A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

Szita László: „JÓ LETT VOLNA TANÍTVÁNYÁVÁ LENNI A KÁLVÁRIA-HEGY TÖVÉBEN"

1956 augusztusa és 1957 nyara között az emberek megdöbbentő változásokon mentek át. Zavartak lettünk, megbántottak és megbántódtunk. Annyit lehetett érzékelni, hogy nincs remény a forradalom, a demokratikus út folytatására, noha semmit sem tudtunk a politikai változások erőviszonyairól. A karhatalom demonstrációi, a Marosánszónoklatok durva agresszivitása azt sejttette, hogy kemény diktatúra következik. Munkahelyi vezetőm részletes igazolást sürgetett, hogy Bezerédy Győző kollégámmal számoljunk el a szeptember 1.-november 21. közötti tartózkodásainkról, viselt dolgainkról. Mert őt - a pártonkívülit - erre az MSZMP megyei bizottsága felszólította. Helyzetünket nehezítette, hogy papírjaink a Horváth Mihály téri iskolában a harci cselekmények miatt elégtek. S valóban, november 3-án minden úti okmány nélkül eresztették szélnek az ezredet. Semmit nem tudtunk igazolni. Személyi okmányok hiányában azt sem, hogy valóban létezünk. Ideiglenes papír volt csupán a kezünkben arról, hogy a HM-hez fordult a rendőrség igazolásért és hogy szovjet ellenes harcban nem vettünk részt Egyrészt a veszélyeztetettség érzése, másrészt az emberekbe vetett hit megrendülése, a gyors köpönyegforgatás láttán, mély gödörbe kerültem. Ebből mindenekelőtt feleségem és a november 30-án megszületett gyönyörű kis Gabi lányom rántott ki egy csapásra. Ők ketten a legnagyobb érzést jelentették, amit valaha is megismertem. A sötétségben fényt, értelmet adtak. Az egyre növekvő bizonytalanság és bizalmatlanság légkörében erősítést. Szinte minden más lényegtelenné vált. Az alig leírható szegénység és nélkülözések ellenére mindennek értelme lett. S most, ekkor 1957 januárjában, elkerülhettem munkahelyemről, új környezetbe. Itt nem kérdezte naponként senki, „hogy is volt", „mi van a papírjaitokkal", senki - még egykori évfolyamtársunk sem - szaglászott utánunk, aki hirtelen magas funkcióba kerülve igyekezett meggyőzni, ha kellett fenyegetni. Szekszárdra hétfőn délelőtt érkeztem meg, végig zötyögve a pécs-bátaszéki vonaton, az egyébként gyönyörű baranyai-tolnai utat. A szekszárdi levéltárról, Hadnagy Albertról ugyan csak negatív véleményeket hallottam. Maga a központ is hasonlóan vélekedett. Berci bá savanyú, magának való ember", semmire való kollégák vannak, akik „ vajmi kevés ismerettel rendelkeznek a levéltárról". Mások kétségbevonták annak a helyességét is, hogy Szekszárdra gyakornokokat küldenek. Őszintén szólva nem vidítottak fel ezek a vélemények, de mégis csendes örömmel lépdeltem át az állomástól a Béla térig. Egy kicsit szekszárdi voltam. Itt élt és dolgozott drága édesanyám két évig, így két nyarat itt töltöttem. S ha bántott is, hogy családomtól elszakadok, de örültem, hogy sarlatánnak tartott vezetőmtől, s a körülvett bizalmatlanságtól megszabadulok. A megbeszélt időpontban nagyon sokat vártam Hadnagy igazgatóra. Arra gondoltam, hogy minden vélemény igaz lehet az „öreg arisztokratáról", aki semmibe veszi embereit, hát még egy nyomorult gyakornokot, akit nyilván akarta ellenére küld nyakára a minisztérium. Első, belső szégyenkezésem akkor ért, amikor „Szépen kérem önt ne nehezteljen ram "halk szavakkal köszönt rám, s zavartan magyarázta, megfázott és lázas, az orvosra várakoznia kellett. Fél év sem választott el az egyetemi padoktól, s úgy álltam előtte, mint a megszeppent diák. Akkor sokat gondolkoztam e találkozásról. Találgattam, talán gondolataim olvashatóan homlokomra íródtak, mert azt mondta: „Mindenkivel előfordulhat, hogy első találkozáskor kedvezőtlen információit megerősítve látja. Azt tanácsolom, hogy a munkában alakítsa ki véleményét rólunk. Itt Te is tiszta lappal indulsz, s mi is. "Semmit sem feleltem, nem volt mit. Olvasott bennem. A váratlan tegezésre váltás jólesett. Úgy gondoltam ez mégis a szimpátia jele. Mint később mosolyogva, szeretettel beszélt első találkozásról a következőket mondta: „Olyan megszeppenve, szomorúan és elbizonytalankodva ültem a nagy körasztal mögött, hogy valamivel jelezni kívánta, öcskös oldódni kell!" 28