Új Néplap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-18 / 194. szám

KITEKINTŐ g 2016. AUGUSZTUS 18., CSÜTÖRTÖK A rokonoktól értesültek szerencséjükről Sülyre került a Coop-utalvány TISZASÜLY A havi bevásárlást mi álljuk elnevezésű játékunk­ban tiszasülyi előfizetőnkre is rámosolygott a szerencse. Had- rikné Szabó Anikó nyolc hóna­pos és hároméves kisgyerme­kével, valamint édesapjával, Szabó Lászlóval érkezett szer­kesztőségünkbe, hogy átvegye a tizenötezer forintos vásárlási utalványt.- Nem is tudtam, hogy nyer­tem! Falunap volt, jöttek hoz­zánk a rokonok, ők mesélték, hogy látták a nevem az újság­ban - árulta el Anikó. - A nye­reményből elsősorban bébi­ételt, csirkehúst szeretnék vá­sárolni, meg amire még épp szükségünk van. Jól jött ez a Nyertesünk gyermekeivel és édesapjával érkezett átvenni az utalványt 15 ezer forint, nagyon örülünk neki! Szeretem a lapot, legjob­ban a horoszkópot és a recepte­ket. A gasztronómiai oldal, az nagyon jó! Az újságot Anikó és férje mel­lett a szülei is olvassák, annál is inkább, hiszen együtt laknak.- Édesapám kel leghama­rabb, ő hozza be a lapot, így ő olvassa ki először. Utána a fér­jem veszi kézbe, akit legfőképp a sport érdekel. Mi meg anyu­val azután szoktuk olvasgat­ni, miután elvégezzük a teen­dőinket és van szabad időnk - mondta Anikó a család olvasá­si szokásairól, melyhez remél­hetőleg még sokáig hűek ma­radnak. K. B. KŐTELEK Bognár Mihály a közelmúltban töltötte be 90. életévét. Sajnálatosan nem a családja körében ünnepelte a születésnap­ját, hiszen felesége néhány éve elhunyt, s két gyermeke közül már a fiát is eltemette. Mihály bácsi a lányával él együtt, ő gon­dozza és segíti mindennapjait. Születésnapján - a település ne­vében - Lovász Tibor polgármester köszöntötte fel Mihály bácsit, aki kőtelki születésű, e községben élte le az életét. M. G, Traffipax Település Helyszín Időpont Öcsöd József A. úti. 20.00-24.00 46-os fkt. út 9,450 km 13.00-16.00 Karcag külterület 4. sz. fkl. út 8.00-12.00 külterület 3401. sz. út 13.00-16.00 Tiszaföldvár- Ószőlő Fő út 20. 10.00-11.00 Mártírok út 13. 11.30-13.00 Rákócziújfalu Felszabadulás út 102. 14.00-17.00 Szolnok Kertész út 4-es felüljáró 9.00-11.00 Vörösmerzó út 178. 11.30-13.00 Tószeg Várkonyi út 1. 14.30-17.30 Mezőtúr 46. sz. főút 32 000 m 5.00-7.00 Erkel Ferenc utca 61. 13.10-15.10 Település Helyszín Időpont Mezőtúr Szolnoki út 19. 15.25-17.25 Jászapáti Petőfi út 103. 8.30-19.30 Táncsics út 51. 8.30-19.30 Kossuth út 40/A 8.30-19.30 Jászjákóhalma külterület 31-es sz. fkl. út 8.30-19.30 Jászberény Jászteleki út 35. 8.30-19.30 Gyöngyösi út 66. 8.30-19.30 Tiszafüred Fő út 55. 13.00-15.00 Húszöles út 239. 17.10-18.00 Igari út 57. 18.10-19.00 Tiszafüred-Örvény Füredi út 73.' 16.00-17.00 A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. Piaci árak a megyében TERMÉK EGYSÉG SZOLNOK KARCAG Tojás Ft/db 25-36 32-36 Alma Ft/kg 220-350 190-250 Szilva Ft/kg 250-600 130-150 Káposzta Ft/kg 300 170 Sárgarépa Ft/kg 120-300 320-370 Zöldség Ft/kg 280-380 290-530 Burgonya Ft/kg 120-170 110 140 Paradicsom . Ft/kg 250-300 170-250 Paprika Ft/kg 150-250 110-350 Hagyma Ft/kg 180-200 170-190 Fokhagyma Ft/kg 998-1200 1000 Cukkini Ft/kg 250 110 Főzni való kukorica Ft/cső 50-70 100 Görögdinnye Ft/kg 100-300 70-90 Sárgadinnye Ft/kg 200-250 280-320 Szőlő Ft/kg 400-600 800 Őszibarack Ft/kg 250-400 400-450 Zeller Ft/kg 250-350 120 Tök Ft/kg 150 130 RECEPT Velencei karnevál-torta sütés nélkül ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Szent Miklós Gyógyszertár (Vitéz Szatmári J. út 2-4.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Köti vízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 543 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 730 centi­méter, duzzasztott, a vízhő­fok 23,8 Celsius-fok. Kiskö- re-alsónál -238 centiméter, apadó, Szolnoknál -15 centi­méter, áradó, a víz 24,3 Celsi- us-fokos volt. A Zagyva Jász­teleknél 113 centiméter, alig változó, a Hármas-Körös Kun- szentmártonnál -63 centimé­ter, apadó. A NAP IDÉZETE „A távolság keserves próbája a szerető szíveknek.” (Agatha Christie, író) HIRDETÉS NAPI MENÜ SÖRÁRIUM 1 S20LN«Kf INTERAKTÍV ЗММЙОДШ CSÜTÖRTÖK Leves: Francia hagymaleves Főétel: Házi sörtésztában sült harcsa­fiié párolt zöldségekkel Desszert: Epres bazsalikomos kocka HOZZÁVALÓK 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 10 dkg túró, 10 dkg amaret- ti (olasz aprósütemény), 5-10 dkg mandulapehely, 10 dkg kandírozott gyümölcs, 10 dkg étcsokoládé (70-74 %-os), 0,5-1 dl Amaretto (olasz man­dulalikőr) vagy rum, 2 db to­jás, 25-28 db babapiskóta, gyümölcs. ELKÉSZÍTÉS A csokoládét lereszeljük (2 evőkanálnyit félreteszünk), hozzáadjuk az összemorzsolt Amarettit, a darabos mandu- lapelyhet, majd 1-2 ek. man­dulalikőrrel összekeverjük. Habosra keverjük a vajat a cu­korral, a tojássárgákkal, majd az áttört túróval tovább kever­jük. Lazítjuk a 2 tojásfehérjé­ből felvert kemény habbal. Vé­gül beletesszük a csokis keve­réket és a kandírozott gyümöl­csöt. A forma aljára és oldalára rak­juk a babapiskótát, megken­jük a mandulalikőrrel, majd belekanalazzuk a krémet. A krém tetejére is rakunk ba­bapiskótát, és szintén meg­kenjük likőrrel. Fagyasztóba rakjuk pár percre, majd tálalá­sig a hűtőben tartjuk. Szervírozás előtt a tetejét megszórjuk a félretett csoki­reszelékkel és gyümölccsel vagy olvasztott csokival, illet­ve a maradék mandulával. Érdekeseket látott, hallott? Fotóját, olvasói levelet, 06-30/337-9639 információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ Ben Húr SZOLNOK CINEMA CITY: Ben Húr (12) 12.50. Ben Húr (12) 3D 17.10,19.40. Elliott, a sár­kány (6) 3D 11.30, 15.50, 18.00. Elliott, a sárkány (6) 13.40. Jason Bourne (16) 12.20. Jégkorszak: A nagy bumm (6) 10.50. A kis kedven­cek titkos élete (6) 3D 12.30, 16.30.18.30. A kis kedvencek titkos élete (6) 10.30, 14.30. Rossz anyák (16) 10.10,15.00, 20.30. Suicide Squad - Ön­gyilkos osztag (16) 3D 20.00. TISZAPART MOZI: Timber, a kincskereső csodakutya (6) 15.15. Elliott, a sárkány (6) 3D 16.00. A kis kedvencek titkos élete (6) 3D 16.15. Szabadság, szerelem (12) 17.00. Sing Stre­et (12) 18.00. Szex, mámor, rock ’n’ roll (16) 18.15. Micso­da spanyol éjszaka (16) 19.45. A zátony (16) 20.00. Ben Húr nevében (16) 20.30. VÁSÁR SZOLNOK Kézműves kiállítás és vásár lesz pénteken 15-től 18- iga HILD VIKTOR KÖNYVTÁR ELŐTTI TÉREN. MEGNYITÓ SZOLNOK Kiállítás nyílik Kalo- csay Rica fotóiból a HILD VIKTOR KÖNYVTÁRBAN Sötét árnyak és ragyogó fények címmel augusz­tus 19-én 18.30-kor. A tárlatot Kádi Péter nyitja meg és szep­tember 6-ig tekinthető meg. KALANDTÚRA SZOLNOK A SZANDASZŐLŐSI MŰVELŐDÉSI HÁZ pénteken 17 órától 20 óráig hétpróbás kalandot szervez az egész csa­lád számára az erő, az ügyes­ség, a leleményesség, a bátor­ság, a csapatszellem, Fortuna és a gyorsaság jegyében. KIÁLLÍTÁS KŐTELEK Bada Márta festőmű­vésznő képeiből nyílik kiállítás ma 17 órakor a művelődési HÁZBAN. A tárlatot dr. Varga Zol­tán nyitja meg. NAGYKÖRŰ Augusztus 19-én 17 órakor kiállítás nyílik Diószegi Anikó festőművész, restaurátor műveiből a NAGYKÖRŰ GALÉ­RIÁBAN Színes árnyékok sím­mel. A tárlatot Szász József ga­lériavezető nyitja meg és szep­tember 24-ig tekinthető meg. CSALÁDI NAP JÁSZALSÓSZENTGYŐRGY Csa­ládi napot rendeznek szomba­ton a VADASPARKBAN, ahol lesz sporthorgász verseny, csü- lökpörköltfőző-, kugliverseny, ping-pong bajnokság, csónaká- zási lehetőség és lovagoltatás. 14:30-kor kezdődik a III. Szent- györgy Vitézi Virtus, utána pe­dig többek között íjász bemuta­tó, bohócműsor és csikós bemu­tató szórakoztatja a közönséget. A rendezvényen színpadra lép Keskeny Richárd és Keskeny Dániel, Sipos F. Tamás, Márió, valamint az Experience zenekar. ÜNNEPI PROGRAM TISZAFÜRED-ÖRVÉNY „Szervusz Tisza-Tó” elnevezésű rendez­vényre várják az érdeklődőket augusztus 21-én a HABLEÁNY HOTEL ELŐTTI T1SZA-PARTRA, ahol kézműves foglalkozás, tán­cos show műsor, Gyermek és felnőtt szépségversenyt is ren­deznek, mely során megválaszt­ják a Tisza Királynőt, a Kis Hab­leányt és a Kis Herceget. 19:15- kor Sülyi Károly lép színpadra, 21 órakor pedig a Neoton Fa­mília. Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További progra­mok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Híróra benne: Aktuális, idő­járás, Téma 6.50 Napi üzenet 7.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 7.50 Napi üzenet 8.00 Híró­ra benne: Aktuális, időjárás, Téma 8.50 Napi mozgás 9.00 Híróra ben­ne: Aktuális, időjárás, Téma 9.50 Napi üzenet 10.00 Elixir 10.30 Hor­gásztárs 11.00 Aranykosár 12.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Té­ma 12.50 Napi üzenet 13.00 Hor­gásztárs 13.30 Kultúrkorzó 14.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 15.00 Aranyidő 15.30 Szol- noksport 16.00 Különóra 16.30 Elhunyt zenészek emlékére - kon­cert - Verebes Gyuri Jam 17.25 Kék mezőben fehér rózsa, 6. rész 17.50 Napi mozgás 18.00 Örökségünk 18.30 Fórum 19.00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma 19.50 Na­pi üzenet 20.00 Híróra benne: Ak­tuális, időjárás, Téma 20.50 Napi mozgás 21.00 Fórum 21.30 Elixir 22.00 Múzeumi Szabadegyetem 23.00 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu II III I И II ■——■ 0.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női for­tély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart Show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party Cafe - klubked­vencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradlo.hu 4.00 Kapcsolódjunk, ismétlés 6.00 Reggeli Juice Kunos Fecóval 10.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00 Amadeus Délután - Czine- ge Leventével 18.00 Önök kérték kívánságműsor - Czinege Leventé­vel 19.00 Amadeus Este Nyerges Izabellával 20.00 Kultusz - kultu­rális és művészeti magazin Hajdú Csabával 22.00 Dolce Vita - élet­mód magazin - Kis Kata műsora, 23.00 Zenei barangoló - Cseh Ta­más nyomdokain - zenei magazin ismétlés, majd nonstop zene pén­tek 4.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalen­dárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Kötetle­nül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Dél­utáni találkozás 10.45 A lélek sza­va 11.05 Mustármag (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyhá­zi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Hallgassuk együtt! 14.05 Kávéház (ism.) 15.15 Püspökkenyér (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Mi tegyek? (ism.) 16.30 Karitasz percek 17.00 Regionális Hírek 17.15 Kora Es­ti Hírmondó 17.45 Régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR mű­sor (ism.) 19.15 Könyvtári baran­golás 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Katedrális 21.05 Feltámadt Krisztus, boldog­ságunk! - görög katolikus félóra 21.30 Kapcsolat 22.10 Andante (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents