Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-04 / 103. szám
TŰKOR - SZOLGÁLTATÁS 2015. MÁJUS 4., HÉTFŐ Ganxsta Zolee rajong kislányáért dumaszínház Az ország gengszter rappere játszóházba jár első osztályos gyermekével, Zoéval ~ ъ Dumaszínház Roaston „pirították” Ganxsta „Döglégy” Zolit a közelmúltban a szolnoki Campus főépületében a stand up nagyágyúi, Kiss Ádám, Kormos Anett, Benk Dénes, Dombóvári István és Litkai Gergely. A célszeméllyel, Ganxsta Zolee-val beszélgettünk. Mátyus Krisztina- A roast szabad fordításban, annyit jelent, hogy pirítás - kezdett bele Ganxsta Zolee.- Ezt a műfajt, amely nagyon divatos, Amerikában találták ki és olyanok vettek részt benne, mint Snoop Dogg és Mike Tyson. Magyarországon először Nagy Feróra lett kitalálva, amit a nézők még a tévében is láthattak. Nemrégiben jött egy ötlet és megkerestek a srácok a Dumaszínháztól, hogy mi lenne, ha én lennék a célszemély, ugyanis olyannak tűnök, akit lehet pirítani. A megkeresés jól esett, ugyanis azt gondolom, valamit el kell érni ahhoz, hogy lehessen valakit roastolni. Számomra ez egy elismerés. Ebből kifolyólag egy percig sem gondolkodtam abban, hogy nem vállalom. Lassan egy éve járjuk az országot ezzel a műsorral, ez alatt az idő шшшштл Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Calendula patika (Mátyás király út 29.) az ügyeletes. Vízállás A kötivízig jelentése szerint a Tisza vízállása Tiszafürednél 552 centiméter, duzzasztott, Kisköre-felsőnél 727 centiméter, duzzasztott, a vízhőfok 15 Celsius-fok. Kisköre-al- sónál 77 centiméter, áradó, Szolnoknál 105 centiméter, áradó, a víz 15 Celsius-fokos volt. A Zagyva Jászteleknél 145 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmárton- nál 105 centiméter, áradó. Traffipax a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának tájékoztatása szerint a 4-es, a 442-es, a 3203-as és a 31-es utak egyes szakaszain, valamint Törökszent- miklós, Karcag, Szolnok, Jászárokszállás, Mezőtúr, Tiszafüred, Tiszaigar, Tisza- örs, Jászapáti, Jászjákóhalma és Jászberény belterületén kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. A traffipaxos ellenőrző autók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. alatt pedig a magánéletben is nagyon összebarátkoztunk. Az eleje kicsit nehezen indult számomra, ugyanis ez egy brutálisan nehéz műfaj. Van egy tempója, amit meg kell tanulni. De azt gondolom egész jól belerázódtam - árulta el a gengszter rapper.- A későbbiekben tervezed, hogy beállsz a stand uposok közé egy saját műsorral?- Stand uposként nem gondolom, hogy fellépnék, de hamarosan megjelenik a könyvem, amihez egy előadást szeretnék kreálni, amit úgy gondoltam, a Dumaszínházon keresztül szeretnék a közönség elé vinni. Ilyen értelemben szeretnék együttműködni a színházzal.- Elég sokrétű személyiség vagy. Hogyan illik bele a felelősségteljes apuka szerepe a gengszter rapper stílusba?- Külön kell választani a kettőt. Nyilván a lányom, Zoé, nem jön el velünk a koncertekre és az utána lévő bulikra, amikor meg otthon vagyok akkor teljesen másként viselkedem.- Ugyanaz a Gangsta Zolee maradtál, mint Zoé születése előtt voltál?- Azt kell mondjam, hogy még olyanabb lettem, mert több lett a meló. Amikor Zoéval vagyok, akkor igyekszem úgy működni, hogy neki a legjobb legyen. Egyrészt tanulni Névjegy ( GANXSTA ZOLTÁN (Zana Zoltán) születési idő: 1966. január 7. MAGASSÁGA: 183 СГП SZEME SZÍNE: kék CSILLAGJEGYE: BAK DÍJAK: ARANY Zsiráf díj: 1998, 2000, 2001, 2003 hobbi: jégkorong, labdarúgás zenekara: ganxsta Zolee és a Kartel PROGRAMAJANLO MAI MŰSOR SZOLNOK. Cinema City: Argó 2. (16) 14.30.16.30.18.30.20.30. Bérhaverok (16) 20.10. Halálos iramban 7. (16) 14.15,17.00,19.30. Hamupipőke (6) 13.20,15.40. A pláza ásza Vegasban (12) 18.00,19.45. Sam - Kismadár nagy kalandja (6) 13.30. Sam - Kismadár nagy kalandja (6) 3D 15.30,17.30. TISZApART MOZI: Argó 2. (16) 16:30, Sám - Kismadár nagy kalandja 3D (6) 16.30, Samba (12) 18.15, Argo 2 (16) 19.15 Közönségtalálkozó, vendégünk: Árpa Attila rendező és Kiss József színész, Jack (12) 20:15. ÉKSZERKÉSZÍTÉS SZANDASZŐLŐS. Ma 16 óra 15 perctől ékszerkészítésre várják az érdeklődőket a fiókkönyvtárban. A vállalkozó kedvűek gombból és parafadugóból készíthetnek ékszereket. JÁSZKUN REDEMPTIO JÁSZBERÉNY. Május 6-án rendezik a Jászkun Redemptiót, mely annak állít emléket, hogy Mária Terézia 1745-ben aláírta a jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról szóló okmányt. Délután 14 órától kiállításmegnyitó kezdődik 270 éves a Jászkun Redemptio címmel a Zagyva-part sétányon. A kiállítást Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója nyitja meg. Délután 3 órától hálaadó istentisztelet kezdődik a Nagyboldogasszony-temp- lomban. A szentmisét Szántó József címzetes apát, plébános celebrálja, 18 órakor koszorúzás veszi kezdetét a Jász-emlékműnél, ahol közreműködik Molnár László és Nagy István tárogatón. Este 19 órától ünnepélyes gálaműsort tartanak, ahol a díszvendég Csík János népzenész, a Kiskunság szülöttje. EMLÉKZENEKAR JÁSZBERÉNY. Május 8-án 21 órától klubkoncertet ad a Doors emlékzenekar a Lehel Film-Színházban. IRO-OLVASO TALÁLKOZÓ MARTFŰ. Május 5-én 17 órától író-olvasó találkozót tartanak Bucz Hunor költővel a városi könyvtárban. MAZSOLA JÁTSZÓHÁZ TISZAFÜRED. Május 9-én 10 ófától Mazsola játszóházat tartanak a városi könyvtárban. A téma: virágok merített papírból. FESZTIVÁL TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Május 13-án 19 órától rendezik az Európai Akusztikus Gitárzenei Fesztivált az Ipolyi Kulturális Központban. Fellép Bakondi András, Damir Halilic, Fábián Annamária, Finn Olaf- son és Szabó Sándor. NÓTAEST TÖRÖKSZENTMIKLÓS. Május 22-én 18 órától nótaestet tartanak az Ipolyi Arnold Kulturális Központban. Fellép többek között Berecz Bálint, Székács László, Szlávik János, Molnár József, Látó Imre A halálbüntetés és az életfogytiglani börtön egyaránt erkölcstelen. (Anton Pavlovics Csehov orosz író) RECE Tiramisukrémes szelet HOZZÁVALÓK a tésztához: 6 tojás, 5 evőkanál cukor, 5 ek. liszt, 1 ek. kakaópor, fél csomag sütőpor. a krémhez: 2 csomag tirami- suízű pudingpor, 8 dl tej, 8 ek. cukor, 15 dkg margarin. A MEGGYZSELÉHEZ: 1 Üveg kí- magozott meggy, 2 ek. zselatin. A TETEJÉRE: 5 dl tejszín. ELKÉSZÍTÉS Első lépésként a tészta hozzávalóiból kakaós piskótát sütünk. A hat tojásfehérjét felverjük az öt evőkanál cukorral, egyenként hozzáadjuk a tojássárgákat, majd lazán belekeverjük a kakaóporral és sütőporral elkevert lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A krémhez a két csomag pudingot a cukorral és a nyolc dl tejjel megfőzzük és még forrón a 15 dkg margarint belekeverjük, majd a kihűlt tészta tetejére öntjük. Ha ezzel megvagyunk, akkor a zseléhez az egy üveg kimagozott meggyet a levével ösz- szeturmixoljuk. A meggypépet a két evőkanál zselatinnal felfőzzük és a puding tetejére simítjuk. Ha kihűlt, öt dl tejszínt felverünk és a meggyzselére terítjük. A szupergyümölcsök tele vannak antioxidánsokkal táplálkozás A szuperélelmiszer kifejezéssel alighanem mindenki találkozott már, aki szeretne egészségesen élni. De valójában mi számít szuperélelmiszernek, és miért jó ez nekünk? Már a 20. század elején felbukkant a szuperélelmiszer kifejezés - írja a mindmegette. hu. Mik azok a szuperélelmiszerek? A szervezet egészséges működése szempontjából különösen hasznos, fontos tápanyagokban, vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban gazdag ételek tartoznak ezek közé. Szupergyümölcsök: A bogyós gyümölcsök mindegyike tele van vitaminokkal, antioxidánsokkal, ásványi anyagokis kell már vele, mert első osztályos, de sűrűn megyünk játszóházba, sőt minap volt a magyar-szlovén jégkorongmeccs, ahol együtt voltunk kint és szurkoltunk. Iskolába a hét három napján én viszem reggel, de majdnem minden délután én megyek érte - fejtette ki Ganxsta Zolee, aki hozzátette, ha Zoé az ő útjára szeretne lépni, akkor támogatná, de tulajdonképpen bármilyen szakmát is szeretne választani, segíteni fog neki. Ganxsta Zolee, annak ellenére, hogy imádja a kislányát, a jövőben nem tervez több gyermeket. Inkább a karrierjére koncentrál és fellépéseivel járja az országot.- A Ganxsta Zolee és a Kartel együttesemmel folyamatosan járunk fellépni. A közeljövőben pedig különösen, ugyanis a huszadik évünket ünnepeljük. Mondhatni, mindennap születésnapunk van. A közeljövőben Gyöngyösön és Kaposváron lépünk fel. De az összes fesztiválon - Campus, EFOTT, VOLT ott leszünk. Ezen kívül új dalokkal készülünk. Amire pedig büszkék vagyunk, az Argó 2. című filmben három dallal is benne vagyunk. Egyet kifejezetten erre írtunk, kettőt pedig Árpa Attila választott ki a meglévők közül - zárta szavait Ganxsta Zolee. és cigányzenekara. Az est sztárvendége Bangó Margit lesz. HANGVERSENY SZOLNOK. Izaki Maszahiro húsz évvel ezelőtt, 1995 májusában megnyerte a Magyar Televízió Vili. Nemzetközi Karmesterversenyét. Az évforduló alkalmából a Szolnoki Szimfonikus Zenekar az Aba-Novák-bérlet keretében május 4-én, hétfőn 19 órai kezdettel jubileumi koncertet rendez az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Az est folyamán Rahmanyinov III. zongoraversenye és Csajkovszkij e-moll szimfóniája fog elhangozni. A koncerten közreműködik Fujii Aki japán zongoraművész. A Szolnoki Szimfonikus Zenekart Izaki Maszahiro vezényli. Az Új Néplapban szereplő programok, műsorok, ügyeletek adataiban időközben történt esetleges változásokért sem anyagi, sem jogi felelősséget nem vállalunk. További programok a SZ0U0N.hu hírportálon olvashatók. kai. Valamennyi igen egészséges, de vannak igazi szupergyümölcsök. Az egyik legismertebb a fekete áfonya, amely többek között védi az ereket, segíti a vérkeringést, növeli a sejtfalak rugalmasságát, mé- regtelenít, fiatalít, sőt állítólag még a látást is javítja. Szintén szupergyümölcsnek számít a gránátalma, amely többek között segít a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának megelőzésében, csökkenti a vérnyomást, véd a vírusos fertőzések kialakulásától. A prosztatamegnagyobbodással, cukorbetegséggel, vesebetegségekkel szemben is bizonyítottan hatékony. ■ MŰSORAJANLO SZOLNOK TV 6.00 Aktuális - visszatekintő 6.25 Harcsavadászat - 2. epizód 6.50 Napi üzenet 7.00 Aktuális - visszatekintő 7.30 Liturgia 8.00 Aktuális - visszatekintő 8.30 Szolnoksport 9.00 Örökségünk 9.30 Különóra 10.00 Időgép 10.30 Kultúrkorzó 11.00 Múzeumi Szabadegyetem 11.50 Napi üzenet 12.00 Aktuális - visszatekintő 12.30 Sajtóasztal 13.30 Döntés után 14.00 Mérleg 14.30 Elixir 15.00 Levéltári Esték 16.05 Békéscsaba Előre-Szolnoki MÁV FC - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 18.00 Szolnoksport 18.30 Kultúrkorzó 19.00 Aktuális 19.20 Napi üzenet 19.30 Téma 20.00 Aktuális 20.30 Téma 21.00 Békéscsaba Előre-Szolnoki MÁV FC - labdarúgó-mérkőzés közvetítése felvételről 23.00 Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu 00.00 Kedvencek úgy, ahogy csak mi tudjuk 5.30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene 9.00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei 14.00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ütős dalok 17.00 Kívánságműsor 19.00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai listák kedvencei 20.00-24.00 Party cafe - Klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktlv@aktivradio.hu AMEDAUS RADI 4.00-6.00 Luxiunk Retro Show (ismétlés) 6.00-10.00 Reggeli Juice Kis Katával 10.00-16.00 Amadeus Napközi Joó Csabával 16.00-20.00 Amadeus Rádió esti zenés műsora Nyerges Izabellával, benne: 15.00-18.00 »Sportpercek" Németh Ádámmal 22.00-23.00 Magyar lelátó sportmagazin majd nonstop zene kedd 6.00 ig. amedeusradio@amadeusradio.hu SZENT ISTVÁN RADIO 5.00 Napköszőntő: Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségünk 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Neu- ma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Loret- tói litánia - Közvetítés az egri Bazilikából 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni rádió. info@szentistvanradio.hu A műsorváltozás jogát minden adó fenntartja!