Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

T. Mérey Klára: Mai dunántúli kisvárosok a dualizmus idején különös tekintettel Tolna megyére. • 5

és egyik fontos kereskedelmi központjában, Bonyhádon. Ez a település, amely Fényes idézett művében mezőváros, az 1877. évi helységnévtár szerint viszont német és magyar lakta falu, az 1890-es években már járásbírósággal, királyi körjegyzőséggel rendelkezik. Működött ekkor falai közt egy ág. evangélikus algimnázium, tanonciskola, takarékpénztár, többféle egylet, s azonkívül volt vasútállomása, postája, távíróhivatala, posta-takarékpénztára. Fejlődő település volt tehát, s ez az 1900-1910 közötti időszakban már 12%-os népességnövekedésben jelződik is. Bonyháddal ellentétben a Dunántúl északi részén fekvő Dorog népességének száma 1881-1900 között nőtt, de a századforduló első évtizedében már csökkent, igaz, csak 1%-kal. Ez a település, amely Esztergom megyében feküdt, kőszénbányájáról volt nevezetes. A helységnévtár falunak említi, ahol 1870-es években 185 ház állott. Posta volt a településben, de a legközelebbi törvényszék Komáromban, a járásbíróság és az adóhivatal Esztergomban volt. Lakosságcsökkenést találunk Oroszlányban is, ahol már az 1881-1900 közötti időszakban fogyott a népesség. Ez a település az 1860-as években falu volt, s Tata vonzáskörébe tartozott, utolsó postája is Tatán volt. A törvényszékre viszont Komáromba jártak a lakosok. Fényes Elek adatai szerint a település lakosai fuvarozásból, szén- és mészégetésből sok pénzt kerestek. A tatai uradalom egyik majorja is itt volt. Ez az uradalom az Eszterházy grófok tulajdonában volt. A századforduló után lakosságcsökkenést találunk Tatán is, amely pedig a múlt század 90-es éveiben mint „csinos és fejlődő nagyközség" szerepel a leírásokban. Ugyancsak lefelé hajló trendet, csökkenő népességet mutat Várpalota is 1881-1890 között, majd a század első felében némi emelkedés tapasztalható a népességszámban. Stagnál viszont a lakosságszám Zalaszentgróton, amely az 1860-as években mezőváros, utóbb nagyközség és járási székhely volt. Gróf Batthyány birtok volt itt, s maga a település már az 1890-es években fejlődést mutat, élénk marhavásárairól volt nevezetes. A népességcsökkenés, ill. stagnálás okait történeti távlatból, de még madártávlatból is nagyon nehéz megítélni. Mindenképpen jeleznünk kell azonban, hogy a később azonos fejlődési fokra érkező és szétszórt mai dunántúli kisvárosi hálózat a népesség fejlődése szempontjából a múltban jelentős eltéréseket mutatott. E stagnáló, ill. fogyó népességű települések mellett ti. találunk olyan településeket is, mint pl. a hajdani megyeszékhely Vasvári, amely 1881-1900 között képes volt háromszorosára növelni lakosainak számát. De más példánk is van. Az utóbb Keszthelybe, olvadt, annak „polgárvárosát", képező Kiskeszthely, amely ugyanebben az időszakban több mint kétszeresére növelte lakosságának számát, avagy a Százhalom vagy Batta néven szereplő szerb-sokac-német falu Fejér megyében, amelyet az 1890-es években szerb és magyarok lakta nagyközségnek említenek a források, s amely 1881-1900 között közel másfélszeresére tudta felduzzasztani népességének számát. E sokszínűség azonban nemcsak a demográfiai adatok eltérő jellegében mutatkozik meg, hanem eltérő volt a települések belső társadalma, és így karaktere is. E táblázatok adatainak olvasásakor figyelembe kell vennünk, hogy 1881-től már homogén korabeli népszámlálási adatok egybevetéséről van szó. Véleményünk szerint területenként haladva értékelhetjük ki leginkább a rendelkezésünkre álló sokszínű adatsort. így vázolhatjuk fel az egyes települések múltbeli arculatát, s reményünk szerint kialakíthatjuk a mai kisvárosok elődeinek eltérő típusait. 9