Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-30 / 152. szám

2016. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK ABÁDSZALOK Ismét benépesült a Kovács Mihály Általános iskola, kü­lönböző tájegységek táncainak az alapjait sajátíthatják el az érdeklő­dők. Kicsik és nagyok közösen tanulják a kezdő lépéseket, majd rop­ják a táncot. Felvételünk az egyik csoport próbáján készült. M. J. Hatvan éve boldog házasságban, jóban-rosszban Gömöri István szolnoki szép­korút köszöntötte tegnap délelőtt otthonában az ön- kormányzat kilencvenötödik születésnapja alkalmából. Bálint-Mátyus Krisztina krisztina.matyus@ partner.mediaworks.hu SZOLNOK - A legkedvesebb ajándék az emléklap, amit a polgármester úrtól kaptam - mutat rá István bácsi Ver­seghy úti otthonában. - A fe­leségemmel ketten élünk itt, immáron hatvan éve „boldo­gítjuk” egymást. Mivel nehéz­kes a mozgásunk, így a házi­munkán kívül olvasással tel­nek a napjaink. Egyik ked­venc újságunk az Új Néplap, mely ötvennyolc éve jár. Már korán reggel meghozza a pos­tás, én pedig „rohanok” érte, hogy belevethessem magam. Mindig hátulról haladok előre és még az apróhirdetéseket is elolvasom, annyira szeretem nézegetni. Mire délután lesz, már egyetlen olvasatlan betű sem marad benne. Azért ez a legkedvesebb lap számunkra, mert helyi hírekkel van tele. István bácsit a nyugdíj előtti évekről is faggattuk kicsit. Ki­derült, feleségével a vendéglá­tóiparban dolgoztak.- Mind a kettőnk szakmá­ja vendéglős. A munka kap­csán ismerkedtünk meg, majd házasodtunk össze 1956-ban. Meleg konyhát üzemeltettünk több helyen a városban, pél­dául a MÁV és a Tiszaligeti strandon is. Azok az évek saj­nos már elmúltak, és már főz­ni sem szoktunk magunknak, hanem hozatjuk - meséli Ist­ván bácsi, aki hozzáteszi szép, csöndben telnek a napjaik. To­vábbi jó egészséget kívánva az idős párnak, búcsút intünk, ám mielőtt még távoznánk, megkérdezzük: az Új Néplap olvasásán kívül mi a hosszú élet titka?- A munka, a jóság és a sze­retet - jön az egyöntetű vá­lasz. Közös szenátus irányítása alatt válik egyetemmé a Szolnoki Főiskola Kiírják a rektori pályázatot is SZOLNOK/KECSKEMÉT Elké­szültek a közös szabályzatok, melyeket remélhetőleg el is fogad majd holnap, azaz júli­us 1-jén a Szolnoki és a Kecs­keméti Főiskola közös szená­tusa. Mint dr. Túróczi Imre, a szolnoki intézmény rekto­ra lapunknak elmondta, ki­írják majd a rektori pályáza­tot, annak lezárultáig pedig ideiglenes vezetése lesz a lét­re jövő egyetemnek. A végle­ges rektor kinevezése janu­ár 1-től várható majd, míg a végleges, kinevezett stáb pe­dig mostantól számítva nagy­jából háromnegyed év múlva kezdheti el a munkát. Addig mindenki megbízottként dol­gozik a maga posztján, közöl­te dr. Túróczi Imre. A rektor közölte, hogy megvan az el­fogadott közös intézményfej­lesztési tervük, így ez alap­ján végzik majd a munkát. Az elfogadásra egyébként még idén tavasszal került sor Kecskeméten. Az integráci­ót előkészítő folyamatban ­mintegy féléves, minden te­rületre kiterjedő egyezteté­seket követően - mérföldkő­nek számított a két főisko­la közös intézményfejleszté­si tervének megtárgyalása és elfogadása, amelyre a két intézmény szenátusainak el­ső együttes ülésén került sor Kecskeméten. M. G. A. MEGYEI KÖRKÉP О----------------------------------------------------------------ggfr------^ Ciao, Redone! '# í Erdős Csaba csaba.erdos@mediaworks.hu G yerekkorom egyik meghatározó élménye volt, amikor egy agyonmásolt VHS-kazettán megszereztük „A filmet”. Az al­kotást, mit évekkel korábban még a Vörös csillag moziban láttunk. Csík itt, csíkok ott, csúszó hang, de néztük újra és újra, amin Piedone Egyiptomban nyomoz egy rejtélyes gyilkossági ügy­ben. Nem tudtuk megunni... s a szülők sem bírták tovább, amikor újra és újra felcsendült az ismert filmzene. Végül eltűnt a kazetta. De nem aggódtunk, „megint dühbe jöttünk” és együtt szorítottunk Charlie és Johnny Firpónak, hogy hangos pofonok kíséretében felszá­molják a szerencsejáték-maffiát. És még tudnám sorolni azokat a filmeket, ahol Bud Spencer és el­engedhetetlen társa, Trence Hill együtt küzdöttek a jóért, az igaz­ságért, sok-sok humorral és még több csattanós pofonnal. De most már nem lesz több ilyen film, hi­szen Piedone, Banános Joe, Charlie Firpo, Rizzo felügyelő nincs töb­bé. Nem lesznek új kalandok, nem szaporodik az elcsattanó pofonok száma - vagyis dehogynem, a képernyőn megmaradnak! Talán, ha a Puffin lekvár nem a tengerbe kerül... hiszen: „Csak a Puffin adhat erőt és mindent lebíró akaratot!” De félre a tréfát, gyászolunk, mert gyermekkorunk nagy alakja, Bud Spencer örökre elment. Még most sem hiszem el, hogy ez vele történt, hiszen annyi kalan­dot túléltünk együtt a képernyő előtt, annyiszor lőttek, támadtak rá, de mindig sértetlenül került ki a bajból, és győzött. Lehet, hogy test­ben már nincs velünk, de a filmjeiben továbbra is együtt lehetünk vele, kalandozhatunk. Talán én is előveszem a régi videomagnót, és újraélem azokat a perceket, úgy, ahogy akkor, csíkosán, mákosán, csúszó hanggal - így emlékezve a nagy emberre. Elakadt a sárban a tűzoltóautó is JÁSZKUNSÁG Árokba csúszott és egy fának is nekiütközött egy Ford személyautó Kisúj­szállás és Túrkeve között ked­den délelőtt. A gépkocsivezető a baleset után ki tudott száll­ni az autóból, de a mentők, to­vábbi vizsgálatokra, mégis kór­házba szállították. A kisújszál­lási tűzoltók próbálták meg ki­vontatni az árokból, de a fel­ázott talajon a tűzoltóautó is el­akadt. A helyszínre érkező erő­gép mindkét járművet vissza­vontatta az úttestre. Kedd este ismét a tűzol­tók segítségére volt szükség, ugyanis Jászárokszállás és Jászágó között egy kisteher­autó lesodródott az Adácsi útról, és az út melletti mező- gazdasági területen állt meg. A helyszínre a jászárokszál­lási tűzoltók érkeztek ki. Az autóban ketten utaztak, őket a mentők látták el. A kiste­herautót autómentő szállítot­ta el - mondta el lapunknak S. Tóth Anikó megyei kataszt­rófavédelem szóvivője. CZ.N. A szülők sem bírták tovább... végül eltűnt a kazetta. A kisújszállási tűzoltók is csak nehezen tudták kivontatni az autót Negyedszerre is lesz Szeretem Szolnokot! SZOLNOK Az idén negyedik al­kalommal írta ki a helyi önkor­mányzat a Szeretem Szolnokot! elnevezésű pályázatot. A felhívásra a korábbi eszten­dőkben a legkülönfélébb tech­nikákkal készült pályamun­kák érkeztek: gyerekek, felnőt­tek „mondták el”, alkották, for­málták meg versben, dalban, fotóval vagy éppen festmény­nyel, mit is jelent számukra ez a város. Megmutatták, hogy számtalan szépsége van Szol­noknak, csak nyitott szemmel kell járni. Szalay Ferenc polgármester és dr. Bene Ildikó, a térség or­szággyűlési képviselője tegna­pi sajtótájékoztatójukon hív­ták fel újra a bátor vállalkozók figyelmét: mutassák meg idén is Szolnok szerethető arcát, örö­kítsék meg az utókornak a je­len egy-egy varázslatos szolno­ki pillanatát vagy például egy hangulatos helyet! A zsűri dön­tése alapján legjobbnak bizo­nyuló öt (szabadon választott technikával, de digitálisan be­mutatható) alkotás és a facebo- ok-os közönségszavazáson leg­több szavazatot kapott pálya­munka készítője értékes díjban részesül. A pályázati anyagok beküldési határideje augusztus 14., 12 óra. Az elismeréseket Szolnok Napján adják át. A pá­lyázat részletes leírása a város honlapján megtalálható. M. G. RÁKÓCZIFALVA Ismét több régi tárgy is érkezett a múzeumba, melyeket a restaurálást követően állítanak majd ki. Képünkön Balázs Antal a munkálatok elkezdése előtt mutatja a több mint száz éve készült a nemzet nagyjait ábrázoló színezett metszetet, mögötte pedig egy közel kétszáz éves könyvszekrény látható. M. J. Kábítószernek termesztették a kendert A Szolnoki Járásbíróság - a Mezőtúri Járá­si Ügyészség előzetes letartózta­tásra irányuló indítványától el­térve - harminc napra elrendel­te annak a rákóczifalvai testvér­párnak a házi őrizetét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy kétpói tanyán kábítószernek mi­nősülő indiai kendert, úgyneve­zett cannabist termesztettek. A gyanú szerint egyikük 2015 júniusában húsz évre bérbe vet­te egy mezőtúri lakos kétpói ta­nyáját, ahol az Ausztriában vá­sárolt cannabis magokból ken­dert termesztett. A cselekmény alkalmas társtettesként elköve­tett kábítószer birtoklás bűntet­tének megállapítására. M. G.

Next

/
Thumbnails
Contents