Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-13 / 241. szám

g MOZAIKtTV-MŰSOR 2016. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK POÉNPERCEK OKOS ASSZONY A gazdag fösvény férj ki akar tolni a feleségével, és meg­hagyja a végrendeletében, hogy mindenét adják el és a pénzét temessék mellé. így az asszonynak egy fillér sem jut­na. Temetés után telnek a hó­napok, de a rokonok látják, hogy a nő nagyon nagylábon él. Szóvá is teszik neki:- Hiába volt utolsó kívánsága a férjednek, te nem teljesítetted- mondja az egyik irigy nővér.- Már hogyne teljesítettem vol­na! Eladtam mindenét és be­tettem a pénzét a közös szám­lánkra. Majd kiállítottam a teljes összegről a nevére egy csekket, amit mellé temettem. Bármikor beválthatja! KONKURENCIA A horgásznak megfeneklik a csónakja. Ki akar úszni a part­ra, de fél a krokodiloktól. Kiki­abál a partra egy fickónak:- Uram, vannak ebben a folyó­ban krokodilok?- Á, már évek óta nincsenek. A horgász felbátorodik és el­kezd kifelé úszni. Már félúton jár, amikor megint kikiabál:- És mondja! Hogyan szaba­dultak meg tőlük?- A betelepített piranhák fal­ták fel őket! MŰTÉT Műtét utáni viziten mondja az orvos a betegnek:- Az operációt hősiesen állta, de a műtét előtt nagyon nyug­talan volt. Dulakodott a nővé­rekkel, kiabált és káromkodott. Erre a beteg:- Ne csodálkozzon rajta doktor úr, hiszen én csak az ablakokat jöttem megtisztítani. KÁLMÁN, EDE napja KÁLMÁN. Török eredetű, régi magyar személynévből ala­kult. Jelentése: maradék. Vé­dőszentje: Szent Koloman ír zarándok, akit szentföldi útján meggyilkoltak. EDE a germán Edvárd rövidülé­se, jelentése: birtokát megőrző. EGYÉB NÉVNAPOK; Edgár, Ed­várd, Edvárda, Jakab, Jákó, Jákob, Jakus, Reginaid, Romu- lusz, TeofiL Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Kál­mán, Ede, Edvárd napja.. A református és az evangéli­kus naptárban Kálmán, Ede napja. A zsidó naptárban tisri hónap 11. napja. NAPI IGÉK. Katolikus: Ef 1,1-10. Zsolt 97. Lk 11,47-54. Refor­mátus: Neh 5. Rom 11,25-36. Evangélikus: lKor 14,26-33. JSir 3,1-33. A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE 4 3 9 8 2 7 1 5 6 8 6 1 3 9 5 2 7 4 7 5 2 1 4 6 8 3 9 5 7 8 9 6 1 3 4 2 2 1 3 7 5 4 9 6 8 9 4 6 2 8 3 5 1 7 3 8 7 6 1 2 4 9 5 6 9 5 4 3 8 7 2 1 1 2 4 5 7 9 6 8 3 SVINDLI­ZIK RACSNI MELEG BUKÓSZÉL DAGÁLY FOGYASZ­TÁK JÁRGÁNY KISFIÚ KÉNYEL­MESEN BŐ L ▼ ▼ A-RA PÁRJA ► ▼ CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VERSE ► Dl LÉLEK­SZÁMÚ r FOGADÁ­SÁRA MENEKÜL­VE FUT ► ▼ ELSÜT, ELAD KOCA (TÁJSZÓ) FEJVÉDŐ ► ▼ HATÁR­RAG MIND­UNTALAN l ▼ GÖDÖR ALJA A-NAK PÁRJA BÉKE. OROSZUL HIDEG­VÉR LANKA­DATLAN ► ▼ ▼ l TITKON FIGYELI ► ELŐTAG: KÜLSŐ ► ÁS ► SKANDINÁV REJTVÉNY Cl 1ПП1/1 1 ьииики 9 5 6 3 1 8 1 5 1 4 8 7 9 9 8 6 1 2 8 5 4 6 3 T 5 4 2 2 5 9 00 ji 2 6 7 HOROSZKÓP KOS (03. 21.-04. 20.) Ma mindenben nyerő, senki sem veheti el öntől a győzelmet. Ma egy olyan em­berrel találkozhat, akit annak idején nagyon szeretett, de már ezer éve nem is látták egymást. BIKA (04.21.-05.20.) Tele van életörömmel! Egész fellépése erőt, energiát sugároz, munkáját gyorsan és hibátlanul végzi. Alig várja az újabb feladatokat. Megbeszé­lései maradéktalanul eredmé­nyesek lesznek. IKREK (05. 21.-06.21.) Keményen összetűznek a párjával egy feltételezett har­madik miatt. Kis lépésekkel, higgadtan és csendesebben is rendezhetik a helyzetet. Ha alaptalanul féltékenykedett, kérjen bocsánatot. RÁK (06. 22.-07.22.) A munkahelyi mende­mondák a legfontosabb témái a napjának. Most végre tisz­tázódhat a helyzet, és kiderül, mi volt igaz a híresztelések­ből. Ezután már ön is tud dön­teni, merre akar továbblépni. OROSZLÁN (07.23.-08.22.) Keresztülhúzzák a számítását, ezzel nagyon felbosszantják. Pattanásig feszült idegekkel végzi tovább a munkáját. Anyagilag is rosz- szul érintik a változások. Este beszélje át a dolgot a párjával. SZŰZ (08.23.-09.22.) Biztosan tele van mára a határidőnaplója, délig a legtöbb feladatot el is tudja intézni. Délután már néhány dolog elhúzódhat. Ez lehet, hogy kicsit felbosszantja, de sajnos muszáj lesz néhány programot törölnie. MÉRLEG (09. 23.-10. 22.) Sok jó ötlet jut eszébe, de a megvalósításukkal még vár­nia kellene. Törődjön a régóta halogatott dolgokkal, minden cetlivel és írással, amit össze­gyűjtött az íróasztalán. Estére megkönnyebbülhet. SKORPIÓ (10.23.-11.22.) Nagyon eltérő habitusú emberekkel találkozik ma, de mindenkivel megtalálja a kö­zös hangot. Találkozhat egyik régi barátjával is. A munka­helyén viszont több nehéz üggyel találja szemben magát. NYILAS (11.23.-12.21.) Ingerültté válhat, pedig most sok türelemre lenne szüksége. Olyan információ birtokába juthat, amely meg­változtatja a közeljövő terveit. Egy zűrös magánéleti helyze­tet sikerül megoldania. BAK (12.22.-01. 20.) Ma csak a rutinmunká­kat végezze el, a fontos dön­téseket halassza máskorra. Izgalmas randevúja lehet, á románc szépen indul, és ha ügyes, akár még tartós kap­csolattá is érhet. VÍZÖNTŐ (01. 21.-02.18.) Egy kényes családi ügy kerülhet terítékre. Tegyen meg mindent, hogy hamar megoldja. Legyen nyitott és őszinte. Értőn hallgassa meg a másikat, és vegye figyelembe az ő szempontjait is. © HALAK(02.19.-03. 20.) A tegnapi lendület még ma is tart, sok dolgot sikerrel tud zárni. Amihez most fog hozzá, hamar eredményt hoz. De ingatlanokkal kapcsolatos szerződéskötésre nem alkal­mas a nap, most átverhetik, vagy komoly pénzt veszíthet. TELEVIZIO-MUSOR 2016. OKTOBER 13., CSÜTÖRTÖK te о <o о te о <л о 4.00 4.30 4.55 5.25 5.50 7.35 8.05 8.40 9.20 10.20 12.00 12.30 13.05 14.20 15.50 16.55 17.25 18.00 18.55 20.20 21.35 22.15 23.15 23.50 0.25 1.00 2.05 3.05 Fókusz© Story Extra © Barátok közt ® Top Shop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval AsztroShow Top Shop Kisdumások © Story Extra © Éjjel-nappal Budapest © A Konyhafőnök © Isten áldjon, Esperanza! © Story Extra © Fókusz © RTL Klub Híradó A Konyhafőnök © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © CSI: A helyszínelők© RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Brandmánía © Döglött akták © Szulejmán © Az élet csajos oldala © 6.20 9.20 9.30 9.40 10.45 12.00 12.30 13.00 13.35 14.40 15.45 16.50 18.00 19.25 20.40 22.00 23.10 0.15 0.25 0.55 1.45 2.05 2.10 3.10 3.55 Red Carpet - Sztárok testközelben © Mokka® Stahl konyhája © Babapercek © Teleshop Astro-Világ Tények Délben Aktív© Csapdába csalva® Knight Rider © Walker, a texasi kopó© Maria © Megtört szívek© Tények Ezek megőrültek! © A szultána ® NCIS - Tengerészeti helyszínelők ® A törvény embere© Red Carpet - Sztárok testközelben © Spíler TV bemutatja: Premier League - Összefoglaló © Tények Este Aktív © Sportos Ezo.TV Maffiadoktor© Végzetes bizonyíték 22.15 CSI: A helyszínelők 9.20 Stahl konyhája Óránként Híradó és idöjárásjelentés 9.15 Ma délelőtt 9.30 Hírek 9.35 Kosár 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hí­rek 10.35 Unió 28 11.15 Ma dél­előtt 11.30 Hírek 11.35 Ma dél­előtt 11.40 Egy Perc Híradó 11.41 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.40 Egy Perc Híradó 12.45 Ma délelőtt 12.50 Ma délután 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Isko­lapad 14.15 Ma délután 14.30 Hí­rek 14.35 Életkor 15.15 Ma délután 16.30 16.35 16.45 17.20 17.30 17.40 17.50 18.00 18.15 18.45 19.10 19.20 19.40 19.50 20.05 21.00 22.35 Gyerekversek Hetedhét Gyerekhíradó Tabaluga © Tashi © Tashi © Mily, a kíváncsi © Digby, a tinisárkány© Digby, a tinisárkány © JoNaLu Eperke legújabb kalandjai ALVINNNÜ! és a mókusok © ALVINNNÜ! és a mókusok© Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága Manó Benő és Lili hercegnő apró királysága Az élet megy tovább© Én vagyok itt © Római helyszínelők- Árulkodó nyomok ® Kulisszák mögött- az A38-as hajón© Rózsák harca © 7.45 Jóbarátok© 6.55 8.10 Jóbarátok© i 7.00 8.35 Született 7.25 detektívek © 7.55 9.30 Született 8.25 detektívek © 8.30 10.25 Szivek szállodája© 8.40 11.20 Amerikai 9.30 mesterszakács © 10.20 12.20 Monk - Flúgos 12.00 nyomozó © 12.02 13.15 Monk-Flúgos 12.45 nyomozó © 12.50 14.15 Nyomtalanul © 13.25 15.10 Nyomtalanul© 16.10 Castle® 14.15 17.05 Castle® 15.20 18.05 Amerikai 16.05 mesterszakács © 19.05 Jim szerint a világ © 16.50 19.35 Jim szerint a világ © j 17.10 20.05 Két pasi - meg egy 18.00 kicsi© 18.35 20.35 Két pasi - meg egy kicsi® 19.25 21.00 Észbontók 20.25 22.10 Meglesni 21.50 és megszeretni © 0.15 Két pasi - meg egy 22.20 kicsi© 22.25 0.45 Crossing Lines - Határtalanul ® Kenő© Híradó Rondó Kvartett © Rejtett kincsek © Jövő-időben Váratlan utazás © Elfeledett szerelem© Család-barát Déli harangszó Híradó Kult+@ ízőrzők: Orfü Halálbiztos diagnózis © A palota ékköve ® Elfeledett szerelem© Charly, majom a családban © Szerencse Híradó © Ridikül © Híradó A hegyi doktor-Újra rendel ® Maradj talpon!© Fábry© Munkaügyek - IrRealfty Show © Kenó© Camille © Az ember, aki nappal aludt © 71 RTL 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 A sze­relem foglyai @11.00 Láncra vert szerelem © 11.55 Hazug csajok társasága © 12.50 Segítség, baj­ban vagyok! ® 13.45 A gyanú ár­nyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt,® 16.05 ValóVilág 8 © 17.05 Új csaj © 17.35 Hagyjál főzni! 18.35 Segítség, bajban vagyok! © 19.30 A gya­nú árnyékában © 20.30 Showder Klub © 21.30 RTL II Híradó 9.35 Veled is megtörténhet! © 10.40 Családi Titkok © 11.45 Jó­ban Rosszban © 12.25 Hal a tor­tán - Meglepetés ® 13.40 Édes élet © 14.55 Csapdába csalva ® 15.30 Családi Titkok © 16.30 Red Carpet - Sztárok testközelben ® 16.45 Tények ® 17.15 Aktív ® 17.45 Hal a tortán - Meglepetés ® 19.05 Édes élet © 20.20 Jóban Rosszban © 21.00 Börtönregény ® 23.00 Édes élet © 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Panaszkönyv 12.00 Híradó 12.30 Globál 13.00 Regge­li járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Privatizáció ® 15.00 Híradó 15.30 Lapzárta 16.00 Szabadfogás ® 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Csörte 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22.00 Híradó 22.30 Lapzár­ta 23.00 Alinda 0.00 Híradó 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 Sportmúzeum © 11.35 Sportmúzeum © 12.10 Sportmúzeum © 12.45 Sportmú­zeum © 13.20 Privátfilmek újra­töltve ® 13.35 Római helyszíne­lők - Árulkodó nyomok © 14.35 Végre karácsony! © 16.30 Ali­ce © 18.10 A szerelem útján © 20.00 Római helyszínelők - Árul­kodó nyomok © 21.00 Égő érzés © 22.50 Antisocial © . 8.30 Kínai nyelvű hírek 8.35 Orosz nyelvű hírek 8.50 Magyar Krónika © 9.20 Médiaklikk 9.45 Tessék! 10.15 A sokszínű vallás 10.30 Kérdések a Bibliában 10.45 Kereszt-Tények 10.55 „így szól az Úr!” 11.15 Angol nyelvű hírek 11.30 Pénzt Marijának © 13.00 Híradó 13.20 Kékbolygó 13.35 Hazajáró 14.10 Magyar Krónika © 14.40 Család és otthon 15.05 Slovenski Utrinki 16.00 Zsolt és Kriszta © 16.20 Hogy volt?! 17.15 Azén56-om 17.25 Család-barát 19.00 Kívánságkosár 20.00 Szenes Iván írta © 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon! 22.30 Ridikül© 23.25 Kulturális híradó 23.55 Mindenki Akadémiája 0.25 Munkaügyek© 0.55 Himnusz 1.00 Híradó 1.15 Angol nyelvű hírek 14.10 Magyar Krónika 9.05 Fórum 10.25 Magánszféra 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.55 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Fő az egész­ség 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Comment 18.45 ATV Hír­adó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Tetthely© 4.35 Mi a népség © amerikai romantikus vígjáték 2013 6.00 Televíziós vásárlás 9.25 Testőrbőrben© amerikai akcióthriller 1987 11.35 A nagy szökés© amerikai kalandfilm 1963 15.00 A [>ofonok földje © kín ai-hongkongi akció­vígjáték 2004 R.: Stephen Chow Sz.: Stephen Chow, Wah Yuen, Kwok Kuen Chan, Qiu Yuen, Dong Zhi Hua 17.00 Nico© amerikai-hongkongi akciófilm 1988 19.00 TeTninátor3.: A gépek lázadása ® amerikai-német-angol akciófilm 2003 21.00 The Expendables -A feláldozhatok® amerikai akciófilm 2010 23.00 A ltombák földjén® amerikai filmdráma 2008 1.30 A falka® német-dél-afrikai-amerikai horror 2006 3.10 Testőrbőrben© amerikai akcióthriller 1987 15.00 A pofonok földje 9.55 Sportpercek 10.05 Magazin 10.35 Magazin 11.05 Kosárlabda NB I.: ALBA - Fehérvár-FALCO mérkőzés 13.05 Múlt és jelen egy időben 13.40 OTP Bank Liga lab­darúgó mérkőzés 15.30 Sportper- cek 15.45 Magazin 16.15 Össze­foglaló a nap eseményeiből 16.25 Magazin,17.00 Kézilabda női NB I.: DVSC - Érd mérkőzés 18.20 Sport­percek 18.35 Összefoglaló a nap eseményeiből 7.00 Tenisz ATP500-as torna Peking összefoglaló 8.00 Televíziós vásárlás 10.00 Arany pillanatok 10.15 Tempó Autósport magazin 10.45 Kerékpár Országúti mezőnyverseny férfi U23 Országúti vb Doha 15.30 Ökölvívás KO TV Classics 16.30 SportVerda Magyaroszág első sportautó magazinja 17.30 Jégkorong KHL-összefog-laló 17.45 Sporthorgászmagazin 18.15 Mai helyzet 18.30 Út Cardiffba BL-magazin 20.00 Trash Talk Amerikai sportmagazin 21.30 UFC The Ultimate Fighter 2406 22.30 Labdarúgás Vb-selejtező, Szkopje, Macedónia - Olaszország 0.45 Labdarúgás Vb-selejtező, Amszterdam, Hollandia- Franciaország 17.30 Jégkorong 12.00 Arena Kulinaria © 12.30 Gastro Fanatic: Skandinávia © 13.00 Villásreggeli mesterfokon ® 13.25 Nigel Slater napi ajánla­ta ® 14.00 Mimi francia konyhá­ja ® 14.30 Luke Nguyen's Street Food Asia © 15.00 Shane Delia - Mór fűszertúra © 15.30 Jó sza­kács, rossz szakács © 15.55 Egy falat © 16.10 A világ ikonikus éte­lei © 16.30 Rachel Khoo konyhá­ja: Európa © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents