fegyverek is zömében a rendőrkapitányságokra kerültek, mert ott lehetett biztonságos őrzésükről gondoskodni. Ezek a fegyverek kibontatlanul, bezsírozva vártak sorsukra. Később ezekből szerelték fel a forradalom felkelőit, illetve nemzetőreit. Október 24-ét követően az MDP felhívására alakultak civil fegyveres csoportok. Ilyen volt a Szekszárdon létrehozott 70 fős „munkás milicia".

19 A fegyveres őrség megszervezését a tamási járás tanácselnöke a következőképpen írta le visszaemlékezésében: „1956. október 24-én a járási pártbizottságtól olyan feladatot kaptam, hogy a népi demokráciához hü emberekből egy húszas egységet hozzak létre, amely egység, ha kell, fegyveresen is elhárítja a Budapestről kiszivárgó ellenforradalmi csoportokat, vigyáz a párt- és állami objektumokra".™ A párt utasítására felszerelt, önkéntesekből toborzott fegyveres őrség a helyi lakosság felvonulásaiba és egyéb rendezvényeibe sehol nem avatkozott be. Az október 23-át követő napokban úgy tűnt, hogy Tolna megyében a párt- és állami szervek minden várható és váratlan eseményre felkészültek. A felfegyverzett önkéntesek és a politikai apparátus mellett jelentős számú rendőri és karhatalmi erő is rendelkezésre állt. Ezen túlmenően a megye három laktanyájában magyar, kettőben pedig szovjet helyőrség állomásozott. A védelmi jellegű intézkedések mellett a megye vezetői folytatták a parasztságot ért sérelmek összegyűjtését. Szekszárdon utcánként kisgyűléseket tartottak, ahol ígéretet tettek a panaszok orvoslására. A parasztság a törvénytelen kilakoltatásokat és a baktai szőlők kisajátítását sérelmezte. Kérték a szabad kereskedelem és a piac lehetőségét. Szót emeltek a szabad szervezkedésijog és az önkéntes alapon nyugvó szövetkezetek mellett. A beszolgáltatási rendszer eltörlését, valamint az emberi méltóságot sárba tipró törvénytelenségeket vetették fel legtöbben.

21 A megyeszékhelyen az első jelentős tömegdemonstráció akkor zajlott le, amikor nyilvánosságra hozták Gerő Ernő leváltását, Kádár János első titkárrá választását. A Tolnai Napló így kommentálta az eseményt: „Apárt újelső titkárának és a Minisztertanács elnökének csütörtök délutáni nyilatkozata után nemzeti színű kokárdás fiatalok és idős emberek járták Szekszárd utcáit és nemzetiszín szalaggal övezték a házak és a kirakatok ablakait. Piros-fehér-zöld zászlók lengtek a középületeken és több magánházon is. Az egykori forradalmi Szekszárd visszanyerte bizalmát, s a koraesti órákban kedves ünnepség keretében koszorúzták meg az első és második világháború magyar hősi halottainak emlékművét, amelyet a sztálinista világ éveken át elfelejtett Szekszárdon... "*

2 77