Új Néplap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-12 / 136. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚNIUS 12., PÉNTEK чт»1‘ Keresztes Péter (balra) napi munkájának mintegy harmada általában azzal telik, hogy a közmunkával kapcsolatos ügyeket intézi HÍREK Könyvet készítettek a kistelepülésről A Tiszaszentim- réhez tartpzó Újszentgyörgyön nemrég jelent meg a település történetét bemutató könyv. Az illusztrációként használt régi képek egy részét a lakosok adták össze a családi fotóalbumokból. Képünkön Kádár Béla és felesége, Tériké mutatja azt az oldalt, amelyiken az osztályképük található, (szs) Biztonságosabbá válik a játszótér nsíA Bár lassan kezdődik a szezon, még ezekben a hetekben is javában dolgoznak a strandfürdőben. Felszedik a régi kőpadokat, újraszínezik az öltöző boxokat, illetve a nyár folyamán felújítják és biztonságosabbá teszik a régi fa játszóteret. (szs) A hazatérő házigazda érte tetten a férfit uiszász Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy újszá- szi lakos ellen. A huszonkét éves férfi szerda késő délután a kerítéskapu berugását követően bejutott egy újszászi ingatlanra, ahol az udvaron összegyűjtött két kiló bádogot és alumíniumot. Az időközben hazaérkező sértett megzavarta az idegent, aki az összekészített fémtárgyakat hátrahagyva elmenekülte helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtést követően azonosították és elállították a jogsértőt a szolnoki kapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. (gsz) Sétány vezet majd a Kákát mentén КШМ&вШ A Kakat-ér élhetőbbé tétele érdekében dolgoztak ki pályázatot a városban. A milliárdos fejlesztés keretében burkolnák a belterületi medret mintegy 7 kilométer hosszúságban. A meder mellett egy sétányt is szeretnének kialakítani, amely különösen hangulatossá tehetné Kunhegyes belvárosát, (szs) Szervez, beszerez, dönt - mindenben a polgármesteré a felelősség A közfoglalkoztatásért járó pluszmunkáért kaphatnak juttatást a kistelepülések polgár- mesterei. A rendszeres szervezési feladataikat ismerik el ily módon. Szilvási Zsuzsa zsuzsanna.szilvasi@partner.mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG - Polgármester úr, hol gyűjtsük össze a levágott füvet? Főnök, holnap már kell kapálnunk a homoktövist? Mikor ültetjük ki szabadföldre a palántákat? - naponta tucatnyi hasonló kérdésről döntenek a kisközségek vezetői, magukra vállalva a munkáltatói felelősséget, a szervezési feladatokat egyaránt. A tervek szerint hamarosan ezért jövedelmet is kaphatnak az ezerötszáz lakosúnál kisebb települések polgármesterei. Az önkormányzati törvény tervezett módosítása szerint a helyi közfoglalkoztatás megszervezéséért kisebb-nagyobb összeghez juthatnak. A módosítási javaslat indoklása szerint az ezerötszáz vagy annál kisebb lélekszámú települések jelentős részén a közfoglalkoztatással kapcsolatos szerveA polgármesteri fizetések rendezésének, változásánakkérdé- se mindig érzékeny témát jelent egy-egy településen. Terjéki Tünde Jászjákóhalma választott vezetője elmondta, hogy szerinte lehet helye a kistelepüléseken a polgár- mesteri illetmények mértékéről beszélni. Azt persze egy kicsit furcsának tartja, hogy a juttatást, illetve annak mértékét a közfoglalzési feladatok ellátása rendszeres feladatot jelent a polgármestereknek, ezért - a közfoglalkoztatottak számához igazodva - indokolt a polgármesterek ez irányú tevékenységét anyagilag is elismerni. A dokumentum szerint ehhez szükséges az összeférhetetlensékoztatásban résztvevők számához igazítják. A maga részéről - tekintve, hogy Jászjákóhalma lakossága háromezer fő fölötti -, nem érintett a témában, és helyi szinten fel sem vetődött a változtatás igénye. Szerinte a polgármesteri fizetések mértékéről, emeléséről egy-egy adott település vezetőjének felelősségteljes munkájához mérten lehetne beszélni. gi szabályok módosítása, hogy a közfoglalkoztatással kapcsolatos megbízatás ne jelentsen összeférhetetlenséget.- Fontosnak tartom, hogy parlamenti szinten foglalkoznak a kis települések polgármestereinek a fizetésével, mert azt valóban rendezni kellene - mondja Molnár János, az ezerkétszáz lakosú Berekfürdő polgármestere. - Nálunk jelenleg harminc közmunkás dolgozik. Itt kevésbé jelent problémát a velük kapcsolatos feladatok elvégzése, mint ott ahol ugyanekkora kistelepülésen több száz közmunkást foglalkoztatnak. A közmunkaprogram adminisztrációs feladatainak elvégzésébe a Kunmadarassal összevont polgármesteri hivatalban egy közalkalmazott segíti a munkámat, s a legnagyobb közmunkás létszámot foglalkoztató kertészetben pedig önálló vezető van.- Bizony valóban sok munka van a közfoglalkoztatással, a teendők mintegy harmadát teszi ki napi szinten - teszi hozzá Keresztes Péter, Kétpó polgármestere. - Bár az egyes területeknek megvan a maga felelőse, szinte minden kisebb-nagyobb kérdésben tőlem várják a végső döntést. Ám nem csak a munkaszervezési ügyekben, de persze sok esetben olyankor is nekem kell döntenem, amikor fegyelmezési gondok akadnak. Bizony időről időre akadnak olyanok, akiket nem könnyű munkára fogni, s ezért naponta a „körmükre kell nézni”, vajon elvégezték-e a kiszabott munkát. Ezért aztán igen sok konfliktust is fel kell vállalni, ami egyfelől természetes, hiszen amikor a polgármesterséget elvállaltam, tudtam, mire számíthatok. Másrészt viszont valóban sok fejfájást okoz a közfoglalkoztatás. A munkához kellene mérni a fizetést A pénztáros segíthetett a lopásokban Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy jászboldogházai lakos és két társa ellen. A huszonkét éves pénztáros „bűne” az volt, hogy szerdán az egyik jászberényi nagyáruházban ismerősei részére nem minden tételt ütött be a pénztárgépbe. A biztonsági szolgálat munkatársai észlelték a lopást, és a kasszától távozó mono- rierdei illetve jászberényi lakosokat a rendőrség kiérkezéséig visz- szatartották. A rendőrök megállapították, hogy a két nő több tízezer forintnyi áruval kívánt távozni, melynek csak csekély részét fizették ki. A járőrök a három nőt előállították a herényi kapitányságra, gyanúsított lett belőlük. ÚN Elbúcsúztak a kicsik SZOLNOK A Mustármag Római Katolikus Óvoda csoportjai tartják a napokban búcsúztatójukat az óvoda udvarán. A Szivárvány csoportos gyerekek műsort adtak elő, a szülők pedig megköszönték a nevelők áldozatos munkáját. Kasza is előkerült a családi vitában TÖltÖKSZSNTMiKLÓS A rokonok közötti vita során egy kasza is előkerült Törökszentmiklóson. A rendőrök elfogták a gyanúsítottakat - Szabó Zita megyei rendőrségi sajtószóvivő. A törökszentmiklósi kapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két törökszentmiklósi lakos ellen. Az egyenruhások jelenleg rendelkezésre álló adatai szerint a negyvenöt éves férfi szerdán délután Törökszent- miklós egyik utcáján szóváltásba került egyik rokonával. Csakhogy a vita eldurvult, s a szóváltást verekedés követte, melybe a családtagok is bekapcsolódtak. Egyikőjük a dulakodás közben egy kaszát vett magához, s azzal kezdődött fenyegetőzni. A kiérkező járőrök vetettek véget a garázdaságnak. A törökszentmiklósi rendőrkapitányság munkatársai elfogták a verekedés résztvevőit, és elő is állították őket a helyi rendőrkapitányságra. A nyomozók a huszonnyolc és a negyvenöt éves miklósi férfit gyanúsítottként hallgatták ki. ÚN Berényből is riasztották a tűzoltókat JÁSZBERÉNY/HATVAN Izgalmas gyakorlatot tartottak a minap a tűzoltók a hatvani Albert Schweitzer kórházban. A speciális szituációkat modellező tevékenység két megye katasztrófavédelmi igazgatóságához tartozó tűzoltókat érintett, hiszen a helyi és a gyöngyösi hivatásos egységek mellet megyénkből, pontosabban Jászberényből is érkeztek lánglovagok a kórházba. A jászsági lánglovagok aktív közreműködésével a résztvevők azokat a speciális helyzeteket gyakorolták, melyek egy gyógyító intézményben bekövetkezhetnek, így előkerültek a folyosókon a tömlők is. S. B. S. A kiérkező járőrök vetettek véget a heves verekedésnek.