A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

Biró János: „..AZ IGAZ ÉS VALÓ EMLÉKEKHEZ TARTOM MAGAM"

Pedig milyen kíváncsisággal merült el százados oklevelek, jegyzőkönyvek és más okiratok dohos fóliánsaiban, a latin nyelv rejtelmeibe ágyazott titkok megismerésébe. Nem féltette egészségét, önfeláldozó makacssággal tette ki magát, gyengébb tüdejét a kór elhatalmasodásának az ódon Vármegyeháza kazamataszerű raktáraiban dideregve, forgatva, kutatva a sokat ígérő „bálákat". Persze a vulgáris latinsággal és hivatalos frazeológiával megszerkesztett egykori irományokkal segítségemmel is alig sikerült megbirkózni. Különösen a nagy telepítések korának jobbágysorsa, úr és jobbágy viszonyának szabályozottsága és valóság értéke izgatta. Valami belső elégtétellel olvasta az elátkozott egykori úriszékek jegyzőkönyveiben az olyan perdöntő sorokat, amelyekből kiderült: a korabeli történetírás milyen gátlástalan szolgai felajánlkozással torzította el a tényeket ott, ahol az egyedi eset sem volt teljesen bizonyítható. Persze a csak mázsákban mérhető, megmentett, „anyag"rendszerezése, hozzáférhetővé tétele sokkal nagyobb és szakképzettebb apparátust feltételezett, mint amivel dr. Hadnagy Albert, főlevéltárosunk rendelkezett. Ennek a szellemi kásahegynek az átrágása ugyanis több évtizedes tudós búvárkodást követelt. Ez a körülmény állandóan irritálta, s általa már nem törleszthető adósságként nyomasztotta. Igaz, a derűs oldal sem hiányzott „összmunkámból"... Egyszer például négy pár ökörrel és mintegy 80 méhcsaláddal Békés megyéből hozzánk települő telkes jobbágy családnak szállítási bravúrján ámulgattunk. Ettől fogva nekem, az állítólag szenvedélyes méhésznek nem is volt hiánya hasonló helyzetekre utaló jótanácsokban. Mindenesetre három pár ökörnek sürgős beszerzését - dustanári fizetésemből - kajánul ajánlgatta. De még ennél is hasznosabb tanácsként intett méhcsaládjaimnak sült csirke hússal való etetésére. Végrehajtásának háziasszonyi feltételeit gyakran kérte számon feleségemtől komolyra igazított arccal. Az anekdotikus ízű ménserkentésnek, a szokatlan menünek - ne tessék csodálkozni- valós alapja, hiteles forrása van. Sok-sok évtizeddel ezelőtt nem egy, a méhészeti szaktudományokban babérkoszorút aligha nyert, öreg méhész csodaszerként alkalmazta a sült csirkével való etetést. A vaskos babona hitben való megerősítésének maguk a méhek voltak a szereplői. Ugyanis a bomló, szerves anyagot szinte lisztté őrölve igyekeztek mielőbb kihordani a kaptárból. De fordítsuk komolyabbra a szót: a közelmúlt friss, hivatalos iratainakjegyzőkönyveire. Ezek már kétoldalú, egzisztenciális veszélyt hordoztak magukban. Hiszen, ha ezekből az úgynevezett kompromittáló írásokból valami a terrorra éhes, nekivadult hatalmasságok kezébe kerül, az a koncepciós számonkérések lavináját, tisztes családok, becsületes, hazáját és népét szerető emberek tönkretételét indítja el. Dr. Hadnagy Albert megkockáztatva a maga „leleplezését"- sok-sok belső vívódás után kivonta a forgalomból és titkos helyen őrizte e veszedelmes iratokat. Hangsúlyozom: bátor tette nem kis kockázattal járt. A Levéltári Központ ugyanis gyakran követelt tőle összefoglaló jelentést, téma és személyek megjelölésével - valószínűleg, úgy sejtem, a „belügy" parancsára. Köztudomású, hogy Albertünk munkásságának „halhatatlanságát" a sikeres Liszt-kutatások és eredményeit bemutató jeles publikációk biztosították. De erről a tárgyról értekezni mindenképpen a szakavatott illetékeseké a szó. Méltatlan méltatással zárnám soraimat, ha a családi légkör melegét adó hitvesről, „ a feleségek feleségéről" feledkeznék meg, a városszerte kivételes szeretettel és tisztelettel övezett „Iluskáról", a szentgyörgyi kisnemes ivadékról, aki a dalnoki lófő székelyutód oldalán a legnemesebb hitvesi hivatást töltötte be. Áldassék emlékezete! Szekszárd, 1990. november 15.