Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Kari értekezlet, 1949. július 11.

Igazgatósági: 161-565 TELEFON : Gazd. hiv.: 160 - 441 Kapus: 469—517 MAGYÁR TESTNEVELÉSI FŐISKOLA BUDAPEST, XJI.,_GYÖRI-ŰT 13 A Javaslatokat az üzemi pártszervezet hozta. A közösségi munka fokát a MBFEüZ tagokhoz mérik. Aki két-három h$»aP alatt nem tudott arra a fokra eljutni, hogy dolgozzon a közösségért és pás ,,ivitását feladva állást- foglaljon, annak nincs a Főiskolán mit keresnie. A kizárás innét két­ségtelenül megbélyegzés, de a javulásra az alkalmat mindenki megkapta. A politikailag passzív magatartás lényegében ellenséges magatartás is, a kettő együtt jár. Az ingadozónak minősitett hallgatót,nem megbízha­tónak is mondhatnám. A mi hallgatóink nagy része nem is ingadozó, ha­nem pólitikailag megbizhatatlan. Ideológiailag képzetlen, és könnyen a másik táborhoz húz. Zibolen Endre bejelentette, hogy Csaba Béla és Korompai Sán­dorral kapcsolatban volna mondanivalója. Csaba Béla szerinte szellemrleg olyan alacsony színvonalon áll hogy tanári pályára alkalmatlan. Korompai Sándor is csak nagy erőfeszítéssel tudta az átlagot elérni. Indítványozta a továbbiakban Zibolen dr. tekintve, hogy Lámer Géza több hallgató nevét vetette fel, akiknek sorsáról dönteni kell, magyarázza meg milyen m értékben méri őket. Szabó Egon hozzáfűzte kiégészítéa-képen a vélemények a MEPJ2SZ káderes jelentései, amelyek az évfolyam titkároktól futnak be. Szibolen Endre: mivel a MEPÉSZ és a páartszervezet által meg­adott jelentések egyes hallgatókat politikai magatartásuk miatt a Fő­iskolán való tartózkodásra alkalmatlannak minősít, a kari ülés ezek sze­rint csak szakmai szempontból járulhatna hozzá a hallgatók sorsa felüli döntéshez. ÜSeg kell vizsgálnunk hogyan tudjuk érdemben a problémákat me, oldáshoz vinni. dr.IIepp Ferenc: a hall atók elbírálásánál egyesítenünk kell a politikai - siakmai - közösségi és nevelői magatartási. dr.Bácsalmási Péter szerint az elbírálandó hallgatók között fokozatok va nak. Vannak akik súlyos hibát követnek el és vannak kevás- bé súlyos esetek. A súlyos hibákat elkövetőket tanácsoljuk el a Főiskolá­ról, a kevésbé vétkezőket pedig hogy bélyegezzük meg őket, ne zárják ki a főiskoláról, hanem vétségüknek megfelelően fél* illetve egész évre függesszék fel tanulmányaik folytatásától. Dr.Hepp Ferenc javasolta a továbbiakban, hogy szavazással dönt­senek az emlitett hallgatok sorsáról. A titkos szavazás eredménye* 1/ Hegyi Károly /-4» + 9 szavazat/ 2/3-os szótöbbséggel a kari ülés mint nevelői pályára alkalmatlant a főiskoláról eltanácsol­ta . 2/ Szilas a kari ülés egyhangúlag mint nevelői pályára alkalmatlant a főiskoláról eltanácsolta. dr.Hepp Ferenc javasolta az elmondott k alapján Béres Ernőnek intésben valő részesitéaétsl/ mert közösségi munkában nem fejt ki kellő tevékenye get, 2/ versenyzői működés t ne a tanulmányi és nevelTi munká­ra veié“ rovására tegye, 3/ második félévben tanulmányaiban nagymértékű hanyatlás mutatkozott, a hi nyokat pótolnia kell különös tekintettel a tornára, akár a versenyzés csökkentése árán is. * Javaslatát a kari ülés elfogadta. Ütő Gézát a kari ülés intésben részesítette mert 1/ kö­zösségi munkát nem végzett, 2/ politikailag passzív magatartás tanúsított 3/ nem megfelelő tanulmányi előmenetelt tanúsított tornából,4/ hogy jobb modort tanúsítson. Tudomásul szolgált.

Next

/
Thumbnails
Contents