Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-30 / 152. szám
4 JÁSZSÁG 2016. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK |Л "• * JÁSZBERÉNY Több mint ezer adag juhtúrós puliszkát - csángó tortát - készített Jászberényben a hét végén a Gyimesfelsölokról érkezett Prezsmer Fülöp. A Jászberény testvérvárosát képviselő puliszkakészítőnek I nem ez, a mintegy 700 kilós puliszka volt a legnagyobb vállalása, hiszen gyimesvölgyi vendéglátó társaival ' együtt tavaly világrekord-mennyiségű, összesen 6849 kilogrammos túrós puliszkát készítettek. B. Cs. , й№штнввннни\^. .ÁL Továbbra is a foglalkoztatás bővítése a legfőbb cél Béremelésben bízva HÍREK Emlékkiállítás és könyvbemutató 1Ж»1Ж Gy. Riba János születésének 111. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítás nyílt a városban, a Szikra Galériában június 28-án. Az érdeklődőket Szikra István galériatulajdonos köszöntötte, az alkotásokat pedig dr. Egri Mária művészettörténész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. A művészettörténész egyúttal bemutatta Male- ticsné dr. Riba Magdolna: Gy. Riba János élete és festészete című, a Hamza Múzeum 1998-ban megjelent könyvének második, bővített kiadását is. (bcs) Tovább él a lovas hagyomány R Immár hatodik alkalommal szervezi meg július 16-án a Jászkiséri Ifjúsági Egyesület hagyományőrző lovas napját. A folyamatosan, évről évre bővülő programsor részeként ebben az évben a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Szövetségével közösen Jász-Nagykun-Szolnok megyében először a lipicai lófajta kanca tenyészszemléjét tartják meg. Várhatóan az ország neves tenyésztői hozzák el legszebb lovaikat a jászsági városba. (bcs) Megérkeztek a laptopok JÁSZÁROKSZÁllÁS A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szak- középiskola elsőéves hallgatóinak idén már ötödik évben adományoz laptopokat az önkormányzat. A diákok mindig a szeptemberi tanévkezdetkor vehetik át az eszközöket, amiket azután remekül használhatnak a gimnáziumi tanulmányaikhoz. A város ön- kormányzata a szállítók versenyeztetése után vásárolta mega hatvan darab készüléket, amik a napokban meg is érkeztek a településre, (bcs) A jól működő ipari üzemek egyre nagyobb számban veszik fel az álláskeresőket, esetenként már munkaerőhiánnyal kell szembenézniük. A Jászságban ez a helyzet még inkább jellemző. A munkaerő-kereslet pedig talán elvezethet végre ahhoz, hogy a munkabérek is emelkedni kezdjenek. Erre azonban még csak egy-egy apró jel mutat, általánosan érzékelhető változásról még szó nincs. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZSÁG - Elindult a bérek emelésének folyamata, de egyelőre csak lassan - vélekedett Gergely Zoltán, Jászárokszállás polgár- mestere. - Mindenesetre nagyon nagy szükség volna a munkabérek emelkedésére, mert sokan a munkát vállalók közül is nehezen élnek meg a fizetésükből - tette hozzá. - A városban működő ipari park cégei akár ötven kilométeres körzetből is fogadnak munka- vállalókat ahhoz, hogy teljesíteni tudják megrendeléseiket. A meglévő munkaerő megtartásához, illetve újabb munkatársak felvételéhez esetenként magasabb bért ajánlanak - osztotta meg lapunkkal tapasztalatait a polgármester. - A plusz bérek forrása pedig lehet a korábban útiköltségkén kifizetett összeg. Cégvezetők azonban a béremelést hátráltató tényezők közül legtöbbször a munkabérre rakódó magas közterheket emelik ki. Azt látom, hogy a vállalatok vezetői tudják, hogy elemi érdek volna a béremelés, de a komolyabb változásnak egyelőre gátat szab, hogy a magasabb bérre magasabb adó- és járulékterhek rakódnak. A dolgozóhoz megérkező nettó bérnek csaknem másfélszeresét, kétszeresét kell befizetni az állam felé különböző adók és járulékok formájában. Ez mindenképpen hátráltatja a jelentősebb béremeléseket - tette hozzá, A munkaerő megtartását, a kecsegtetőbb álláshelyek létrehozását célzó béremelések még nem általánosak. Tóth János, a Jászberényi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője elmondta, jelentős munkaerő igény tapasztalható a cégek részéről, számos vállalkozás állásajánlata érkezik osztályukhoz. Azt azonban egyelőre nem tapasztalják, hogy a korábbiakhoz képest jelentős változást mutatna az álláshelyekért kínált bérek mértéke. Jászladányban jelentős nagyságrendet képvisel a közfoglalkoztatás. Drávucz Katalin polgármester elmondta, hogy településükön jelenleg is több mint kettőszáz helybélit foglalkoztatnak a közmunka különböző területein.- Ha van is béremelkedés egy-egy cégnél, arról a munka- vállalók egyelőre még nem értesültek és az érkező ajánlatok még nem erről tanúskodnak. Továbbra is jellemző, hogy a közfoglalkoztatásban keresett bérnél 20-30 ezer forinttal többért nem biztos, hogy vállalják az emberek, hogy két-három műszakban, a településről elutazva kelljen munkába állni. A nyári időszakban egyébként is kevesebb gondot okoz a munkanélküliség, hiszen számos szezonális jellegű munkát tudnak vállalni az érintettek. A megalakulás évfordulójára emlékeztek a városban JÁSZKISÍR Helyi iparosok részvételével 1941-ben alakult meg Jászkiséren az önkéntes tűzoltóság. A civil közösség létrejöttének 75. évfordulóján tartottak programsorozatot a városban. Az önkéntes tűzoltóság folyamatosan fejlődött, újabb és újabb eszközöket sikerült beszerezniük, és biztosítani tudták a folyamatosan működést is. 2005 decemberétől önkormányzati tűzoltóságként működtek tovább, így nem csak Jászkisér, hanem Jászapáti, Jászladány és Tiszasüly tűzbiztonságáért is feleltek. Balogh László, a tűzoltó egyesület elnöke tájékoztatott arról, hogy a négy településen évente bekövetkező 150-200 káreseményt tizenkét főállású és tizenöt önkéntes tűzoltó együttes munkájával sikeresen számolják fel. Az önkéntes tűzoltók aktív szereplői Jászkisér közösségi életének, kezdeményezésükkel rendezik meg több mint tíz éve a Civil Majálist, a novemberi tűzoltóbál is kiemelt esemény a településen, jó együttműködést alakítottak ki a környező önkéntes egyesületekkel, melyeknek munkáját is segítik. A napokban megtartott jubileumi ünnepségsorozat keretében gyermekrajz pályázatot hirdettek, amire több mint 300 rajz érkezett a tűzoltóság szolgálati területén működő óvodákból, iskolákból. A jubileum kapcsán szervezett rendezvény részeként dísz felvonulást tartottak a város utcáin a résztvevő tűzoltóságok és tűzoltó egyesületek tagjai. A díszünnepség felszólalói méltatták a tűzoltók áldozatkész, példaértékű munkáját. Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke és Kur- gyis János nyugállományú tűzoltó ezredes, a megyei tűzoltók szövetsége elnöke a tűzoltóságnak emléktárgyakat, a tűzoltó egyesület tagjainak elismeréseket adtak át, majd szalagot kötöttek a csapatzászlóra. A tűzoltóság ünnepi állománygyűlésen köszönte meg az önkormányzatok, helyi vállalkozók és magánszemélyek támogatását, partner tűzoltóságok együttműködését. B. Cs. Felülvizsgálják a szabályzókat A közmunka, illetve a munkaerő kölcsönzés általános szabályainak felülvizsgálatát szorgalmazza Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője. A képviselő véleménye szerint a közfoglalkoztatás szabályrendszerének felülvizsgálatára, szigorítására van szükség. Nem állhat elő olyan helyzet, hogy miközben az állam 1000 míiliárdokat fordít munkahelyteremtésre, közben a munkaerőhiány miatt egy-egy vállalkozásnak vissza kell fog nia termelését. Mindemellett pedig a munkaerő kölcsönző cégek működésének szabályrendszerét is át kell tekinteni, hogy se a munkavállalók, se a kölcsönzést igénybe vevő cégek ne kerüljenek hátrányos helyzetbe. A képviselő úgy vélte, hogy a kormány intézkedéseivel, az adócsökkentésekkel a munkavállalóknak több marad a zsebében. Ez a legfőbb törekvése a kormányzatnak, tette hozzá. A munkaadói közterhek csökkentése pedig csak úgy képzelhető el szerinte, hogy megtakarítást egyértelműen csak bérfejlesztésre fordíthassák a cégek. Nem zárkóznak el attól, hogy erről egyeztetések kezdődjenek. A programok részeként az elmúlt héten megalakult a Jászsági Pálinka Lovagrend Jászberényben A kulturált pálinkafogyasztást népszerűsítik JÁSZBERÉNY A hét végén rendezték meg immár ötödik alkalommal a Jászberényi Pálinkamustrát. A rendezvény célja a házi fogyasztásra főzetett pálinkák megmérettetése, a minőségi pálinka - mint hungarikum - kulturált fogyasztása, népszerűsítése. A program keretében ebben az évben is megtartották a Jászkapitányok Pálin- kamustráját. A zsűri tagjai a jász- és kunkapitányok által nevezett párlatokat bírálták. Természetesen ez alkalommal is nehéz dolga volt az ítészeknek, míg végül Alaty- tyán emeritus jászkapitánya, Vass Lajos Irsai Olivér szőlő pálinkáját választották a legjobbnak. A rendezvényre kilátogatok tanúi lehettek a Jászsági Pálinka Lovagrend megalakulásának is. A jelölteket szombat délután fogadta a közösség tagjai sorába Kalla Pál nagymester. A lovagrend legfőbb célja természetesen az, hogy népszerűsítse a pálinka fogyasztás kultúráját, a minőségi alapanyagokból készített nemes italok készítését, no és persze az e területen fellelhető jászsági hagyományok felkutatását és megőrzését. Az idei pálinkamustrára 142 pálinkát neveztek a ké- A pálinka, mint hungarikum volt a főszerepben az eseményen szítok. A bírálat öt zsűriasztalon történt, az asztalok eredménye alapján pedig a főzsűri a legjobb tíz pálinkát értékelte, így derült az ki, hogy ki jegyezhette idén a Jászok PáJinkáját. A bírálóbizottságban öt pálinka lovagrend tagjai képviseltették magukat, de voltak a testületnek nem lovagrendi tagja is. A jászsági mustrára eljöttek a Bükki Pálinka Lovagrend tagjai, nagymesterük, Orosz János volt a zsűri elnöke. Eljött Szlovákiából a Felvidéki Pálinka Lovagrend, Szerbiából, Zentárói a Szent Miklós Pálinka Lovagrend tagjai. Jelen voltak a Nyírségi Pálinka Lovagrend tagjai és nem maradhattak ki az újonnan alakult Jászsági Pálinka Lovagrend tagjai sem. Az év pálinkája cím nyertese Ambrus Levente (Székelyföld, Oroszhegy) vilmoskörte-pálinkája. Nagy Arany oklevelet vehettek át: Heilman- né Muth Erzsébet (Báta), natúr kadarka törköly; Muthné Katona Mária (Báta), Cabernet Sauvignon érlelt borseprő és natúr fertődi málna; Raffai Attila (Ada) atticus szilva; Be- rényi Mónika (Szerbia, Zenta) alma; Bathó Károly (Jánoshi- da) vilmoskörte és birs; An- dó Róbert (Jászberény) szőlő; Krizsai Sándor (Jászkisér) szilva. B. Cs. [Ezeviadagot készített!