Új Néplap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-30 / 178. szám
4 SZOLNOK ÉS KÖRNYÉKE 2016. JÚLIUS 30., SZOMBAT Felújították a fa korongot SZOLNOK A Boldog Sándor István körúton lévő fekete nyár törzséből készített fakorong a 2006. évi árvízvédelmi helyreállításoknak állít emléket, stílusosan a Kö- tivízig székháza előtti részen. Az évgyűrűk az utóbbi években már nem voltak láthatók, mert a felület be- fekedett. Az erezetekben elhelyezett évszámok tájékoztatást adnakm a fa életében bekövetkezett vízügyi történésekről. (szzs) Megkérdezik a városlakókat RÁKÓCZ1FALVA A város a 2014-2020-as uniós programozási periódusban meghirdetett Zöld város kialakítása elnevezésű felhívásban támogatási kérelmet kíván benyújtani. A projekt tartalmazza a város arculatát meghatározó főtér, illetve a központban elhelyezkedő piac rekonstrukcióját. Az önkormányzat kérdőív kitöltésével kívánja a fejlesztés igényeit megalapozni. A válaszadás önkéntes és teljesen anonim, körülbelül 2 percet vesz igénybe, (ta) Kihívás a gyorsan növő fű TISZAVÁRKONY Nem győzik a füvet vágni Tiszavárkonyban.- Az utóbbi csapadékos időszakban nagyon gyorsan megnőtt a fű, viszont kicsi a kapacitásunk, kevés olyan közmunkás van, akit be lehet állítani erre a feladatra- mutatott rá Hegedűs István polgármester. - Három damilos fűkaszánk, egy robbanómotoros kézi fűnyírónk és egy fűnyíró traktorunk van, ez utóbbit is sajnos pont most kellett szervizbe vinni. Ennek ellenére igyekszünk mindent megtenni a településkép megőrzéséért - hangsúlyozta a polgár- mester. (kb) Besenyszögön is úgy döntöttek a képviselők, hogy az önkormányzat a saját cégével kötött szerződést felmondja Újabb település „dobta be” a törölközőt szemétügyben: a besenyszögi képviselő-testület is úgy döntött, megszünteti a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra kötött szerződést az eddig ezt a tevékenységet végző, az önkormányzat tulajdonában lévő nonprofit céggel. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu BESENYSZÖG - Két évvel ez- előttig önkormányzati költségvetési intézményként végeztük a személyszállítást a településen - mondja Munkácsi György címzetes főjegyző. - 2014-ben életbe lépett egy törvényi előírás, mely szerint már csak nonprofit társaságok végezhetik e feladatot. Nem volt más választásunk: közhasznú szervezetté alakítottuk át a céget, amire időt, energiát és pénzt is áldoztunk. Csak a nonprofit kft. törzstőkéje három millió forint volt, emellett számos engedélyeztetést kellett elintéznünk, illetve a vállalkozás élére ügyvezetőt választanunk. A jegyző hozzáteszi, ugyancsak jogszabályi előírás miatt 2012 áprilistól sem a képviselő-testület, sem a közhasznú kft. nem emelhetett díjat a lakosok felé, még az önkormányzati rendeletből is kivették a díjszabást. Eredeti tervek szerint a nemzeti fejlesztési minisztériumnak kellett volna meghatároznia a díjtételeket, központilag, az ország összes településére vonatkozóan. Ez azonban egészen 2016. májusáig nem történt meg.- Május 24-én azonban napvilágot láttak a díjszabások és azzal szembesültünk, a kötelezően meghatározott árak alacsonyabbak lettek, mint amivel mi dolgoztunk 2012-ben! Pedig már tavaly is négymilSzerdai lapszámunkban írtunk arról, hogy augusztus elsejétől megszünteti a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásra kötött szerződést a martfűi önkormányzat tulajdonában lévő Városfejlesztési Nonprofit Kft. a várossal. Ez időponttól a közszolgáltatás biztosítására a képviselió forint veszteséggel zártuk az évet. Tovább nehezítette a helyzetünket, hogy a törvényi szabályozás alapján ez év áprilisától a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjakat az ezen közfeladatra létrehozott Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) számlázza és szedi be. Csakhogy négy hónapja nincs számlakibocsátás, az NHKV ezt a feladatát egyelőre nem tudja ellátni. Ez azt jelenti, hogy négy hónapja bevételünk sincsen! Mostanáig összesen tízmillió forint ki nem fizetett számlát halmozott fel a nonprofit kft., miközben egy fillér bevétele sincsen - magyarázza Munkácsi György. lő-testület a katasztrófavédelem területi szervétől ideiglenes kijelölést kért. Dr. Papp Antal polgármester elmondta, a héten kijelölte az új szolgáltatót a katasztrófavédelem, eszerint augusztus elsejétől az NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. végzi a hulladékszállítást a városban. Ezt a helyzetet elégelte meg a város, így a június 30- ai képviselő-testületi ülésen úgy döntöttek, augusztus 15- től nem végzi tovább a közhasznú cég a hulladékszállítást. A közszolgáltatás biztosítására a képviselő-testület a katasztrófavédelem területi szervétől ideiglenes kijelölést kért. Hogy ki lesz az új szolgáltató, erre még nem kaptak hivatalos választ a katasztrófavédelemtől. A kijelölésnek ugyanis megvan a maga eljárási rendje, melyet a hatóságnak - a jegyző szerint - augusztus 5-ig kell teljesítenie. Szabály szerint a leendő közszolgáltatónak minden infrastruktúrát át kell adnia a régi cégnek, amit különösen fájlal Besenyszög. Hiszen a hulladéktároló edényeket nem régen szerezték be, a hulladékszigeteket pár éve alakították ki és az Iveco hulladékgyűjtő teherautót is lehet, hogy át kell adni. A nonprofit kft.-ben egyébként öt ember dolgozott, akik közül három dolgozót (azokat, akik konkrétan a szemétszállítással foglalkoznak) átvesz az új szolgáltató. Martfűn is lesz szóigáItatóváItás Vegleg lehúzta a rolót az idős cipész SZOLNOK Végleg bezárta műhelyét tegnap Nagy Ákos aranykoszorús cipész. A Madách utcai műhellyé átalakított garázsban 26 évig fogadta az ügyfeleket, és javította a cipőket a mester. Hétfőn már nem nyit ki. Nagy Ákos Fegyvernekről indult, ott született éppen 86 évvel és egy hónappal ezelőtt. Ott volt segéd, majd Budapestre került. Élete nagy kanyart vett az 50-es évek elején, amikor katonának állt. 1956-ig viselte az egyenruhát, Pécsett és Kalocsán szolgált. Mondhatni, fontos embervolt, hiszen a parancsnok, a politikai tiszt és a törzsfőnök után ő volt a negyedik a rangsorban, lévén hadtápfőnök. Aztán el akarták helyezni más helyőrségbe, ezt nem vállalta, ezért tartalék állományba került. Aztán visszatért eredeti szakmájába, Pécsett volt üzlete, alkalmazottai és még kirakatrendezője is volt. Rendelésre dolgoztak. Majd a boltba rátette a kezét az állam, átvette őket a Pécsi- Cipő- és Ruhaipari Vállalat. Még egy ideig saját boltjában dolgozott tovább mint üzletvezető. Majd a szülei unszolására Szolnokra költözött családjával. Tanulni kezdett a munka mellett, és elvégezte a köz- gazdaságit. A Mezőgépnél helyezkedett el, kezdetben mint belső ellenőr. A szamárlétrán osztályvezetői szintig jutott. Innen vonult nyugdíjba, majd nyitotta meg műhelyét, vagyis visszakerült a kaptafához. Manapság már csak javítani vittek hozzá cipőket, abból pedig kevés volt a bevétel, ezért döntött úgy, hogy 72 munkában töltött év után végleg lehúzza a rolót. Két gyermeke született, egy fiú, aki három szakmával rendelkezik és egy leány, aki tanár. Négy unoka és 3 dédunoka gyarapítja családját. Felesége sajnos már nem él, négy éve, három nappal házasságkötésük 60. évordu- lója előtt elhunyt. A cipész szakmát egy leszármazottja sem viszi tovább, az utóbbi időben fia segített be neki az üzletben, de a műhely bezárásával ő is nyugdíjba vonul majd. T. A. Felújítási munkálatok a téren RÁKÓCZIFALVA Az elmúlt napokban két felújítási munka is kezdetét vette a városközpontban. Egyrészről elkezdődött a református parókia homlokzati felújítása, amire az egyház 1,5 millió forint támogatást nyert. Másrészről az 1. világháborús emlékmű felújítása is újabb szakaszba érkezett. Megtisztították az emlékmű környezetét az elszáradt növényzettől, valamint az emlékmű tisztítása, csiszolása is megkezdődött. Ezek után következik majd a parkosítás, a kopjafa elhelyezése és a teljes névsor felhelyezése. Az emlékmű felújítását az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatja. T. A. Gyermekhorgásztáhor volt Szajolban Utánpótlást nevelnek SZAJOL A Tisza Horgászegyesület idén nyáron is megrendezte a gyermek horgásztáborát. A horgászegyesület elnökségének jóvoltából az idén a térítésmentes lehetőséggel 12 résztvevő élt. A 7-14 éves korú gyerekek elsajátították a horgász alapismereteket, valamint a vízparton való viselkedést, etikai szabályokat. Több vetélkedő is volt: horgászbottal célba dobó verseny, strandfoci, horgász témában rajzverseny. A célba dobó versenyt nyerte: Telkes Tóth Péter, a strandfoci nyertese az I. csapat lett, tagjai: Kerék Gyula, Szécsi Dominik, Carvalho Brúnó, a rajzversenyt nyerte: Sólyom Edmund. Minden vetélkedőn részt vett: Telkes Tóth Péter és Szécsi Dó- minik. Egész héten a legjobb teljesítményt nyújtotta: Szécsi Dominik. Á tábor ideje alatt a legtöbb halat fogta: Szécsi Dó- minik, 4,20 kilónyit. Az utolsó napon horgászversenyt rendeztek. Helyezettek: I. Szécsi Dominik 76 dkg, II. Kupeczki Csaba 74 dkg, III. Kertész lonatán 69 dkg. A tábor ideje alatt a gyerekek megtanultak halat pucolni, szeletelni. A feldolgozott halakat tárcsán megsütötték. A tábor minden résztvevője pólót és sapkát kapott, valamint kisebb ajándékokat - közölte a horgászegyesület. A következő év célja, hogy megpróbálnak még több gyereket beszervezni a táborba, hiszen minél nagyobb számú utánpótlást kívánnak megnyerni ennek a hobbinak. Köszönet illeti meg Planicska Ferenc halászati őrt, aki segítette a tábor lebonyolítását. A 12. életévüket betöltött gyerekek állami horgászvizsgát tehettek. Az egész heti felkészülés után négyen vizsgáztak. Az utolsó napon paprikás krumplival lepték meg a gyerekeket. A tábort segítette Kovács Károly szajoli vállalkozó, Szöllősi József polgármester és Lajkó Zsolt, valamint Kállai Péter, akik a pénteki ebédhez járultak hozzá. T. A. TÓSZEG Gönci Lajos már évtizedek óta gyűjti a régi használati eszközöket, bútorokat és tárgyakat. Már egy múzeumnyira való kiállítási tárgy látható a családi házukban, melyeket a helyi iskolások és óvodások is meg szoktak nézni a házigazda szakavatott segítségével. M. J.