Új Néplap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-29 / 100. szám

10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2016. ÁPRILIS 29., PÉNTEK HÍREK Agyonverte, majd kukába rejtette BUDAPEST Egy 45 éves fér­fi négy nappal ezelőtt halálra verte ismerősét egy III. kerületi ház udvarán. Utána az ott álló kukába rejtette a holttestet. A bűncselekménnyel gyanúsít­ható román állampolgárságú M. Bálintot tegnap délután el­fogták a rendőrök. MW Tizenegy év fegyház a gyújtogatónak VESZPRÉM Tizenegy év fegy­házbüntetésre ítélte a Veszp­rémi Törvényszék csütörtö­kön nem jogerősen azt a fér­fit, aki tavaly májusban há­rom emberre rágyújtotta lo- vászpatonai házukat. A sér­tett és két hozzátartozója még időben kimenekült az épületből, de a házban és az udvaron tárolt gépkocsi­ban károk keletkeztek. A tűz­ben elpusztult csaknem het­ven fürj és egy kölyökkutya. A bíróság emberölés kísérle­te és többrendbeli rongálás, továbbá állatkínzás bűntet­tében találta bűnösnek az el­követőt. MW Holttestek a hálószobában BUDAPEST Háton fekve talált rá egy asszony újpesti laká­suk hálószobájában a férje és egy idegen nő holttestére. A Bors úgy tudja: vadászpus­ka golyója végzett velük. A rendőrség nagy erőkkel szállt ki a IV. kerületi Szabolcs- ka Mihály utcába, tájékozta­tást későbbre ígértek. MW Csak ázsiai kuncsaftokat szolgált ki a prostihálózat Kínai nőket futtattak Kábító hatású, fájdalmat csillapító szer volt Prince-nél Két év alatt mintegy kétszáz fiatal kínai nőt hozott Magyar- országra az a kínai bűnszer­vezet, amellyel szemben a na­pokban vádemeléssel zárta le a nyomozást a Nemzeti Nyo­mozó Iroda. Medlaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Kéthetente lecserél­ték a lányokat, félévente a bé­relt lakásokban, családi házak­ban alakítottak ki bordélyokat, és csakis kínai kuncsaftokat fo­gadtak, mégis lebuktak a kínai bűnbanda tagjai. A Nol.hu információi szerint szinte napra pontosan két éve csapott le a Nemzeti Nyomozó Iroda arra a kínai bűnszervezet­re, amely a napokban lezárult nyomozás adatai szerint 2012 áprilisától két éven át hozzáve­tőlegesen kétszáz fiatal kínai nőt utaztatott Magyarország­ra, hogy itt kizárólag kínai kun­csaftokat fogadó illegális bordé­lyokban dolgoztassák őket. Sok lány ugyan már az induláskor tisztában volt azzal, mi lesz a dolga Magyarországon, de vol­tak, akiket átvertek. Elhitették velük, hogy masszőrként fog­nak dolgozni, aztán Budapesten közölték velük, hogy ennél töb­bet is kell tenniük. Kizárólag a magyarországi kínai közösség mandarin nyel­ven írt lapjaiban hirdették ma­gukat a „masszázsszalonok”, ahol igény szerint teljes körű szexuális szolgáltatást is nyúj­tottak a vendégeknek. Két hétig dolgoztak a kínai lá­nyok egy helyen. Ez idő alatt el sem hagyhatták a bordélyt. Az­tán továbbutaztatták őket más nagyvárosokba, ahol - felte­hetőleg - más bűnszervezetek szexrabszolgáiként dolgoztak tovább, a helyükre pedig új lá­nyokat hoztak Budapestre Kíná­ból. Félévente új helyre költöz­tették a bordélyokat is, így pró­bálták elejét venni annak, hogy a rendőrség felfigyeljen rájuk. A 2014. május végi akcióban a Nemzeti Nyomozó Iroda mun­katársai öt helyen - köztük két bordélyban - tartottak ház­kutatást. Hét lányt és két kun­csaftot találtak akkor éppen a „műintézményekben”. Lefoglal­tak mintegy 5,5 millió forintot, 6000 eurót és csaknem 1000 dollárt, három éles lőfegyvert és kisebb mennyiségben kábító­szernek tűnő anyagot. Előkerült továbbá több, ismeretlenek ne­vére kiállított útlevél is. A Nem­zeti Nyomozó Iroda három kínai férfi és két szintén kínai nő el­len bűnszervezetben elkövetett emberkereskedelem, prostitú­ció elősegítése, kerítés és más bűncselekmények megalapo­zott gyanújával javasol vádeme­lést az ügyészségnek. MINNESOTA Receptköteles, ká­bító hatású fájdalomcsillapító­kat találtak a múlt héten várat­lanul és tisztázatlan körülmé­nyek között, 57 évesen elhunyt amerikai popsztárnál. A hatósá­gok vizsgálják, hogy a fájdalom- csillapítóknak szerepük volt-e Prince hirtelen halálában. Vizs­gálják azt is, hogy a gyógyszere­ket felírta-e neki valaki. Ennek kiderítésére a rendőrök bevon­ták az amerikai kábítószer-el­lenes hatóságot is. A boncolás eredményére viszont még leg­alább négy hétig kell várni. Mint ismert: egyes források szerint Prince néhány nappal a halála előtt túladagolta az opiá- tokat, ezért kellett megszakíta­nia turnéját. Ahogy megírtuk: a művész magángépe április 8-án reggel szakította meg út­ját, hogy az illinoisi Moline-ban leszállhasson. Egy tegnap nyil­vánosságra hozott hangfelvéte­len a gépet vezető pilóta hangját hallani, amint elmondja, hogy férfi utasa nem reagál. Prince-t ezután lehetséges túladagolás miatt kezelték egy kórházban. AIDS-es volt? A National Enquirer amerikai bulvárlap arról írt, hogy Prince AIDS-es volt és készült a ha­lálra. A hírportál azt írja, hogy az énekes súlyos vashiány­ban szenvedett, gyakran volt gyenge és ritkán evett. Videón a lányok „munkahelye” A Police.hu oldalra tegnap felke­rült videón a Készenléti Rendőr­ség éjszakai rajtaütésének rész­letei is láthatók. Az alagsorban kialakított lakások szűkös és zsúfolt hálószobáiban lengén öl­tözött fiatal lányok vártak a kun­csaftokra. A felvételeken látszik, hogy a szobák különböző pont­jairól lőfegyverek, rengeteg töl­tény és még több óvszer került elő. A pénztárcákban a jelentős összegű jüan mellett euró- és fo- rintkötegeket találtak. TELEVIZIO-MUSOR 2016. ÁPRILIS 29., PÉNTEK OS о </> о 4.00 4.30 5.00 5.30 5.55 7.35 8.10 8.40 9.15 10.15 11.50 12.20 13.00 13.25 14.40 15.45 16.55 17.25 18.00 18.55 20.00 21.20 21.55 23.00 23.30 0.10 1.15 1.50 Fókusz© Pasik © Barátok közt © Top Shop Jó reggelt, skacok! d RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval Asztro Show Top Shop EgészségKalauz ® Story Extra © Nevelésből elégséges © Éjjel-nappal Budapest © Farm© Isten áldjon, Esperanza! © Story Extra © Fókusz © RTL Klub Híradó Farm© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt ® Showder Klub ® RTL Klub Híradó Magyarul Balóval Gyilkos elmék © Street Kitchen © Odaát ® 4.35 Aktív© 5.00 Sportos 5.10 Hungerő© 6.10 Red Carpet-Sztárok testközelben © 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív® 12.50 Paloma© 13.50 Walker, a texasi kopó® 14.50 Walker, a texasi kopó© 15.50 Szeretned kell!© 16.55 Megtört szívek© 18.00 Tények 19.25 Jóban Rosszban © 20.00 Hal a tortán -A küldetés© 21.20 Cowboyok és űrlények ® 23.55 Red Carpet - Sztárok testközelben © 0.05 Grimm® 1.10 Tények Este 1.55 Aktív© 2.15 Sportos 2.25 Ezo.TV 15.45 Isten áldjon, Esperanza! мГш Óránként Híradó és időjárásjelentés I 9.15 Itthon vagy! 9.40 Egy Perc Hír­űi adó 10.15 Minden tudás 10.40 Egy О Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó (/) 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó к 12.50 Ma délután 13.15 Unió 28 * 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Sum­ma 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Minden tudás 16.40 Egy Perc Hír­adó 17.15 Itthon vagy! i 21.20 Cowboyok és űrlények 9.00 Vacsoracsata ® 10.00 Se­gítség, bajban vagyok! ® 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 Showder Klub ® 12.50 A szere­lem foglyai © 13.45 A bosszú asz- szonya ® 14.40 Lucia - A sors ül­dözöttje ® 15.35 Barátok közt © 16.05 Hagyjál főzni! 17.05 Kung Fu Panda © 17.30 Az élet csajos ol­dala ® 18.00 A narancsvidék © 19.00 A szállító ® 20.00 Új csaj © 20.30 Hagyjál főzni! М2-PETŐFI TV 1 17.05 Hetedhét 5.15 Gyerekhíradó 6.00 17.10 Póló 6.35 17.20 Póló 7.00 17.25 Manó Benő és Lili 7.25 hercegnő apró 7.50 királysága ; 8.15 17.40 Állatkerti sétány 64. 9.10 17.55 Kalandozások 10.05 Andyvel 11.00 18.05 Milo 18.10 Milo 11.55 18.20 Milo 12.55 18.25 Milo 13.50 18.35 Traktor Tom 18.45 Traktor Tom 14.50 19.00 Eperke legújabb kalandjai 15.50 19.25 Pocoyo 16.50 19.30 Pocoyo 17.40 19.40 Csűrcsavarosdi 20.05 Kicsi a bors, i 18.40 de erős © 19.05 20.35 Családom és egyéb 19.35 emberfajták © 21.00 Én vagyok itt® 20.05 22.40 Rani, a lázadó hercegnő ® 20.35 23.30 Akvárium Stage Pass © 21.00 0.30 Római helyszínelők - 23.15 Árulkodó nyomok ® Doktor House © TV-SHOP Will és Grace © Will és Grace® Jóbarátok © Jóbarátok © Az indíték @ Kettős ügynök © Szívek szállodája © Amerikai mesterszakács © CSI: A helyszínelők ® CSI: A helyszínelők© NCIS - Tengerészeti helyszínelők © NCIS - Tengerészeti helyszínelők © Castle © Castle© Amerikai mesterszakács © Jim szerint a világ© Jim szerint a világ© Két pasi - meg egy kicsi© Két pasi - meg egy kicsi© Két pasi - meg egy kicsi© A szállító 3. © Showtime - Végtelen és képtelen © 22.40 Rani, a lázadó hercegnő SUPER TV2 шНЯ 9.25 Csapdába csalva © 9.55 Ve­led is megtörténhet! © 11.00 Csa­ládi Titkok © 12.05 Jóban Rossz­ban ® 12.40 Hal a tortán © 13.45 Édes élet © 14.55 Irigy Hónaljmi­rigy © 16.00 Aktív © 16.30 Té­nyek 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben © 17.10 Csapdába csalva © 17.50 A titkok könyvtára 3. - A Júdás-kehely átka © 19.45 Édes élet © 21.00 Hitman - A bér­gyilkos © 23.00 Zöld zóna ® 21.00 A száló 3, 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Felfedező 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Déd­apáim és én © 15.00 Híradó 15.30 Alínda 16.00 Csörte 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Ma­gyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Középkezdés 21.00 Híradó 21 21.30 Magyaror­szág élőben plusz 7.55 Öt kontinens 8.25 Váratlan utazás © 9.20 A hegyi doktor © 10.15 Család-barát 11.35 Világörökség Portugáliában 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Kult+® 12.55 Két duci hölgy 13.30 Az élelmiszeripar trükkjei 14.20 Erdészház Falkenauban © 15.15 Halálbiztos diagnózis © 16.05 Tappancs, a mesterdetektív © 17.00 Ridikül® 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 A hegyi doktor © 19.30 Maradj talpon! © 20.30 Virtuózok 21.55 Nora Roberts: Bukott angyal ® 23.30 Kéné© 23.35 Dühöngő bika® 1.45 A Laconia elsüllyesztése © 3.10 Nora Roberts: Bukott angyal ® 23.35 Dühöngő bika FILM MANIaTI 4.00- 5.00 Privát rocktörténet © 6.00- 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 A Filmvá­szon Legendái © 11.15 Mrs. Tél­apó © 12.50 Szór Austin Powers: Őfelsége titkolt ügynöke © 14.35 Asterix az Olimpián © 16.50 Jackie, a szépfiú © 18.50 Philadel­phia - Az érinthetetlen ® 21.15 Va­lami Amerika © 23.30 Promenád a gyönyörbe ® 1.50 A Bellicher akta® 6.15 Lélek Boulevard © 6.50 Ridikül© 7.45 Muzsikás történet 8.40 Német nyelvű hírek 8.50 Magyarország 2000 - Családi krónikák © 9.20 Orosz nyelvű hírek 9.35 Iskolapad 9.55 Élő egyház 10.15 Katolikus krónika 10.40 Isten kezében © 11.10 Angol nyelvű hírek 11.25 Mire a levelek lehullanak © 13.00 Híradó 13.15 Tessék! 13.40 Összhang (A Kárpát­medence zenéje) 14.10 Család-barát 15.35 P’amende 16.05 Kosár 16.30 Tálentum© 17.05 MMA-portré sorozat © 18.00 Muzsikás történet 19.00 Hogy volt!? 20.00 Slágertévé© 21.00 Híradó 21.30 Maradj talpon! © 22.30 Ridikül© 23.30 Család-barát 0.55 Himnusz 19.00 Hogy volt!? ATV 9.05 Fórum 10.25 Friderikusz 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Együtt a biz­tonságért © 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Esti start 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Sza­bad szemmel 21.00 Híradó - Este 9 21.40 Tetthely© 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.00 A tini boszorkány® holland családi film 2010 10.45 Króm angyalok © amerikai sci-fi akciófilm 2009 12.30 Jég és föld között © amerikai akciófilm 2000 14.55 Hiába futsz© amerikai akciófilm 1993 16.45 Öld meg Rómeót! © amerikai akciófilm 2000 19.00 A sárkány szeme © amerikai akciófilm 2012 21.00 Penge 2.® amerikai-német akcióthriller 2002 23.15 A gonosz markában® amerikai krimi 2012 R.: Chris Fisher Sz.: Luke Wilson, Samuel L. Jackson, Leslie Bibb, Peyton List, Muse Watson 1.00 Penge 2.® amerikai-német akcióthriller 2002 3.10 A sárkány szeme © amerikai akciófilm 2012 23.15 Á gonosz markában M4 9.00 Forma-1 Orosz Nagydíj - 1. szabadedzés 10.35 Sportpercek 10.45 Tollaslabda csapat Eb fel­vételről 11.50 UEFA EURO 2016. 13.00 Forma-1 Orosz Nagydíj - 2. szabadedzés 14.40 Ismétlés 15.25 Fradi Tv 16.00 Összefogla­ló a nap eseményeiből 16.15 Ma­gazin 16.45 Összefoglaló a nap eseményeiből 17.00 Magazin 17.30 Jégkorong MOL Liga 21.00 Játékoskijáró 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Rali Rali ob, 1. futam, Eger-rali 9.30 Tempó autósport magazin 10.00 Labdarúgás FA-Kupa, elődöntő, összefoglaló 10.30 Út Milánóba BL-magazin 12.00 Televíziós vásárlás 13.00 MOB utánpótlás­magazin 13.30 Tenisz 1. negyeddöntő, ATP 250-es torna, München 15.15 Tenisz 2. negyeddöntő, ATP 250-es torna, München 17.15 Teqball II. Egyetemi Teqball-kupa, 1. rész 17.30 Harcművészmagazin Fightpont 17.45 Harcművészmagazin Kyokushin diákolimpia 18.00 Labdarúgás La Liga World 18.30 Heti helyzet A hét témái tv paprika"! 11.30 Ahoj, Séf! ® 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Fitt-térítők © 13.00 A Séf legyen veled © 13.30 Christophe Provence-ban © 14.00 Martha Stewart főzóiskolája © 14.30 Jamie belevág © 15.30 Rachel Khoo konyhája: Melbourne © 16.00 Séfek a pult mögött © 16.30 Sweet boy © 17.00 Jamie vidéki konyhája © 17.30 Jamíe és a szü perkaják© A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents