Új Néplap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-16 / 13. szám
2016. JANUAR 16., SZOMBAT INTERJÚ 11 Csak duma, hogy már nem akar játszani. Szakbarbárnak tartja magát. „VONZ, AMI TELE VAN ÉLETTEL” Kern András színművésszel legújabb filmje kapcsán a „kernes” mozi legfőbb ismérveiről, a humorról, a szűnni nem akaró közléskényszerről és egy a nappali közepén álló szobabicikliről is beszélgettünk. Szűcs Anikó kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- A hazai mozik január 21-étől vetítik a Gondolj rám című filmet, amelyet ön társ-forgatókönyvíró- ként, rendezőként és főszereplőként is jegyez. Tizenhét évvel ezelőtt állt utoljára a kamera túloldalán: hiányzott a filmrendezés?- Igen! Gyerekkoromban filmrendezőnek készültem, aztán a sors úgy hozta, hogy végül színész lettem. Játékfilmből két és felet készítettem (az A miniszter félrelép című vígjátékot Kol- tai Róberttel közösen rendezte - a szerk.), de előtte rendeztem tévéjátékokat, amatőr koromban kisfilmeket forgattam, szóval, fil- mezgettem én, csak nem annyit, amennyit szerettem volna.- Új filmjének a főhőse egy sikeres sebészorvos, aki miután megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg, úgy dönt, hogy megkíméli a szeretteit attól, hogy a halála után a fájdalomtól megrendültén gyászolják, és ezért a hátralévő idejében módszeresen megutáltat- ja magát mindenkivel. Dr. Borlai véghez is viszi a bizarr tervet, mígnem a történet váratlan fordulatot vesz... Miért áll közel önhöz ez a keserédes komédia?- Ahogy múlik az idő, egyre inkább úgy érzem, hogy ez a film abszolút rólam szól, már ha ez nem hangzik túlságosan szerénytelenül. A Gondolj rám-ban rendkívül sok van belőlem, tehát aki rám kíváncsi, vagy aki kedveli azt a humorba oltott fájdalmasságot és a szkepticizmusba oltott humort, ami talán rám jellemző, az nem fog csalódni. A koncertjeimen a dalaimban mesélek magamról, itt és most egy filmben teszem ugyanezt. Nagyon személyes, mondhatni, nagyon „kernes” lett ez a mozi. Még úgy is, hogy a forgatókönyve Vámos Miklós Halhatatlan című novellája alapján született, és egy olyan történetet mesél el, ami velem egyáltalán nem történt meg. Ennek a mozinak van humora, még ha nem is egy nagyon röhögős vígjáték. Van benne némi gondolat, életérzés, fájdalom, könnyek és nevetés: egy- remélem - ember- és nézőbarát mozi, ami érthetően és szeretettel beszél erről a pasasról.- A humor mennyire játszik fontos szerepet az ön életében?- Erre nehéz válaszolni, mert számomra valahogy természetes, hogy van némi humorérzékem. Hiszek abban, hogy ez minden élethelyzetben fontos, mert gyerekkoromtól fogva tudom, hogy ami nem humoros, az száraz, és engem mindig jobban vonzott az, ami tele van élettel. Általában nehezen teremtek kapcsolatot azokkal, akiknek nincs humoruk, a száraz emberekkel nem igazán tudok egy hullámhosszra kerülni.- Legújabb filmje elméletileg a világ bármelyik pontján játszódhatna, az ön számára mégis magától értetődő volt, hogy egy pesti történetet mesél el nekünk. Miért?- Attól, hogy Ragályi Elemér operatőr fényképezte, én rendeztem, magyar színészek szerepelnek benne és itt játszódik, ez egy igazi pesti sztori lett pesti humorral, pesti dumával, pesti helyzetekkel. Minden pesti benne, de spéciéi maga az alaptörténet tényleg lehetne akár kínai is.- Egyik legismertebb dalában, a Pesten születtem címűben így fogalmaz: „Az élet kaland itt ezen a helyen, de maradok, mert kalandvágy tombol bennem.”- Tősgyökeres budapestiként borzasztóan kötődöm a szülővárosomhoz. Szeretem a hangulatát, a múltját és a jelenét, a nyüzsgését, az éjszakai fényeit, a sokszínűségét. Az életem során sokfelé jártam a világban, de sosem merült fel bennem, hogy máshol jobban érezném magam. Mindig örömmel tértem vissza ide: hazahúzott a szívem, mert ez a kötődés az egész létemnek a lényege és az alapja.- Úgy tudom, hogy legkedvesebb kerülete is van Budapesten.- Újlipótvárosban nőttem fel, és 28 éves koromig ott is éltem. Sok szép emlékem fűződik ahhoz a kerülethez. A mai napig gyakran sétálgatok a gyerekkorom kedvenc utcáin és terein. Szeretem azt a környéket, és időnként kifejezetten jólesik nosztalgiázni.- Szerencsés ember, hiszen a második otthona is ehhez a kerülethez köti: az idei a 46. szezonja a Vígszínházban. Időnként belegondol abba, hogy milyen régóta űzi a hivatását?- Nem szoktam ezen morfondírozni, mert valahogy természetesnek érzem, hogy ennyi év után is ezzel foglalkozom. Az igazat megvallva, egy kicsit szakbarbárnak tartom magam. Gyakran megkérdezik, hogy mi a hobbim. Nos, nincs hobbim, nekem a szakmám a szenvedélyem. Ugyanakkor néha panaszosan megjegyzem, hogy „jaj, de unom már ezt az egészet!”, vagy azon kesergek, hogy „Nem kéne már játszani”, de ez persze csak duma.- Tehát nem gondolja komolyan?- Negyvenhatodik éve vagyok a pályán, az egész életem abból áll, hogy szórakoztatom a közönséget. Négy és fél évtized elteltével néha úgy teszek, mintha ebbe bele lehetne unni és bele lehetne fáradni egy kicsit. Időnként megkérdezem magamtól, mi a frásznak csinálom én ezt, aztán előadás után, a színpadról lefelé jövet rendre megválaszolom a kérdést: mert ebben lelem a legtöbb örömömet, és mert ezt szeretem a legjobban csinálni. Úgyhogy persze hogy kell játszani (mosolyog)!- 2012-ben súlyos betegségen esett át, ami után életmódot váltott, és kényszerűségből ugyan, de lemondott az összes szenvedélyéről. Most hogy érzi magát?- Igazából nem vagyok jobban, mint azelőtt. Pontosabban, én nagyon jól éreztem magam akkor is, amikor cigarettáztam és ittam, de az orvosaim azt mondták, hogy jobb lesz ez így, és biztosan igazuk van (mosolyog). Névjegy KERN ANDRÁS, SZÍNMŰVÉSZ 1948. január 28-án született Budapesten. Az 1962-es Ki mit tud?-on tűnt fel először egy paródiával. Három évvel később a Mi lesz? című amatőr filmjével elnyerte a XIII. Országos Amatőrfilm Fesztivál fődíját. 1970-ben végzett a Színház-és Filmművészeti Egyetemen Várkonyi Zoltán osztályában, majd a Vígszínházhoz szerződött, amelynek azóta is tagja. Mintegy 70 filmben és tévéjátékban szerepelt, szinkronhangját az egész ország ismeri, rendezőként több tévéjátékot- és mozifilmet jegyez. Fontosabb díjai: Jászai Mari-díj (1978), érdemes művész (1989), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1996), kiváló művész (2003), örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2003), Kossuth-díj (2007), Vígszínház-díj (2015). Úgyhogy leszoktam a dohányzásról, és egész jól megvagyok cigi nélkül. Ha időnként mégis kedvem támad rágyújtani, akkor ezt a műdolgot szívom - mutat a kezében lévő elektromos cigarettára. - Gyógyszert nem szedek, cikóriakávét használok, alkoholt egyáltalán nem iszom. Nem mondom, hogy nem hiányzik egy kicsit, de így is lehet élni.- Mi a helyzet a testmozgással?- Már öt-hat éve jár hozzám egy gyógytornász hölgy, 6 javasolta, hogy vegyek otthonra valamilyen edzőgépet. Megfogadtam a tanácsát, és szert tettem egy olyan masinára, ami biciklizésre és nordic walkingozásra is alkalmas.- És használja is?- Igen, pedig az elején azt hittem, hogy majd gyorsan túladok rajta, vagy legalábbis jól eldugom a lakásban. Aztán többen is mondták, hogy ne dugjam el, sőt, tegyem inkább a szoba közepére, hogy belebotoljak. Úgyhogy most a szoba közepén áll, és minden nap biciklizem rajta. Meglátja, hamarosan baromi erős fickó leszek (mosolyog)!- Az év utolsó és első napjaiban sokan készítenek leltárt a mögöttük álló esztendőről, míg mások inkább előre tekintenek, és terveket szövögetnek. Ön melyik táborba tartozik?- Egyikbe sem. Az igazat megvallva nem olyan nagyon érdekelnek az ünnepek. Mi, színészek olyan sokszor ünnepelünk ilyenolyan apropóból, hogy a saját névnapomat, vagy éppen a szilvesztert sem igazán tartom számon. Nem vagyok oda ezekért az alkalmakért. Újévi fogadalmakat sem teszek, és év végén sem tekintem át az életemet. Ezt egyébként sem teszem, nem vagyok egy „rendrakó típus”. Az idei évem egyébként jól kezdődött, mert január 2-án újévi koncertet adtam a Kongresszusi Központban, ami igazán jól sikerült. Közeleg a film- bemutató, márciusban pedig egy színházi premier vár rám a Pesti Színházban: Shylock szerepét játszom az A velencei kalmár című darabban. Úgyhogy sok minden történik körülöttem, és ezt borzasztóan élvezem. A zene bűvöletében Kern András mosolyogva meséli: annak idején a Színművészeti Főiskolán azt mondta neki az egyik énektanámője: „András, maga nem tud énekelni”, ami akkor kisebbfajta sokként hatott rá. Azóta megannyi sikeres lemezzel, koncerttel cáfolt rá erre a kijelentésre. „Annak ellenére, hogy soha életemben nem voltam zeneértő, nem tanultam zeneelméletet, ösztönös módon valahogy hihetetlenül vonzódom a zenéhez. Nagyon megszerettem ezt a műfajt, bár a koncertezésre elég nehezen szántam rá magam. Hosszú évekig -csak« lemezt készítettem, de nem vállaltam énekes fellépéseket, mert féltem attól, hogy ki kell állnom a sanpadra, és ott élőben kell előadnom a dalokat. Most már nem félek annyira..." I Kern András nagyon kötődik a szülővárosához. Szereti Budapest I hangulatát, múltját és jelenét, I a nyüzsgését és a sokszínűségét.
