Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-18 / 194. szám
KITEKINTŐ g 2016. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK A rokonoktól értesültek szerencséjükről Sülyre került a Coop-utalvány TISZASÜLY A havi bevásárlást mi álljuk elnevezésű játékunkban tiszasülyi előfizetőnkre is rámosolygott a szerencse. Had- rikné Szabó Anikó nyolc hónapos és hároméves kisgyermekével, valamint édesapjával, Szabó Lászlóval érkezett szerkesztőségünkbe, hogy átvegye a tizenötezer forintos vásárlási utalványt.- Nem is tudtam, hogy nyertem! Falunap volt, jöttek hozzánk a rokonok, ők mesélték, hogy látták a nevem az újságban - árulta el Anikó. - A nyereményből elsősorban bébiételt, csirkehúst szeretnék vásárolni, meg amire még épp szükségünk van. Jól jött ez a Nyertesünk gyermekeivel és édesapjával érkezett átvenni az utalványt 15 ezer forint, nagyon örülünk neki! Szeretem a lapot, legjobban a horoszkópot és a recepteket. A gasztronómiai oldal, az nagyon jó! Az újságot Anikó és férje mellett a szülei is olvassák, annál is inkább, hiszen együtt laknak.- Édesapám kel leghamarabb, ő hozza be a lapot, így ő olvassa ki először. Utána a férjem veszi kézbe, akit legfőképp a sport érdekel. Mi meg anyuval azután szoktuk olvasgatni, miután elvégezzük a teendőinket és van szabad időnk - mondta Anikó a család olvasási szokásairól, melyhez remélhetőleg még sokáig hűek maradnak. K. B. KŐTELEK Bognár Mihály a közelmúltban töltötte be 90. életévét. Sajnálatosan nem a családja körében ünnepelte a születésnapját, hiszen felesége néhány éve elhunyt, s két gyermeke közül már a fiát is eltemette. Mihály bácsi a lányával él együtt, ő gondozza és segíti mindennapjait. Születésnapján - a település nevében - Lovász Tibor polgármester köszöntötte fel Mihály bácsit, aki kőtelki születésű, e községben élte le az életét. M. G, Traffipax Település Helyszín Időpont Öcsöd József A. úti. 20.00-24.00 46-os fkt. út 9,450 km 13.00-16.00 Karcag külterület 4. sz. fkl. út 8.00-12.00 külterület 3401. sz. út 13.00-16.00 Tiszaföldvár- Ószőlő Fő út 20. 10.00-11.00 Mártírok út 13. 11.30-13.00 Rákócziújfalu Felszabadulás út 102. 14.00-17.00 Szolnok Kertész út 4-es felüljáró 9.00-11.00 Vörösmerzó út 178. 11.30-13.00 Tószeg Várkonyi út 1. 14.30-17.30 Mezőtúr 46. sz. főút 32 000 m 5.00-7.00 Erkel Ferenc utca 61. 13.10-15.10 Település Helyszín Időpont Mezőtúr Szolnoki út 19. 15.25-17.25 Jászapáti Petőfi út 103. 8.30-19.30 Táncsics út 51. 8.30-19.30 Kossuth út 40/A 8.30-19.30 Jászjákóhalma külterület 31-es sz. fkl. út 8.30-19.30 Jászberény Jászteleki út 35. 8.30-19.30 Gyöngyösi út 66. 8.30-19.30 Tiszafüred Fő út 55. 13.00-15.00 Húszöles út 239. 17.10-18.00 Igari út 57. 18.10-19.00 Tiszafüred-Örvény Füredi út 73.' 16.00-17.00 A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Piaci árak a megyében TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 25-36 32-36 Alma Ft/kg 220-350 190-250 Szilva Ft/kg 250-600 130-150 Káposzta Ft/kg 300 170 Sárgarépa Ft/kg 120-300 320-370 Zöldség Ft/kg 280-380 290-530 Burgonya Ft/kg 120-170 110 140 Paradicsom . Ft/kg 250-300 170-250 Paprika Ft/kg 150-250 110-350 Hagyma Ft/kg 180-200 170-190 Fokhagyma Ft/kg 998-1200 1000 Cukkini Ft/kg 250 110 Főzni való kukorica Ft/cső 50-70 100 Görögdinnye Ft/kg 100-300 70-90 Sárgadinnye Ft/kg 200-250 280-320 Szőlő Ft/kg 400-600 800 Őszibarack Ft/kg 250-400 400-450 Zeller Ft/kg 250-350 120 Tök Ft/kg 150 130 RECEPT Velencei karnevál-torta sütés nélkül ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Szent Miklós Gyógyszertár (Vitéz Szatmári J. út 2-4.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Köti vízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 543 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 730 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 23,8 Celsius-fok. Kiskö- re-alsónál -238 centiméter, apadó, Szolnoknál -15 centiméter, áradó, a víz 24,3 Celsi- us-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 113 centiméter, alig változó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál -63 centiméter, apadó. A NAP IDÉZETE „A távolság keserves próbája a szerető szíveknek.” (Agatha Christie, író) HIRDETÉS NAPI MENÜ SÖRÁRIUM 1 S20LN«Kf INTERAKTÍV ЗММЙОДШ CSÜTÖRTÖK Leves: Francia hagymaleves Főétel: Házi sörtésztában sült harcsafiié párolt zöldségekkel Desszert: Epres bazsalikomos kocka HOZZÁVALÓK 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 10 dkg túró, 10 dkg amaret- ti (olasz aprósütemény), 5-10 dkg mandulapehely, 10 dkg kandírozott gyümölcs, 10 dkg étcsokoládé (70-74 %-os), 0,5-1 dl Amaretto (olasz mandulalikőr) vagy rum, 2 db tojás, 25-28 db babapiskóta, gyümölcs. ELKÉSZÍTÉS A csokoládét lereszeljük (2 evőkanálnyit félreteszünk), hozzáadjuk az összemorzsolt Amarettit, a darabos mandu- lapelyhet, majd 1-2 ek. mandulalikőrrel összekeverjük. Habosra keverjük a vajat a cukorral, a tojássárgákkal, majd az áttört túróval tovább keverjük. Lazítjuk a 2 tojásfehérjéből felvert kemény habbal. Végül beletesszük a csokis keveréket és a kandírozott gyümölcsöt. A forma aljára és oldalára rakjuk a babapiskótát, megkenjük a mandulalikőrrel, majd belekanalazzuk a krémet. A krém tetejére is rakunk babapiskótát, és szintén megkenjük likőrrel. Fagyasztóba rakjuk pár percre, majd tálalásig a hűtőben tartjuk. Szervírozás előtt a tetejét megszórjuk a félretett csokireszelékkel és gyümölccsel vagy olvasztott csokival, illetve a maradék mandulával. Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Ben Húr SZOLNOK CINEMA CITY: Ben Húr (12) 12.50. Ben Húr (12) 3D 17.10,19.40. Elliott, a sárkány (6) 3D 11.30, 15.50, 18.00. Elliott, a sárkány (6) 13.40. Jason Bourne (16) 12.20. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 10.50. A kis kedvencek titkos élete (6) 3D 12.30, 16.30.18.30. A kis kedvencek titkos élete (6) 10.30, 14.30. Rossz anyák (16) 10.10,15.00, 20.30. Suicide Squad - Öngyilkos osztag (16) 3D 20.00. TISZAPART MOZI: Timber, a kincskereső csodakutya (6) 15.15. Elliott, a sárkány (6) 3D 16.00. A kis kedvencek titkos élete (6) 3D 16.15. Szabadság, szerelem (12) 17.00. Sing Street (12) 18.00. Szex, mámor, rock ’n’ roll (16) 18.15. Micsoda spanyol éjszaka (16) 19.45. A zátony (16) 20.00. Ben Húr nevében (16) 20.30. VÁSÁR SZOLNOK Kézműves kiállítás és vásár lesz pénteken 15-től 18- iga HILD VIKTOR KÖNYVTÁR ELŐTTI TÉREN. MEGNYITÓ SZOLNOK Kiállítás nyílik Kalo- csay Rica fotóiból a HILD VIKTOR KÖNYVTÁRBAN Sötét árnyak és ragyogó fények címmel augusztus 19-én 18.30-kor. A tárlatot Kádi Péter nyitja meg és szeptember 6-ig tekinthető meg. KALANDTÚRA SZOLNOK A SZANDASZŐLŐSI MŰVELŐDÉSI HÁZ pénteken 17 órától 20 óráig hétpróbás kalandot szervez az egész család számára az erő, az ügyesség, a leleményesség, a bátorság, a csapatszellem, Fortuna és a gyorsaság jegyében. KIÁLLÍTÁS KŐTELEK Bada Márta festőművésznő képeiből nyílik kiállítás ma 17 órakor a művelődési HÁZBAN. A tárlatot dr. Varga Zoltán nyitja meg. NAGYKÖRŰ Augusztus 19-én 17 órakor kiállítás nyílik Diószegi Anikó festőművész, restaurátor műveiből a NAGYKÖRŰ GALÉRIÁBAN Színes árnyékok símmel. A tárlatot Szász József galériavezető nyitja meg és szeptember 24-ig tekinthető meg. CSALÁDI NAP JÁSZALSÓSZENTGYŐRGY Családi napot rendeznek szombaton a VADASPARKBAN, ahol lesz sporthorgász verseny, csü- lökpörköltfőző-, kugliverseny, ping-pong bajnokság, csónaká- zási lehetőség és lovagoltatás. 14:30-kor kezdődik a III. Szent- györgy Vitézi Virtus, utána pedig többek között íjász bemutató, bohócműsor és csikós bemutató szórakoztatja a közönséget. A rendezvényen színpadra lép Keskeny Richárd és Keskeny Dániel, Sipos F. Tamás, Márió, valamint az Experience zenekar. ÜNNEPI PROGRAM TISZAFÜRED-ÖRVÉNY „Szervusz Tisza-Tó” elnevezésű rendezvényre várják az érdeklődőket augusztus 21-én a HABLEÁNY HOTEL ELŐTTI T1SZA-PARTRA, ahol kézműves foglalkozás, táncos show műsor, Gyermek és felnőtt szépségversenyt is rendeznek, mely során megválasztják a Tisza Királynőt, a Kis Hableányt és a Kis Herceget. 19:15- kor Sülyi Károly lép színpadra, 21 órakor pedig a Neoton Família. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 9.50 Napi üzenet 10.00 Elixir 10.30 Horgásztárs 11.00 Aranykosár 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 12.50 Napi üzenet 13.00 Horgásztárs 13.30 Kultúrkorzó 14.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 15.00 Aranyidő 15.30 Szol- noksport 16.00 Különóra 16.30 Elhunyt zenészek emlékére - koncert - Verebes Gyuri Jam 17.25 Kék mezőben fehér rózsa, 6. rész 17.50 Napi mozgás 18.00 Örökségünk 18.30 Fórum 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 19.50 Napi üzenet 20.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 20.50 Napi mozgás 21.00 Fórum 21.30 Elixir 22.00 Múzeumi Szabadegyetem 23.00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu II III I И II ■——■ 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradlo.hu 4.00 Kapcsolódjunk, ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kunos Fecóval 10.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00 Amadeus Délután - Czine- ge Leventével 18.00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventével 19.00 Amadeus Este Nyerges Izabellával 20.00 Kultusz - kulturális és művészeti magazin Hajdú Csabával 22.00 Dolce Vita - életmód magazin - Kis Kata műsora, 23.00 Zenei barangoló - Cseh Tamás nyomdokain - zenei magazin ismétlés, majd nonstop zene péntek 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás 10.45 A lélek szava 11.05 Mustármag (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Hallgassuk együtt! 14.05 Kávéház (ism.) 15.15 Püspökkenyér (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Mi tegyek? (ism.) 16.30 Karitasz percek 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Esti Hírmondó 17.45 Régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor (ism.) 19.15 Könyvtári barangolás 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Katedrális 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görög katolikus félóra 21.30 Kapcsolat 22.10 Andante (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!