Új Néplap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-17 / 244. szám
2015. OKTÓBER 17., SZOMBAT SZOLNOK Törökország budapesti nagykövetségének képviselői és török gazdasági szakemberek érkeztek tegnap Szolnokra. A városházi megbeszélésen egy esetleges jövőbeni gazdasági együttműködés lehetőségét vizsgálják meg a találkozó résztvevői. Képünkön a program szerint a vendégek látogatást tettek a Damjanich János Múzeumban, ahol dr. Kertész Róbert régész (jobbra) a török régészeti emlékekről tájékoztatta a vendégeket. Egy sakkzseni gondolkodásmódját ismerhetik meg Amit Polgár Judit lépéseiből tanulhatunk A megyében elsőként a szolnoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola vezeti be tanrendjébe az úgynevezett Sakkpalota Pedagógiai Programot. A módszer kidolgozásáért Polgár Judit nemzetközi sakknagymester a legjobb európai tananyagnak járó különdíjat is megkapta. De vajon milyen lehet belelátni egy sakkzseni gondolatvilágába? Munkatársainktól ujneplap@ujneplap.hu SZOLNOK - Nyolcéves lehettem, amikor apukám sakkozni tanított - meséli M. Karolina. - Az iskolában egyik nap megkérdezték, ki tud sakkozni? Nem tudván mit takar a kérdés, felnyújtottam a kezem. A tanár megörült, hogy az osztályból egy kéz a magasba lendült. Be is nevezett egy sakkversenyre. Egy héttel később már ott ültem az ellenfelemmel szemben, az óra meg csak ketyegett. Négy menetet játszottam, és sikerült a harmadik helyet megcsípnem. Az oklevelet, amit kaptam, az iskolában is kifüggesztették. Nagyon büszke voltam magamra. Mondanom sem kell, azután a nap után, mindig sakkozni szerettem volna apukámmal, akit annak ellenére, hogy nagyon jól játszott, egyre többször sikerült legyőznöm - emlékszik vissza Karolina. A Frankfurti Könyvvásár nem csak a könyves szakma legfontosabb európai rendezPolgár Judit sakkvilágbajnok vénye. Itt adják át egy nemzetközi szakértőkből álló zsűri döntése alapján a Legjobb Európai Tananyag (BELMA) kü- löndíját is. Magyarországon készült tananyag korábban soha nem részesült ebben a kimagasló szakmai elismerésben. A Polgár Judit által kidolgozott „Sakkpalota” vizuális gondolkodás- és képességfejlesztő, komplex tantárgyintegrációs oktatási program 2013- ban a Nemzeti Alaptantervbe is bekerült.- A Sakkpalota nem iskolai keretek közötti sakkoktatásról szól, hanem a sakktanításhoz hasonló módszer alapján olyan képességfejlesztésről, amelyet írás-olvasás-számolás tanulása során tudnak alkalmazni a gyerekek, illetve a tanítók- mondja Töreki András igazgató. - Korábban hallottam erről a pedagógiai módszertanról és a budapesti Lemhényi Dezső Általános Iskolában, ami a Sakkpalota referenciaintézménye, meg is néztem, hogy hogyan működik a gyakorlatban. Nyolc pedagógusunk augusztus végénvégezte az ehhez a programhoz szükséges harmincórás képzést. A 2016/17-es tanévben már „sakkpalotás” osztály indul az iskolában. De vajon mennyire vágyunk rá, hogy beleláthassunk egy-egy zseni gondolataiba? Ifj. Lukácsi Pál jászjákóhalmi gyermekpszichológus szerint, ha a természet vagy épp az Isten egy gyermeket tehetséggel, „tálentummal” áld meg, azt óriási vétek elkótyavetyélni, veszni hagyni. A társadalom érdeke az, hogy idejében ismerje fel a kiváló képességű gyermekeket, illetve a társadalom érdeke az is, hogy fejlessze, támogassa ezt a tehetséget. Az emberek egyébként amúgy is szeretnek bepillantást nyerni a zsenik életébe, szeretnének tudni érzéseikről gondolataikról - tette hozzá. MEGYEI KORKÉP Csizmát, kabátot Kovács Kriszta zs.kovacs.kriszta@gmail.com A mióta az eszemet tudom, minden tél végén elhatározom, kijavítva, megvarrva, megtisztítva, kimosva teszem el a melegebb ruhákat a szekrény felső polcaira, hogy ha késő ősszel ismét szükségem lesz rájuk, régi pompájukban tudjam elővenni az összesét. Jelentem, tavaly sikerült! Talán először életemben úgy tettem el a csizmáimat, hogy előtte elvittem a cipészhez megsarkaltatni azokat. Aztán szépen megtakarítottam mindet, újságpapírt tömtem az orrukba, és beletettem mindegyiket a saját dobozába. Mennyire jó érzés volt a hétvégén előszedni a fekete bokacsizmát, meg a hosszú szárút! És azt a hasított bőrt, amelyikhez bárA férfiak többsége ezt sosem fogja megérteni. mit felvehetek, mert sportos is és mégis elegáns... Szeretem a csizmákat, a sálakat, még a sapkákat is. A kabátokba meg egyenesen szerelmes vagyok. A félhosszú szürke szövetbe, és a barnába, amelyiknek olyan szőrös a gallérja, meg ott van a zöld dzseki, a fehér, a kék, és a feketék: a rövid, a középhosszú, és még hosszú is van, bár azt már évek óta nem vettem fel, de megnyugtató, hogy ha szükség lenne rá, akkor ott lóg a szekrényben menetkészen. Ám mindez nem jelenti azt, hogy nincs szükségem új darabokra. Ez az, amit a férfiak többsége úgysem fog megérteni sohasem. Hogy miért fordulhat elő, amikor csak állunk egy cipőktől roskadozó szekrény előtt és valahogy mégsem passzol semmi sem az „álomszoknyához”, amit előző nap vettünk - leértékelve. Hogy nincs a készletünkben az aktuális hangulatunknak megfelelő hosszúságú kabát, nadrág, szoknya, pulcsi, blúz, sál, akármi. Szeretem, amikor egy kicsit hidegebbre fordul az idő, mert ismét felvehetem a rövid szoknyát csizmával, télikabáttal. Mert ősz van és tél. Végre. Megnövekedett a riasztások száma JÁSZKUNSÁG A szén-monoxid- mérgezésről tartott közös sajtótájékoztatót a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság kezdeményezésére pénteken több szervezet is. Szakszerű beszerelés, folyamatos karbantartás és éberség! Egyebek között ezekre a tényezőkre hívta fel a figyelmet Matuska Zoltán tűzoltó ezredes, igazgató a pénteki sajtótájékoztatón. Az elmúlt három évben nem következett be halálos baleset szén-monoxid-mérgezés miatt Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Megnövekedett viszont a riasztások száma, ez annak is betudható, hogy egyre több lakást szerelnek fel szén-monoxid-érzékelővel. Dr. Lipták Gergely, a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztályának osztályvezetője elmondta: a folyamatos vizsgálatok eredménye az, hogy míg tavaly 42 riasztóeszközből 12 volt alkalmas a megelőzésre, addig idén már szinte csak jó minőségű érzékelők vannak forgalomban. Dongó József, a kecskeméti székhelyű Filantróp Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Kft. igazgatója bemutatott egy akkumulátorral működő, jó garanciákkal rendelkező készüléket. Szűcs András, a cég mezőtúri kirendeltségének vezetője többek között elmondta: a nyílt égésterű, lakóterek levegőjéből táplálkozó kazánok, vízmelegítők pillanatok alatt elszívják a levegőt, ha nincs utánpótlás, akkor azok is oxigén nélkül maradnak, akik éppen abban a helyiségben tartózkodnak, ahonnan levegőt „lop” a berendezés. Nyáron az átfo- lyós vízmelegítők de az úgynevezett „hidegkémény-jelen- ség” is bajt okozhat, ez utóbbi esetben a hideg levegő okozta „légdugó” fordítja vissza és irányítja a lakásba a káros anyagot. ÚN Az elmúlt három évben nem volt halálos baleset. Megfélemlítette áldozatát a férfi ÚJSZÁSZ Egy ismeretlen férfi jelent meg szerdán 2 óra 30 perc körüli időben egy újszászi idős férfi otthonánál. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr- főkapitányaság tájékoztatása szerint az idegen bejutott a házba, ahol erőszakosan lépett fel az otthon tartózkodó nyolcvanhét esztendős sértettel szemben. Megfélemlítette áldozatát és átkutatta az épületet, majd pedig a megszerzett értékekkel távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően azonnal megkezdték az ügy felderítését, amely rövid időn belül eredményre vezetett. A nyomozók azonosították, felkutatták és csütörtökön délután elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható harmincnégy esztendős férfit. A Szolnoki Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást az újszászi lakos ellen. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A rendőrök egyébként az ellopott dolgok egy részét megtalálták és lefoglalták, adta hírül a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. ÚN BESENYSZÓG Az elmúlt hetekben a Vehiculum-Ház és a helyi művelődési ház szervezésében Besenyszög vendége volt a Herman Ottó Vándortanösvény. Képünkön a besenyszögi Chiovini iskola 3. a osztályos diákjai a levegőmozgás kísérleti játékát próbálják, láthatóan nagy érdeklődéssel. Tanüzemet avattak Karcagon KARCAG Szakmai konferenciát tartottak a Szentannai Sámuel Gimnáziumban. Az előadók a kistermelői élelmiszerek előállításának feltételeiről, valamint a mezőgazdaság nemzeti gasztrokultúránk- ban elfoglalt feladatáról szóltak. Gyökeres Sándor igazgató a fenntartó, Földművelésügyi Minisztérium támogatásával az elmúlt hónapokban megvalósult több mint 400 milliós felújításról számolt be, melynek részeként tegnap élelmi- szeripari tanüzemet is avattak. A négyféle terméket előállító új üzemet, s a tárca támogatásával megvásárolt muzeális, közel 100 éves cséplőgépet dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter adta át. D. E.