Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-18 / 194. szám
g VÉLEM ÉN 2016. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK A devizahitelek baljós árnya zok után, hogy mostanra lezárult a devizahitelek ügye, érintetteknél megtörténi a forintosítás, az ember azt gondolhatná, hogy nem érheti újabb meglepetés e téren. Pedig aki figyeli a híreket, olvassa, látja, hallja, hogy az ügy hullámai azért még ma sem csitultak el teljesen. A napokban például olyan bírósági ítélet született, amely új megvilágításba helyezi a kérdést, nem az érintett pénzintézetnek adva igazat. De miután számtalan másik ügyben meg nem az ügyfelek javára ítéltek a bíróságok, az bizton kijelet- hető, hogy mindmáig ellentmondásos kérdésről van szó. Semmis az a kölcsönszerződés, amelynél a szerződésben nincs leírva az adóst terhelő minden költség - derül ki a Fővári Törvényszéknek Iá’egyik pénzintézet ellen a napokban meghozott jogerős döntésének indoklásából. Hogy ez pontosan mit jelent? Nos: „semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíj mutatót és a hiteldíj mutató számítása során figyelembe nem vett egyéb költségek meghatározását és összegét vagy becslését; továbbá a Felelősséget persze nem nagyon akart vállalni senki sem. szerződéssel kapcso- J latos összes költséget”, szerepel az indokok között. A költségek közé pedig a ' bíróság besorolta az „árfolyamrést” is. t Hogy akkor mindez azt jelentené-e, hogy valamennyi devizahitel szerződés érvénytelen, arra azért senki se vegyen mérget. Az adott pénzintézet hatvan napön belül a Kúriához fordulva felülvizsgálati kérelmet nyújthat be, vagyis az egész történet visszakerülhet akár valamelyik korábbi stádiumába is. A konkrét ügy tehát jelenleg legfeljebb azért lehet érdekes, mert rámutat, mekkora a keszekuszaság ezekben az ügyekben. Bizonyára nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hazánkban sokan átkozhatják azokat, akik kitalálták, engedélyezték, bevezették és persze alkalmazták is a devizahitel ötletét. Ami persze kellemes békeévekben akár működőképes modell is lehetett volna. Mert hát olyan alacsonyak voltak a havi törlesztőrészletek, hogy azokkal akkoriban semmelyik forinthitel nem tudta felvenni a versenyt. Csakhát éppen nem csendes időszak következett a világgazdaságban, a legtöbb ország olyan pofont kapott a 2008-as válságkor és az azt követő években, hogy attól a legtöbb helyen csillagokat láttak. A szélsőségesen elszabaduló devizaárfolyamok miatt pedig beborult minden, ami a korábbi törékeny gazdasági egyensúlyra épült. Felelősséget persze nem nagyon akart vállalni senki éltben a dologban. Az egyik vélekedés igyekezett áttolni az egésznek a terhét az adósra, minek vettek fel devizahitelt, most már egyék is meg, amit főztek. Csakhogy ez a hozzáállás nemhogy nem elegáns, de jó eséllyel téves is. Nem egy történetet hallottunk mi magunk is olvasóinktól, akik érintettek voltak devizahiteles ügyben. Volt, akinek állítólag egyenesen nem javasolták a forinthitelt, annak jóval magasabb havi törlesztőrészletei miatt az egyik bankban. Más pedig azt mondta, hogy az ő hitelszerződésében szerepelt egy passzus, amely szerint a devizaárfolyamok kis mértékben változhatnak. Az érintett felvetése szerint ez kerülhetett jóhiszeműen is a szövegbe, bár akkor erősen megkérdőjeleződhetne az adott pénzintézet szakmai hozzáértése. Ha ugyanis szakemberekként nem gondolták végig, hogy előfordulhat egy gigantikus mértékű devizaválság, akkor érdemesebb lett volna talán máshová fordulnia az olvasónknak. Amennyiben viszont hosszas megfontolás után szerepltették a szövegben, akkor... Nos, ezen a gondolatmeneten inkább végig se menjünk. A rengeteg hasonló történet egy része bíróságig jutott, jó részüket persze már első fokon elkaszálták. Furcsa dolog, hogy két olyan fél, hitelező és adós vitatkozik a részleteken, akik mindketten részt vettek az egyes ügyeletekI A svájci frankban, euroban felvett 1 hitelek eleinte nagyon kedvezőnek tűntek, de aztán hirtelen rém- РШ álommá váltak az adósok számára Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu ben, pedig a belátás ilyenkor is jó üzenet lenne. Na persze az elég sokba kerül. Meg az azt is jelentené, hogy a hitelező is elismerné a felelősségét, hogy ő éppúgy nyakig benne van a dologban, mint a másik fél. Merthogy ő állapította meg a konkrét feltételeket, ő alkalmazott mondjuk árfolyamrést, pedig hát nem könnyű megérteni, hogy annak milyen, mindenki által belátható és méltányolható indoka volt. A devizahitelek történetének nagyon mesze még a vége. Az olykor egymásnak is ellentmondó bírósági ítéletek miatt egyelőre megjósolhatatlan, mikor kerül pont az ügy végére, ha egyátalán megtörténik majd ez. Az ed digi különféle jogi állásfoglalások megmutatták, menynyire szövevényes ügyről van szó, hányféle értelmezése létezik, s mennyiféle szempontnak kell érvényesülnie a döntésekkor. Persze bármi is lesz a jogi huzavona vége, az otthonukat éppenséggel az elszabadult árfolyamok miatt elvesztett adósokon ez már nem segít. De egy végleges álláspont azért mégis cáhk jó lenne, amelyből tanulhatnánk, amelynek levonhatnánk a tanulságait. Amély kimondaná végre, hogy szabad-e akkora anyagi bizonytalanságnak kitenni a magyar családokat, mint amilyet a devizahitelek jelentettek? Hogy minek kell benne lennie egy szerződésben, hogy utólag egyik fél se hivatkozhasson hiányzó részekre, bizonytalanságokra? Vagy hogy milyen felelősség terheli azokat, akik megálmodták ezt az egész agyrémet? Mert azért mégse lehessen már egy vállrándítással elintézni, hogy bocs, ezt benéztük, mi sem goldoltuk, hogy ez lesz belőle. A devizahitelek léte már a múlté, de baljós árnyuk most is ránk vetül. Sokáig figyelmeztet még bennüket, mekkora felelősséggel jár egy pénzügyi döntés, akár egy-egy családot, akár egy egész országot veszünk alapul. * Mi marad a gyermekeinknek? I mmár a tartalékainkból tartjuk fenn magunkat. Nem csak porszemnyi létünket éljük hitelekből, az egész Földünket is kizsákmányoljuk. Idén augusztus 8-án jött el a túlfogyasztás világnapja, s az ezredforduló óta mintegy két hónapot rövidült az idő, ami alatt az emberiség feléli a Föld egy évre.szánt, megújulni képes erőforrásait. Mindazzal, amit év végéig fogyasztünk, már a bolygó tartalékait éljük föl. Ha csak hazánkat nézzük, egy évben 1,3 Magyarország- nyit fogyasztunk. Az emberiség jelenlegi életmódjának fenntartásához 1,6 bolygóra lenne szükségünk, de a legrosszabbul akkor járnánk, ha a luxemburgi fogyasztási ütem lenne általános, hiszen akkor kilenc Föld sem lenne elég számunkra évente. Mindez azért lehetséges, mert több szén dioxidot bocsátunk a légkörbe, mint amennyit az óceánok és erdők képesek felszívni, nagyobb léptékben halászunk és gyorsabban irtjuk ki az erdőségeket, mint ahogyan azok újratermelődhetnének, újranőhetnének. Miközben a gazdaság, a népesség és a fogyasztás egyre nőtt az 'elmúlt évtizedekben, a Föld ugyanakkomészeti rendszerek egy idő után károsodnak, majd ösz- szeomlanak, ahogy mór most is tapasztaljuk sok helyen a vízhiányt, a sivatagosodást, a fajok kihalását és ra maradt. Az 1970-es évek 6ta a túlfogyasztás valósággá vált, feléljük természeti tőkénket ahelyett, hogy a kamatokat használnánk. Pedig ez a túlhasználat csak ideig-óráig lehetséges. A terVissza kell térni elődeink természetközeli életéhez. az éghajlatváltozást. Csakhogy a legtöbben ebbe bele ~ sem gondolnak. A „vegyél csak, vegyél” szemlélet, a fogyasztói társadalom "alaptétele olyannyi-, ra beléjük ivódott már, hogy eszükbe sem jut, mennyire véges mindaz, ami körülvesz bennünket. Nagyszerű dolog, hogy bármiből bármikor újat vásárolhatunk - akár kölcsönből is -, ha akarunk, ám a Földből nincs másik. S ha továbbra is ilyen ütemben pusztítjuk, vajon mi marad. belőle gyermekeinknek? . л Ez a kizsákmányoló életforma nyilván nem visszafordíthatatlan. Ehhez viszont az kell, hogy egy teljesén új szemléletet alakítsunk ki. Ha úgy tetszik, sok szempontból vissza kell térnünk elődeink természetközelibb életéSzilvási Zsuzsa zsuzsa.szilvasi@mediaworks.hu hez, melyben a szükségleteink a jelenleginél sokkal jobban igazodnak az egyetlen rendelkezésünkre álló bolygó erőforrásaihoz.
