Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157

egészségügyi előadást." A szerző a haszontalan tehernek tekintett ismétlő iskolát tartja alkalmasnak az életben különösen értékesíthető oktatásra. Fő tárgyként a közegészségtant és a népbetegségek elleni védekezést jelölte meg, különösen a lányoknak, mert rájuk már 18-20 éves korukban egy család egészségének megvédése hárul. Falusi gondozóintézetek létesítését is fontosnak tartja, fekvőcsarnokkal. Ezt az intézményt nevelésre is fel lehetne használni. Kiemeli a védőnői intézmény fontosságát falun. Közigazgatási intézkedéseket is sürget: pocsolyák megszüntetése, utak portalanítása, tiszta ivóvíz biztosítása, a kocsmák és az iskolák tisztasága; tüdőbetegek köpőcsészékkel, fertőtlenítő eszközökkel való ellátása; nyilvános helyeken oktató plakátok, képek elhelyezése. Az orvosok és a védőnők lakásának, fizetésének rendezése, gépkocsi biztosítása, hogy ne parlagiasodjanak el, ha kis faluban élik életüket. Egészségügyi előadások szervezése, a tanítók közegészségügyi képzése. A házasulandók kötelező orvosi vizsgálata. Valósuljon meg az álom, hogy minden vármegyében legyen tuberkulózisszanatórium. Ne legyen többé a falu az állam mostoha gyermeke! Szándékosan részletesebben próbáltam bemutatni az I. világháború utáni Magyarország társadalmi, gazdasági, közegészségügyi helyzetét és a gümőkór-halálozás arányait, más államokkal is összehasonlítva, hogy így jobban megismerjük azt a kort, amikor Európa-szerte fokozatosan javult már a gümőkór járványügyi helyzete, s ennek nyomai már nálunk is felismerhetők, de a körülményeket jól ismerő szakembereink helyes cselekvési szándékát béklyóba kötötte a fennálló társadalmi rend. Ez áttekintés után a húszas évek végén térek vissza a Tolna vármegyei állapotokra, mert az évtizedek óta sürgetett tüdőszanatórium ügye - ha nem is szanatóriumként, de kórházi osztályként - elérkezett a megvalósulás szakaszába. Bár az eddigi adatok szerint Tolna vármegye - melynek lakossága jórészt mezőgazdasággal foglalkozott, az ipari munkásság aránya alacsony volt még - gümőkóros járványügyi helyzete, halálozása jobb volt a vidéki átlagnál, s még kedvezőbb volt a budapesti és a nagyvárosok halandósági mutatóinál, nagy hiányát érezte egy tüdőgyógyintézetnek, de a 100 évesnél öregebb, s már toldozott-foltozott Ferenczközkórház is elégtelennek bizonyult a vármegye betegeinek ellátására. Emellett más veszély is fenyegette a vármegye népességét, főleg a Sárközt. A Tolnamegyei Újság 1926. június 19-i számában megjelent cikk vészharangot kongat: Őcsényben pusztít az egyke és a tuberkulózis! Családok halnak ki. Az utolsó 40 év református anyakönyvi bejegyzései csaknem minden évben átlag 4-30 lélekkel kevesebb születést mutatnak, mint amennyi az elhaltak száma. A lap későbbi cikkei, majd a vármegye közigazgatási bizottsága is foglalkozott az egyke kérdésével 1926-ban. S ugyanebben az évben adta át az alispán a kórház vezetőségének az újonnan berendezett gyermekkórtermet, s az addig anyagi zavarokkal küzdő Ferencz-közkórház helyzete annyirajavult, hogy korszerű laboratórium kezdett működni, s a röntgenkészüléket is korszerűsítették.

64 Az 1917-ben megszervezett adakozással összegyűlt pénz később elértéktelenedett, de a Wolf Henrik által felajánlott telek sem került a törvényhatóság tulajdonába, mert később az örökösök nem adták át. Aztán 1926-ban az elmeosztály épületére terveztek emeletet a létesítendő tbc-osztály számára,

65 de ez sem valósult meg, ugyanis a népjóléti minisztérium az alispán és az igazgató főorvos által kért 50 millió korona kölcsön folyósítását - a tüdőosztály építése mellett fertőzőosztály építésére, a vízvezeték-hálózat korszerűsítésére - nem engedélyezte.

66 A vármegye törvényhatósági bizottsága 1926. dec. 30-i ülése a népjóléti miniszterhez benyújtandó beadványt fogadott el: „...kórházunk, mely cca 100-150 km 173