Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-13 / 241. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD "J 2016. OKTÓBER 13., CSÜTÖRTÖK Renzi nagyon büntetné a nem szolidáris tagállamokat RÓMA/BRÜSSZEL Matteo Renzi a római képviselőházban szerdai beszédében „nagyon kemény” állásfoglalást szorgalmazott az EU azon tagállamaival szemben, amelyek sok forrást kaptak, de igyekeznek kihúzni magukat a migránsok áthelyezéséről vállalt kötelezettség alól. Kijelentette, az EU-hoz tartozás egyenlő kötelességeket ró a tagokra, s a következő EU-költség- vetésben figyelembe kell venni, „ki mond igent vagy nemet az áthelyezésekre”. Úgy látja, Európa azt kockáztatja, hogy a következő generációknak már nem a remény helyszínének fog tűnni. Arról meg Herman Van Rom- puy, az Európai Tanács volt elnöke beszélt a Le Soir napilapnak, hogy nem működik a menedékkérőket áthelyező uniós mechanizmus, és ennek „nem csak Magyarország” az oka. MW Két tucat ember millió SIM-kártyával BUDAPEST A három nagy hazai mobilszolgáltatónál milliós tételű feltöltőkártya szerepel két tucat személy nevén - értesült nemzetbiztonsági forrásból a Magyar Idők. Mindhármójuknál megvan az az 5-10 ember, aki kiemelten nagy kártyafogyasztó. Abból a 200 ezer SIM-kártyából például, amit a sajtóhírek szerint szervezett bűnözői körök vásároltak egy hajléktalan nevére, és a brüsszeli, párizsi merényleteket végrehajtó terroristasejt tagjaihoz is vándoroltak, csupán 128 ezer tartozik az MTelekomhoz, a többi a Telenor és a Vodafone ügyfeleit szaporítja. Úgy tudják, a terroristák két Tkom-kártyát használtak kapcsolattartásra, a további négy más telefonos cégekhez tartozott. А ТЕК francia és belga jogsegélykérelmekre tárta fel a történteket. Hazugságnak tartják a nagy telefoncégek, hogy ne tudtak volna a sok beazonosítatlan telefonkártyáról. Az egyik társaság közölte, bár jog szerint nem kötelező, ők tavaly óta a rendvédelmi szerveket is tájékoztatták a kártyahalmozásról. MW Bratislava© Ж „ gíudneuóorí fi Parndorí A lebukás pillanata: háttérben az osztrák A4-es pályán feltartóztatott halálkamion. Három sofőr ellen még tart a hajtóvadászat Az Ausztriában, az A4-es autópályán egy hűtőkamionban tavaly holtan talált 71 ember ügyében nyolc gyanúsított ellen fog vádemelést javasolni a magyar rendőrség, három bolgár sofőrt pedig még köröznek. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST A nemzetközi botránnyal járó halálkam ionos bűnügyben most négy ember ellen bűnszervezetben elkövetett emberölés, a többiekkel szemben bűnszervezetben elkövetett embercsempészet minősített esete miatt fog vádemelést javasolni a rendőrség. Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) illegális migráció elleni osztályának veze tője szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, az embercsempészek a ma- j gyar-osztrák határ átlépésekor már tudták, hogy a hűtőkamionban illegálisan szállított bevándorlók már nem élnek. A bűnszervezetet egy Magyaror- 1 szágon oltalmazottként élő afgán állampolgár irá nyitotta, akitől ezt a státust később megvonták. Az előze tes letartóztatásban levő nyolc gyanúsított között van egy bolgár-libanoni férfi, akinek a feladata az embercsempészethez szükséges járművek beszerzése volt, a többiek bolgár állampolgárok, akik sofőrként működtek közre. A gyanúsítottak egyike az a 25 éves sofőr is, aki a hűtőkocsit vezette. A szervezet feltehetően több milliárd forintnyi bevételének útját a hatóságok nem tudták feltérképezni, arról a rendőr alezredes annyit mondott: az afgán férfi Afganisztánba küldte a pénzt, amit a társai vagy készpénzben, táskában szállítottak, vagy követhetetlen pénzátutalási rendszeren keresztül átutalták. 5-6 milliárd eurós iparág Robert Crepinko, az Europol egyik vezetője azt hangsúlyozta: az európai rendőri szervek eddig 12 ezer, embercsempészettel összefüggésbe hozható embert azonosítottak, idén pedig 3500 olyan illegális migráns vesztette életét, aki a Földközi-tengeren próbált átjutni Európába. Hozzátette: a bűnözők számára mindössze a bevételről szól az embercsempészet, csak tavaly 5-6 milliárd euró pénzügyi tranzakció zajlott le ezzel összefüggésben. Boross Zoltán elmondta: az autópályán hagyott teherautóban volt egy adásvételi szerződés, amely alapján kiderült: a teherautót Kecskeméten vették. A járművel hajnalban a déli határszakaszon vették fel az illegálisan becsempészett mig- ránsokat, majd az M5-ös, az МО-s és az Ml-es autópályán haladva léptek át Ausztriába. Az MTI idézi, hogy a rendőrök 24 helyről foglaltak le 1500 órányi kamerafelvételt, így tudták rekonstruálni a teherautó útvonalát. A járművet vásárló bolgár-libanoni állampolgárt a kiszombori határ- átkelőhelynél fogták el, amikor megpróbált Románia felé elmenekülni. További gyanúsítottakat fogtak el a szervezet irányítójaként számon tartott afgán férfi lakájt sán, illetve annak környékén. Kiderült: egy már korábban bolgár sofőrök ellen indult eljárás gyanúsítottjai is ehhez a bűnszervezethez tartoznak. Az afgán főkolompos még 2013-ban érkezett Magyarországra, többször is a rendőrség látókörébe került kábítószerrel visszaélés, garázdaság és gyorshajtás miatt. A bandát egy nálunk oltalmazott afgán irányította Egy másik gyanúsított azért érkezett Magyarországra, mert Bulgáriában ittas vezetésért keresték. Ő szervezte a bolgár sofőrök beosztását, hangolta össze a szállításokat. A sofőrök pedig jellemzően rossz anyagi körülmények közt élő, alkalmi munkákból élő bolgár állampolgárok voltak. 2015 februárjától bizonyíthatóan napi rendszerességgel csempésztek embereket Szerbia területéről Ausztriába. Később nagyobb kapacitású teherautókat szereztek be, amelyekkel 60-80 embert is el tudtak szállítani. A nyomozók 25 szállítást bizonyítottak rájuk: ebből tízet Németországban, nyolcat Ausztriában, hetet Magyarországon derítettek fel. 2015 júniusától már azokat az illegális bevándorlókat is továbbvitték az elkövetők, akik befogadóállomásokra kerültek. Alkalmanként 1200-1500 eurót kértek a csempészetükért a szerb határtól, a migrán- soknak Afganisztántól Németországig átlagosan 4-6 ezer euró közötti összeget kellett fizetniük. Működésük során 1106 embert csempésztek az elkövetők. HÍREK Áder: készülni kell a vízválságra LONDON Alig néhány évtized, legfeljebb 20 év maradt a világot fenyegető vízválság megelőzésére - mondta szerdán Londonban Áder János. A köz- társasági elnök a Financial Times napilap konferenciáján elmondott beszédében kijelentette: a világ népességének kétharmada - négymilliárd ember - évente legalább egy hónapig valamilyen mértékű vízhiányban szenved, 1,8 milliárd ember olyan helyen él, ahol az év felében vízhiány van, és 500 millióan élnek olyan térségekben, ahol a vízfogyasztás a kétszerese annak, amennyit a természet pótolni tud. MTI Exrendőr is lehet a robbantó? UDAPEí Személyes bosz- szú is állhat a robbantás hátterében, amit akár egy korábbi rendőr követhetett el - ezt írja az Átlátszó.hu. Értesülései szerint olyan exzsarukat jár végig a Nemzeti Védelmi Szolgálat, akiknek valamilyen problémája volt a munkahelyével, leszerelték őket, vagy valami miatt sértettséget éreztek a rendőrséggel szemben. Az egyik kolléga az információszerzés módszerét kifogásolja, úgy véli, a testület tanácstalan a tettes kilétét, motivációját illetően. MW Abdeslam hallgat, mint a sír PÁRIZS A párizsi és brüsszeli terrortámadás megszervezésével vádolt Salah Abdeslam hónapok óta nem szólalt meg ügyvédjeinek, ezért a kijelölt belga-francia ügyvédpáros feladta: tegnap bejelentették, hogy megszüntették a férfi jogi képviseletét. MW Kicsit nőtt a tej felvásárlási ára BUDAPEST Az utóbbi időben 4 százalékkal nőtt a tej felvásárlási ára - mondta a földművelésügyi miniszter az Ml-nek. Fazekas Sándor hozzátette, sikerült új piacokat is találni a magyar tejnek (Chile, Kína). Megjegyezte, a méltányos, literenként mintegy 100 forintos felvásárlási ár eléréséhez „kell még egy kis idő". Úgy vélte, nagyobb eséllyel lehetne exportálni több hozzáadott értékkel előállított termékeket, például ízesítettjoghurtokat. MTI/MW HIRDETÉS . ,nl6 Októberében n.ep®s,séA folyamatokat. Ä 'S.oTS.akÄbkatartbsokbab >nwember 8H9 lebonyolítását, töltsék k, OÍeOZOOO’4 ШЯШЯШВШЯШ