Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157

nő megfestésével, a váladék részecskéinek különleges táptalajokon való tenyésztéssel és állatok beoltásával történik. Az embert és a szarvasmarhát megbetegítő mykobaktériumokra az is jellemző, hogy a környezetük hatásaival szemben nagyon ellenállók. Sötét, nyirkos helyen sokáig fertőzőképesek maradhatnak, de még a por is megőrzi életképességüket. Viszont az ultraibolya sugárzásra (napfény!) s a legalább 100 °C-os hőmérsékletre érzékenyek, ilyenkor percek alatt elpusztulnak. E tulajdonságuk játszott szerepet abban, hogy a mostoha körülmények között élő embereket betegítették meg elsősorban. És éppen ezek ismerete jelenti a velük szemben való védekezés egyik lehetőségét. Az általuk okozott betegség sokszor nagyon megtévesztő tünetekkel jár - még a ma orvosa számára is, vagy éppen ma, amikor sokan már nem gondolnak a gümőkórra, ilyen beteget látva. Valószínűleg már az ókor orvosai - így Hyppokratész is - felfigyeltek néhány tünetére, mivel akkor csak a gondos megfigyelés volt az orvos eszköze a kórismézésben; hol volt még a mikroszkóp, a röntgensugár! Még a boncolás is ritkaságszámba ment, a középkorban büntetendő cselekedetnek is számított! Bár a gümőkór fertőző betegség, ritkábban jelentkezik heveny, hirtelen kialakuló és lezajló formában, többnyire lappangó, sokáig panaszmentesség kíséri, vagy csak olyan enyhe tüneteket okoz, amit a beteg a mindennapi munkájával járó fáradtságnak vél. Még ma is a röntgen-szűrővizsgálatkor felismert és nemegyszer már eléggé előrehaladt állapotban lévő betegségét a beteg nem akarja elhinni. Régen nemcsak a beteg ember fertőzte a nyálcseppecskéivel az egészségest, mivel többnyire a tüdeje volt beteg, hanem a beteg szarvasmarha is, ugyancsak a nyálával, de ami gyakoribb volt, a tejével, éppen a betegségre fogékonyabb kisgyermeket. A megfelelő óvintézkedéseknek köszönhető, hogy Magyarországon ez utóbbi fertőzési forma ma már megszűnt. A szarvasmarha típusú bacilus gyakran betegített meg más szerveket is, főleg a nyirokcsomókat. A tuberkulózisnak különleges a járványgörbéje is: a többi fertőző betegséggel szemben - ahol a járvány lezajlása néhány hét vagy hónap szokott lenni -1-2 évszázadig tart. A legutolsó járvány Európában a korai kapitalizmusban kezdődött. A gümőkórra is, mint valamennyi fertőző betegségre, érvényes a hármas szabály: a fertőző forrás, a terjedés útja és a fogékony egyed léte. Ez mutatja a védekezés lehetőségét is: ha e három feltétel valamelyike is hiányzik, nem jön létre a betegség. Csakhogy amíg a heveny fertőző betegségekben viszonylag egyszerűbb e lánc megszakítása és a járvány megállítása, tuberkulózisban közel sem ilyen gyors és látványos az eredmény. A betegek jó része megbetegedése előtt már évekkel fertőződhetett, s csak szervezete ellenállóképességének valamilyen okból történő csökkenése vezet a testében ott szunyadó bacilusok feléledéséhez, szaporodásához, ami már betegséget jelent, még ha tünetmentes is akkor. A fertőzés kapujának ma már csak a légutakat tekintjük, régen a fertőzött tej elfogyasztásakor - főként a gyermekkorban - az emésztőrendszer, valamint általában foglalkozási ártalomként a bőr is szerepelt. Hogy még ma is beszélünk a tüdőn kívüli tuberkulózisról, annak az az oka, hogy a tüdőbe jutott kórokozók később a vérárammal eljutnak más szervbe is. Ki betegedhet meg gümőkórban? Amint már említettük, ez a betegség fertőző jellegű és nem öröklődik. A csecsemőt a beteg felnőtt - sokszor az anya - fertőzte meg, lévén ez a kor a legesendőbb sokféle betegséggel szemben. Ugyancsak • rosszabb az ellenállóképessége a serdülőkorba jutott gyermeknek s a fiatal felnőttnek is. Később az időskor ismét kedvez a betegség kifejlődésének, ilyenkor különö158