Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-16 / 268. szám
4 MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE 2015. NOVEMBER 16., HÉTFŐ HÍREK Megszépült a színházterem MEZŐTÚR Végéhez közeledik a Petőfi úti színházterem rekonstrukciója. A homlokzat mostanra teljesen megújult, megszépült, igazi ékességévé vált a városnak. Mesét hallgattak az ovisok KÉTPÓ Az országos könyvtári hét alkalmából a településen is rendeztek programokat. A magyar népmese napja tiszteletére óvodások meseelőadást hallgathattak meg Kas- sovitz László előadásában. Élelemiszert osztanak MEZŐTÚR A közmunkaprogramban különböző élelmiszereket és zöldségeket termelnek a településen. Akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek, illetve a rendkívüli települési támogatásra jogosultak, két kilogrammos egyszeri juttatást kaphatnak. A vegyes zöldségekből álló csomag a készlet erejéig adható. Ismét hálóztak a „kuncsorbarátok” KUNCSORBA Csorba bálra várták a helyieket a napokban a településen. A Kuncsorbarátok Egyesülete által szervezett táncos mulatság bevételét jótékony célokra ajánlják fel. Szenet osztanak a településen MESTERSZÁLLÁS A tüzelőprogram keretében ebben az esztendőben szociális támogatásként 307 mázsa szén megvásárlására kapott támogatást az önkormányzat. A tüzelőre november 15-ig pályázhattak a rászorulók, a beérkező igények ismeretében döntenek az egy főnek adható mennyiségről. Erősítené a helyiek biztonságérzetét az új kapitány Egyre kevesebb a bűncselekmény HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Néhány hete új kapitány vette át a mezőtúri rendőrkapitányság vezetését. Első tapasztalatai azt mutatják, hogy a térség közbiztonsága megfelelő. Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@mediaworks.hu MEZŐTÚR - A rendőri szakma egyik legszebb része helyi szervnél dolgozni, ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy a mezőtúri kapitányság vezetését rám bízták - kezdi beszélgetésünket Bajári Attila mezőtúri rendőrkapitány. - Öt település - Mezőtúr, Túrkeve, Kétpó, Mesterszállás, Mezőhék - tartozik ide, mintegy 28 ezer lakos közbiztonságát szavatoljuk. Ideérkezésemet követően természetesen tájékozódtam a bűnügyi mutatókról, melyek szerint ez a térség semmivel sem rosszabb, mint a megye más települései. Folyamatos csökkenés tapasztalható az elmúlt évek során. Döntően vagyon elleni bűn- cselekmények jellemzőek, igazán kirívó bűncselekmény nem is történt ebben az évben a kapitányság területén. Új célokat az utolsó negyedévre természetesen már nem határoztam meg, a mai napig aktuálisak az év elején megfogalmazottak, de természetesen kiemelt cél a további csökkentés, főként a közterületi bűn- cselekmények előfordulásában. A rendészet a szakterülete Bajári Attila ezredest október 1-jei hatállyal nevezték ki a mezőtúri rendőrkapitányság vezetőjévé. 1984 november elsején kezdte a rendőri szakmát, járőrként öt évig teljesített szolgálatot Budapesten. Az elmúlt 31 évben végig rendészeti szakterületen dolgozott. 1992-ben került haza Jász-Nagykun-Szolnok megyébe és egészen 2009-ig a szolnoki rendőrkapitányságon teljesített szolgálatot különböző pozíciókban. Ezt követően négy éven át a megyei kapitányság rendészeti szolgálatát vezette főkapitány-helyettesként. Kíváncsiak voltunk, milyen sajátságok jellemzik a térséget.- Az eddig szervezett különböző fórumokon már érzékeltem, hogy a kábítószer jelenléte foglalkoztatja az itt élőket. A folyamatban lévő és befejezett nyomozások azonban nem igazolják vissza ezt a lakossági aggodalmat. Valójában tíz alatti ügyről van szó. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy naponta keletkeznek újabb és újabb drogok, amelyek megnehezítik a rendőrség munkáját, iletve ezen ügyek felderítését. De munkatársaimmal mindent megteszünk annak érdekében, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk ezen ügyek nyomozására. Mezőtúron emellett jelentős a kulturális nyári rendezvények száma. A következő időkben is komoly kihívást jelent ezek biztosítása. A legutóbbi kerekasztal-beszél- getésen szóba került a közlekedésbiztonság helyzete. Ez is kedvező a térségben, hiszen csökkent a személyi sérüléses balesetek száma, ám a kerékpárosok érintettsége igen magas. Ezért alapvető célunk a kerékpárosok helyes közlekedésre való nevelése. A baleseti okok között ráadásul magas számban fordul elő az ittasság, ezért ez mindenképpen kiemelt feladat lesz a jövőben. Amint a kapitány hangsúlyozta, kiemelten kezeli az együttműködést azokkal a szervekkel, amelyeknek feladata a közrend, közbiztonság fenntartása. így stratégiai partnerként kezeli a polgárőrséget, a halőröket, vadőröket, vadászokat. Emellett rendkívül fontosnak tartja az önkormányzatokkal való kapcsolattartást.- Jogos elvárás a lakosság részéről, hogy a közterületeken minél több rendőr legyen, ezáltal arra törekszünk, hogy fokozzu' a jelenlétet - mondta Bajári Attila. - A szub- jektív biztonságérzetet elősegíti, hogy együttműködő, segítő és támogató módon szolgáljuk a lakosságot. A pályázati lehetőségek kihasználása a rendőrség berkeiben is fontos..- Jelenleg is folyik egy energetikai pályázat keretében megvalósuló beruházás a kapitányság épületében, illetve az önkormányzat is pályázott támogatásunkkal egy programra. Ennek keretében a közterületi szolgálatot erősítjük, illet-, ve a szórakozóhelyek biztonsági segíti elő csakúgy, mint a megyeszékhelyen már működő kezdeményezés. A városban már évek óta zajlik idősvédelmi program, most azt is áttekintjük, ennek továbbfejlesztésével kapcsolatban milyen igények, lehetőségek vannak a közeljövőben. Jogos elvárás a lakosság részéről hogy a köztereken minél több rendőr legyen - véli Bajári Attila Keresztes Péter, Kétpó polgármestere- Az elmúlt napokban lisztet osztottak a település lakóinak. Minek köszönhető ez a meglehetősen ritkának számító lehetőség?- Idén nyáron a közmunkaprogramunk keretében tíz hektáron búzát vetettünk. Ennek egy részét megerőltettük Törökszentmiklóson és minden helyi lakos két kilónyit kapott belőle. Emellett kisebb mennyiséget félre is tettünk a „falu lisztjéből”, s azt tervezzük, hogy a karácsony előtti időszakban a szintén általunk termelt szilvából készült lekvár fel- használásával süteményt sütünk majd belőle a kétpóiak számára.- A szokásos konyhakerti növények mellett nagyobb területen kukoricát is ültettek ebben az évben. Ezzel mi történt?- Ennek egy részét hagyományosan, kézzel törtük le a közelmúltban, s a település óvodásait is kivittük a területre. A kicsik így láthatták, miként folyt régen a betakarítás, illetve kaptak is a fosz- tatlan csöves kukoricából, amit később kézműves-foglalkozások keretében használnak fel.- A mezőgazdasági közmunkaprogram idén már lezárulóban van. Jövőre milyen terveik vannak?- Az eddigi, jól bevált elemek mellett azt tervezzük, hogy nagyobb mennyiségben fogunk savanyítani, tartósítani. Idén nyáron már tettünk el próbaképpen néhány üvegnyi uborkát, céklát, légi csőt, szllvalekvárt. Valószí- -щ nűleg a következő esztendő- ! ben ezt tovább fogjuk fejleszteni, ráépítve a már működő programra. SZ. ZS. Amegnyitóünnepségen a korongozást is kipróbálhatták a látogatók Átadták az új közösségi házat MEZŐTÚR Bár az utóbbi hónapok során sokan megkérdőjelezték, hogy a nagyszabású funkcióbővítő beruházás időben elkészül a városban, lassan befejeződnek a munkálatok. A napokban sor került a Hagyományőrző Civil Közösségi Szolgáltató Ház megnyitó ünnepségére. Ezt követően a jelenlévők megtekinthették az elkészült épületet, ahol a Népi Díszítőművészeti Szakkör munkájából is kaphattak ízelítőt, Pusztai Zsolt muzeológus közreműködésével kipróbálhatták a korongozást, a kellemes zenéről pedig Hodos Szilvia és zenésztársa gondoskodtak. Mint ismeretes, rendkívül fontos a projekt 2015 végéig történő lezárása, mivel finanszírozása még a 2007-2013-as uniós költség- vetési ciklusból történik. A támogatási szerződés alapján a kivitelezési határidő november vége. A projekt keretében készülő beruházások közül fedett uszoda kivitelezése csúszhat, a közterek elkészülnek, már csak az apróbb munkálatok vannak hátra. SZ. ZS. A közterek készülnek, már csak az apróbb munkálatok vannak hátra. Még virágosláda is került a térre a beruházás befejezése előtt Kölyökkutyák a túri állatmenhelyen MEZŐTÚR Folyamatosan fejlődik az önkéntesek által alapított állatmenhely a városban. A mezőtúriak évek óta kapcsolatban állnak német önkéntesekkel, tőlük sok támogatást kapnak, több kutyus ivartalanítását, oltását, chipezését ők finanszírozták már. Az ő segítségükkel újították fel nemrégiben a kiszolgáló épületet, illetve az egész területet szépítgették. Legutóbb pedig az előtető oszlopait festették le jószándékú helyi fiatalok. Lassan rendeződik tehát a mezőtúri menhely és környéke, s valóban megfelelő körülményeket lehet biztosítani mind a kutyusok, mind pedig az őket gondozó önkéntesek számára. A külföldről érkező segítők mellett természetesen időről időre helyiektől is érkezik kisebb-nagyobb támogatás. A legfontosabb azonban, hogy egyre több kutyus talál gazdára. Az ország számos pontjára kerültek már felelős állattartókhoz a mezőtúri mentett kutyák, sőt külföldön - elsősorban Németországban - is otthonra leltek. Az utóbbi időszakban egyre több kölyökkutya kerül a men- helyre. Jelenleg több mint két tucatnyi kölyök „lakik” itt. Remélhetőleg mielőbb új otthonra lelnek, gondozásuk, etetésük, oltásaik azonban addig is igen megterhelő az önkéntesek számára. SZ. ZS.