Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-04 / 103. szám
2015. MÁJUS 4., HÉTFŐ 5 MEZŐTÚR ÉS KÖRNYÉKE Német segítséggel szépült meg a mezőtúri állatmenhely támogatás Nagy volt a sürgés-forgás az elmúlt hetekben a Kóborka Állatvédő Egyesület által működtetett menhely környékén Mezőtúron. Német önkéntesek segítségével újították fel a kiszolgálóépületet, Illetve az egész területet szé- pítgették. A mezőtúri állatvédők egy kecskeméti önkéntesnek köszönhetően kerültek kapcsolatba egy németországi egyesülettel. Tőlük sok támogatást kapnak, több kutyus ivartala- nítását, oltását, chipezését ők finanszírozták már, kerültek ki hozzájuk kutyák is. Most pedig több mint egy hétre érkeztek német önkéntesek Mezőtúrra, akik a telepen lévő épület felújításában segédkeztek, hiszen az erre vonatkozó építési engedély június 30-án lejár. A napokban végre a helyükre kerültek az új ajtók és a bontott ablakok is, ezt követi majd az épület körbevakolása. Lassan tehát rendeződik a mezőtúri menhely környéke, s valóban megfelelő körülményeket lehet biztosítani mind a kutyusok, mind pedig az őket gondozó önkéntesek számára. A külföldről érkező segítők mellett természetesen időről időre helyiektől is érkezik ki- sebb-nagyobb támogatás. így például nemrégiben néhány új kutyaházat ajánlott fel egy helyi vállalkozó, s amikor megérkezett az adomány, akkor derült ki, hogy a házakat szállító furgont is megkapja az egyesület. Azért jelentett ez óriási segítséget, mert szinte naponta kell állatorvoshoz szállítani valamelyik kutyust. ■ Javulnak a körülmények a menhelyen A kuncsorbai alsó tagozaton alig néhány gyermek tanul, már most biztos azonban, hogy jövőre emelkedik a létszám Már nincs veszélyben a suli oktatás Többen íratják saját falujuk iskolájába a kisgyermekeket Az utóbb években többször is a megszűnés szélén állt a kuncsorbai általános iskola. Most úgy tűnik, ez a veszély már nem fenyeget. Szilvási Zsuzsa A sarokban projektor, a számítógépeket textil védi, a falakon tanulmányi versenyek elismerő oklevelei, sőt, még szelektív hulladékgyűjtésre is lehetőség nyílik. Éppúgy, mint a megye bármelyik másik iskolájában. Kuncsorbán azonban mindez összesen hét alsó tagozatos gyermek oktatá- sa-nevelése érdekében történik. A maroknyi kisdiák alig néhány padban is kényelmesen elfér. Az alsó tagozatos kisdiákok tantermét az óvodában alakították ki Kuncsorbán, a régi iskola épületét ugyanis fölösleges lenne üzemeltetni ennyi gyermek miatt. A rendkívüli mértékben lecsökkent létszám azonban nem azt jelenti, hogy ennyire kevés lenne a településen születő gyermekek száma is.- A legtöbb alsó tagozatost a környező települések iskoláiba, Örményesre, Törökszentmiklós- ra íratták be a szülők, illetve az utóbbi években különösen ked- veltté vált a kétpói intézmény, amelyet a református egyház tart fenn - tudtuk meg Rédai János polgármestertől. - Oda kisbusz hordja át nap mint nap a gyerekeket. Bár a színvonalas oktatásnak nálunk is adottak a tárgyi feltételei, sok szülő inkább úgy dönt, vállalja, hogy gyermeke ingázzon, korábban keljen. Valószínűleg a nagyobb intézményekben jobban bíznak.- Valóban nagy a mozgás, Kuncsorbáról sokan elhordják a gyerekeket más településre iskolába - mondta el B. István, Rédai János polgármester aki viszont fontosnak tartja, hogy az ő fia a szülőfalujában tanuljon. - így viszont sokkal nehezebben kötnek barátságokat a gyerekek, utazással telik el az idejük jó része. Egy ilyen kicsi iskolában ráadásul jobban oda tudnak figyelni mindenkire a nevelők, ezért is tartom jónak. Mivel a demográfiai folyamatok azt mutatják, hogy a következő években igenis szükség lehet Kuncsorbán az iskolára, és valóban megfelelő körülményeket tudnak itt biztosítani a gyermekek számára, a tankerület is támogatta, hogy valamilyen forNYILVÁNVALÓ, HOGY OZ ÖSSZeVOTlt csoportként működő osztály sokkal nagyobb terhet ró a tanítónőkre. Nekik gyakorlatilag háromszor annyit kell készülniük egy-egy órára, mint egy átlagos pedagógus teszi, hiszen háromfélefeladatot kell adniuk diákjaiknak. Különböző korú és szellemi képességű gyerekekkel dolgoznak egyszerre, ám szívesen teszik. Hiszen így valóban személyre szabottan, az egyedi készségeket és képességeket figyelemmában maradjon meg az iskola a településen. Ezért az idei tanévben már az örményesi iskola telephelyeként működik.- A következő tanévre már most tíz kisgyermeket írattak be hozzánk a szülők, s a későbbiekben is biztosítottnak látszik a szükséges létszám, így talán most már kijelenthetjük: nincs veszélyben az iskola - emelte ki Rédai János. - Rádásul az ön- kormányzat átvállalta az intézmény fenntartásával kapcsolatos költségeket, ezzel is megerősítve, mindenképpen arra törekszünk, hogy megmaradjon az iskolánk. be véve haladhatnak a rájuk bízott tanulókkal. A tehetséggondozásra, versenyekre való felkészülésre ugyanúgy lehetőség nyílik náluk, mint a nagy, neves iskolákban. Ám, jóval több figyelem jut minden egyes kisdiákra. Az itt tanuló gyermekek és szüleik mindenesetre jónak tartják, hogy az idősebbek a leckeírástól egészen az öltözködésig mindenben segíteni tudják a kisebbeket, akik ezáltal sokkal könnyebben beilleszkedhetnek az új környezetbe. Nagyobb teher hárul a pedagógusra HÍRSÁV Új személyzettel indul el a komp a napokban A mezőtúr és Szarvas közötti komp üzemeltetését ettől a szezontól új munkatársakkal oldja meg a Mezőtúri Intézményellátó Kft. Az új komposok képzése és vizsgáztatása folyamatban van, várhatóan májustól már ismét megoldottá válik a vízen való közlekedés. Tájjellegű ételek a gyerekeknek ш törekvés Mezőtúron, hogy a közétkezetésen keresztül is megismertessék az óvodás- és iskoláskorú gyerekekkel a hagyományos és tájjellegű süteményeket. Ezért a városban élő háziasszonyok segítségét, receptjeit várják annak érdekében, hogy valóban házias ízeket kaphassanak a fiatalok. Testvériskolájukhoz látogattak a mezőtúri Református Gimnázium csoportja látogatott a közelmúltban a Kézdivásár- helyi Református Kollégiumhoz. A testvériskola diákjai mutatták be az ottani helytörténeti múzeumot, de többek között kirándulásra és közös istentiszteletre is sor került. Új szerzemény a fazekasmúzeumban kun Éva egyik korai munkájával gazdagodott a napokban a Túri Fazekasmúzeum gyűjteménye. A szobrot két mezőtúri hölgy ajánlotta fel az intézménynek. Az alkotást természetesen leltárba veszik, és egyelőre a raktárban helyezik el. Leltárba veszik a szobrot Rendeződik végre a tangazdaság sorsa képzés A tervek között szerepel egy magas élőmunka-igényű ökofarm létrehozása Kelet- Magyarország egyik legjobb versenyévé váltak Rendeződik végre a peresi tangazdaság sorsa Mezőtúron. Mint ismeretes, a korábban mezőgazdászok gyakorlati képzésére használt létesítmény az elmúlt években a Szolnoki Főiskola kezelésében volt. Az önkormányzat már többször jelezte, hogy szívesen átvenné a gazdaságot, s most végre pont került az ügy végére.- Az a Gál Ferenc Főiskola lett a tangazdaság vagyonkezelője, amellyel önkormányzatunk is együttműködik - tudtuk meg Herczeg Zsolt polgármestertől. - Tudomásom szerint most zajlik az ide tervezett képzések akkreditációja, illetve azokat, akik korábban a tangazdaságban dolgoztak, tovább foglalkoztatja a főiskola. Most keressük a lehetőségeket, hogy a későbbiekben pontosan miként lehet hasznosítani, illetve a város és a főiskola ezirányú együttműködéséről is egyeztetünk. A tervek között szerepel egy olyan ökofarm létrehozása, amely magasabb szintű növényi kultúrák termesztésére szakosodna. Mivel ennek meglehetősen magas az élőmunkaigénye, akár a közfoglalkoztatás keretében, egyedi projektek megvalósításával is tudnánk segíteni ennek megvalósulását. ■ Különleges lovakat is tenyésztenek a tangazdaságban táncsport Immár negyedik alkalommal rendezték meg Mezőtúron a Kner TáncSport Egyesület szervezésében a VIII. Kner Kupa - „C” és „B” Tíztánc Országos Bajnokságot. Ezzel párhuzamosan zajlott a második alkalommal meghirdetett II. Mezőtúri Művészeti Iskolás Táncverseny, melyet a Kner TáncSport Egyesület és a Bárdos Lajos Művészeti Iskola közösen bonyolított le. Az egész napos verseny keretében klubközi versenyek és szabadidősport-versenyek is zajlottak. A közel ezerfős rendezvényre több mint háromszázötven nevezés érkezett, így Kelet-Magyarország egyik legszínvonalasabb táncversenyét láthatták mindazok, akik ellátogattak a nap folyamán a rendezvényre. A klubközi és szabadidősport-versenyek után, ünnepélyes keretek között léptek parkettre az országos bajnokságon induló párosok. Egy különleges versenyszám is zajlott az esti órákban, egy meghívásos latin verseny, mely hatalmas közönségsikert aratott. ■ ■ Közönségsikert aratott a meghívásos latin verseny.