Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-17 / 244. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP-i­2015. OKTOBER 17., SZOMBAT Felfüggesztett börtön a szülőknek, az egyik itelet mar jogerős Tanító- és orvosverő édesanyák bíróság előtt Filmfesztivál a moziban ' A megyeszékhe­lyen, a Tisza Moziban javá­ban tart a csütörtökön kez­dődött Nemzetközi Tudomá­nyos Filmfesztivál. Ennek ke­retében ma és holnap in­gyen tekinthetnek meg kü­lönféle filmeket az érdek­lődők. Az ünnepélyes díját­adó gálát ma este fél nyolctól rendezik mega megyeszék­helyen. Képünkön a tegna­pi programban előadást tartó Pólyák Albert (balra) látható a házigazda Demeter István társaságában. ÚN Két esemény is kezdődött tegnap A Magyar Festészet napjához kötődő Képzőművé­szet Ünnepe Szolnokon ren­dezvénysorozat két esemé­nye kezdődött tegnap a me­gyeszékhelyen. A 2015 nya­rán a Szolnoki Művésztelepen rendezett II. Szolnoki Bronzön­tő Szimpózium résztvevőinek a szimpózium során született munkáiból az Aba-Novák Agó- ra Kulturális Központ Galériá­jának külső termében kezdő­dött egy kiállítás délután fél ötkor. Öt órakor a belső terem­ben nyitotta meg Bráda Tibor Munkácsy-díjas festőművész, a Magyar Festészet Napja ala­pítója Maracskó Gabriella gra­fikusművész és Gránicz Tamás festőművész „Mester és tanít­ványa” című kiállítását. SZ. I. Nyolcezer tonnát dolgoznak fel Összesen ötven fő­nek biztosít munkát a Karcagi Ipari Parkban egy kft PÉT mű­anyaghulladék újrahasznosító üzeme. A három és fél milliár­dos beruházást tegnap adta át Plutzer Tamás tulajdonos, Nagy Tibor ügyvezető, vala­mint dr. Fazekas Sándor föld­művelésügyi miniszter. A cég az első évben 8 ezer tonna PET-palack feldolgozását, új­rahasznosítását tűzte célul. Három év alatt százra szeret­nék emelni a dolgozói létszá­mot is. D. E. Közfeladatot ellátó szemé­lyeket - egy tanítónőt, illet­ve egy orvost - pofoztak fel azok az erőszakos édesanyák, akiknek a napokban bíróság előtt kellett felelniük indulatos tetteikért. Mészáros Géza geza.meszaros@mediaworks.hu M$,Z5AG A Szolnoki Törvényszék e hét közepén hozott határozatá­ban jogerősen helyben hagyta a Jászberényi Járásbíróság még 2015. április 17-én, gyorsított el­járásban, a cselekményt követő 24 órán belül meghozott ítéletét, egy tanárt megverő szülő bünte­tőügyében. A bíróság a vádlottat közfeladatot ellátó személy elle­ni erőszak bűntette és testi sér­tés vétsége miatt halmazati bün­tetésül 2 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette. A megállapított tényállás lé­nyege szerint egy heves vérmér­sékletű anyuka, idén április 16- án délután, felháborodottan ron­tott be Jászapáti egyik általános iskolájába, mivel azt sérelmez­te, hogy 7 éves fiúgyermekét - annak elmondása szerint - az előző napon állítólag tettlege­sen bántalmazta az egyik taní­tónő. A mérges asszony először a tanintézmény igazgatónőjét ke­reste volna fel az ügy tisztázása érdekében, de mivel őt nem ta­lálta, ezért megkereste azt a pe­dagógust, akit a fia „megjelölt”, mint „gyermekbántalmazót”. Amint megtalálta a tanárt, őt hangos veszekedés közben szá- monkérte vélt tette miatt, majd úgy megütötte az arcán, hogy a sértett az ajtófélfának esett. A tanítónő ugyan 8 napon be­lül gyógyuló arczúzódást szen­vedett, de feljelentést tett, így került az ügy a bíróság elé - tá­jékoztatta lapunkat a Szolnoki Törvényszék sajtóosztálya. Szintén a Jászságban történt az eset és ugyancsak egy ért­hetetlenül feldühödött anya annak a büntetőpernek a vád­lottja, mely ügyről Balázsné dr. Busku Terézia, a megyei fő­ügyészség sajtószóvivője szá­molt be lapunk érdeklődésére. Mint megtudtuk, a Jászberé­nyi Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a jászkiséri asz- szonyt, aki ez év szeptember 20- án megütötte a gyermekét vizs­gáló orvost. A gyermeket kórházba kel­lett szállítani, amit a gyermek édesanyja megpróbált megaka­dályozni úgy, hogy előbb sér­tegette, majd egy ízben arcul ütötte a hivatását gyakorló or­vost. A Jászberényi Járásbíró­ság az október 12-i tárgyaláson közfeladatot ellátó személy el­leni erőszak bűntette miatt bű­nösnek találta az elkövetőt, és 10 hónapnyi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyész súlyosbításért fellebbe­zett - értesült lapunk az ügyről. Egytől öt évig terjedhet A Büntető törvénykönyv 311. §-a rendelkezik a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntetté­nek büntetési tételével. Aszerint a 310. § (hivatalos személy elle­ni erőszak bűntette) szerint bün­tetendő, aki az ott meghatáro­zott bűncselekményt közfelada­tot ellátó személy ellen követi el. Aki hivatalos vagy külföldi hiva­talos személyt a): jogszerű eljá­rásában erőszakkal vagy fenye­getéssel akadályoz; b): jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fe­nyegetéssel intézkedésre kény­szerít; vagy c): eljárása alatt, il­letve emiatt bántalmaz, e bűn­tett miatt alapesetben 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztés­sel büntetendő. A büntetési tétel egyéb minősítés és halmazatok miatt tovább emelkedhet. Idén is kombinálják a téli vízszintet A beküldött fotókat szívesen nézegeti e heti nyertesünk Fiával elfelezve olvassa a lapot TStA-TO Az elmúlt évek gyakorla­tának megfelelően az előttünk álló téli időszakban is kombi­nált vízszintre számíthatnak a Tisza-tó hasznosításában érde­keltek. Erről született megálla­podás a Kiskörén rendezett ha­gyományos egyeztető tárgyalá­son. A tározó leürítése ezúttal is két ütemben történik meg, a különbség tavalyhoz képest any- nyi, hogy az alacsonyabb szint 590 centiméter lesz 560 helyett - tájékoztatott Laczi Zoltán saj­tóreferens. A fórumon Kovács Pál, a Kö- tivízig Regionális Laboratóriu­mának halbiológusa kifejtette, hogy a mérési eredmények sze­rint a holtmeder-jellegű vízte­reken a halak életfeltételeinek megfelelőnek bizonyult a vízmi­nőség. Lovas Attila, a Kötivízig igazgatója hangsúlyozta: ökoló­giai szempontból a kombinált vízszintcsökkentés a legmegfe­lelőbb. Végül a Tisza-tó haszná­latában érdekelt és érintett szer­vezetek képviselőinek többsége egyetértett a Kötivízig kompro­misszumos javaslatával. Ennek megfelelően a tározó ürítése az október 23-25-i hétvégét követő­en kezdhető meg, amikor a víz hőmérséklete 10 fokra lehűl, és az apasztás első ütemben a Kis- köre-felsón mért 590 centimé­terre történik meg. Ez a vízszint 2-3 napig marad, majd megeme­lik 620-10 centiméterre. Sz. Zs. SZÁSZBEREK Kiadónk nyeremény- akciójában, ahol 15 ezer forint ér­tékű utalványt sorsolunk ki előfi­zetőink között, a héten a szeren­cse a Szászberken élő Gere Fe- rencnének kedvezett, aki 38 éve olvasója lapunknak- Meglepődtem, hogy én nyer­tem, el is kerülte a figyelmem, hogy van ez az akció - árulta el Katika néni, mikor felhívtuk a jó hírrel. - Nyolcvanhárom évem alatt most nyertem először. Illetve egyszer úgy jártunk, hogy a fér­jem egy szilveszteri tombolasor­solásra felajánlásként elvitt egy kismalacot, amit vissza is hozott.- A fiam is itt lakik nálam - meséli Katika néni -, ő reggel már hat órakor felkel és behoz­Gere Ferencné elmondta, ez volt az első alkalom, hogy nyert za az újságot. A felét ideadja ne­kem, a másik felét ő olvassa, az­tán cserélünk. Mindent el szok­tam olvasni. Azt nagyon szere­tem, ha lefényképezik, milyen szép a kertje valakinek és meg­jelentetik. A nyáron nagyon szép volt nálam is a lila akác, még gon­doltam is rá, hogy le kéne fény­képezni és beküldeni, de sajnos nincs gépem. Talán majd jövőre... Még nem tudják, mi lesz a 15 ezer forint sorsa, de mint Kati­ka néni mondja, van annak he­lye ott, ahol a kis nyugdíjból él­nek. Mindig hiányzik valami. A fia mellett van egy lánya is, aki szintén Szászberken él, emellett öt unokával és három déduno­kával is büszkélkedhet, к. B. VEZSENY Televíziós játékfilm készül Móricz Zsigmond Barbárok 1 című novellája és Sinka István Fekete bojtár vallomásai című regénye alapján. A forgatócsoport a héten megyénkben a ve- | zsenyi kompnál vett fel néhány jelenetet. Képünkön a rendező j Vitézy László (balra) irányításával zajlik az egyik jelenet élőké- | születe. A képgalériát keresse a Szoljon.hu hírportálon! I

Next

/
Thumbnails
Contents