Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157

tengető béresekről szól döbbenetes erővel: „Annyi a jövedelmük, mennyi megélni kevés, meghalni sok. 15-20 ember összezsúfolva egy földbe ásott odúban. A barommal egyenlő sorsban van, reménye nincs, hogy sorsát valaha is megkönnyíthesse. **

7 A szeptember 19-i számban viszont „A pusztai cselédlakások" című tudósításban azt olvashatjuk, hogy a januári cikk hatására az alispán elrendelte a föld alatti lakhelyiségek kiürítését, a bérlőnek megfelelő lakások építéséről kellett gondoskodnia. A cikk írója reméli, hogy más bérlők és tulajdonosok okulni fognak a dombóvári járás példáján. A „Tolnavármegye" c. lap 1902. dec. 21-i számában „A nyomor" címmel jelent meg egy cikk, mely megdöbbentő képet fest azokról az embertársainkról, „akiknek nincs egy talpalatnyi földje sem és mesterséget nem tanultak, hanem csak nyers munka után élnek, téli időben hiába keresnek munkát, nem találnak. "Azt javasolja a cikk írója, hogy „a községek alakítsanak jótékonysági ügyosztályt, biztosítsák a téli élelmezést, fűtést. Nyomozzák ki a munka- és keresetképtelen szegények kilétét. "E lapban találunk adatokat a vármegye lélekszámáról is: 1890-től 1900-ig csak 468-cal növekedett a lakosság száma. A 252 566 főből 85 830 volt analfabéta még 1900-ban is. Főként a válságos közgazdasági viszonyoknak tulajdonították ezt a helyzetet.

38 Ugyanebben az újságban

39 „ Tüdőbetegek tolnamegyei szanatóriuma" című kis közlemény jelent meg, mely szerint dr. Kapp Viktor zombai orvos kezdeményezésére mozgalom indult meg a vármegyében felállítandó, a vagyontalan tüdőbetegek ingyenes ápolását szolgáló szanatórium építése érdekében. A Szekszárd melletti Sötétvölgyi erdő délre néző részét javasolja az épület helyéül. Hamarosan dr. Kramolin Gyula írt a lapban „A Tolnamegyei tüdőbeteg sanatorium kérdéséhez" címmel.

40 Attól tart, hogy ez a szép cselekedetnek látszó elhatározás csak indítás volt, félő, hogy a néhány száz koronánál nem jutnak tovább. Az eddigi egyetlen, budakeszi szanatórium létesítéséhez szükséges egymillió koronát is csak országos mozgalommal sikerült összehozni... Kramolin dr. sajnálattal jegyzi meg, hogy a pesti szanatóriumból is kiszorultak a szegény betegek, mert a napi 5 koronát nem képesek hónapokig fizetni. A „Ferencz közkórház" helyzetét említi, hogy 1895-i kibővítése is százezernél több forintba került! Az ingyenességet csak úgy tudja elképzelni, ha a községek és a betegségegyesületek fizetnék a díjakat. Felveti a kérdést, a kezdő tuberkulózis nem gyógyítható-e ambulánsán? Mennyivel olcsóbb volna! Attól tart, hátha a helyi szanatórium csak akkor valósul meg, mikor külföldön a szanatóriumokat már döngetni kezdik! Olcsóbb megoldásként az illetékes köröknek azt javasolja, hogy a „Ferencz közkórház" megürülő elmebeteg-helyiségeit alakítsák át tüdőbeteg-pavilonná, „mert nem az erdő a fontosabb, hanem ami belül van: orvosi kezelés és ápolás, nyugalom". Hosszabban időztem Kramolin dr. gondolatainál, mert koránál jóval előremutatóbb volt. A „Tolnavármegye" 1904. okt. 30-i számában közli a vármegye augusztusi egészségügyi statisztikáját: „fertőző betegségekben elhalt 73, ebből 40 gümőkórban, ami viszonylag igen nagy szám és miután a gümőkóra legveszedelmesebb ragályozó betegség, mutatja, hogy mily nagy veszedelmet képeznek az egészségesekre a tüdőbetegek, ha megfelelő intézkedésekkel, szanatóriumok létesítésével és a tüdő beteg elkülönítésével idejekorán nem törekszünk gátat vetni e szörnyű betegségnek." A pár nappal későbbi lapszámban már a magyar birodalom tüdővész-elhalálozási adatait olvashatjuk. A belügyminiszteri jelentés szerint 1906. júliusában 5834 beteg halt meg. Megyénk a gümőkórban elhalálozottak szomorúan magas statisztikájában a középmezőnyben foglalt helyet:

41 Baranya 69; Sopron 67; Fejér 69; Tolna 58; Győr 18; Vas 116; Komárom 48; Veszprém 69; Somogy 124; Zala 110; 166