Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

T. Mérey Klára: Mai dunántúli kisvárosok a dualizmus idején különös tekintettel Tolna megyére. • 5

egyértelműen az iparforgalom jelentőségét mutatja. 1900-ban Bonyhád népességének 27%-a, 1910-ben pedig 31%-a foglalkozott iparral, s 12% körül volt a kereskedelemben foglalkoztatottak száma. A közlekedés aránya viszonylag alacsony. A mezőgazdasággal és őstermeléssel foglalkozók aránya 35%-ról 22%-ra csökkent a század első évtizedében. Feltűnően magas viszont a házicselédek aránya (10% körül), és jelentős a közszolgálatban, illetve szabad pályán dolgozók aránya is (5%). Ennek a településnek is volt lapja, 1906-1909 között Bonyhád és Vidéke címen működő lapjából lett később a Tolnamegyei Hírlap. 1911-1914 közötti évekből pedig két bonyhádi lapot is találunk a Széchenyi Könyvtár hírlap tárában: Bonyhád és Vidéké-nek 1911-1912 közötti, a Bonyhádi Újság-nak pedig 1913-1914 közötti számai olvashatók ott. * * * A kisvárosok típusai Ez a rendkívül színes kép, amelyet most az adatok alapján felvázolhattunk, a ma kisvárosoknak tekinthető települések múltjának sokszínűségét mutatja. Ugyanakkor felhívja a figyelmünket olyan gazdaságtörténeti tényezőkre, amelyek ezeknek a településeknek továbbfejlődését és azonos típusúvá alakulását előmozdíthatták. Ha végigtekintünk e települések gazdasági életének fejlettségi fokán a dualizmus idején, nagyon eltérő képet kapunk, mégis, nagyjából 3 egymástól eltérő típus különíthető el, elsősorban a foglalkozási szerkezete alapján. 12 olyan település van közöttük, ahol egyértelmű a mezőgazdaság vezető szerepe; a századforduló idején kereső lakosságának több mint a fele (51-75%-a) a mezőgazdasággal és őstermeléssel foglalkozott. E települések jó része falu volt ekkor, de akadt közöttük mezővárosból nagyközséggé alakult járási székhely is. (Balatonfüred, Lelle, Budaörs, Kapuvár, Lenti, Mór, Oroszlány, Paks, Sárbogárd, Százhalombatta, Tamási, Újdombóvár.) A12 település között három Tolna megyeit is találunk: Paksot, Újdombóvárt és Tamásit. Mindhárom nagyhatárú, több pusztát is magába foglaló település. De a tágas határ általában is jellemző e - mezőgazdasági karaktert őrző - települések mindegyikére. Természetesen itt is meg kell különböztetnünk alapvetően szőlőműveléssel foglalkozó településeket (pl. Füred, Mór), illetve még eleve a falusi hagyományokat őrző kisközségeket (pl. Lelle). A népesebb települések esetében azonban a határban fekvő egy vagy néha több nagybirtok központja volt az illető kisváros. De ez az utóbbi mozzanat nem jelentette minden esetben azt, hogy a mezőgazdasági népesség zömét a mezőgazdaság kötötte le. Pl. míg a Dőryek tulajdonában levő uradalom központjában: Újdombóváron a lakosságnak több mint a háromnegyed része a mezőgazdaságban kereste kenyerét, addig az Eszterházyak egyik uradalmának központját képező szomszédos Dombóvárra, (az egykori Ódombóvárra) ez egyáltalán nem jellemző. Ebben a nagyközségben már az uradalomtól elszakadó, önálló település jellegét tükrözi vissza az iparforgalmi népesség magas aránya. Iparos, kereskedő és főként a közlekedésben dolgozó férfiak és nők aránya már városiasodó társadalomszerkezetet mutat. Ismét összességében vizsgálva a problémákat: a települések nagyobb hányadában (30) az iparralfoglalkozók aránya meghaladta a kereső lakosság egynegyedét, sőt volt olyan település is (pl. Mosón és Sárvár), ahol annak felénél is több volt. A Tolna megyei települések közül Bonyhádon 1900-ban a keresők 27, tíz évvel később már közel 31%-a, Dombóváron 1900-ban 22,5, tíz év múltán 25,1%-a foglalkozott iparral. Mindkét településben alacsony volt a mezőgazdasággal foglalkozók aránya, viszont jelentős volt a kereskedők száma. 35