Új Néplap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-02 / 27. szám

4 JÁSZSÁG 2016. FEBRUAR 2., KEDD HÍREK Városfórumot tartottak JÁSZBERÉNY Az önkormányzat, az intézmények, a diákönkormány­zat, politikai pártok, városüze­meltetők, a helyi gazdaság, il­letve civil szervezetek képvise­lői részvételével tartottak város­fórumot. A rendezvény célja volt egy párbeszéd elindítása an­nak érdekében, hogy elkészüljön Jászberény Fenntartható Ener­gia Akcióterve. Jubileumot ünnepelnek BUOAPESTJA&ZSAG A Jászok Egye­sülete 2016-ban ünnepli újjáala­kulásának 25. évfordulóját. A ci­vilszervezettagsága és a közös­ség munkájának támogatói leg­főbb céljuknak tekintik egyrészt a jász öntudat megújulását, másrészt pedig az elszármazott és az otthon élő jászok közötti kapcsolattartást tekintik. Ismét gyarapodott a nyilvántartás JÁSZBERÉNY A hétvégén, szom­baton nyílt lehetőség ismét a Jászberényi Rendőrkapitányság udvarán a Kerékpár Nyilvántartó Rendszerbe regisztrálni. A szol­gáltatást továbbra is ingyenesen •végzik, a városban már eddig is több mint ezer kerékpárt vehet­tek nyilvántartásba. Művésztanár énekel a lemezen JÁSZFBiYSZARV Az elmúlt húsz évben a Fényszaruiak Baráti Egyesülete 11 könyvet, 15 egyéb kiadványt, 7 érmet, illetve 2-2 pla­kettet és jelvényt jelentetett meg, adott ki - tájékoztatott Tóth Tibor, a FÉBE elnöke. Idén egy komoly- és könnyűzenei számokat tartal­mazó CD kiadásáttervezik, ame­lyen a felcsendülő dalokat Szabó Krisztina énekművész adja elő. A Hatvanban elő és dolgozó mű­vész-tanár több szállal kötődik a városhoz és az egyesületi, va­lamint a városi rendezvényeken rendszeresen énekel. A lemez ün­nepélyes bemutatóját március 7-én este a városházán tartják. Adományt vehetett át a minap a kórház is JÁSZBERÉNY Már zajlanak a próbái a „Jászok” című történelmi dal- és táncjátéknak. Az alkotók elsődleges célja, hogy bemutassák a jászok fj rendkívül összetett, izgalmas történelmét, felmutassák a jászok sokolda-!, lóságát és tehetségét. A június 3-án, Jászberényben esedékes bemutatóra „ több mint száz szereplő, közreműködő próbál ezekben a hónapokban, Р/ JÁSZFÉNYSZARU A napokban tar­tották a Samsung Electronics Magyar Zrt. társadalmi sze­repvállalásának részeként fél­évente rendezett adományozó ünnepségét. Ennek keretében harminc intézmény képviselő­jének összesen 122 saját gyár­tású készüléket adtak át. A ren­dezvény részeként együttmű­ködési megállapodást írt alá a vállalat elnöke, Hyun Jun Jung és a gyöngyösi Bugát Pál Kór­ház igazgatója, dr. Weisz Pé­ter, majd beszédében mindkét fél egy gyümölcsöző kapcsolat kilátását helyezte előtérbe. Ko­A vállalat elnökétől vehették át az ado­mányozó levelet. rábban a cég hasonló megálla­podásokat kötött már a jászbe­rényi, illetve a hatvani kórhá­zakkal. A cég munkatársai a társadalmi szerepvállalás ré­szeként az adományozás mel­lett jó néhány alkalommal vál­lalnak önkéntes munkát, ami­vel oktatási és egészségügyi, szociális intézmények felújí­tásában segédkeznek, ráadá­sul a vállalat dolgozói közül - szintén a segítségnyújtás szem előtt tartva - éves szinten kö­zel négyszázan adnak vért. A rendezvényre meghívot­tak a vállalat elnökétől vehet­ték át az adományozó levelet, majd egy gyárlátogatást köve­tően az intézmények képvise­lői számára összesen ötven te­levíziót, hetven monitort, egy házimozi rendszert, illetve egy Blu-ray lejátszót adtak át. B. Cs A jászberényi Szent Klára Idősek Otthona igazgatója, Vargáné Deme Katalin veszi át az adományozó le­velet Hyun Jun Jung elnöktől A tervezési folyamat végéig nem lesz döntés a változtatásról Mégsem vezetik be a parkolási díjat Jászberényben továbbra sem ve­zetik be a parkolási díjat. A város­ban több, a közlekedés rendjét alapvetően befolyásoló fejlesz­tést terveznek középtávon. Amíg ezekről nem születik döntés, ad­dig a parkolási díj bevezetését is leveszik a napirendről - derült ki dr. Szabó Tamás polgármester la­punknak adott tájékoztatásából. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZBERÉNY Az elmúlt évben rend­re arról értesülhettünk a hivatalos tájékoztatások alkalmával, hogy készül egy tanulmány a város par­kolási ' rendjének átalakításáról, amelynek része lesz az is, hogy ki­dolgozzák a parkolási díjak rend­szerét is a belvárosban. Többször hallhattunk arról is, hogy a beve­zetendő parkolási díjak elsődle­ges célja, hogy a befolyó összegek­ből fordítsanak a parkolók rendben tartására, újak építésére. Legutóbb - tavaly novemberben - pedig már arról tájékoztatta olvasóinkat Sza­bó Tamás, hogy januárban indul a díjfizetés. Az autósok egyáltalán nem bánkódtak amiatt, hogy végül januárban mégsem indult el az új rendszer. A település választott ve­zetőjét pedig most arról kérdeztük, a későbbiekben lehet-e számítni a parkolási díj bevezetésére?- Elkészült az a szakmai tanul­mány, illetve program, amiben körvonalazódtak a parkolási rend átalakításának részletei. Tehát az, hogy milyen területen alkalmaz­ható a parkolási díj, milyen üte­mezésben kell bevezetni, milyen lehetőség van a díj beszedésére. A rendszerbevezetésének időpont­járól azonban nem döntöttünk, és egy ideig még nem is kerül napi­rendre a kérdés - mutatott rá a pol­gármester. A város közlekedési rendszer­tét alapvetően befolyásoló beruhá­zások-tervezése zajlik - tette hoz­zá magyarázatként Szabó Tamás.- Szeretnénk fejleszteni a piac­teret, körvonalazódnak az elképze­lések a buszmegálló átalakítására is, illetve pályázati támogatással szeretnénk körforgalommá átala­kítani a 31-es és 32-es főutak ke­reszteződését a városközpontban. A piac átalakításának igénye ve­tette fel korábban azt a lehetősé­get, hogy újragondoljuk a parko­lási rendszer egészét a városban - jegyezte meg a polgármester -, a tanulmány ezzel kapcsolatban el is készült, de amíg az említett fej­lesztések előkészítése, tervezése zajlik, addig nem kerül ismét napi­rendre a parkolási díj kérdése sem. A tervezési folyamat igénybe ve­szi a 2016-os évet, ennek megfele­lően a parkolási rend változtatásá­ról sem lesz döntés idén. Hozzátet­te, mind a piactér átalakításával, mind a buszmegálló fejlesztésével, a forgalomszervezés technikai kér­déseinek kidolgozása mellett gon­dot fordítanak üj parkolók létre­hozására is. Mindez oly mértékű változást jelent, hogy az átalakítás előtt nem volna érdemes életbe lép­tetni az új parkolási rendszert sem. Pályázati támogatással fejlesztenek Dr. Szabó Tamás elmond­ta. hogy a forgalomtechnikai szempontból is fontos fejlesz­tések megvalósítására akkor lesz mód. ha ehhez pályázati támogatást is nyer majd a vá­ros. Egyelőre azt még nem le­het tudni, hogy lesz-e forrás az említett beruházások kivitele­zésére, minden esetre a tele­pülés választott vezetője bízik benne, hogy rövidesen megva­lósulhatnak. Elmondta, hogy amennyiben a Lehel Vezér tér. illetve a Sza­badság tér találkozásánál meg­valósul a körforgalmi csomó­pont, a következő lépés az Ap- ponyi tér forgalmi rendjének át­alakítása lesz. Az egykori disznóvágások jellegzetes hangulatát idézték meg iászladányban az elmúlt hét végén Igazi közösségi esemény lett mára a program JASZLADANY Negyedik alkalom­mal szervezte meg a település ön- kormányzata a hagyományőrző disznóvágást. A mögöttünk ha­gyott hétvégén, vasárnap hajnal­ban a Tájház udvarán úgy 150 - 200 helybéli érkezett, hogy már az első pillanattól végigkövesse a > disznóvágás minden mozzanatát. Ez természetesen nem kezdődhe­tett mással, mint a „fogópálinka” megkóstolásával. A folytatásban is sokan serénykedtek, hogy a 245 kilogrammos jószág minden porcikáját megfelelően feldolgoz­zák. A disznóvágás hajdani ele­meit megtartva - hagyományos módon szalmával, kézi pörkölővei pörköltek, a régi recept szerint ké­szítették el reggelire a vért, stb. ­A „Rémbár" Team fiataljai először próbálkoztak a kolbászkészítéssel a leginkább arra ügyeltek a szer­vezők, hogy a résztvevők jól érez­zék magukat. Készült a hurka, a kolbász, volt hájas tészta, de aki már járt vidéki disznóvágáson, az tudja, hogy mindezek mellett a legfontosabb kelléke egy ilyen eseménynek, a jó társaság és a családias hangulat.- Nem egy, nem kettő disznó­vágáson vettünk már részt éle­tünkben gyermekkorunk óta, ez a rendezvény pedig egy játék, egy nagyon jó szórakozás, ami­vel jó társaságban tölthetjük el a szabadidőt - mondta Pomázi Sándor és Dónké Lajos, akik az Arany Ősz Nyugdíjasklub tagja­ként vettek részt az esemény ré­szeként megszervezett kolbász­Pomázi Sándor és Donkó Lajos jól bevált recepttel érkezett a versenyre töltő versenyen. A megméretteté­sen egyébként összesen 22 csapat vett részt. A kolbásztöltő csopor­tok a 25 kilogramm disznóhúst kaptak, onnantól pedig minden­ki maga döntött arról, hogy mi­ként fűszerezi, hogyan készíti el a hagyományos disznótoros ételt. Idősek, fiatalok, civil közösségek, intézmények képviseltették ma­gukat a versenyen. Amikor pedig elkészült az ebéd, a levest, a kemencében sült húst, hozzá káposztával mindenki együtt fogyasztotta el baráti társa­ságával. A programból persze nem hiányozhatott a nótázás sem, amit a ladányi nótaénekesek a testvérte­lepülés, Ormoshegyes énekeseivel közösen vezettek. B. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents