Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Kaczián János: Adatok a koalíciós évek egyesületeinek történetéhez • 121

gét gyarapítsa, vagyisgondoskodjék az ifjúságszabadidejének helyesfelhasználásáról. "A katonai szempontok erősödését jelzi, hogy az egylet felnőtt tagjai közé felveszik a honvédség és a csendőrség tisztjeit, tisztviselőit, akik ellen nem lehetett kizárási indítványt tenni. Félreérthetetlen megfogalmazás az is, hogy „Tag lehet minden leventeköteles iffú..."

63 A háború után nem fejtett ki érdemi tevékenységet az egyébként is népszerűtlen levente. Kiképzési módszerei és a távol maradók pénzbüntetése miatt fenntartásuk a kezdetektől ellenállásba ütközött. Az elsők között feloszlatott levente vagyonát egy BM-rendelet alapján a Magyar Szabadságharcos Szövetség vehette át. Sok helyen azonban nem alakult MSZSZ, vagy nem jelentkezett az átvételre, így a gazdátlanná vált vagyon - elsősorban sportfelszerelés - elkallódott. A kakasdiak fúvós hangszereit és a faddiak bútorait a szekszárdi rendőrkapitányság kapta. A fegyverek (fékpuska) és a katonai jellegű egyenruhák egy részét már 1944 szeptemberében begyűjtötte a csendőrség, de pl. Tevéiről a szovjet katonai parancsnokság szállította el 1945-ben. Alsónánán minden megsemmisült. A községi tűzoltószertárban őrizték a levente vagyonát az elszállításra váró, kb. 4 tonna épségben maradt bombával együtt, amikor ismeretlen okból 1945. augusztus 7-én az egész felrobbant.

64 IV. Önsegélyző és másokon segítő egyletek Levéltári források és az első, 1878-as országos statisztikák azt mutatják, hogy Tolna megyében a XIX. század közepén alakultak először egyesületek. Köztük már akkor és később növekvő arányban ott találhatók a segélyegyletek. Szerepük koronként változott, de soha nem csökkent. Egyházi indíttatásúra és világi szervezkedésekre egyaránt vannak példák. A szociális gondoskodás állami intézményeinek kiépülése idején is elláttak olyan sajátos feladatokat, amelyeket egy-egy lakó- vagy vallási közösség csak egyesületi keretekben tudott jól megoldani. Több ilyen törekvésre hivatkozhatunk az 1945 utáni Magyarország történetéből is. Amiért a koalíciós években mégsem maradtak fenn, az természetesen nem azt jelenti, hogy szükségtelenné vált a rászorulók ilyen módon való megsegítése. Az egyértelműen humanitárius szervezkedések sorsát egyrészt az egyletekről való politikai gondolkodás megváltozása, másrészt az a hiedelem döntötte el, hogy a karitász minden területén megoldást fognak jelenteni az állami intézmények. Legrégebbi segélyegyleteinkről - a Chevra KadisháróX és az izraelita nőegyletekről - már a zsidótörvénnyel összefüggésben határozatok születtek. Mégis szólni kell róluk, mert a háború után voltak próbálkozások a felélesztésükre. Elsőként Bonyhádon (1753), majd Tolnán (1850) alakult „egy soha fel nem oszlatható" Szent Egylet. Gondoskodott az elhunytak temetéséről, a haláluk évfordulóján történő megemlékezésről és a temető rendben tartásáról. Az 1856 óta fennálló Bonyhádi Izr. Betegsegélyező és Komasági Egylet a tagok és családtagjaik gyógykezelését szervezte, pénzsegélyeket adott és külön gondot fordított a szegény gyermekek támogatására. Hasonló programja volt a Chevra Kadishának Dombóváron, Gyönkön, Hőgyészen, Pakson, Simontornyán, Szekszárdon és Tamásiban is.

6

" Az izraelita nőegyletek - pl. Bonyhádon, Dombóváron, Gyönkön, Pakson és Tolnán - az 1870-es évektől már a tagjaikon kívüli rászorulókra is kiterjesztették gondoskodásukat. Keresőképteleneket, özvegyeket és árvákat istápoltak, felruházták a szegény sorsú iskolás gyermekeket és segélyt adtak a lányok kiházasításához. Ezek az egyesületek a zsidó lakosság deportálásával elveszítették tagságukat, de adatok vannak arra, hogy pl. Hőgyészen 1947-ben ismét engedélyt kértek a működéshez, választ azonban nem kaptak.

66 137