Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157

Vecsey Albert: A gűmőkór története Tolna megyében Feltehetően már történelmünk hajnalán társult az emberiség kísérőjéül a gűmőkór - amint az akkori időből talált csontok elváltozásai is erre utalnak -, akár a művészetek, s nem vált hűtlenné napjainkban sem, csupán megzabolázni sikerült, ahol ezt a körülmények már lehetővé tették. A betegséget, amely népünket is hosszú ideig tizedelte, a nagy francia orvos, Laénnec óta nevezzük gümőkórnak, de több elnevezéssel is illették, melyek mindegyike a betegség okozta egy-egy jellemző elváltozás megfigyeléséből származott: tüdőbaj, aszkór, senyvkór, csontszú, mellbaj, szárazbetegség stb. Az orvostudományban használatos elnevezése a tuberkulózis, mely a jellemző mikroszkópos képből (= tuberculum) ered. A gűmőkór azonban nemcsak az embereknek volt „hű kísérője", hanem több különböző fajú állatot is megtámadott. Mit is jelent ez a különböző változatú szó, melynek említése oly nagy kétségbeesést és reménytelenség érzését okozta mind a betegnek, mind a hozzátartozóknak, de még ma is komoly aggodalmat kelt sok helyütt? A gümőkórt a kórboncnokok az ebben a betegségben elhaltak szerveinek vizsgálatakor már a múlt században megismerték, még fertőző voltát is feltételezték, pontos ismeretét azonban csak a kórokozó felfedezése, majd a röntgensugaraknak az orvostudományban való felhasználása tette lehetővé. A gűmőkór történetében új korszak kezdetét jelentette egy-egy nagy felfedezést követő előrelépés, lett légyen az a betegségre jellemző kórbonctani elváltozások felismerése, a tünetek összegyűjtése, a kórokozó, majd a röntgensugarak felfedezése, az utóbbiak alkalmazása a mellkasi szervek betegségeinek kórismézésében, vagy egy nagy hatású gyógyszer megjelenése a betegség kezelésének fegyvertárában. A betegség kórokozójának felismerése, melyet felfedezője, a nagy német orvos iránti tiszteletből ma is Koch-bacilusnak nevezünk, hosszú - mondhatni évezredes - korszakot zárt le 1882-ben, mikor Koch Róbert az emlékezetes berlini orvostársasági ülésen ismertette vizsgálatainak eredményét. Több mint fél évszázadnak kellett aztán elmúlnia, hogy az emberiség és az orvostudomány elérkezzék egy újabb mérföldkőhöz, amit a hatásos gümőkórellenes gyógyszerek felfedezése és alkalmazása jelentett. És közben a gazdasági és a társadalmi fejlődés is fontos láncszeme volt a betegség visszaszorításáért folytatott hosszú küzdelemnek. Hogyan is néz ki az a parányi lény, amely még a XX. század elején is valamennyi fertőző betegségnél nagyobb pusztítást okozott hazánkban, de másutt is? És mi volt az oka, hogy a régebbi temetőkben annyi gyermek és a felnőtt kor küszöbére érkezett fiatal áldozatának keresztjét látni? Az emberi gűmőkór okozói a mikroszkóp lencséje alatt is csak különleges festéssel látható pálcika alakú bacilusok, népes család tagjai. Legközelebbi rokonuk a szarvasmarha-gümőkór okozója, s még e csoportba tartozik a madarakat megbetegítő bacilus is, az előbbit bovin, az utóbbit avián típusnak nevezzük. Vannak aztán olyan rokonok is, melyek ritkán ugyan, de megbetegíthetik az embert is, de vannak nem kórokozó típusok is, környezetünkben sokfelé előforduló baktériumok. Rokon még a lepra kórokozója is. Az egész családot hivatalosan mykobaktériumoknak nevezzük. Kimutatásuk és elkülönítésük a beteg váladékának tárgylemezen törté157