Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-02 / 27. szám

2016. FEBRUAR 2., KEDD MEGYEI KÖRKÉP 3 SZOLNOK A Damjanich János Múzeum raktá­rában javában tart a nyár folyamán Tiszapüs- pöki határában feltárt szarmata sírok lelete­inek tisztítása, rendszerezése, feldolgozása, archiválása. Képünkön Kasza Csaba régész technikus a lll-V. századi temető emberi ma­radványait vizsgálja. Szigorítottak a „beléptetési” renden Törteién Hallgatóztak is az irodák ajtajánál Megelégelték a polgármesteri hivatal dolgozói, hogy az ügy- félfogadási időket figyelmen kívül hagyva keresték fel őket a lakosok. Nem egyszer még a tárgyalás, megbeszélés végét sem várták meg, egyszerűen rájuk nyitották az ajtót prob­lémáikkal Úgy döntöttek hát, lezárják a hivatalt. Joó Zsuzsa zsuzsanna.Joo@mediaworks.hu TÖRTÉL Persze ez nem azt jelenti, hogy az épületbe senki nem lép­het be a dolgozókon kívül, csak a jövőben már sokkal nagyobb rend és szigor alapján.- Lakosaink ki-be sétáltak az elmúlt években a polgár- mesteri hivatalba, gyakorlati­lag akkor, amikor eszükbe ju­tott és éppen ráértek - mond­ja Godó Tibor polgármester. - Az ügyfélfogadási időt feltünte­tő tábla csak dísznek volt kint. Sokszor azt sem várták meg, hogy szólítsák őket, nem egy­szer egy-egy tárgyalás kellős közepén toppantak be hozzám is, hogy ott, azonnal mondják el problémáikat. Sőt, egyesek nem restelltek rátapadni az aj­tóra, hogy még jobban hallják, mi hangzik el odabent. Mivel a többszöri kérésünk ellené­re sem változott a helyzet, úgy döntöttünk, radikális változta­tásra van szükség - magyaráz­za a településvezető. Arra jutottak végül az önkor­mányzat munkatársai, hogy le­zárják a polgármesteri hiva­talt. Eddig mindenki előtt nyit­va állt az épület, ma már nincs így. Nemrégen kettős, elektro­mos ajtót építettek be és a csen­gőn kívül két kamerát is felsze­reltek a bejárathoz.- A kabinetvezetőnek az is a feladata, hogy a kamera képét a hivatalon belül figyelje és ő tartsa a kapcsolatot ezentúl az állampolgárokkal. Ha ügyfélfo­gadási időn kívül érkezik vala­ki, azt tájékoztatja, mikor jöjjön vissza vagy odavezeti az illeté­kes munkatárshoz. A két folyo­sói átjáró ajtajára is elektromos zárat szereltettünk, így végre megszűnik az, hogy „rátörhet” bárki munkatársainkra. A hall­gatózás is a múltté lesz, hiszen a kabinet-vezetőnk erre is oda­figyel... - állítja Godó Tibor, hoz­zátéve, mivel a jövőben a folyosó lesz a „központi, közösségi tér”, még egy gyereksarkot is kiala­kítottak ott. Amióta felállt az új képviselő- testület a dél-Pest megyei kiste­lepülésen, igen szigorú és első hallásra szokatlan rendeleteket vezettek be. Elfogadta tavaly a testület például a „csendrende- letet”, és szintén zöld lámpát ka­pott a közterületen történő italo­zás tiltása.- Mindkettő helyi rendel­tünk elérte a célját: megszűntek az éjszakába nyúló hangos bu­lizások és visszaszorult az ut­cán, a kapualjakban történő al­koholfogyasztás is - állítja Go­dó Tibor. Máshol is zárják az ajtókat Zagyvarékason jópár éve csak ügyfélfogadási időben tartják nyitva a polgármesteri hivatal aj­taját. Mint Jánosi József polgár- mester hangsúlyozta, nem sze­retnék, hogy felvigyázatlanul bóklásszanak olyanok a folyosó­kon, akik nem odavalók, és mi­vel lecsökkenteti létszámmal kell végezniük a munkát, az sem lenne szerencsés, ha ketten-hár­man adnák elő az ügyintézőnek ügyes-bajos dolgaikat, miköz­ben neki más dolgokkal kell fog­lalkoznia. A hivatal szociális iro­dáját például nem is a főbejára­ton, hanem hátulról, az udvar fe­lől lehet megközelíteni. Változó egyébként, hogy mennyien kere­sik fel az intézményt, de példá­ul az állami földárverések idején extra forgalom jelentkezett.К. B. Kétes, de siker Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu A z ez évi labdarúgó-Európa-bajnokság kapcsán legutóbb azért ragadtam tollat és ragadtattam el magam, mert hosz- szú idő után mi, magyarok is aktív részesei lehetünk a kontinenstornának. Végre a sajátjainkért szurkolhatok, például azon portugálok ellen is, kik számomra kedvencek voltak mind­addig, amíg a nemzeti tizenegyünk csupán televízióból követhet­te az eseményeket. De izgulhatok a magyar labdarúgásért akép- pen is, hogy az esélyesebbeket, de akár a címvédő spanyolokat is legyőzettetem magunk ellen a fogadóirodákban. A hét végén napvilágot lá­tott hírek pedig arra világítot­tak rá, hogy az alvilág is számol a magyar futballválogatottal az Európa-bajnokság kapcsán. Az egyik szerint egy nagyáru­házban hamis parfümöket és Star Wars-termékeket, illetve sport­ruhákat foglaltak le a vámosok. A másik, hogy Nagylaknál több ezer, neves világmárkák emblémájával ellátott focimez került elő, amelyek egytől egyig szerzői jogvédelem alá esnek. A két hírben az az örömtelién közös elem, hogy az Eb-favorit német, francia, olasz, holland és egyéb, a manapság nálunk erősebb labdarúgónemzet­ként számon tartott válogatott kollekciója mellett a miénk is ott vi­rított a számunkra oly’ kedves, üde színekben: pirosban, fehérben és zöldben. E feketeüzletben persze nem az a tuti nyereség, hogy sötét ala­kok sötét lóra tesznek. Az illegálisan forgalmazott portékák a franciaországi torna kezdetéig még bizonyosan magas áron kel­nek el. A kieső nemzetek mezei viszont már nem lesznek kelen­dőek, ezért drukkolok én annak, hogy a magyar címeres zugáru az Eb döntőjéig megtartsa az értékét. A magyar mez az Eb-döntőig tart­sa meg az értékét. Sok csapadék hullott januárban JÁSZKUNSÁG Januárban a Köti- vízig területére átlagosan 73,7 milliméter csapadék hullott, ami 44,5 milliméterrel haladja meg a sokéves havi átlagot. Ezen belül különösen nagy mennyi­ség áztatta Jászberény térségét, ahol 147,8 milliméter esett (en­nek fele 3 napon át, 8-9-10-én). Ez a januári érték jóval több, mint az év első négy hónapjá­ban szokásos, hosszú távú adat, a I-IV. havi sokéves átlag ugyan­is 124,7 mm. Szolnokon és Me­zőtúron „csak” 52,7, illetve 50,1 milliméter csapadék esett. Idén januárban a leghidegebb 4-én volt, mínusz 12,1 fok volt, míg 28-án már 11,8 fokra melegedett a levegő. T. A. Új bűnügyi vezető a megyében SZOLNOK Papp Károly rendőr al­tábornagy, országos rendőrfő­kapitány február 1-jei hatállyal megbízta dr. Varga Koritár Atti­la Pál címzetes rendőr alezredest a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság bűnügyi rendőrfő­kapitány-helyettesi feladatkör­ének ellátásával. A megbízásról szóló parancsot dr. Takács Tibor rendőr vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, bűnügyi főigazgató, I bűnügyi orszá­gi kos rendőrfőka­I pitány-helyettes fi február 1-jén a Jász-Nagy- HK kun-Szolnok Dr. Varga Kori- Megyei Rend­tár Attila Pál őr-főkapitányság épületében meg­rendezett ünnepélyes állomány­gyűlésen adta át az új vezetőnek, tájékoztatta lapunkat a megyei rendőr-főkapitányság. M. G. A. Tiltott módszerrel fogta a halakat NAGYKÖRÜ/KENDERES A Tiszai Ví- zirendészeti Rendőrkapitány­ság eljárást indított orvhalászat vétség elkövetésének megalapo­zott gyanúja miatt egy nagykö­rűi lakos ellen. A 29 éves férfi­vasárnap a kora délutáni órák­ban Nagykörűnél, a Tiszán ge­reblyéző módszerrel tíz keszeget fogott. A körzeti megbízott a te­lepülés belterületén ellenőrizte a gépkocsival közlekedő horgászt, akinek járművében megtalálta a sérült halakat. A férfi először azt állította, ajándékba kapta a keszegeket, majd később beis­merte, hogy azokat ő fogta tiltott módszerrel. A rendőrök előállí­tották a férfit a rendőrségre, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A Karcagi Rendőrkapitányság eljárást indított lopás vétség el­követésének megalapozott gya­núja miatt egy kenderesi lakos ellen. A húszéves férfivasárnap reggel bejutott egy kenderesi ingatlanra, majd a fészerből el­tulajdonított egy mázsa tűzifát, egy fejszét és ötven kilogramm szemes kukoricát, illetve a ba­romfiudvarból három tyúkot, öt kacsát és kilenc japán tyúkot. A rendőrök a beszerzett adatok alapján azonosították és a Kis­újszállási Rendőrőrsre előállí­tották a jogsértőt. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihall­gatták, adott hírt az esetekről a rendőrség. M. G. A. SZOLNOK A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulói a napokban rendkívüli ének­óra keretében hangszerekkel és a zenével ismerkedtek a Cserkészházban. A szolnoki fúvósok zenés, játé­kos formában mutatták be az együttes hangszereit a gyerekeknek. Népi ételeket főztek a versenyen JÁSZJÁKÓHALMA A Horváth Pé­ter Honismereti Szakkör há­rom évtizede foglalkozik né­pi ételekkel és minden év ele­jén valamilyen különlegesség­ből versenyt is rendez. Most lá­batlan tyúkot sütöttek. Ez egy palacsintatésztából készült ínyencfalat, melyben Csányi Sándorné bizonyult a legjobb­nak. A tizenkét versenyző közül a 2. Jónás Józsefné, 3. Litkei And- rásné lett. A zsűri rangos szemé­lyiségekből állt: Bobák József, a Jászsági Vendéglátók Egyesüle­tének vezetője mellett egy fia­tal munkatársa és Terjéki Tün­de polgármester ízlelgette a né­pi ételeket. T. A.

Next

/
Thumbnails
Contents