Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Tanácsülés, 1960. december 16.

Io Jó lenne intézményesen gondoskodnunk arról, hogy azok az oktatók, akik ott szerepelnek, azok jobb felkészültséggel álljanak a hallgatók elé, hogy egy­két héttel hamarabb kellene felmenni, vagy időnként lehetőséget biztosita­nunk arra, hogy képezzék magukat /pl. Csehszlovákiába si tanfolyamra, vagy ehhez hasonló/ Tarnawa Ferdinand; A jelentésben a 6.oldalon konkrétan felvetődik az, hogy ideológiai képzés területén tanultak nehezen alkalmazhatók a mi területünkön. Ez több helyen is szerepl. Amit az Antal elvtárs elmondott, ezek azok a dolgok, amiben a tanultakat fel lehet és fel kell használni. Nem konkrétan a pol.gazd. anya­gát kell az egyes tantárgyakkal átadni, hanem azokat az ismereteket kell fel­használni, amelyet ezen keresztül kapnak és szereznek, hogy a hallgatók ne­velésében hasznosítsák. Javasolja, hogy a tanszék ezzel a kérdéssel foglal­kozzon beszéljék meg, hogy végeredményben mi az, amin keresztül hasznosíta­ni tudják a politikai képzésben tanultakat. Dr.Niklai Far ne:____ A mit a Tarnawa elvtárs felvetett az már nála is felvetődött. Nem lenne jó, ha arra az álláspontra helyezkednénk, hogy vannak olyan tárgyak és szakmai dolgok, amelyekben az ideológia nem alkalmazható. A TTT-ben előadást tartott magasképzettségü. edzők részére. Ezek sem vették azt észre, hogy pl. az úszás­hoz mennyire hozzátartozik az ideológiai képzettség. Szó volt a rátermett­ségről, adottságról, meg a' képességről. Azt gondolta, hogy az úszásban is a rátermettség és a többi az alapvető. Alapvető mindig a társadalmi megha­tározottság, tanulás, önképzés stb. Ez viszi előre a világot is.Nincsen o- lyan szakma, amelyben ne lenne szükség ideológiai képzésre. Bármit tanitunk, abban az ideológia benne van. Az úszást is lehet dialektiku­sán is tanitani és ellenesen is tanítani. Az ilyen álláspont nem fogadható el, s téves nézet. Minden tárgynak - igaz - meg van a speciális jellege, de nincsen olyan tárgy, amelyben ne lehetne ideológitá alkalmazni,amely 'ne len­ne politikus. Dr.Kereszty Alfonz: A rátermettség kérdésével kapcsolatban: a Niklai elvtárs szavá­ból úgy tűnik, hogy a rátermettség ellenkezik a dialektikus materialista fel­fogással. Amikor az ember megszületik bizonyos adottságot hoz magával. A születéstől kezdve a környező hatások érik. A millió', a táplálkozás ami erre hat. A pillanatnyi kondiciójával, képességeivel az egyiknek előnye, a másiknak hátránya van. Fárasztü küzdelem, akarás kell ahhoz, hogy eredményt érjen el, s ez nem ellenkezik a materialista nézettel. Dr.Niklai Ferenc: Alapvetően döntő a társadalmi környezet stb. s nem a rátermett­ség. Senki nem lehet Kodály, Madarász Csilla, ha nincs még a megfelelő ráter­mettsége, a született adottsága, de a környezet meg az egyéb azt már képes­ségnek nevezzük. Alapvetőnek tartja a társadalmi és a környezet hatását, s ebben van már az oktatás is. Az úszóig - de a portban még nagyon sokan - ezt tartják alapvetőnek, hogy rátermettség, született adottság stb. Ez is kell. Galla Ferenc; A jelentésben nem arról van szó, hogy nem lehet alkalmazni a marxiz­must, leninizmust. Ez más tárggyal kapcsolatba! is felmerül. Feladatul tűz­ték ki a tanszéken, hogy a marxi zmus^leninizmus tanitását megpróbálják még fokozottabb formában alkalmazni oktatásukban. Ezt akarják a táboroknál is még jobban megvalósitani. Tarján Sándor: Kérése, hogy a táborokban - de különösen si tábor alkalmával - or­vos legyen jelen. Tavaly is igen sok sérülés volt, volt orvos -igaz, de jobb lenne, ha saját orvosunk lenne ott, mert a tábor vezetőségének is nyugodtabb lenne az élete. Előfordulhat az, hogy nem szükséges, de mindig számítsunk rá. Kővári Károlyné: A si-táborban előfordulhat az, hogy egy hallgató belázasodik, vagy nehezebb sérülése van. Ha nem tudunk orvost szerezni igen komoly probléma me­rülhet fel pbben az esetben. Antal József; A tanszéki munka problémájából kiindulva: eleve azt kérte, hogy a jelentést a tanszék ta jai Írják meg, mert ők ismerik jobban azokat a problémákat, amelyek még a régiek nyomán élnek. A tanszéknek meg van a lehetősége arra,

Next

/
Thumbnails
Contents