Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Tanácsülés, 1960. október 7.

Io Az esti és a levelező tagozat fejlesztésével kapcsolatban: évről-évre igen komoly nehézséggel küzködnelc, mert nem kapnak megfelelő szakembereket, a ré­giek kiöregednek, s nincs utánpótlás megfelelő számban. Olyan megkötöttségek vannak a technikumok felvételénél, hogy csak azok ny rnek felvételt, akiknek a munkájukhoz a magasabb képesités hozzátartozik, s ha abban a munkakörben dolgoznak. A reform terv ezt feloldja, mert valóban csak úgy tudjuk a szak­ember hiányt pótolni, ha a technikumokba a felvételeknél megfelelőket fel is veszik. Itt a hallgatók részére a könnyűiparban müszakv^ltozási osztályokat hoztak létre, amelyek koordinálják a munkát, hogy a dolgozók az oktatásban is részt tudjanak venni. A reform erre is kitér, amely helyes és részben a problémákat meg is fogja oldani. A HPS-ben 3 osztály vett részt politechnikai képzésben: a Kanizsai Dorottya gimnáziumból. Év végén beszélgetett ezekkel a tanulókkal, s őszinte választ kért tőlük a politechnikai oktatásra vonatkozóan. Először mellébeszóltek,hogy tetszik nekik stb. Amikor kérte őket, hogy őszintén mondják el véleményüket akkor ki jött', hogy semmi gyakorlati értékét nem látják,mert ha ők leérett­ségiznek, akkor nem üzemben akarnak elhelyezkedni. Bizony itt nemcsak a ta­nulók, de a szülők ellenállását is le kell küzdeni. Megmagyarázták nekik,hogy elsősorban a munka, a fizikai munka megbecsülése a cél. Megtudják a pénzt be­csülni, amit szüleik keresnek, mert bizony nem egy alkalommal tapasztalták, ^hogy a tanulók jól a fizetésen felül vannak öltöztetve, s valószinü a szülők nem kis megerőltetésébe kerül. Sokan félreértik a politechnikai képzést azzal, hogy ez az érettségivel együtt egyben szakmunkás képesítést is ad. Ez nem fe­di a valóságot. Azért van politechnikai oktatás,hogy megszeressék és megismer­jék a fizikai munkát, ha üzembe kerülnek akkor ne mint teljesen laikusak áll­janak a munkapadhoz. Ismerjék meg a szerszámokat, a munkafolyamatokat stb. De sajnos jelenleg úgy áll a helyzet, hogy az a fiatl, aki leérettségizet, az viszolyog a fizikai munkától s csak azok mennek el üzembe dolgozni, akik sehol sem kaptak Íróasztalt. Az egytemből és technikumokból kikerülő mérnö­kök és technikusok sajnos - tapasztalataik szerint - a gyakorlati munkához igen keveset értenek. Helyeslik a reformban szereplő gyakorlati munka végzé­sét. Régebbi szakemberek el sem tudják képzelni azt, hogy az egyetem elvégzé­se után rögtön technikusi vagy mérnöki beosztásba kerüljenek. Miért elképzel­hetetlen ez ma, miért képzeli ez a fiatal azt, hogy csak elméletben irányítson? A reformban nincs szó a továbbképzésről. Van egy mérnök továbbképző intézmény, de itt csak az újonnan képzett mérnököket részesítik továbbképzésben. A régi szakemberek képzéséről is gondoskodni kellene, annális inkább, mert a tudo­mány, a technika fejlődik, s bizony ők maradnak egyhel^oen. Felhozza még azt is, hogy a régi, de az uj mérnököket is meg kellene tanítani olyan uj tudományágakra mint pl. a munka élettan, üzemszervezés stb. Ezen a téren igen csekély a mérnökök tudása, pedig ezekkel a fogalmakkal gyakran ta­lálkoznak. Az uj mérnököket feltétlenül meg kell tanítani a vezetés tudományá­ra, mert igaz, hogy bizonyos rátermettség is kell ehhez, de ez kevés. Sajnos az uj fiatal mérnökök nem tudnak az emberekkel sem bánni, nem találják meg a hangot az idősebb szakmunkásokkal, sokszor fölényesek, "ki ha én nem" modort veszik fel. . ‘ / Szarnák István: A tavaly folyamán a KISZ KB tájékoztatót tartott a politechnikai oktatásról, s ez összefügg a reformban szereplővel. Az ülésen elhangzott,hogy a fiatal­ság megismeri a politechnikai oktatással a fizikai munkát, ha nem is szereti meg. Az eddig elért eredmények biztatóak, mert a fiatal ember megtudja,hogy bizony a pénzért meg kell dolgozni és nemcsak abból áll a munka, hogy felve­szem a fizetésem. Szerinte az első év - igaz,hogy kísérleti év volt - nem ér­te el azokat az eredményeket, amelyek célul voltak tűzve. A reformtervvel kapcsolatban felveti: meg kellene vizsgálni a reformterv végre­hajtásának keretében azt,hogy milyen kapcsolata van a politechnikai oktatás anyagának középiskolai - igy elsősorban a gimnáziumi - tantárgyak anyagával, A politechnikai oktatás csak akkor érheti el az erkölcsi színvonal maximumát, ha a tantárgyak sBDrosabban kapcsolódnak ehhez.

Next

/
Thumbnails
Contents