Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157

természetes szaporulata 134 552 fő volt, ha a 123 869 kivándorlót levonjuk, csak 10683. A századfordulót azonban nemcsak a naptári év miatt kell határvonalnak tekintenünk. A század végén indult meg hazánkban a gümőkór elleni - bár akkor még csekély eredménnyel járó - szervezett küzdelem. 1901-ben már megnyitotta kapuit 116 gümőkóros beteg számára a budakeszi „Erzsébet királyné szanatórium", a jelenlegi Országos Korányi Tbc. és Pulmonológiai Intézet elődje.

34 Az 1895-ben felfedezett röntgensugarakat ekkor már alkalmazták a mellkasi szervek diagnosztikájában. Ebben az időszakban mind a fekvőbeteg-gyógyintézetek, mind a lassan bővülő dispensairhálózat (ma tüdőbeteg-gondozó intézetek) létrehozásában társadalmi összefogásra volt szükség. Ez más betegségek elleni küzdelemre is jellemző volt ekkor, s nemcsak nálunk, hanem Angliában és Németországban is (pl. anya- és csecsemővédelem, iskola-egészségügy). Az így létesített intézmények (egészségházak, zöldkeresztes szolgálat) egy részét aztán az állam vette át. Ezzel kapcsolatban tanulságos Darányi megállapítása 1939-ben:

35 a társadalmi egyesületek előnye, hogy kevesebb bürokratizmussal dolgoznak, munkába tudják állítani a csak becsvágyból, ingyen dolgozó erőket is, fontos feladatuk volt az egészségügyi propaganda, főleg az iskolákban, majd az iskolán kívüli népnevelés is. Megbízható megbetegedési statisztikák nem lévén, csak halálozási statisztikák állanak rendelkezésünkre (az előbb már említett okok miatt azonban ezek sem lehettek pontosak), ezek a nyugat-európai államokban a századfordulóra már a tüdővész halálozásának mérséklődését jelezték, ami országunkban is mutatkozott, de jóval szerényebb mértékben. A nép sorsát a szívükön viselő nagy orvosok ismerték a súlyos betegség terjedésének okait, de mivel lényeges társadalmi változásra és a gazdasági helyzet javulására nem számíthattak, legalább a betegek egy részének elkülönítésére, gondozására törekedtek. Minthogy a tehetősebbek a svájci alpesi szanatóriumokba vitték beteg hozzátartozóikat, nyilvánvaló, hogy a gyógyító hatású klimatikus, hegyi (esetleg tengerparti) gyógykezelés elve mellett kialakulóban volt már a századfordulón az a felfogás - ami azóta is érvényes a gümőkór kezelésében -, hogy a betegeket lehetőleg lakhelyük közelében kell kezelni (ez természetesen a szegény sorsú, fizetésképtelen néprétegekre vonatkozott, közülük került ki a gümőkóros betegek zöme). így indult meg a járóbeteg-ellátás biztosítására a gondozók életre hívása, amiket akkortájt - mivel francia kezdeményezés volt - franciául „dispensair"-nok hívtak.

36 Az első tüdőbeteg-gondozó intézet a franciaországi Lilieben létesült 1901-ben. Hazánkban az első tüdőbeteg-gondozót a „TuberkulózisEllen Védekező Vasvármegyei Egyesület"Szombathelyen hozta létre, melyet Nagyváradon 1907-ben, majd egy nagyobb dispensair Budapesten követett 1908-ban. Ezután lassan-lassan másutt is létesültek gondozóintézetek. Az első tüdőbeteg-gyógyintézet - amint már volt róla szó - a budakeszi „Erzsébet királyné szanatórium" volt, mely 1901-ben kezdte meg áldásos működését. A második tüdőgyógyintézet az 1907-ben létesült gyulai „Józsefnádor szanatórium"Volt. Nagyváradon tüdőbetegek számára már 1908-ban üdülőtelepet hoztak létre, Szombathelyen pedig erdei iskolát ugyancsak ebben az évben, tüdővészes iskolások részére. Az „Erzsébet királyné szanatórium" megnyitását a „Szanatórium Egyesület" tevékenységének köszönhette, mely célul tűzte ki egy „Szegénysorsú tüdőbeteg szanatórium" felépítését. Ugyanez az egyesület szervezte meg a budapesti első tüdőbeteg-gondozó intézetet is. Tolna vármegyében csak jó 20 év múlva népesül be a tüdőosztály, s harminc évet kell még várni a szekszárdi tüdőbeteg-gondozó intézet megindulására! A „Szekszárd vidéke" 1889. január 31-i példányában „Emberek a föld alatt" című írás jelent meg, mely főleg a dombóvári járás némely földbirtokán életüket 165