Új Néplap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)

2016-05-31 / 126. szám

2016. MÁJUS 31., KEDD KITEKINTŐ g HIRDETÉS Küldjünk egy nagy hajrát sportolóinknak Rióba! akik közül sorsoláson választ­SZOLNOK A COOP-üzletlánc a Magyar Olimpiai Csapat elkö­telezett, gyémántfokozatü tá­mogatójaként, az athéni, a pe­kingi, illetve a londoni ötkari­kás játékokat követően, idén immáron negyedik alkalom­mal indította útjára olimpiai szurkolói mozgalmát - „Küld­jünk egy nagy hajrát Rióba!” címmel. A rendezvénysorozat kereté­ben a COOP május 6. és július 1. között az ország szinte min­den településén, vagyis több mint 2700 üzletben - ebből 130 helyszínen korábbi és jelenlegi olimpikonok közreműködésé­vel - gyűjti a különféle lelkesí­tő üzeneteket az olimpiai játé­kokra kiutazó sportolóink szá­mára, amiket a vásárlók és a dolgozók egyaránt az üzletek­ben megtalálható hajrászala­gokra jegyezhetnek fel - mond­ta Csepeli Lajos, a CO-OP Hun­gary Zrt. Igazgatóságának el­nöke a szolnoki, Jubileum téri áruháznál tartott eseményen múlt pénteken, ahol jelen volt a Magyar Olimpiai Bizottság mini 5próba sportprogramja is nagy sikerrel. Ha valaki, hát akkor a ren­dezvényen résztvevő kétszeres olimpikon sportlövő, Gerebics Roland - bár idén nem jutott ki Rióba, 2000-ben Sydneyben, továbbá 2008-ban Pekingben is képviselte a magyar színe­ket - tényleg tudja, mit is je­lent ilyenkor egy-egy szurkoló­tól származó, szívből jövő jókí­vánság távol az otthontól.- Szavakkal szinte leírhatat­lan érzés az, amikor a sporto­ló egy távoli országban, mesz- sze a szeretteitől jó ideig csak a versenyzésre koncentrálhat. Ilyenkor az ember óhatatlanul is hajlamos rá, hogy egy picit magába zárkózzon. Ezekben a pillanatokban rendkívül sokat tud jelenteni egy röpke gondo­lat, jókívánság, amit a sportoló magáénak érezhet miután elol­vasta a szalagra írt üzenetet - számolt be a sportlövő. A rendezvénysorozat mellett az üzletlánc elindította az úgy­nevezett COOP Kabalacsapat játékát is, amivel még inkább próbálja ösztönözni vásárló­it arra, hogy Rióba utazó olim­pikonjainknak még több bizta­tást, erőt, támogatást küldje­nek. A játékra minden felnőtt magyar szurkoló jelentkezhet, ják ki a szerencsés nyertese­ket. Róluk élethű kabalafigura készül, amiket a magyar csa­pat tagjai szintén magukkal visznek Brazíliába.- Próbálunk olyan társadal­mi tevékenységeket folytatni, amelyekkel meg tudjuk nyer­ni a vásárlókat egy-egy nemes ügy érdekében - hangsúlyoz­ta Csepeli Lajos. - A Szolno­kot érintő programok közül ki­emelném a COOP-futást, a CO- OP-Mikulást, vagy akár a Co- op-Ralit. Az előző évek hagyománya­ihoz híven, a teleírt szurko­lói szalagokat és idén a kaba­lafigurákat a júliusi eskütétel és csapatgyűlés ceremóniáján adja át ünnepélyesen a COOP a Rióba utazó olimpiai csapat­nak. Pabar Gyula TURKEVE Tyukodi László karcagi népi faszobrász megyénk több rendezvényén is kiállítja a munkáit. Az alkotó mindig visz magával félig kész faragást melyen az érdeklődő gyerekek kipróbálhatják a vésőt. Felvételünk Túrkevén örökítette meg az alkotót amikor j Mészáros Eszternek mutatta meg a fafaragás alapjait, f **4 A vargás pedagógus, Nagy Tibor munkáját is elismerték Szolnoki tanárt díjaztak Az Erics­son Magyarország immár ti­zennyolcadik alkalommal ad­ta át az idei Ericsson-díjakat. A díjat 1999 óta olyan mate­matikát és fizikát oktató pe­dagógusok vehetik át, akik az alapszintű oktatásban te­vékenykednek, és akiknek a munkája nagyban hozzájá­rul a hazai természettudomá­nyos képzés színvonalának emeléséhez. Az idén Nagy Tibor, a szol­noki Varga Katalin Gimnázi­um tanára is a díjazottak kö­zött volt. A hétfői ünnepségen összesen nyolc tanár vehette át a díjat és a vele járó pénz­jutalmat négy kategóriában: a matematika vagy a fizika népszerűsítéséért, illetve a Összesen nyolc tanár vehette át a díjat, és a vele járó pénzjutalmat. tehetséggondozásért. A taná­rokat tanítványaik, iskolá­ik és egyéb oktatási intézmé­nyek terjesztették fel a díjra, a díjazás pedig az Ericsson közoktatási partnerei, a Bo­lyai János Matematikai Tár­sulat és az Eötvös Loránd Fi­zikai Társulat bírálata, vala­mint a MATFUND Alapítvány kuratóriumának jóváhagyá­sa alapján történik. Nagy Tibor a fizika nép­szerűsítéséért járó díjat ve­hette át. Idén a díjat az „Egy álom megvalósul” címen meghir­detett egymillió forint érté­kű eszközbeszerzési pályá­zati lehetőséggel bővítették ki. Ennek keretében a díja­zott tanárok iskolái kísérle­ti, informatikai eszközök be­szerzésére adhatnak be pá­lyázatot. Szilvási Zs. A napokban olvastam az Új Néplap hasábja­in, miszerint az internet szorongást okoz, de akár de­presszióhoz és szenvedélybeteg­séghez is vezethet. Egyetértek! Sőt, jelzem: a helyzet csak egy­re rosszabb lesz. Hisz‘ én is látom, már nem csak otthon ülnek le a számító­gép elé és töltenek el napi akár nyolc órát is ott, de mást se lát­ni az utcán, csak, hogy nyomkod­ják az okostelefonokat... A minap is két fiatal várta buszra, és „be­szélgettek”. Az egyiknek csippant a telefonja, feltételezem, hogyfa- cebook üzenete érkezhetett, hisz rögtön válaszolni kezdett rá. POSTABONTÁS Igaz, hogy a haverja mellette áll­va továbbra is mesélte az élmé­nyeit, mégis fontosabbnak bizo­nyult az üzenet. Végül a társa is megunta a beszélgetést, ő is elő­vette a telefonját és azt ütögette. Szomorú azt látni, hogy az emberi kapcsolatok ennyire ki­üresednek. Ha nincs mit szólni a másikhoz, akkora telefon mögé bújunk. Holott szerintem sok­kal jobb egyszemélyes találkozó, mint egy virtuális. Emlékszem, kiskoromban még levelezőtársa­im is voltak, és nem egy másod­percet vártam arra, hogy vissza­írjanak, hiszen volt, amikor egy hónap múlva hozta a posta a vá­laszt. De olyankor madarat lehe­tettfogatni velem... Név és cím a kiadóban d$A Ю rív - m bt t k Karamelles-epres krém Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. ® Telefon: 56/516-736 » Fax: 516-710 E-mail: ujneplap@ujneplap.hu Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. PROGRAMAJÁNLÓ MOZI Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! CINEMA CITY ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Kossuth gyógy­szertár (Kossuth tér 7-8.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 550 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 731 centimé­ter, duzzasztott, a vízhőfok 19 Celsius-fok. Kisköre-alsónál -46 centiméter, apadó, Szol­noknál 16 centiméter, apadó, a víz 18,1 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 173 centi­méter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmártonnál 70 centi­méter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendör-fökapitány- ság közlekedésrendészeti osz­tály munkatársainak tájékozta­tása szerint a 4-es és a 442- es utak egyes szakaszain, il­letve Törökszentmiklós, Kar­cag, Kenderes, Szolnok, Jász­berény, Mezőtúr, Tiszafüred, Ti- szaigar és Tiszaörs belterüle­tén kell ellenőrzésre számítani­uk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók el­helyezkedésének megváltozta­tási jogát a rendőrség fenntart­ja. Részletes megyei traffipax a Szoljon.hu hírportálon. A NAP IDÉZETE „Az okos sólyom elrejti karmait." (Susan Barker, író) HOZZÁVALÓK 3 dl habtejszín; 12 dkg mas- carpone; 4 ek cukor; 30 dkg eper; zabkeksz; 20 dkg kara­mellöntet. ELKÉSZÍTÉS A karamellhez 12 dkg cukrot felolvasztunk, karamellizálunk, majd először cseppekben el­kezdjük hozzáadni a 2 dl tejszínt, később már vékony sugárban is lehet. Folyamatosan keverjük. Akkor jó, ha úgy besűrűsödik, hogy ha csíkot húzunk a faka­nállal, nem zárul azonnal össze a karamell. A maradék 1 dl tej­színt a mascarponeval és a cu­korral habbá verjük, belekever­jük az eper felét. A poharak vagy a tál aljába zabkekszet tördelük, teszünk rá a krémből, jöhet rá az eper, újabb krém-réteg, eper és végül a karamellöntet. SZOLNOK CINEMA CITY: Ame­rika kapitány: Polgárháború (16) 3D 19.30. Warcraft: A kez­detek 3D (12) 15.30, 18.00, 20.30. Warcraft: A kezdetek (12) 13.00. Rendes fickók (16) 15.20, 17.40, 20.00. A dzsun­gel könyve (6) 3D 13.00. Ang­ry Birds - A film 3D (6) 13.20, 17.10. Anyák napja (12) 14.30. Rossz szomszédság 2. (16) 15.10. X-Men-Apokalipszis (12) 3D 17.00. X-Men-Apokalip- szis (12) feliratos 19.45. TISZA- PART MOZI: Sarkköri mentőex­pedíció (12) 16.00, A Játékké­szítő (6) 17.30, A meglepetés (12) Ha vége itt a nyár filmklub 18.00, Warcraft: A kezdetek (12) 3D 18.15, Lánykirály (12) 19.30, X Men - Apokalipszis (12) 3D 20.00, Warcraft: A kez­detek (12) 3D 20.30. SZÍNHÁZ SZOLNOK A SZOLNOKI SZIGLIGE­TI SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPADÁN ma este 19 órától a Svejk, a de­rék katona (Jászai-bérlet) című előadást tekinthetik meg. KIÁLLÍTÁS Beszéld el ne­kem a múltat... A Damjanich Já­nos Múzeum ásatásai 2015-ben címmel nyílik kiállítás június 3-án 17 órakora HELYTÖRTÉNEI MÚZEUM­BAN. A szeptember 2-ig látogatható tárlatot dr. Tárnoki Judit nyitja meg ÖSSZETARTOZÁS NAPJA JÁSZBERÉNY A Nemzeti Összetarto­zás Napját tartják június 4-én. Dél­után 17 órakor koszorúzás és meg­emlékezés kezdődik a TRIANO­NI EMLÉKMŰNÉL. Közreműköd­nek Zelei Gábor és Molnár László, a Szolnoki Szigligeti Színház művé­szei, illetve Rékasi Emese népdal énekes, és a 298. sz. Lehel Vezér Cserkészcsapat tagjai. JÁTSZÓHÁZ Mazsola játszóház vár­ja a kicsiket június 4-én 10 és 12 Óra között a VÁROSI KÖNYVTÁR­BAN. A résztvevők szélforgót készít­hetnek. HANGVERSENY T1SZAFUKD A Fekete László Zeneis­kola-Alapfokú Művészeti Iskola vár­ja az érdeklődőket a volt növendé­keinek hangversenyére a KOVÁCS PÁL MŰVELŐDÉSI KÖZPONTBA jú­nius 4-én 18 órára. • Az Új Néplapban szereplő programok, műso­rok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a Szoljon.hu hírportálon. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma. 6:50 Napi üzenet, 7:00 Híróra benne: Aktu­ális, időjárás, Téma, 7:50 Napi üzenet, 8:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 8:50 Napi mozgás, 9:00 Híróra benne: Aktuális, idő­járás, Téma, 9:50 Napi üzenet, 10:00 Kosár­labda - bajnoki elődöntő, 12:00 Hiróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 12:50 Napi üzenet, 13:00 Szolnoksport, 13:30 Kultúrkorzó, 14:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 15:00 Aranyidő, 15:30 Örökségünk, 16:00 Döntés után, 16:30 Mérleg. 17:00 Múzeumi Szabadegyetem,17:50 Napi mozgás, 18:00 Elixir, 18:25 Különóra. 19:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:55 Napi mozgás, 21:00 Honvéd 7, 21:15 Sajtóasztal, 22:15 A teljesség felé - dokumen­tumfilm, 23.15 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk; 5.30 Vekker - Napíndító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene; 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei; 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok; 17.00 Kívánságműsor; 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei; 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu 1ттггтч1 и ír шяшшяшт 00:00-02:00 Boros Mega Voga Show (va­sárnap esti adás ismétlés 2. rész). 5:00 Dolce Vita, 6:00 Reggeli Juice Kis Katá­val, 10:00 Amadeus Napközi Joó Csabával. 16:00 Amadeus Délután-Nyerges Izabel­lával, 18:00 Önök Kérték - kívánságmű­sor Czinege Leventével, 22:00 Időkerék ismétlés-zenés időutazás Vörös Gáborral, majd non-stop zene szerda reggel 4 óráig. amadeusradlo@amadeusradio.hu шшшхтн 5.00 Napköszőntő; Hírek; Kalendárium. 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából, 7.35 Szentek, szent életű emberek, 8.15 Játék, 8.45 Lapszemle, 9.05 Egymás közt, 10.05 Délutáni találkozás, 10.45 Lélek sza­va, 11.05 Cseperedő, 11.30 Vatikáni Rádió (ism.). 12.05 Egyházi hírek. 12.15 Evangé­lium, 13.05 Nosztalgiacsokor, 14.05 Az erdő fohásza, 15.05 Templom - tér - kép (MKR), 15.30 Hitvalló. 16.05 Kívánságműsor, 16.30 Iránytű, 17.00 Regionális hírek, 17.15 Kora esti hírmondó, 17.45 A régió sportja, 18.00 Lorettói litánia közvetítés az egri Bazilikából, 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.), 19.05 Mustármag. 19.45 Esti mese, 20.05 Egyház­fórum, 21.05 Kávéház (ism.), 22.10 Minden­napi egészségünk (ism.), 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents