A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

Szita László: „JÓ LETT VOLNA TANÍTVÁNYÁVÁ LENNI A KÁLVÁRIA-HEGY TÖVÉBEN"

Tán félóráig tartott az ismerkedés és dolgunkra tértünk. Délután közölte velünk, ha nem találunk albérletet, náluk is lakhatunk. Őszintén szólva, amikor bemutatott családjának, már egy pillanatig sem gondoltunk arra, hogy Szekszárdon lakás után nézzünk. A meleg fogadtatás után ott ragadtunk. Életem nagyon csendes, nagyon kellemes fél esztendője következett. Az első hét reménytelen magamra hagyottságban. Úgy hiszem lélektani hadviselése első rohama volt. Két hatalmas „normál csomói "rakott elém az 1760-as évekből. Valamilyen nagy per meglehetősen összekevert aktái, amelyeken belül is rendetlenség volt. Napról napra nőtt a kétségbeesésem, mert a nehezen olvasható latin szöveggel alig boldogultam. Mindennap megkérdezte, hogyan haladok. Nem voltam képes bevallani a kezdeti csődöt. A hazautazásom előtti pénteken azután leült mellém és láthatóan belső vidámsággal, magára erőltetett szigorúsággal, egyáltalán nem bántóan, megpirongatott. Majd igen alaposan, részletesen magyarázni kezdte a megoldási lehetőségeket. A következő héten mindennap, órákon át együtt rendezett velem, magyarázta a finomságokat. Az iktatás és számomra értelmetlen jelek feloldását. Elmaradhatatlan szipkájában a cigaretta parazsa nem hunyt ki közben. Három kemény munkahét után készült el a két csomó, visszaállt az eredeti proveniencia. Nagyon sok jegyzetem és komoly szótáram készült a két csomó alapján. Külön szép jegyzék a különböző latin rövidítésekről, amelyet személyesen ellenőrzött. Lenyűgöző latin tudását, paleográfiai és irattani ismereteit akkor is megcsodáltam. Később már öszszehasonlíthattam, mert kollegám és másik tanítóm, dr. Mérő József főlevéltárnok lett, püspöki titkár volt, aki egykoron latin tudósa kora levéltári hálózatának. Sajnos igazán nem használtam ki a lehetőségeket, s mire beláttam a ritka alkalom adta előnyöket, „kipenáerítettek" a levéltárból. De visszatérek a szekszárdi hétköznapokhoz. A levéltárba begyűjtött hatalmas anyag rendezése egyrészt, valamint a gyakornoknak előírt minisztériumi penzumok szükségessé tették, hogy valamennyi levéltári munkafolyamatban résztvegyünk. S ekkor ismerkedhettünk meg a kitűnő Mayer Lászlóval, a zseniális autodidakta levéltárossal, akinél senki nem ismerte jobban a levéltárat. „Száz Mayer a hátán elbírta volna a magyar levéltárat". Kis túlzással mondtuk, hogy „csomó szinten ismerte a levéltárat." Sokáig fel sem merült bennem, hogy nem levéltártudományi alapműveltséggel rendelkezett. Évtizedeken át támogatta papírtörténeti kutatásaimat. Különleges érzéke volt Hadnagy igazgató úrnak kollégái megválasztásában. Mayer László a fő argumentum volt mindezekre. Mivel nem volt fóruma elmondani hitvallását a levéltári munkáról, felidézem én. A ma élők okulására. Makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy egy ember számára is az egész anyag megismerhető. Ezért a jó tudományos levéltáros nem specialista, nem egy kiválasztott anyagot referál. Az egész anyagot kezeli, abból képes ügyfelet szolgálni, s kutatót. Tudja azokat rendezni, selejtezni a hivatalos igényeknek és a kutatás legfőbb igényeinek megfelelően. Ezt egy évtizedes folyamatos munkálkodással elérheti aki képezi magát, s rendszeresen tanulmányozza az elhelyezett anyagot. A levéltárosminőség szerinte: „alapos raktár, plusz iratismeret, valamint latintudás. "Számtalanszor ismételte. A palaegráfia is ebből fakad. A módszer, amelyet tőle tanultam és nem lehetek eléggé hálás, röviden a következő: nincs értéktelen irat. Elvileg tehát nem lehetséges a selejtezés. A másik nagy tanítása: bármilyen célból, a levéltáros kezén árfutó iratról tematikai feljegyzést kell készítenie. Egyszer, valamilyen alkalommal, valakinek szüksége lesz az iratra. Annak adataira. Ebből következett, hogy az iratokat történetileg minden esetben értékelni kell, s azokat regisztrálni önmagunk számára, hogy később másoknak is szolgálhassunk vele. 29