Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

T. Mérey Klára: Mai dunántúli kisvárosok a dualizmus idején különös tekintettel Tolna megyére. • 5

A kereskedelem kiemelkedő szerepét jelezték az arányok azokban a településekben, ahol a kereső népesség 5% feletti rétege volt kereskedő vagy annak alkalmazottja. E települések viszonylag magas száma (28) arra mutat, hogy a kereskedelemnek döntő szerep jutott e városok gazdasági fejlődésében. Ehhez szorosan kapcsolódik a közlekedés is. E városoknak több mint a felében (23) a közlekedéssel foglalkozók aránya túllépte a 3%-ot, bár ezek egy részénél a dolgozó népességnek ez az aránya csak 1910-ben alakult ki így. Ez utóbbi települések nagyrészt vasúti csomópontok voltak (Barcs, Celldömölk, Dombóvár), vagy pedig fontos vízi és szárazföldi utak érintkezésénél feküdtek (pl. Siófok, Boglár stb). A kereskedelemben dolgozók magasabb arányát illetően Bonyhád'(12%), Dombóvár(Wk), Paks (5%) esett bele ebbe a csoportba 1910-ben. Az eltérő arányok már jelzik a három településben a kereskedelem eltérő szerepét. Ha a földrajzi helyzetet figyelembe vesszük, akkor maris választ, illetve magyarázatot kaphatunk ezekre a különbségekre. Paks esetében a Duna és a század végére felépült vasútvonal, Dombóvár esetében a vasúthálózatban betöltött központi szerep, Bonyhádnál pedig nemcsak a központi fekvés, hanem a lakosság ilyen irányú, széles körű aktivitása is ösztönözte a kereskedelem jelentőségének emelkedését. Ez utóbbi településben a vasútállomás a törzstelepüléstől távolabb, Hidason épült fel. A közlekedésben dolgozók arányát tekintve Dombóvár (28%) és Paks (4,5%) szerepel a Tolna megyei települések közül a kiemelt kategóriában. Ez pedig - az előbb már említett közlekedési helyzetet tekintve - egyáltalán nem tekinthető meglepőnek. Külön kell foglalkoznunk még egy foglalkozási kategóriával, és ez az „egyéb "be sorolt keresők száma és aránya. Amely településben ez az arány magas volt, ott már egy differenciáltabb, „városiasabb "jellegű településsel kell számolni. Ez mindigjellemző az illető településre, akárcsak a házicselédek - e vonatkozásban már értékelt - aránya. Az „egyéb" kategória általában változó, olykor feltűnően változó foglalkozási kategória volt. Bogláron pl. 1900-ban a keresők 3%-át sem érte el az egyébnek minősített réteg, 1910-ben pedig ugyanott már megközelítette a 8%-ot. Ez abszolút számban ugyan csak 12 főről 49 főre történt növekedést jelentett, mégis, önmagában is mutatója volt ez a népesség foglalkozási szerkezetében bekövetkezett olyan változásnak, amely mögött egy fürdőhellyé alakuló falu társadalmi átrendeződését kell sejteni. A más foglalkozású kategóriába nem sorolható és így az „egyéb" foglalkozási kategóriába soroltak aránya 1900-ban Sárváron és Siófokon haladta meg a 6%-ot. 1910-ben Bonyhádon, Celldömölkön, Dombóváron, Dorogon, Siklóson és Zircen lépte át ezt a határt. 1900-ban és 1910-ben Keszthelyen, Kőszegen, Magyaróváron, Nagyatádon, Szigetváron, Szentgotthárdon és Tatán. Mint látjuk, Tolna megye települései közül Bonyhád és Dombóvár ilyen irányú fejlődése mutatható ki - a számok tanúsága alapján. S mi vonható le mindebből a magunk számára tanulságként? A fejlődés feltételei ebben az időszakban eltérőek voltak, de általában kb. azonos intenzitásúak. Egyes esetben azonban ez az intenzitás egymástól eltérő fokú volt, hiszen így volt képes nem egészen egy század múltán nagyjából hasonló fejlődési fokra eljutni a Dunántúl itt tárgyalt 39 kisvárosa. Kiindulásuk eltérő jellege azt mutatja, hogy nehéz lenne bármelyiküket közös skatulyába begyömöszölni, hiszen karakterükjellegük nemcsak gazdasági szinten más, hanem kulturális vonásaik is eltérőek. Mindamellett mindegyikük féltékenyen próbálta őrizni ezt a „másságot", az eltérő jelleget az általuk tárgyalt első világháború előtti időszakban. A fejlődési ütem eltérő, de egy bizonyos kulturális szint elérésének vágya (külön sajtó a lakosság tájékoztatásá36