Új Néplap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-16 / 268. szám

2015. NOVEMBER 16., HÉTFŐ KITEKINTŐ g Mindig a kör közepén áll: költeményként olvasták fel az Edda dalszövegeit Pataky Attila: a rockzene még mindig a pillanat varázsa... MAGYARORSZÁG Költeményként olvasták fel Pataky Attila dalszö­vegeit nemrég egy békéscsabai irodalmi esten. Az Edda frontem­bere igazi rockzenészként, bőr­kabátban és ékszerekkel felsze­relkezve érkezett az előtte tar­tott sajtóbeszélgetésre: minden­kinek külön köszönt, minden­kivel kezet fogott, aztán lehup­pant az egyik székbe, és kész­séggel válaszolt kérdéseinkre. Licska Balázs balazs.licska@mediaworks.hu- Milyen érzés, hogy színművé­szek olvassák fel az írásait?- Megtisztelő és érdekes, hogy így jelennek meg a szövegek. Nem idegen viszont az, hogy más­tól hallom a dalaimat, néhány éve született meg A kör című musi­cal. Fura érzések közepette men­tem el először a próbára, volt ben­nem egyfajta drukk, de kiderült, hogy mindez izgalmas, hiszen a duett során megjelent a női hang is, amit eddig csak a közönségtől hallottam. Úgy gondolom, hogy a színészek a tudásukkal és hozzá­értésükkel is érdekes dolgot te­remthetnek a szövegekből, azok versként is megragadóak lehet­nek. Eddig még nem volt prece­dens arra, hogy költeményként tekintsenek az Edda-szövegekre. Még mindig kincsként tekint az Eddára Pataky Attila 1951-ben szü­letett Miskolcon. 1974-től az Edda frontembere, '85-töl szin­te az összes dalszöveget ő írta. A zenekar idei lemeze A só lyom пере címet kapta, ezen található az Ez a föld a miénk című dal is. amit Pataky Attila említett az interjúban. A sajtóbeszélgetésen elhang­zott, hogy pár éve már bemu­tatták önéletrajzi kötetet, mely­ben természetesen nagy hang­súlyt kapott zenekara, az Edda.- Ez a fajta eddás létezés, amit 1974 óta élek, egy életforma. Nagyon nagy boldogsággal él­tem meg az elején, akkor még talán nem tudatosan, csak szenvedéllyel. Remélem, hogy mára ez tudatossá vált. Nagy kincsként tekintek az Eddára- magyarázta Pataky Attila.- Mi alapján dőlt el, hogy mely Edda-dalszövegek jelenjenek meg az irodalmi esten?- Nehéz volt a több mint há­romszázból kiválasztanom azt a tizehegynéhányat, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy azokat hallgatnám meg szíve­sen a színészek előadásában. A döntésben volt tudatosság, a „harminckettes” lemezről há­rom számot választottam, ami a rajongók szerint nagyon mar­káns, erős lett.- Melyik a kedvenc dalszövege?- Mindig az utolsó gyerek a kedvenc. Noha még ízlelgetem, és szoknom kell nekem is, hogy van a „harminckettes” lemez, ar­ról minden dalt nagyon szeretek. Hogy miként születnek a dalok? Megállás nélkül, ahogy jönnek az-impressziók. A megélt élmé­nyek alapján. Van mit megélni: jót és rosszat egyaránt. A rock­zene a pillanat varázsa. Ha aka­rom, akkor ebből a beszélgetés­ből is írok egy dalt, és két hét múlva már lehet játszani. Ilyet más műfajban nem lehet csinál­ni. A bulvár más, az másnapra is képes megírni azt, amit akar.- Több mint negyvenéves az Edda. A nosztalgia miatt lehet még ma is sikeres, vagy azért, mert képes megújulni?- A zenekart két nagyon erős dolog fémjelzi: a hit és a hiteles­ség. Utóbbit nem lehet beszéddel összeszedni, próbálni és menni kell, évente hatvan-hetven bulit tartani, megmutatni magad, azt, hogy létezünk, hogy vagyunk, hogy melózunk és dolgozunk. Hogy „művek” vagyunk. A má­sik a szenvedély, ami nélkül ezt nem lehet csinálni. Azt gon­doltam régen, ahogy telnek az évek, majd nem lesz olyan fontos mindez. Érdekes azonban: nem­csak hogy nem lett kevésbé fon­tos, hanem még fontosabb is az, amit az Edda jelent, hogy énekel­hetek, hogy írhatok. A követke­ző pillanat lehetőségét most kell megteremteni, a múlt pedig egy valóság, amiből meg kell őrizni azt, ami szép. Amit meg elrontot­tam? Na és? Ki nem?- És mi a következő pillanat?- Nagy álmodozó vagyok, me­rek álmodni. Fontos, hogy rend­ben legyek én is, mert akkor tudok tenni, akkor tudok ad­ni a családomnak, a nemzetem­nek. Teszem azt, amit tennem kell, amíg le nem jár a szolgála­ti időm. Nekem itt van dolgom, a Kárpát-medencében, engem itt tett le a teremtő Isten. Az egyik látó, univerzumok között utazó barátom szerint a zene az egyik legerősebb dolog, amivel át lehet adni érzelmeket. Ez a dolgom: ér­zelmeket és gondolatokat közöl­ni a saját hitvilágom és meggyő­ződésem szerint. Ha pedig kér­deznek, akkor mindig elmon­dom azt, ami lecsapódott ben­nem az utóbbi negyven évben, azt, amihez hozzájuthattam. ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a Kolozsvári (Ko­lozsvári út 23.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 440 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 625 centi­méter, duzzasztott, a vízhőfok 9 Celsius-fok. Kisköre-alsó- nál -184 centiméter, változat­lan, Szolnoknál -160 centimé­ter, apadó, a víz 9 Celsius-fo- kos volt. A Zagyva Jászteleknél 142 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál -75 centiméter, apadó. TRAFFIPAX A megyei rendőr-főkapitány­ság közlekedésrendészeti osz­tály munkatársainak tájékozta­tása szerint a 4-es és a 3401- es utak egyes szakaszain, illet­ve Karcag, Törökszentmiklós, Szolnok, Jászladány, Jászalsó- szentgyörgy, Jánoshida, Alaty- tyán, Jásztelek és Jászberény belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közle­kedőknek. A traffipaxos ellen­őrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőr­ség fenntartja. Részletes me­gyei traffipax a Szoljon.hu hír- portálön. A NAP IDÉZETE „Az egyik ember étke a másiknak mérge.” (David Herbert, író) ? ZAGYVAREKAS A nemrég létrehozott farmon már belakták a szá- I mukra kialakított helyet az ősszel beszerzett feketefejű német hibrid juhok. Az állatokat Jánosi József polgármester ШИ« ^ШвЯШшшЫя—. RECEPT MÁKOS CSIGA HOZZÁVALÓK A TÉSZTÁHOZ: 600 g liszt, 30 g élesztő, 2 tojás sárgája, 2 evőka­nál olaj, 1 csipet só, 1 ek. cukor, 400 ml tej, 50 g margarin, vaj, liszt (a tepsihez). A TÖLTELÉKHEZ: 300 g darált mák, 200 g cukor, tej. A TETEJÉRE: 150 ml tej, 50 g mar­garin, 1 csomag vaníliás cukor. ELKÉSZÍTÉS A langyos tejet felezzük el, az egyik részben futtassuk fel az élesztőt egy evőkanál cukorral! Utána ebbe te­gyük bele a lisztet, a sót, a tojássár­gájákat, a maradék tejet és az ola­jat! Gyúrjuk össze, kelesszük a dup­lájára, majd nyújtsuk ki vastag tégla­lappá! Ezt követően 50 g margarint olvasszunk fel, a felével kenjük meg a tésztát! Ezután keverjük össze a cukrot és a mákot, forrázzuk le any- nyi tejjel, hogy jól kenhető masszát kapjuk! Ezzel kenjük meg a tésztát, majd szorosan tekerjük fel és kari- kázzuk fel ujjnyi vastagságúra! Ha ezzel végeztünk, kivajazott, kiliszte­zett tepsibe helyezzük őket egymás mellé, de hagyjunk közöttük kicsi hé­zagokat! Előmelegített sütőben 175 fokon süssük, amint elkezd feljönni és pirulni, locsoljuk mega tejjel, ami­be előtte belekevertük a felolvasz­tott margarint és a vaníliás cukrot. Ha beszívta a tejet és szépen kisült - gyöngyözik a teteje -, vegyük ki! Hagyományos és nagyon finom Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736 Hírügyeletes: Bálint-Mátyus Krisztina Telefon: 56/516-747, fax: 516-710. E-mail: krisztina.matyus@partner.mediaworks.hu SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! PROGRAMAJÁNLÓ Vin Diesel ismét a vásznon SZOLNOK CINEMA CITY: Fák jú Ta­nár úr 2. (16) 13.50. Fekete mise (16) 14.30, 17.00, 19.30. Hotel Transylvania 2. - Ahol még min­dig szörnyen jó, 3D (6) 16.10. A kis herceg (6) 3D 15.20. Mentőexpe­díció, 3D (12) 20.10. Az utolsó bo­szorkányvadász (16) 18.00. 007 Spectre - A Fantom visszatér (16) 13.00,16.00,17.30, 19.00, 20.30. TISZAPART MOZI: A meglepetés (12) 16.30, 007 Spectre - A Fan­tom visszatér (16) 18.00, Legújabb testamentum (12) 18.15, Eisen­stein Mexikóban (18) 20.15, Feke­te mise (16) 20.30. RENDEZVÉNY SZOLNOK November 20-án 21 órától a TISZAPART MOZIBAN fellép Zol- bert és kísérő zenekara. November 21-én 16 órától Szeleczky Zita-em- lékestet tartanak. Este 17 óra 30 perctől a művésznő életéről és mun­kásságáról Kondor Katalin beszélget Jávor Zoltánnal, Szeleczky Zita ke­resztfiával és Schneider Tibor üveg­szobrásszal. Ezt követően 18 óra 30 perckor megnyitják Szeleczky Zita emlékkiállítását. ELŐADÁS SZOLNOK November 23-án 19 órá­tól a Szolnok anziksz című előadást tekinthetik meg az érdeklődők a VÁ­ROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN. Köz­reműködik a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Egyed József (oboa), Föl­des Mónika (oboa), Bana Dóra (fuvo­la), Furka Előd (kürt), Mester Ádám (harsona). Vezényel: Dobszay Péter. RENDHAGYÓ ELŐADÁS SZOLNOK November 26-án 16 órakor az Ifjúsági Irodalmi Kör rendhagyó előadását tekinthetik meg a VER­SEGHY FERENC KÖNYVTÁR Ifjúsá­gi termében. A téma a női sorsok Szabó Magda regényeiben. OLVASŐKUCKÖ SZOLNOK November 27-én 16 óra 30 perctől olvasókuckót tartanak a VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁR első emeletén. A résztvevők Szerb Antal Pendragon legenda című mű­véről beszélgethetnek. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. MOZI MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális - Visszatekintő 6.25 Napi mozgás 6.30 Honvéd 7 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális - Visszatekintő 7.30 Szol- noksport 8.00 Aktuális - Visszatekintő 8.25 Cigányok, mesterek, emberek 8.50 Napi mozgás 9.05 Merre tovább, Európa? 10.30 Múzeumi Szabadegyetem 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális - Visszate­kintő 12.30 Szilánkok - dokumetnumfilm 13.30 Festészet napi rendezvények 14.00 Sakkjátszma - film 16.00 Szolnoki Olaj KK-PVSK - kosárlabda-mérkőzés közvetí­tése felvételről 17.55 Szolnoksport 18.20 Napi mozgás 18.25 Suba a subával 19.00 Aktuális - Visszatekintő 19.20 Napi üze­net 19.35 Erdők alján, vizek mélyén 20.00 Aktuális - Visszatekintő 20.25 Napi moz­gás 20.30 Méregkeverők 21.00 Szolnoki Olaj KK-PVSK - kosárlabda-mérkőzés közvetítése felvételről 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu AKTÍV rád 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tud­juk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu DIÓ 4.00- 6.00 Luxiunk Retro Show (is­métlés) 6.00-10.00 Reggeli Juice Kis Katával 10.00-16.00 Amadeus Nap­közi Joó Csabával 16.00-20.00 Ama­deus Rádió esti zenés műsora Nyer­ges Izabellával, benne: 15.00-18.00 „Sportpercek” Németh Ádámmal 22.00- 23.00 Magyar lelátó sportma­gazin, majd nonstop zene kedd 6.00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu ШЗЗДтМЯЕИЯЕ 5.00 Napköszöntö: Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazili­kából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Minden­napi egészségűnk 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rá­dió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evan­gélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14:35 Görbe tükör 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regioná­lis hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő köny­vek 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents