Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)

Cserna Anna: Bevezetés Nagy Károly kiadatlan Széchenyi István-tanulmányához • 149

kiindulva a birtokos nemesség álláspontjára keresett magyarázatot. Ennek igazolására - és több kiegyezés előtti és utáni - röpiratában Széchenyi államférfiúi és történeti szerepét emelte ki. Úgy ítélte meg Széchenyi személyét, hogy az egyszerre volt az értelem és az érzelem embere, „aki nem a szabadabb röptű közvéleményt teremte, de a közvéleménynek lön nyelve, hirdetője, eszköze. "* Ez a Kemény-féle vonal a XIX. század második felének történetírásában mindvégig jelen volt. A kiegyezés előtti munkák között nem egy egészen figyelemre méltó. Egy közös bennük, hogy a szerzők mindegyike személyesen ismerte Széchenyi Istvánt. Vizsgálták az államférfi reformcselekedeteinek indítékait, Kossuthtal való viszonyát, betegségének hátterét, halála körül kialakult véleményeket. Ebben a korszakban, 1866-ban jelent meg az első életrajz róla Falk Miksa polgári származású banktisztviselő - és újságírótól.

10 A legkorábbi ábrázolások időben közel álltak a reformkorhoz, a szabadságharchoz, a megtorlás éveihez. Bennük a dolgok közelisége, személyes átélése az egykori „békepárt"képviselte „ésszerű mérséklet" elismerésével együtt jelentkezett. A kiegyezést követő évtizedek Széchenyi-tanulmányai a nézetek sokféleségét mutatták, bár abban megegyeztek, hogy az állameszme szellemében fogalmazódtak meg, felhasználva bizonyságul Széchenyi szellemi hagyatékát. Találunk politikai, közjogi, pénzügyi, igazgatási, nemzetgazdasági, polgári vonásokat kiragadó, nemzeti függetlenséget szólamszerűen hangoztató, agrárius színezetű, lélektani elemzés módszereivel dolgozó, aulikus szemléletű, hatalmi szempontok szemszögéből, Deák képviselte eszmény alapján íródott műveket. A szerzők között volt esztéta, író, hírlapíró, politikus; a politikai beállítottságra nézve szabadelvű, mérsékelt ellenzéki, reakciós. Elemezték Széchenyi antifeudális célkitűzéseit, írói felkészültségét, politikai felismerő képességét. Tartották őt a modern Magyarország megteremtőjének, géniuszának, de nem jóstehetségnek és melankóliában szenvedőnek.

11 A szerzők többsége az 1840-es évek Széchenyijét értékelte és emelte a magaslatokra. Az 1830-as évek cselekvő, közéletet teremtő Széchenyije a '40-es években megtorpant. Széchenyi megriadt a maga teremtette közvéleménytől, és a publicisztikájában ennek az erőnek a fékezésére törekedett. A forradalom utáni irodalomban a visszafogott reformer kapott pozitív megvilágítást. A monarchia utolsó évtizedei Széchenyi-kultusz jegyében teltek. A tanulmánykészítők sokféleképpen közelítették meg Széchenyit. Egy részük Kemény Zsigmond nyomán haladva, elsősorban a nacionalizmus, a nemzet, a magyar faj kérdéseivel hozták őt kapcsolatba. Néhány szerző, mint Angyal Dávid a Tisza István-féle merkantilista irányzatnak megfelelően Széchenyi ön- és nemzetnevelési nézeteit tanulmányozta. Réz Mihály az államférfinak a célszerűség szemszögéből történő megítélésével foglalkozott a relativitás tanának felhasználásával. Széchenyi valóságismeretét dicsérte 152