Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-21 / 248. szám

10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2016. OKTÓBER 21., PÉNTEK Mások is megvádolták zaklatással az igazgatót Újabb gyerekáldozat HÍREK Összebunyóztak a migránsok SK£ Négy afgán, illetve Szo­máliái menekültügyi eljárás alatt álló férfi összeverekedett a bicskei nyílt befogadóállo­máson. A verekedőket a biz­tonsági szolgálat szétválasz­totta. Egy afgánt és egy Szo­máliáit kórházba vittek. Súlyos testi sértés gyanúja miatt nyo­mozást indítottak. MW Tizennégy elfogatóparancs BUDAI- A rendőrök elfogtak tegnap egy budapesti hotel­ben egy férfit, aki ellen 14 el­fogatóparancs volt érvényben. A 38 éves érdi férfi 2011 és 2013 között hat ismerősétől kért kölcsön, ám a pénzt nem állt szándékában visszafizetni. T. József anyagi nehézségeire, illetve vállalkozása fejlesztésé­re hivatkozva összesen több mint 170 millió forint kárt oko­zott a hat sértettnek. MW Lelőttek egy rendőrt N Belehalt se­besüléseibe tegnap Német­országban a szélsőjobboldali Reichsbürger (birodalmi pol­gár) mozgalom egy tagjánál korábban tartott házkutatáson kitört lövöldözés egyik rendőr áldozata. A 32 éves férfit há­rom találat érte: az egyik lepat­tant a sisakjáról, a másik a kar­jába, a harmadik pedig közvet­lenül a golyóálló mellény mel­lett a vállába fúródott. Életve­szélyes állapotban szállították kórházba. MTI/MW Újabb áldozatok nyilatkoz­tak úgy, hogy őket is zak­latta a bicskei gyermekott­hon igazgatója. A korábban megszólaló bántalmazottak elmondásuk szerint támadá­soknak vannak kitéve. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BICSKE Újabb áldozatok jelent­keztek a bicskei molesztálási ügyben, hogy hozzájuk is kö­zeledett a bicskei Kossuth Zsu­zsa Gyermekotthon igazgató­ja - közölte az RTL Híradója. Egyikük, a nevét és arcát is vállaló, jelenleg Angliában élő Pozsgai Dániel azt mondta, ko­rábban úgy érezte, hogy „egy fecske nem csinál nyarat”, de ha most összeállnak az áldoza­tok, akkor van esélyük. Koráb­ban egy 22 éves fiatal azt állí­totta, a gyermekotthon igazga­tója éveken keresztül molesz­tált több rábízott gyereket, ne­ki négy éven keresztül volt in­tim viszonya vele. Egy másik fiú - aki szintén névvel és arc­cal vállalta a nyilatkozatot - azt mondta, 12 éves korától kezdve 8 éven át volt szexuális kapcso­latban az igazgatóval, és nem­csak ők ketten áldozatok. Szep­tember elején tett feljelentést a gyermekotthon egy volt lakója, miután egy intézetben élő fiatal a vonat elé vetette magát. A két hete a Házon kívül adá­sában ~T)émutatott riportban megszólaló gyerekek és család­tagjaik a nyilvánosság elé lé­pés óta számos támadást kap­tak, ismerőseik nem köszön­nek nekik. Bántónak érzik, hogy hazugnak nevezik őket, csak mert zűrös gyerekek vol­tak. A szeptember 7-én beadott vádemelés után a rendőrök egy hónapig nem keresték őket, a riport megjelenése után keve-' sebb, mint egy héttel jelentke­zett a megyei rendőr-főkapi­tányság. A fiúkat 8 órán át hallgat­ták ki igazságügyi pszicholó­gus jelenlétében, az ügyben több mint 100 tanút akarnak kihallgatni. Állítólag valaki az intézményben lakó gyere­kekre fenyegetéssel gyakorolt nyomást, hogy ne valljanak a volt igazgató ellen a hatósá­goknak. Egy ál-SMS buktatta le a kőbányai gyilkost BUDAPEST Előzetes letartózta­tásba került tegnap K. Lász­ló, akit azzal gyanúsítanak, hogy szeptemberben, a nő kő­bányai lakásában meggyil­kolta B. Irmát. A 32 éves nő holttestére szeptember 20-án talált rá családja. A férfi tel­jes beismerő vallomást tett. A rendőrök a gyilkosság hely­színén is meghallgatták, ahol részletesen elmondta, mit tett a nővel. A 44 éves, balatonfűz- fői K. László a gyilkosság után Ausztriába menekült, öngyil­kosságot is fontolgatott. De in­kább feladta magát. Ausztriá­ban egyszerűen odasétált egy járőrhöz, és elmondta, mit tett. A férfi kiadatása egy hó­napig tartott, már hazahozták Magyarországra. Miután az áldozat főnö­ke gyanúsnak találta a nő telefonjáról érkezett SMS-t, amelyben betegségre hivat­kozva jelezte, nem megy be dolgozni, felvette a kapcsola­tot a lány családjával. A gyil­kossággal gyanúsított férfit gyakorlatilag a rossz helyes­írása buktatta le. Ügyvédje azt mondta, nem bosszú, nem szerelmi csalódás és nem is anyagi haszonszerzés miatt ölte meg a nőt. A férfi az ál­dozat barátnőjével járt, rajta keresztül ismerték meg egy­mást. K. László többszörösen büntetett előéletű, 20 évvel ezelőtt egy nőt akart élve el­ásni. MW Díszpolgár és kitüntetést is kapott az intézmény vezetője A bicskei intézmény vezetőjét a gyermekotthonokat működte­tő Szociális és Gyermekvédel­mi Főigazgatóság felfüggesz­tette állásából, miután értesül­tek a szexuális zaklatás gyanú­járól. Belső vizsgálatot rendeltek el, feljelentést tettek. A férfi 26 évig vezette az intézményt, Bics­ke díszpolgára, és mint lapunk is megírta, állami kitüntetést is ka­pott példás munkájáért. A bics­kei otthon vezetését egy külső vezető veszi át. Az intézmény nö­vendékei, dolgozói és gyermek­védelmisek közleményben áll­tak ki az igazgató mellett, ezt ál­lításuk szerint az MTI-nek is el­küldték, ott azonban nem je­lent meg. Azt kérik, hogy a gyer­mekek elleni bűncselekmények iránt érzett társadalmi düh ne vegye el a figyelmet az ügy ob­jektív hatósági kivizsgálásától. TELEVIZIO-MUSOR 2016. OKTOBER 21., PENTEK a о </> о 4.00 4.30 4.55 5.25 5.50 7.35 8.05 8.40 9.20 10.20 12.05 12.35 13.10 13.40 14.55 16.20 16.55 17.25 18.00 18.55 20.20 21.35 22.15 23.10 23.40 0.20 Fókusz© Story Extra © Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval Asztro Show Top Shop Egészség Kalauz© Story Extra © Új csaj © Éjjel-nappal Budapest © A Konyhafönök ® Akis menyasszony© Story Extra© Fókusz© RTL Klub Híradó A Konyhafőnök © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Csúcsformában © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval CSI: Miami helyszínelők © Igazságosztók © Igazságosztók © Csúcsformában © 4.00 4.45 5.10 6.05 6.15 6.20 9.00 9.20 9.30 9.40 10.45 12.00 12.30 13.35 14.40 15.45 16.50 18.00 19.25 20.40 22.00 1.20 Végzetes bizonyíték © Super Car© Hungerő © Red Carpet - Sztárok testközelben © Tűsarok © Mokka© ízes élet ® Stahl konyhája © Babapercek© Teleshop Astro-Világ Tények Délben Aktív © Knight Rider © Walker, a texasi kopó© Maria @ Megtört szívek© Tények Drágám, add az életed! © Aszultána© A remény rabjai© Red Carpet-Sztárok testközelben © Tények Este Aktív© Sportos Ékszer TV A túlélés ára© 10.25 10.35 10.40 10.45 10.55 11.00 11.05 11.20 11.30 11.40 11.50 12.20 12.50 13.15 13.30 13.55 14.25 14.35 14.50 15.20 15.25 15.30 ее о (n 14.55 A konyhafőnök 22.00 A remény rabjai Mii Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Ma délelőtt 9.30 Hírek 9.35 Itt­hon vagy! 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Minden tudás 11.15 Ma délelőtt 11.30 Hírek 11.35 Ma délelőtt 11.40 Egy Perc Híradó 11.41 Ma délelőtt 12.00 Déli ha­rangszó 12.40 Egy Perc Híradó 12.45 Ma délelőtt 12.50 Ma dél­után 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Unió 28 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Kosár RTLlTe 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 A sze­relem foglyai @11.00 Láncra vert szerelem ® 11.55 Hazug csajok társasága ® 12.50 Segítség, baj­ban vagyok! ® 13.45 A gyanú ár­nyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt © 16.05 ValóVilág 8 © 17.05 Új csaj © 17.35 Hagyjál főzni! 18.35 Segítség, bajban vagyok! © 19.30 A gya­nú árnyékában © 20.30 Showder Klub © 21.30 RTL II Híradó Hetedhét Gyerekhíradó Peppa malac Peppa malac Kukori és Kotkoda Kiváncsi Fáncsi Frakk, a macskák réme Mesék Mátyás királyról Mondák a magyar történelemből © Mikrobi © Kérem a következőt! © Vakáción a Mézga család © Táncakadémia © Geronimo Stilton© Pin kód © Animália © Kaja-kalandok © Chuggington pályaudvar Chuggington pályaudvar Csűrcsavarosdi Louie-Nyuszi és a varázsecset Louie-Nyuszi és a varázsecset Franklin és barátai 7.35 Jóbarátok© 8.00 Született detektívek © 8.55 Született detektívek © 9.50 Szívek szállodája 10.45 Amerikai mesterszakács © 11.40 Monk-FIúgos nyomozó © 12.40 Monk-FIúgos nyomozó © 13.40 Nyomtalanul© 14.40 Nyomtalanul© 15.40 Castle© 16.40 Castle© 17.40 Amerikai mesterszakács © 18.35 Amerikai mesterszakács © 19.35 Jóbarátok 20.05 Két pasi-meg egy kicsi © 20.35 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 Harry Potter és a Tűz Serlege © 0.10 Alvilági játékok© 2.20 Észbontók 3.10 Jóbarátok© 3.40 Crossing Lines- Határtalanul © 7.00 7.25 7.55 8.25 8.30 8.40 9.35 10.20 12.00 12.02 12.45 12.55 13.40 14.25 15.30 16.15 17.10 18.00 18.35 19.25 20.30 21.30 23.05 23.10 1.25 9.35 Veled is megtörténhet! © 10.40 Családi Titkok © 11.45 Jó­ban Rosszban ® 12.25 Hal a tor­tán - Meglepetés ® 13.40 Édes élet © 14.55 Csapdába csalva © 15.30 Családi Titkok ©16.30 Red Carpet - Sztárok testközelben © 16.45 Tények 17.15 Aktív ©17.45 Hal atortán - Meglepetés © 19.05 Édes élet © 20.20 Jóban Rossz­ban © 21.00 Lpoper - Ajövő kosa © 23.30 Édes élet © 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Kép-regény 12.00 Hír­adó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Képzelt forradalom avagy Osztrák-Magyar Románia © 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta 16.00 Csör- te 17.00 Híradó 17.30 Európai hír­adó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Célpont 21.00 Civil kaszinó 22.00 Híradó 22.30 Lapzárta Híradó Életkerék Öt kontinens Jövő-időben Jövő-időben Váratlan utazás © Elfeledett szerelem© Család-barát Déli harangszó Híradó Kult+@ ízőrzők: Szigetbecse Halálbiztos diagnózis © A palota ékköve © Elfeledett szerelem© Charly, majom a családban © Ridikül © Híradó A hegyi doktor-Újra rendel © Maradj talpon! © Fölszállott a páva Nora Roberts: Holdfogyatkozás © Kenő® Halálos közellenség 2. - Public Enemy No. 1. © Egy nagy család © 21.30 Nora Roberts 8.40 Privátfilmek újratöltve ® 9.00 Teleshop 11.00 Sportmúzeum ® 11.35 Sportmúzeum © 12.10 Sportmúzeum ® 12.45 Sportmú­zeum ® 13.20 Privátfilmek újra­töltve © 13.35 Római helyszínelők - Árulkodó nyomok © 14.35 Sár­kányok kora © 16.25 Varázsapu © 18.15 Őrangyalok © 20.00 Ró­mai helyszínelők - Árulkodó nyo­mok © 21.00 Rufus © 23.10 Az erőszak városa© 8.35 Orosz nyelvű hírek 8.50 A rejtélyes XX. század © 9.20 Iskolapad 9.45 Útravaló© 10.00 Élő egyház 10.20 Katolikus krónika 10.50 Isten kezében 11.20 Angol nyelvű hírek 11.40 A harmadik testőr© 13.00 Híradó 13.20 Tessék! 13.40 Rúzs és selyem 14.10 A rejtélyes XX. század © 14.45 Kosár 15.40 P’amende 16.10 Hogy volt!? 17.10 Azén56-om 17.20 Család-barát 19.00 Kívánságkosár 20.00 Önök kérték! 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon! 22.30 Ridikül© 23.25 Kulturális híradó 23.55 Mindenki Akadémiája 0.25 Munkaügyek© 0.55 Himnusz 1.00 Híradó 1.15 Angol nyelvű hírek 1.30 Hogy volt!? 9.05 SkyKids-Azég lovagjai © amerikai kalandfilm 2008 11.10 Asterix, a gall © francia-belga animációs film 1967 12.35 Szabadítsátok ki Willyt! 3. © amerikai családi kalandfilm 1997 14.15 Vigyázz, kész, szörf! © amerikai animációs film 2007 15.50 Hidalgo-A tűz óceánja © amerikai kalandfilm 2004 18.35 Avasmacska kölykei © amerikai vígjáték 1987 R.: Garry Marshall Sz.: Goldie Hawn, Kurt Russell, Edward Herrmann, Katherine Helmond, Michael G. Hagerty 20.45 Éjsötét árnyék© amerikai horror-vígjáték 2012 23.00 A holló® amerikai-magyar-spanyol thriller 2012 14.45 Kosár 9.05 Fórum 10.25 Tetthely © 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.55 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Rendkívüli in­terjú 16.50 Világhíradó 17.05 Fó­rum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Comment 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Szabad szemmel 21.00 Hír­adó - Este 9 21.40 Csisztu 24 18.45 A burok 8.10 Sportműsor 11.15 Női labda­rúgás 11.55 Múlt és jelen egy idő­ben 12.25 Magazin 13.05 Boxutca magazin 13.50 Ismétlés 14.40 Ma­gazin 15.15 Magazin 15.45 Össze­foglaló a nap eseményeiből 16.00 Játékoskijáró - A bajnoki forduló beharangozója 16.45 Összefogla­ló a nap eseményeiből 16.55 For- ma-1 Amerikai Nagydíj -1. szabad­edzés 18.35 Összefoglaló a nap eseményeiből 10.00 MOB utánpótlás­magazin. 10.30 Lósport. Nemzetközi CDI-és hazai díjlovasverseny, Fót 11.00 Tempó Autósport magazin 11.30 NFL Game day 12.00 Úszás 2. nap Vk-verseny Szingapúr 14.00 Labdarúgás Bajnokok Ligája-magazin. 14.30 Kézilabda BL, nők csoportkor, 2. forduló, Rosztov-Don- Győri Audi ETO КС 17.00 Futsal Spanyol bajnokság 3. forduló 18.45 Kézilabda BL, férfiak, csoportkor, 5. forduló, Barcelona -Telekom Veszprém 21.00 Kézilabda EHF-kupa, nők, 2. forduló, visszavágó, DVSC-TVP- Nantes 23.00 Labdarúgás Spanyol bajnokság, 9. forduló, Valencia - Barcelona 11.00 Portugália a tányéron © 12.00 Arena Kulinaria © 12.30 Gastro Fanatic: Skandinávia © 13.00 Justine hétköznapi finomsá­gai ® 13.30 Könnyed vacsorák © 14.00 Luke Nguyen - Franciaország ízei © 14.30 Hat város Phil tányérján © 15.30 Jacques Pepin: Főzni szív- vel-lélekkel © 16.00 Kérdezd a hen­test! © 16.30 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig ® 17.00 Jamie és Jimmy konyhai csatái © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! ff I ff

Next

/
Thumbnails
Contents