Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-30 / 178. szám

2016. JÚLIUS 30., SZOMBAT MEGYEI KO Fu venveket Wü I tette к TISZADERZS A Hat Szín Virág Óvoda Tiszaderzsi Tagóvodájának az udvarán kialakítottak néhány parcellát, melyben az apró­ságok fűszernövényeket és zöldségféléket ültettek. A gyerekek naponta körbejárják a növényeket, megnézik, mennyit nőttek, és segítenek a locsolásban is. Felvételünk az óvodásokat és gondozóikat örökítette meg a virágzó növények között. M. J. A tengernél, a Tiszánál és a kertben is vakációzunk Mindenki máshogy és máshol nyaral Örök, megunhatatlan kér­dés nyáron, melyet sokfe- lől hallunk: te hol nyaralsz? Természetes kíváncsisággal fordulunk mások felé, ők hol töltik a forró nyári heteket, szívesen hallgatjuk élmény- beszámolóikat. Egy rövid időre talán minket is elröpí­tenek arra a helyre, ahol be­szélgetőtársaink jártak. La­punk is megkérdezett több közszereplőt, ők vajon hol és hogyan vakációznak. Czakó Nóra nora.czako@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG - Minden nyá­ron fix programja az S. Tóth testvéreknek (hárman va­gyunk) a családi, tiszakécskei nyaraló elfoglalása, lehetőleg augusztusban - meséli S. Tóth Anikó, megyei katasztrófavé­delmi sajtószóvivő. - Mivel tá­vol élünk egymástól, így az itt töltött idő hozza vissza egy ki­csit a gyerekkorunkat. Ide ma­napság immár népes család­dal érkezünk, és így a nyara­lás sem a csendes feltöltődés- ről, sokkal inkább az olaszos, mozgalmas újraegyesítésről szól. Számomra Tiszakécske nyáron paradicsomi hely, ahol egy törölköző és némi vízparti homok is elég a boldogsághoz. Idén júliusban pár kamasszal (összesen néggyel) megpró­báltunk egy pár napos balato­ni kiruccanást is, ami a várt­nál is jobban sikerült, csodás élményt nyújtott a Balaton, és nem kellett főznöm, úgyhogy ez valóban kikapcsolódás volt. Az időben visszafelé haladva, június elején pár napra meg­látogattam a Hollandiában élő legkisebbik húgomat is, ide egyedül mentem, és faltam az élményeket abban a csodálatos középkori városban, ahol ven­dégül láttak. Valójában a sza­badságom ideje alatt nem fel­tétlenül távoli helyekre, vagy drága szállodákra vágyom, sokkal inkább egy kis hábo­rítatlanságra, végtelen időre, amelyben sodródva magam dönthetnék arról, hogy éppen mit is csináljak. Az egyébként szolnoki Ka­csó Hanga Borbála népdaléne­kes tegnap indult „haza”, Er­délybe, Marosvásárhely kör­nyékére. Azt mondta, ez a két hét lesz neki az igazi nyaralás, végre találkozhat a régen nem látott barátokkal. Erdély a szí­ve csücske, egyszerűen „sze­relmes” belé.- És amire még nagyon ké­szülök és igazi nyaralásnak fo­gom fel, az a szeptemberi kon­certturné lesz. A Muzsikás együttessel utazunk először Torontóba, majd New Yorkba, négy koncertet fogunk adni 10 nap alatt. Nagyon készülök már az utazásra, hiszen soha nem jártam még arrafelé, biztos mindenre rácsodálkozom majd, habzsolom az élményeket. A szintén szolnoki Kis Judit, Judy popénekes nemrégen ér­kezett haza Olaszországból.- Még mindig mosom a szen­nyeseket, hiszen rengeteg mun­ka várt rám hazaérkezésünk után. Rimini mellett voltunk a családdal egy igazi gyerekpa­radicsomban. Lótottunk-futot- tunk a kislányunk után, egyik programtól a másikig men­tünk, még este is szerveztek a kicsiknek különböző koncerte­ket, foglalkozásokat. Isten bi­zony fáradtabban jöttem haza, mint ahogy elindultam. Per­sze, ez egy jóleső, kellemes fá­radság... - meséli Judy, aki au­gusztusban több tévészereplé­sen vesz majd részt, melyek ösz- szevágott adásaival ősszel talál­kozhatnak a tévénézők. Van, aki otthon pihen Túri László, az Életjel Mentőcso­port vezetője és párja nem bo­nyolítja túl a nyaralást. Egysze­rűen nem szoktak nyaralni.- A nyár nekünk nagyon zsú­folt, ilyenkor van a legtöbb ri­asztás. Megpróbáltuk már, hogy elutaztunk, de azt hiszem, éppen a második nap érkezett egy hívás, hogy jöjjünk haza azonnal, mert baj van, kelle­ne a segítségünk. Hát hazajöt­tünk. Manapság már nem is próbálkozunk a belföldi, plá­ne külföldi utazásokkal. Itthon élvezzük a kevés szabadidőn­ket a zagyvarékasi házunkban. Persze, ha lenne sok-sok időm és még több pénzem, biztosan felszállnék egy repülőre, ami el­vinne a tengerhez, hogy ott az­tán kedvemre búvárkodhassak. A mi biztonságunk Molnár G. Attila attila.molnar.g@mediaworks.hu J ó dolog a cafeteria-rendszeren belül a lakáscélú felhasználás, még ha nem is mindenki tud vagy akar élni vele. Mert a többi elem, a különféle utalványok, a SZÉP-kártya, meg a nyugdíj- vagy egész­ségpénztári befizetések csábítása erősebb lehet a mindennapok szempontjából. Abból rögtön meg lehet venni, amire épp szükség van. A lakáscélú felhasználás viszont másféle hasznot hoz. Besegít a lakásfelújításba vagy éppen a havi törlesztőrészletekbe, de a hitel összegének csökkentésére is költhetjük. A 2008-2009-es nagy világgazdasági megrázkódtatás ide­jén derült ki, hogy valójában A hiteleket azonban változatlanul fizetni kell. mennyire sebezhetőek azok a magyar háztartások, ahol je­lentős hiteltartozás terhe rakó­dik a havi bevételekre. A devi­zában történő folyósítás növel­te leginkább a sokkot, elképesztő méretekben megugrott a tör­lesztőrészlet. Meg persze a felvett hitelösszeg is egyszer csak, rö­vid idő alatt több millióval felduzzadhatott. Ma már szerencsé­re megszűnt a más pénznemben történő eladósodás lehetősége. Az átváltott hiteleket azonban változatlanul fizetni kell, s ebből a szempontból úgy egyébként se nagyon számít, hogy azt forintban vagy mondjuk svájci frankban vette fel annak idején az ügyfél. Nem véletlenül került hát a választható cafeteria-elemek sorá­ba a lakáscélú felhasználás. Amelynek feltételei épp hétfőtől mó­dosulnak, bár az alapvető lényege nem sokat változik. Továbbra is arra sarkallja a lehetséges felhasználókat, hogy növeljék az ott­honuk, így saját maguk biztonságát. Mert ez van legalább olyan erős érv, mint a többi választható elem mellett szólók. Közösségi esemény lett a viharból SZOLNOK Nem hétköznapi ilyet állítani egy viharról, de a csü­törtökön délelőtt, a megyeszék­hely térségére lecsapó, özönvíz- szerű eső és szél egyfajta közös­ségi eseménnyé is vált.- Nem gyakoriak a reggeli vi­harok, ezért volt furcsa azt hal­lani csütörtökön délelőtt, hogy mégis az tombolt a fővárosban - meséli Újlaki Csaba, a szolno­ki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ munkatársa, az intéz­mény több klubjának a vezető­je. - Gyakorlatilag még az időjá­rásról szóló beszámolókat hall­gattam, felnéztem az égre, s egyszer csak megpillantottam azt a hatalmas, szürkés-fekete felhőt, amely gyorsan beborí­totta az egész égboltot. A telefo­nommal készítettem is gyorsan egy képet róla, amelyet meg is osztottam a hazánkban legnép­szerűbbnek számító közösségi oldalon. Újlaki Csaba elmondása sze­rint sokan reagáltak a fotóra, amely a Szoljon.hu hírportálun­kon is megtekinthető. Mindenki beírta, nála éppen mi történik, a kommentelők egymást kérdez­gették arról, mikor hová érkez­het a vihar. Egy csapásra közös­ségi eseménnyé vált ez az ext­rém időjárási jelenség. Amely aztán úgy bő negyedórát köve­tően odébbállt. Egyébként nem először történt már ilyesmi, ko­rábban hasonló időjárási vagy csillagászati események alkal­mával is egymásra találtak az azonos érdeklődési körű, me­gyeszékhely környéki emberek az interneten egy-egy megosz­tott fotó vagy video miatt. Újlaki Csabától azt is meg­tudjuk, hogy Szolnokon műkö­dik olyan fotós klub, amelynek tagjai előszeretettel örökítenek meg villámokat, meghökken­tő időjárási jelenségeket. Nem ritkán még házak tetejére is ki­mennek a jobb panoráma érde­kében. Téma szempontjából te­hát vadásznak a kialakuló vi­harokra, de az azért távol áll tő­lük, amiket egyes hollywoodi filmekben látni. Nevezetesen, hogy autóba pattanva üldözik a tomboló elemeket. Az ilyen tí­pusú akciókat továbbra is meg­hagynák az elsősorban ameri­kai kollégáiknak. M. G. A. Derékba vágták a kis meggyfákat CIBAKHÁZA Most először szü­retelhettek meggyet a község­ben azokról a fákról, melyeket az önkormányzatnak felaján­lott, sokáig gondozatlan porták­ra telepítettek a közfoglalkozta­tottak. Azért pont erre a gyü­mölcsre esett a választás, mert sok gondozást nem igényel, il­letve kevesebb az esély, hogy el­viszik a lakosok, szemben a na­gyobb méretű gyümölcsökkel. Az idei termés volt az első a ki­csiny fákon, egyelőre ez a meny- nyiség olyan kevés volt, hogy feldolgozni sem volt értelme. Hegyes Zoltán polgármester el­mondta, sajnos jelentős volt a vadkár a csemetefákban, amik­nek elhárításáról a jövőben gon­doskodnak majd. Ami nagyobb gond, hogy valaki(k) tudato­san rongálták meg a meggyfá­kat: vélhetően egy bozótvágóval vagy machetével jó pár növényt derékban metszettek el. Eze­ket a fákat ősszel pótolni szeret­nék. Természetesen a polgár­őrök vagy rendőrök nem tud­nak minden fára vigyázni, így elképzelhető, hogy ezekre a te­rületekre is szerelnek majd tér­figyelő kamerákat. Cibakházán tavaly700 meggy­fa került földbe, idén nyolcszázat ültetnek el, később pedig további ezerötszázat. Megvan a felvevőpi­ac is: a gyümölcsöket a helyi tar­tósítóüzembe szállítják, ott dol­gozzák fel. J.Zs. TURKEVE Az önkormányzat beszerzett egy nagy teljesítményű térkőkészítő gépet, így már sokkal több burkolóelemet tudnak gyártani a közfoglalkoztatottak. Ezáltal felgyorsulnak a járdaépítések is a város­ban, jelenleg az Ecsegi úton (képünkön) készítik a szélesebb útalapot, melyet az új gépen gyártott tér­kővel fognak leburkolni. M. J. Kettő sportpályát is szeretnének TISZAVÁRKONY Kültéri sportpar­kok építésére irányuló progra­mot indít a kormány. A sportpar­kok megépítésére augusztus kö­zepéig nyújthatnak be kérelmet a települési önkormányzatok, e lehetőséggel Tiszavárkony is élni szeretne. Hegedűs István polgár- mestertől megtudtuk, két pályát - egy nagyobbat Várkonyban, egy kisebbet Szőlőkben - szeret­nének megvalósítani. A program keretében négyféle méretben építtethető sportpálya, amely futókörrel bővíthető - az önkormányzatnak ehhez csak a területet kell biztosítania és meg­adnia, hogy milyen terveik, el­képzeléseik vannak a sportte­rülettel kapcsolatban. К. B.

Next

/
Thumbnails
Contents