Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-12 / 291. szám
0 A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL 2016. DECEMBER 12., HÉTFŐ A Damjanich múzeumban jártak SZOLNOK A Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete a napokban tagklubjaik részvételével a szolnoki Damjanich János Múzeum állandó kiállítását tekintette meg, a képtárban járt. Zsolnay László muzeológus, történész kalauzolta a csoportot és részletesen ismertette először Szolnok, ezzel összefüggésben a Művésztelep, majd a múzeum kialakulásának történetét. Ezt követően a kiállított képek stílusát, mondanivalóját, az ecsetkezelés módját, a művészek akkori életvitelét, a szolnoki lakosokhoz fűződő kapcsolatát is bemutatták, miközben gyönyörködni lehetett a csodálatos festményekben. Sok élménnyel gazdagodva, nagyszerű, tartalmas program résztvevői lehettek az érdeklődő nyugdíjas résztvevők a múzeum vezetőségének jóvoltából. Köszönet, hogy ilyen nagyszerű kulturális élménnyel gazdagodhattunk. Fancsalszkiné Szabó Edit, elnökségi tag Igazgatói dicséretben részesült SZOLNOK Az „Idősek Világnapja” alkalmából a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületének tagklubvezetője Molnár Jánosnét - aki a MÁV Állomás Vasutasklub irányítója - a MÁV Elnök-vezérigazgató Dicséretben részesítette. A kitüntetéséhez gratulálunk, és a további munkájához sok sikert kívánunk! A megyei egyesületünk a jövőben is számít aktív tevékenykedésére. Köszönjük az eddigi munkát! Fancsalszkiné Szabó Edit, Szolnok Molnár Jánosné EGER/SZOLNOK A szolnoki Hámán Kató Nyugdíjas Klub tagjai nagyon szép, jó hangulatú kiránduláson vehettek részt novemberben Egerben, ahol a várat is megnéztük. Korhű ruhában „fogadtak” a katonák - mint a képen is látható. Megnéztük Gárdonyi Géza házát is, ahol írta az Egri csillagok című könyvét. Az idén ez már a második kirándulásunk volt. Ha az időjárás és az egészségünk is engedi, decemberben - ugyancsak a MÁV-Start szervezésében - a gödöllői kastélyt nézzük meg karácsonyi pompájában. Egyébként készülünk a karácsony megünneplésére. Csák Sándorné, klubvezető Major Mihály énekművész hatvanöt esztendős Az Operaháztól a túri klubnapokig Megyénkben több neves előadóművész tagja és állandó szórakoztatója a nyugdíjas klubok szép számú tagságának. Közülük egyet szeretnék bemutatni, az őt nem ismerőknek is emberközelbe hozni, és figyelmüket felhívni különleges tehetségére. MEZŐTÚR A Mezőtúron élő Major Mihályról idézem Szentes Bíró Ferenc szavait, aki az élettörténetet méltóan, nagy alázattal írta meg és köszöntötte a hatvanöt éves énekművészt: „Major Mihály 1951. május 2-án Mezőtúron született, szép énekhangjára már kisiskolás korában felfigyeltek. Egy tehetségkutató versenyen - a zsűriben Vikár Béla, Béres János, Grabócz Miklós is ott ült - már Budapestre invitálták a jó hangú fiatalembert. Énektanulás, különórák, megélhetés, szakmatanulás, szigorú meghallgatások sora következett. Ágai Karola, Simándy József ajánlásával lett a Magyar Állami Operaház tenoristája, majd prímtenor szólamra is felvételt nyert, Neményi Lili ajánlásával csábították az egyre sokoldalúbbá váló énekest - Vámos Miklós „rábó- lintása” után - a Fővárosi Operettszínházba. Oberfrank Géza főzeneigazgató irányításával egyre több szerepet kapott, de a kalandvágy és a művésszé fejlődés kihívást jelentett a fiatal énekesnek: 1979-ben a Szegedi Szabadtéri Színház egyik nagysikerű előadása után - a társulat többi tagjával együtt - külföldre távozott. Előbb Németországban, később Ausztráliában telepedett le. Szinte mindent énekelt - elsősorban az ott élő magyaroknak, kiváló zenészek közreműködésével - miközben egy jó nevű szálloda szakácsaként is dolgozott. Sok-sok kiváló művész Ta- labér Erzsébet, Máté Ottilia, Maros Gábor, Jákó Vera, Kállai Bi- ri, Lablanc Győző, Berkes János - kalauzolója volt a távoli kontinensen, de az őt fellépései során rendszeresen kísérő ifjabb Sánta Ferenc vezette kiváló zenekar útját is ő egyengette Ausztráliában. Szíve azonban hazahúzta, Rendszeresen lép fel közös műsorban Sülyi Károllyal és Koltai Lajossal is. előbb lakást vásárolt, majd 2000 után hazaköltözött Mezőtúrra. Tagja a helyi Napsugár Kultúrkörnek és a Túri Olvasókör Egyesületének. Kellemes megjelenésével, kiváló énekhangjával, kiemelkedő hangulatteremtő képességével, megnyerő modorával a térségi rendezvények keresett szereplője. Rendszeresen lép fel közös műsorban Kalmár Magdával, Sülyi Károllyal és Koltai Lajossal. A VNYKOSZ rendezvényeinek, klubnapjainak állandó, megbecsült és szívesen hallgatott fellépője. Kísérői: Lévai János, Berecz Zsolt Miklós, Milák Géza szívesen emlékeznek rá és a felejthetetlen fellépésekre, koncertekre. Párja, Rusziné Mucha Anna minden lépését vigyázza, egészségének mindenkori őre, kevéske szabadidejének eltöltésében szeretett társa” - írta a Mezőtúr és Vidéke városi közéleti lap 2016. június 03-i száma. Kívánjuk, hogy szeretetteljes családi körben, sikerekben bővelkedő közönségtalálkozásokon, jó egészségben töltse el a következő évtizedeket. Mindig őszinte szeretettel és tisztelettel várjuk a vele való találkozás élményét, megejtő, kedves egyéniségét és sugárzó tehetségét. Demény Istvánná, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületének elnöke A dalkör tagjainak születés- és névnapjait is ünnepelték SZOLNOK A Szolnoki Kabaré és Dalkör a minap ünnepelte a második féléves névnapokat, valamint a nyolcvanéves Pap Sándort és a hetvenéves Baloghné Julikát is születésnapjuk alkalmából. December 15-én karácsony alkalmából disznótoros ebéddel köszöntik majd a klubtagokat, ahová több vendéget is meghívnak. Bozsóné Fazekas Rozika, klubvezető Pap Sándort is köszöntötték A LEVELEKBŐL VÁLOGATUNK. A kiválasztott írások - a levélíró hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. A szerkesztőség nem közöl olyan írásokat, amelyek megjelentetése törvénybe ütközik, gyűlöletkeltő tartalmú, sérti a személyiségi jogokat, az erkölcsöket és a jó ízlést. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. Az írásokat az andras. toth@mediaworks.hu e-ma- il címre, illetve az Új Néplap, 5001 Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. címre is várjuk. Olvasói vélemények találhatók még: SZ0LJ0N.hu. A bál bevételét eszközök fejlesztésére fordítják Hajnalig „mulattak” SZOLNOK „Csárdás vigasságot” rendeztek a minap a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskolában. A mulatság színhelye az iskola tornaterme volt, melyet erre az estére igazi bálteremmé változtattak az intézmény dolgozói. A Talünn- ka és a Cuháré néptáncegyüttesek fergeteges műsora után Pék- né Csömör Katalin igazgatóasz- szony köszöntötte a szépszámú vendégsereget és megnyitotta a bált A vacsorát követően kezdetét vette a hajnalig tartó mulatozás. A jó hangulatú bál bevételét a természettudományos eszközök fejlesztésére fordítják. Aukszné Vágó Ibolya, tanár Táncban, énekben sem volt hiány az intézmény rendezvényén Időszerűek a fogyatékosokkal kapcsolatos kerdesek Több figyelmet kémek JÁSZKUNSÁG „Igen: élni, míg élünk, Igen: ez a szabály. De mit csináljunk az életünkkel, Hafáj?” A „fogyatékoskérdés” nagyon régre tekint vissza. A spártaiak a Taigetoszban látták a megoldást. Szörnyű módszer! Később, a tudomány fejlődésével kezdtek el a prevención gondolkodni. Persze akkor még fogyatékosnak a vele született rendellenesség számított. Ma, amikor a veleszületett és szerzett fogyatékosság egyaránt jelen van, és sem a környezeti hatásokat, sem a genetikát nincs módunkban kontrollálni, a helyzet kritikussá vált. Ráadásul a szülések kitolódásának időpontjával fokozódik a sérült gyermekek születésének esélye. A kérdés kezelése etikai és társadalmi probléma egyaránt, s igazi megoldás nincs. Azok a családok, ahol ezek a gyermekek, felnőttek élnek, soha nem heverik ki azt a pszichikai sokkot, amely életüket teljes mértékben meghatározza. Még ma is nagyon kevés szülő jut el arra a felismerésre, hogy helyesen értékelve a helyzetet, időben lépjen, s így talán egy teljesebb életet tudjon gyermekének biztosítani. Az integráció társadalmi kérdés, helyes útját az élet kezdetétől kell gyakorolni. A fogyatékosok számára létrehozott intézmények csak részben jelentenek megoldást. Iskoláztatásuk, s későbbi foglalkoztatásuk még azok számára sem megoldott, akik értelmükben ugyan épek, de mozgásukban, érzékszerveikben (hallás, látás, beszéd) károsultak. A feladat tehát adott, s ennek megoldásához ugyan néhány rámpa megépítésével hozzá lehet járulni, de ennél lényegesen többre van szükség! Olyan szemléletváltásra az élet minden területén, melynek megléte még generációk sokaságát terheli, készteti a részmegoldások keresésére. Gulyás Ildikó