Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-12 / 291. szám

2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ KITEKINTŐ 5 A könyvtári olvasást népszerűsítő játék győztesei átvehették jutalmukat Lezárult a Könyves Ba­kancslista néven futó ol­vasást népszerűsítő játék, melyet a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődé­si Intézmény gyermekkönyv­tára indított idén, az ifjú ol­vasókat megszólítva. A ta­valyi Nagy Olvasási Kihívás sikerén felbuzdulva indított program márciustól novem­ber végéig tartott. Kovács Berta ujneplap@ujneplap.hu SZOLNOK A játékban huszonöt könyvet ajánlottak egy listán a gyerekeknek, melyből leg­alább tízet el kellett olvasniuk, de maguk is tehettek javaslatot elolvasandó művekbe. A köny­vek kölcsönzését egy kis fü­zetben regisztrálták, kis ba­kancsot mintázó matrica bera­gasztásával, az olvasott mű fel­tüntetésével és e kitöltött köny­vecskéket kellett november vé­géig leadni könyvtárakban. A gyerekek olvasási teljesítmé­nyét a minap díjazták. A Hild Viktor Könyvtár Gyer­mekkönyvtárában személye­sen az intézménybe minden év­ben ellátogató Mikulástól ve­hették át az ajándékcsomago­kat a kihívást teljesítő lurkók. Tizenkét ifjú olvasó adott le tel­jesen kitöltött regisztrációs fü­zetet, alsósok, felsősök egyen­lő arányban.- Nagyon sokan bekacsolód­tak a programba és vittek el fü­lában is, hadd lássa a tanáruk, hogy részt vettek ilyen megmé­rettetésben is. A Verseghy Ferenc Könyvtár gyerekkönyvtárában azonban igen csekély számban jelen­tek meg az érintettek az ered­ményhirdetésen, feltehető­en pont a Mikulás-programok csábították őket másfelé. Balázs Ildikó, á gyermekolva- só-szolgálat vezetője elmondta, kezdetekben náluk is sokkal nagyobb volt a gyerekek akti­vitása, jónéhány gyermek vitt el pontgyűjtő füzetet. Még az őszi időszakban is voltak fel­lángolások, többen akkor kap­csolódtak be a játékba, úgy gon­dolván, sikerül elolvasniuk az elvárt tíz regényt. Az érdeklő­dés ennek ellenére folyamato­san csökkent, bár, akadt olyan gyermek is, aki két pontgyűjtőt is leadott november végén. A tapasztalatok itt azt mu­tatták, a magyar szerzők közül Nógrádi Gábor és Janikovszky Éva műveit elég sokan kiköl­csönözték, a külföldi regények közül pedig ig'en népszerűek volt a Narnia krónikái. A kihívás teljesítéséért Ba­kos Bánk harmadik osztályos diák is átvehette az ajándék- csomagot, tőle azt is megtud­tuk, leginkább anyukájával kö­zösen szeret olvasni, aki most is segített neki az olvasmányok kiválasztásában. Természete­sen az is megkapja ajándékát, aki az átadón nem tudott részt venni. A harmadikos Bakos Bánknak Balázs Ildikó adta át az ajándékcsomagot. A játék sikert aratott a fiatalok körében. zetet - számolt be Gálné Wei­gert Éva tagintézmény-vezető, gyermekkönyvtáros. - A kez­deti lelkesedés aztán idővel ki­csit lelohadt, ha megkezdődik az iskola, egyébként is keve­sebb idő jut olvasásra, így vol­tak, akik csak nyolc-kilenc, esetleg kevesebb könyvet ol­vastak el. Ám külön érdekesség, hogy egy óvodás is teljesítette a tíz­könyves olvasási kihívást, ter­mészetesen ő nem önállóan küzdött meg a művekkel, ha­nem édesanyja kölcsönözte ki és olvasta fel azokat neki. Úgy tűnik, á gyerekek előny­ben részesítik a magyar szer­zőket, derült ki játék eredmé­nyeiből: Csukás István, Jani­kovszky Éva, Víg Balázs, illet­ve Böszörményi Gyula műveit sokan választották.- Bár lehetett volna több gye­rek is, aki kitart végig, én po­zitívan értékelem ezt az ered­ményt, hiszen már az is emlí­tésre méltó, hogy ez a tizenvala- hány gyerek tíz könyvet elolva­sott ennyi idő alatt. Akik nem fe­jezték be a kihívást, azok is leg­alább könyvet vettek a kezükbe, elkezdtek olvasni - összegezte Gálné Weigert Éva. - Akik telje­sítették a kihívást, azoknak azt is javasoltam, mutassák meg a regisztrációs könyvüket az isko­Másik játék is népszerűsíti az olvasást A Hild Viktor Könyvtár Gyer­mekkönyvtárában még zajlik egy másik olvasást népsze­rűsítő játék is: a Könyves Po- kémon vadászat, melyhez va­lójában egy lapunkban meg­jelent jegyzet adta az ötletet. A játékban Pokémon figurá­val megjelölt gerincű ifjúsági regényeket kell a gyerekek nek megtalálniuk és hármat közülük elolvasniuk, a címü­ket pedig egy Pokémongyűjíő Kártyára felírniuk és a gyűjtő- dobozba elhelyezniük. Gálné Weigert Éva elárulta, ez a játék nagyobb érdeklő­dést váltott ki, talán a keve­sebb számú előírt olvasnivaló bírt nagyobb vonzerővel. E já­ték nyereménysorsolását de­cember 17-én tartják. Lezárult a Könyves Bakancslista ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a SZÉCHENYI GYÓGYSZERTÁR (Széchenyi krt. 129.) az ügyeletes. JÁSZBERÉNY Ma a Kossuth GYÓGYSZERTÁR (Kossuth Lajos űt 92.) az ügyeletes. TÖRÖKSZENTMIKLÓS Ma a FON TANA GYÓGYSZERTÁR (Kossuth L. u 125.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Ti­sza vízállása Tiszafürednél 438 centiméter, duzzasztott, Kiskö- re-felsőnél 617 centiméter, duz­zasztott, a vízhőfok 2 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -79 centiméter, apadó, Szolnoknál -45 centimé­ter, apadó, a víz 1,9 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 127 centiméter, alig változó, a Hár­mas-Körös Kunszentmártonnál 23 centiméter, apadó. VÉRADÁS A következő napokban az aláb­bi helyszíneken és időpontokban várják a segíteni szándékozókat: Hétfő JÁSZBERÉNY, HONVÉD JÁSZ KA­SZINÓ 9:30-12:30. JÁSZSZENTANDRÁS, MŰVELŐDÉ Sl HÄZ 14:00-17:00. Kedd KENDERES, MŰVELŐDÉSI HÁZ 8:00-12:30. Szerda TÚRKEVE, MŰVELŐDÉSI HÁZ 8:00-13:00. Csütörtök JÁSZÁROKSZÁLLÁS, MŰVELŐDÉ­SI HÁZ 9:00-15:30. A NAP IDÉZETE „Az győz, aki áldoz." (Urbán Ferenc üvegtervező művész) NAPI TRAFFIPAX Település Helyszín Időpont Törökszentmiklós Dózsa György út 52. 2:00-5:00 Kossuth Lajos út 143. 5:00-9:00 Tiszafüred Igari út 5:00-19:00 Húszöles út 5:00-19:00 Tiszaigar Táncsics út 5:00-19:00 Tlszaörs Madarasi út 5:00-9:00 Kengyel Zrínyi út 6. 14:00-17:00 Karcag Vasút utca 21:00-00:00 Szolnok Abonyi út 36. 12:15-13:15 Thököly út 35. 13:30-15:00 Tószegi út 47. 9:15-11:15 Tószegi út 16:30-18:30 4-es. fkl. út 95 km szelvény 7:00-9:00 Szajol belterület 12:15-13:15 Öcsöd belterület 1300-18:00 4-es sz. fkl. út 110+840 km szelvény 10:00-13:00 4-essz. fkl. út 105+450 km szelvény 14:30-16:00 Jászberény jászteleki út 35. 10:00-18:00 Nagykátai út 10:00-18:00 Fémnyomó út 2. 10:00-18:00 Jászteleki út 35. 10:00-18:00 Október 23-a utca 6. 10:00-18:00 Gyöngyösi út 66. 10:00-18:00 Jákóhaimi út 13. 10:00-18:00 31-es sz. fkl. út 72.050 km szelvény 10:00-18:00 Mezőtúr Rákóczi út 43. 8:30-19:40 Puskin utca 52. 8:30-19:40 Földvári út 109. 8:30-19:40 Széchenyi út 2. 8:30-19:40 Kossuth téri. 8:30-19:40 A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. RECEPT Vörösboros rajnai kuglóf HOZZÁVALÓK 25 dkg margarin (+ a formához), 25 dkg cukor, 5 db tojás, 30 dkg liszt, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag sütőpor, ltk. kakaópor, 1 tk. őrölt fahéj, 15 dkg reszelt étcsokoládé, 1/81 vörösbor. ELKÉSZÍTÉS A margarint habosra keverjük a cukorral és a tojásokkal. A lisz­tet elvegyítjük a vaníliás cukor­ral, a sütő- és a kakaóporral, valamint a reszelt csokoládéval és a fahéjjal, majd adagonként a tojásos keverékbe dolgozzuk. Végül hozzáadjuk a vörösbort. A tésztamasszát kikent kug­lóf- vagy koszorúformába tölt­jük, és a kétszáz fokra előme­legített sütő középső részében sütjük körülbelül egy órán át. Nem csak gusztusos, finom is! Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelét, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Czakó Nóra Telefon: 56/516-758. Fax: 516-710 E-mail: nora.czako@mediaworks.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Hideg hegyek: különlegesség a vásznon SZOLNOK CINEMA CITY: Hivatali karácsony (16) 14.30, 20.15. Hiva­tali karácsony (16) feliratos 18.00. Tapló télapó 2. (16) 13.15, 17.40. Legendás állatok és megfigyelé­sük (12) 3D 16.45,19.30. Szövet­ségesek (16) 15.15, 19.50. Trol- lok (6) 13.00. Underworld: Vérözön (16) 3D 15.30, 20.30. Vaiana (6) 3D 11.10,15.50,18.10. Vaiana (6) 13.30. TISZAPART MOZI: Én, Daniel Blake (16) 15.45. Jutalomjáték (12) 16.30. Az ügyfél (12) 17.30. Hivata­li karácsony (16) 18.00. Halj már meg! (12) 18.15. Hideg hegyek (12) 19.45. Szövetségesek (16) 20.00. Underworld: Vérözön (16) 3D 20.15. ELŐADÁS SZOLNOK A néprajztudomány társ- tudományai a paraszti újrahaszno­sítás tekintetében címmel tart elő­adást Benedek Csaba ma délután négy órakor a DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM KONFERENCIATERMÉ­BEN. Az előadás a NagyíTársban Vili. Tudomány és segédtudomány!? Múzeumi szabadegyetem közép- iskolás diákoknak és felnőtteknek című program részeként hangzik el. ELŐADÁS SZOLNOK pjotr lljics Csajkovszkij ba­lettjét, a Diótörőt mutatják be a Ma­gyar Táncművészeti Főiskola növen­dékei és hallgatói december 14-én, szerdán, délután három órától az ABA-NOVÁK AGÓRA KULTURÁLIS KÖZPONTBAN. A koreográfiát Va- szilij Vajnonnen és Róna Viktor nyo­mán a Magyar Táncművészeti Főis­kola oktatói készítették. HANGVERSENY SZOLNOK Ádám Jenő születésének 120. évfordulója tiszteletére rendez­nek tehetségnapot és a közelgő ka­rácsonyt ünneplő hangversenyt kedden délután öt órától a szolnoki ÁDÁM JENŐ ZENEISKOLA ÁDÁM JENŐ KAMARATERMÉBEN. Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További progra­mok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális visszatekintő 6.25 Liturgia 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális visszatekintő 7.30 Horgásztárs 8.00 Aktuális visszatekintő 8.25 Szolnoksport 8.50 Napi mozgás 9.00 Rejtett tájakon - Tiszántúl 9.40 Honvéd 7 10.00 Múzeumi Szabadegyetem 11.05 Aranykosár 12.00 Aktuális visszatekintő 12.25 Napi üze­net 12.30 Kultúrkorzó 13.00 Fórum 13.30 Elixir 14.00 A Szomszéd vár 14.30 Sajtóasz­tal 15.25 Örökségünk 16.00 Szolnoki Olaj KK-Vasas - kosárlabda-mérkőzés közvetíté­se felvételről 17.50 Napi mozgás 18.00 Szol- noksporf 18.25 Forgószínpad 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 20.50 Napi mozgás 21.00 Szolnoki Olaj KK-Vasas - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 23.00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV RADIO 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél, női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktlv@aktivradio.hu 1МШМ;И>ДЫ 4.00 Luxfunk Retro Show, ismétlés 6.00 Reggeli juice Kunos Feróval 10.00 Ama­deus Napközi Joó Csabával benne: 15.00 Sportpercek Németh Ádámmal 16.00 Ama­deus Délután - Czinege Leventével 18.00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Le­ventével 19.00 Amadeus Este Nyerges Izabellával 21.00 Boros Mega Voga Show (vasárnap esti adás ismétlés, 1. rész), majd 1.00-tól nonstop zene kedd 05.00-ig. amedeusradio@amadeusradio.hu шзяшгшпхшшнннн 5.45 Adventi gondolatok 6.00 Rorate szent­mise-közvetítés az egri bazilikából 7.25 Va­tikáni Rádió (ism.) 7.45 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészségünk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hí­rek 12.15 Evangélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magya­rok! 14.35 Merítés (ism.) 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Ko­ra esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem közép- iskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszé­lő könyvek 21.05 Megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents