Új Néplap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-14 / 138. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JUNIUS 14., KEDD Több utcát is fel tudtak újítani nSZASZŐLOS Saját forrásból mintegy tizennyolcmilliós költ­ségért öt utcában újították fel az aszfaltburkolatot a települé­sen. Az évek során keletkezett hibákat kijavították és új bur­kolattal látták el az egyre na­gyobb forgalmat lebonyolító ut­cákat. (mj) Két személyautó ütközött SZÁSZBEREK Az út menti árok­ba hajtott egy személyautó mi­után összeütközött egy másik járművel a Szászberek és Jász- ladány közötti úton, Szászbe­rek közelében vasárnap dél­után. S. Tóth Anikó katasztró­favédelmi sajtószóvivő lapunk­nak elmondta, hogy a helyszín­re az Életjel önkéntes tűzoltó egyesület tűzoltói és a szolnoki hivatásos tűzoltók érkeztek ki, akik áramtalanították a jármű­veket és elvégezték a műsza­ki mentést. Egy ember megsé­rült, őt kórházba vitték, (czn) Rubindiplomást köszöntöttek JÁSZJÁKÓHALMA A község tör­ténetében megható esemény volta közelmúltban a polgár- mesteri hivatal házasságkötő termében, ahol ünneplő hozzá­tartozók, ismerősök jelenlété­ben adta át Terjéki Tünde pol­gármester és Fejes Zsuzsanna tagintézmény-vezető a hetven év után járó rubindiplomát özv. Muhari Árpádné nyugalmazott óvónőnek. Az idén kilencven­éves Erzsiké nénit műsorral kö­szöntötték az óvodások is. (ta) Megújul a terem tetőtere » Egy tavalyi sikeres pá­lyázat révén megújul az általá­nos iskola tornatermének tető­zete - közölte dr. Gyuricza Mik­lós. A beruházás értéke önerő­vel együtt közel húszmillió fo­rint, és magában foglalja a nyí­lászárók cseréjét is. A kivitele­zőt még az év elején kiválasz­tották, a szerződést is megkö­tötték, a nyári szünet alatt el is végzik a munkálatokat. (ta) TI5ZASZENT1MRE A község központjában lévő önkormányzati tésztaüzemben a tyúkfarmon megtermelt tojásokból készítik a különféle tésztákat. A közmunkaprogram keretében foglal­koztatott asszonyok által gyártott termékeket a település konyháján hasznosítják, és a lako­sok is vásárolhatnak belőle. Felvételünk a csipetkét készítő asszonyokat örökítette meg. M. J. , " .... Megyénkben a fúrt kutak nagy része nincs engedélyeztetve Ki a talaj vizét issza... Az engedély az egészséget szolgálja Holnap lép életbe az a kor­mányrendelet, mely előír­ja, hogy a saját fúrt kutakat is be kell jelenteni a jegyzők­nél. A kötelező vizsgálati pa­raméterek az újabb pont alap­ján olyan fúrt kutakat is érin­tenek, amelyekből ivóvizet kí­vánnak fogyasztani a lakók. Nem kell azonban mindjárt felkapni a vizet... Tóth András andras.toth@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG - A mi kutunk vi­zét nyugodtan meg lehet inni - mondja a jászberényi Tóth Jó­zsef, és kóstolót is ad belőle. És valóban, nagyon jó ízű a víz, és ami még lényeges nyáron: kel­lemesen hűs. - Hogy be kelle­ne jelenteni, nem tudom, majd meglátjuk, mi lesz - teszi hoz­zá a férfi.- Hazánkban a fúrt kutak ki­lencven százaléka nincs engedé­lyeztetve - ezt már egy kútfúrás­sal foglalkozó szakember mond­ja. - Ha olyan kutat rendelnek meg, aminek vizét ivásra akar­ják használni, akkor olyan kutat fúrunk. Az, hogy milyen mélyre kell fúrni ehhez, teljesen válto­zó - mondja. - Az ügyfelek álta­lában nem akarják engedélyez­tetni a kutakat, nyilván a költ­ségek miatt. Egy jegyzői enge­dély az első rétegig nem drága, de ha ivóvízre megyünk, akkor annak millió forint fölött van az engedélyeztetése, és akkor még a fúrás költségeiről nem be­széltünk. Mi megfúrjuk a ku­tat, hogy aztán az ügyfél enge- délyezteti-e azért, hogy ihasson belőle, nem tudjuk - tette hozzá. - Saját felelősségére bárki ihatja a fúrt kút vizét, sokan még ásott kutak vizét is isszák, pedig azok vize szerintem kilencvennyolc százalékban szennyezett, de ki hogy bírja - teszi hozzá. A fúrt kutak ellenőrzésével kapcsolatban természetesen a megyei kormányhivatalnak is megvan az álláspontja:- Olyan fúrt kutak esetében, mely kizárólag talajvízkészlet vagy parti szűrésű vízkész­let felhasználásával üzemel, valamint házi ivóvízigény és a háztartási igény kielégíté­sét és nem gazdasági célú víz­igényt szolgál, a települési ön- kormányzat jegyzőjének enge­délye szükséges. Holnaptól egyébként a megyei kormányhivatal járási hivatalá­nak új hatáskörei kiterjednek annak elbírálásárai is, hogy az ivóvíz minőségi követelményei teljesülnek-e és egészségkáro­sítás nélküli fogyaszthatósága biztosított-e. Az eljárásban el­ső fokú hatóságként vesz részt a járási hivatal. Ezentúl a járási hivatal, a jegyző megkeresésére, mint szakértő három évente részt vesz az ellenőrzésben. A rende­let értelmében a kút üzemelte­tőjének az engedélyezés alkal­mával először, illetve ezt köve­tően három évente vízvizsgála­- A Magyar Vízkútfúrók Egyesü­letének tagjaként én is megkap­tam ezt a jogszabályt, de még jobban át kell rágnom magam raj­ta - mondta Faragó Zsolt. A jász­árokszállási Faragó Kút Kft. ve­zetője megerősítette kollégá­ja állítását, hogy szerinte sem tudja leellenőrizni senki sem, hogy isszák vagy sem a kút vi­zét. A kút tulajdonosa azt írja a felhasználás módja címszó­hoz, hogy öntözés, pedig lehet, iszik is belőle. Azt is hozzátette, valóban nagyon sok az illegá­lis kút. Merthogy ezek nagy ré­szét olyan vállalkozások fúrják, akinek lehet, engedélyük sincs semmire. Kollégájához csatlakozott a To­mikát Kft. szakembere, Borbély tot kell végeztetnie egy akkre­ditált laboratóriummal, mely­nek eredményét köteles meg­küldeni a népegészségügyi szervezet részére, aki tizenöt napon belül ezt kiértékeli. Amennyiben az eljárásában az ivóvíz minőségi követelmé­nyeknek való megfelelés nem igazolható, akkor a járási hi­vatal eljárást kezdeményez a jegyzőnél és egyben csatolja Tamás is. Nagyon sok a kókler, akik a hazai föld alatti vízkész­lettel nem sáfárkodnak lelkiis­meretesen. Ugyanakkor lapunk­nak elmondta, az új jogszabály szerint ott kell bevizsgáltatni a kút vizét, ahol házi ivóvízigény­re van bejelentve a kút. Vagy­is ahol nincs vezetékes ivóvízhá­lózat és maga a kút szolgáltat­ja az ivóvizet. Ha viszont kiépül a vezetékes hálózat, akkor át kell soroltatni a kutakat locsolá- si kúttá, és onnantól kezdve kö­telező használni a vezetékes vi­zet. Ilyen kút természetesen ke­vesebb van, mint amit csak lo­csolásra használnak. Hozzátet­te, nem kell attól félni, ha enge­délyezett egy kút, mert az enge­dély csak az embert védi. szakmai javaslatát. A szüksé­ges intézkedések megtételéről és vízgazdálkodási bírság ki­szabásáról minden esetben az engedélyező hatóság mérlege­lési jogkörben dönt. A magánszemélyek ingat­lanán létesített kutakról nyil­vántartással, önálló ellenőrzé­si és intézkedési jogkörrel vi­szont a megyei kormányhiva­tal rendelkezik. A hivatal bízik a polgárok józan eszében A kormányhivatal megjegy­zi, hogy a rendeletmódosítá­soktól függetlenül fúrt kutak eddig is léteztek, különös te­kintettel a kisebb, elsősorban konyhakerti termelést is előny­ben részesítő településeken, il­letve kertvárosias övezetben, így azok engedélyezési eljárá­saitól függetlenül a tudatos, egészségi állapotát is szem előtt tartó állampolgár saját és családja ivóvíz igényének ki­elégítésére feltételezhetően előnyben részesítette a veze­tékes ívóvízellátás keretében szolgáltatott vizet, vagy palac­kozott ásványvizet fogyasztott. Ismét kiöntötték az árkok a faluban KENGYEL Ha nem csökken a csa­padék, újra másodfokú belvíz- védelmi készültséget rendel­het el Nagy Szilárd polgármes­ter. A település alacsonyabban fekvő részein a hét végén meg­közelítette a lakóingatlanokat a túlcsordult árkokból kifolyó víz. Mivel a település még mindig várja a forrást csapadékvíz-el­vezető rendszer kiépítésére, így az árkokat csak kézi erővel tud­ják takarítani, a víz elvezetését egyelőre nem képesek folyama­tosan biztosítani. A polgármes­ter folyamatosan tartja a kap­csolatot a katonai meteorológiá­val és a helyi önkéntes tűzoltó- parancsnokkal, ha szükséges, azonnal beavatkoznak. A fő problémát az okozza, hogy szombaton este hat órától vasárnap délig ötven millimé­ter eső hullott a területen. Va­lamennyi, esőzéssel érintett út helyreállításával kapcsolatban a település vezetője elmondta, a napokban indul a közbeszer­zési eljárás, hamarosan kez­dődhet a kivitelezés is, ami még a nyáron be is fejeződik. A végső megoldást azonban a már említett csapadékvíz elve- zető-rendszer kiépítése jelente­né - hangsúlyozta a polgármes­ter. A legutóbbi, hétfői informá­ciók szerint a munkálatok ha­tására némiképpen javult a helyzet, egyelőre nem kellett készültséget elrendelni. T. A. A fólia alatt lévő palántákat pihentetett vízzel öntözik a közfoglalkoztatottak. A kútból nagy tartályokba szivattyúzzák át a vizet, és néhány nap várakozás után onnan locsolják szét a növényekre. Képünkön Csordás László vízzel tölti fel az egyik tárolótartályt. M. J Felügyelik a gyerekeket a nyáron TISZASÜLY Véget ért a tanítás a ti- szasülyi általános iskolában, a vakáció ideje alatt azonban nem mindenhol megoldott, hogy szü­lő, nagyszülő vigyázzon a gyer­mekekre napközben. Ezért hétfő­től az önkormányzat a művelődé­si ház és könyvtár intézményén keresztül gyermekfelügyeletet biztosít számukra. A két könyv­táros munkáját négy-öt közmun­kás segítő is megkönnyíti. Bala­ton Mária könyvtárvezető elárul­ta, legalább huszonöt-harminc gyermekre kell majd vigyázni­uk, akiket fejlesztő játékokkal várnak. A tavalyi program is na­gyon jól sikerült, számos pozitív visszajelzést kaptak a kormány- hivataltól a gyerekekig. К. B.

Next

/
Thumbnails
Contents