Új Néplap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-04 / 103. szám
2015. MÁJUS 4., HÉTFŐ 3 HÍREK Két autó ütközött a kereszteződésben SZEMÉLYSÉRÜLÉSES KÖZÚTI közlekedési baleset történt május 2-án 2 óra körüli időben Törökszentmiklós belterületén, a Gyó'rffy István utca és Hársfás utca kereszteződésében, ahol két gépjármű ütközött. A sérültek ellátást a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen megkezdték. ■ Keserű vége lett a csokilopásnak A karcagi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabály- sértés elkövetése miatt indított eljárást egy 22 éves kunhegyesi nő ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal május 2-án délelőtt egy kunhegyesi üzletből különböző édességeket tulajdonított el. A bolt biztonsági őre tetten érte a lányt és visszatartotta a rendőrök kiérkezéséig. A járőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. ■ Nyáron járda is készül Vezsenyen VEZSENYEN ÖSSZESEN 1,2 kilométernyi - korábban zúzott kővel borított, már rossz minőségű - útszakaszt sikerült leaszfaltozniuk az idén, tudtuk meg Szabó Ferenc polgármestertől. A munkálatokkal már végeztek, következő lépésben a nyáron 200-400 méternyi szakaszon járdát fognak építeni. ■ Lebontotta és elvitte a kerítést EGY BEJELENTŐ május 1-jén lopásról értesítette a rendőrséget Tiszafüreden. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy ismeretlen lebontotta és eltulajdonította egy tiszafüredi hétvégi ház drótból készült kerítését. A tiszafüredi rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, amelynek eredményeként még a bejelentés napján azonosították, felkutatták és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 28 éves helyi lakost, akinél az ellopott kerítéselemeket is megtalálták. A járőrök a férfit előállították. ■ Bántalmazta haragosát az igari férfi PER A Tiszafüredi Járási Ügyészség a napokban bíróság elé állított egy 42 éves férfit. A vád szerint az elkövető 2015. április 7-én délután a tiszaigari házából azt észlelte, hogy haragosa ittas állapotban a portája előtt parkoló gépkocsija közelében tartózkodik. Miután attól tartott, hogy a másik férfi az ő kocsiját akarja megrongálni, kirohant a házból, és rátámadt a sértettre. Többször ököllel megütötte, majd a földre zuhant haragosát meg is rúgta. A sértettnek 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett. A Tiszafüredi Járásbíróság garázdaság vétsége miatt a vádlottat 150 óra közérdekű munkára ítélte, jogerősen. ■ M. G. MEGYEI KÖRKÉP Műkincsek a szemétből véletlen Szerencsés kézzel bárhol meglepő értékekre bukkanhatunk A Tiszaföldváron egy padlásról előkerült fotónegatívok a helytörténészeknek is nagyon sok új információt adhatnak régen élt polgártársaikról Néhány éve jókora, vászonra festett vázlatot vittek be a szolnoki múzeumba. Gazdája egy kuka mellett találta, és Aba-Novák Vilmos művének vélte. Ezt a szakértők nem igazolták, de a kép meghatározta tulajdonosa további életét. Szathmáry István- Egy időközben sajnálatosan elhunyt szolnoki polgár megkeresett, és bemutatta azt a nagyméretű, durva zsákvászonra festett munkát, amit lomtalanításkor az utcán talált. Egy ismerőse Aba-Novákot vélt fölfedezni benne, de a kép csupán jó festői színvonalon, az ő műveitől elmaradó minőségben, tőle kölcsönzött alakokkal dolgozta föl a témáját. Talán Aba-Novák tanítványa, vagy egy, a hatása alá kerülő tehetséges kezdő munkája lehetett - emlékezik vissza a történetre Kováts Kristóf, Aba-Novák Vilmos unokája és egyben életművének kutatója. - Az elutasító vélemény ellenére a megtaláló nagy energiával vetette magát a kép Aba-No- vák-művé avatásába. Kimerítő hírlapi, múzeumi, könyvtári kutatásokba kezdett, szakértőket keresett meg, járt a Magyar Nemzeti Galériában, de mindenütt kudarcot vallott. Végül a szolnoki kulturális központ avatására elérte a vászon kiállítását, ami „Aba-Nováknak tulajdonított kép” felirattal történt. A történetnek végül két vége lett. A központ Aba-Novák Vilmos nevét a kép megtalálójának nyertes pályázata révén vehette fel, amiért a művész unokája nyilvánosan mondott köszönetét, ugyanakkor a kudarc sajnálatos módon hozzájárulhatott korai halálához. Nem minden talált műtárgynak van ilyen komor históriája. Szebenyi Nándor, a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa több művet is mutat, melyek a pusztulás széléről kerültek be hozzájuk.- A városligeti Anony- mus-szobor alkotója, Ligeti Miklós lovon ülő Zalán vezért ábrázoló domborműve 1952-ben a szolnoki MÉH-telepről került ide, úgy, hogy Kaposvári Gyula múzeumigazgató ugyanannyi bronzot gyűjtött érte cserébe - meséli Szebenyi Nándor. - A Tisza parkban álló régi, Borbereki Kovács Zoltán által alkotott Sza- páry-szobor össze-vissza görbült domborművei meg sokáig a városháza pincéjében hevertek, onnan tolta el 1953-ban kerékpáron szintén Kaposvári Gyula a Járműjavítóba, ahol kiegyengették, így kerültek a Damjanich Múzeum falára. Emellett láthattunk olyan festményt is, Pólya Iván Tabánt ábrázoló művét, aminek hátuljára azt írták az utókornak, hogy a háborúban hivatalosan megsemmisült, mások szerint szétlopott művésztelepi gyűjteményből került az egyik szolnoki házba, ahol az ablaküveget pótolta mielőtt a múzeumba került. Szolnok nem áll egyedül lomokból szerzett értékeivel, a megye szinte minden múzeumában ismernek hasonló történeteket. Az ország legrégebbi vidéki közgyűjteményébe, a herényi Jász Múzeumba megbecsülésük jeléül általában személyesen viszik be az adományozók a műtárgyakat, de ők is szedtek már össze szó szerint a szemétben turkálva a tulajdonos számára értéktelen, fontos régi tárgyakat. JEGYZET Negatív példaképek KAJAKOSOK ÉS kenusok vetélkedtek a hétvégén a rasicei kontinensvidalon, amit több tévécsatorna is élőben közvetített. Persze nem ülhettem végig a képernyő előtt, hisz különösen a szolnoki versenyzőket figyeltem. Jókat mondott Kämmerer Zoltán, aki most a kajak helyett a Duna Tv stúdiójából kommentálta az eseményeket. Felkaptam a fejem, mikor a népszerű „Kamera” azt mondta, társaival egyetemben rendszeresen megfordulnak a szolnoki holt-Ti- sza-parti edzőtáborban, ahol nagyon jól érzik magukat, hiszen minden adott számukra a tökéletes felkészüléshez. Azt már én teszem hozzá, jó dolog, hogy amikor az olimpiai és világbajnok Kämmerer vízre száll, a sportiskolások tucatjai is látják a legendát kajakozni, aki példakép lehet számukra. A másik hír, ami szintén a tévében hangzott épp most el: két válogatott kajakos, Csípés Tamara és Dombvári Bence pozitív drogtesztet produkált a minap az edzőtáborban. Igaz, még egyikük sem volt olimpiai bajnok, de Tamara sokszoros világbajnok, négy éve az év sportolója is volt. Bence nagy reménységnek számít, világbajnoki ezüstéremmel dicsekedhet. Ami most történt, azzal viszont nem‘dicsekedhet el egyikük sem, gondolom, nem is fognak. Mondhatni, szerencséjük is van, hiszen nem egy verseny utáni vizsgálaton buktak le. Az illetékesek szerint így tettük más elbírálás alá esik. AMÍG tart a vizsgálat, addig természetesen nem versenyezhetnek. Nyilván vízre szállhatnak, mert edzeniük kell. És csak reméljük, ezzel a tettükkel nem válnak majd példaképpé azon gyerekek számára, akikkel az edzőtáborban gyakorta találkozhatnak. A drog ne hiányozzon életükből! Életre keltek a padláson talált fényképek gere Péter, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum munkatársa is ismer hasonló históriákat, például a tiszaföldvári Király Lajos fényképész hajdani műtermének padlásán porosodó több mint ezerdarabos üvegnegatív-gyűjtemény szenzációját. Szerencsére a leszármazottak az épület eladásakor szóltak a múzeumnak, így maradt meg a pótolhatatlan anyag. Érdekes az utóélete is, mert az internetre is feltett képek alapján jött rá Kása Károly szolnoki helytörténész és Bácsmegi Gábor békéscsabai régész a kettejük közötti rokonságra. Hasonlóan kerültek hozzájuk százéves tervrajzok, Tiszaföldvár építészettörténtének tanúi. Hasonló iratanyaggal egyébként a szolnoki levéltár is büszkélkedhet, amit még cifrább helyről, a Zagyva partjáról vittek be hozzájuk. A dr. Füstös Jenő általa a mezőtúri múzeumnak ajándékozott 1100 tételből álló kerámiagyűjtemény is harmada gyakorlatilag a szemétből került elő, volt, hogy gyűjtőjük buszkiránduláson az ablakból látott meg egy falu szélén kidobott „tótfazekakat”, amit elhozott Mezőtúrra. A város intézte az iskola felújítását Szolnok díszpolgára lett B. Nagy Pál kitüntetés A sportember az olimpiai bajnok párbajtőrcsapat tagja volt ISKOLA Felújították a Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium épületét. Az iskola 200 millió forintból szépült meg. Dr. Papp Antal polgármester elmondta, kicserélték az ajtókat-ablakokat és az egész fűtésrendszert, valamint hőszigetelték az ingatlant. A településvezető hangsúlyozta, bár ez a felújítás nem az önkormányzat kötelezettsége lett volna (hiszen a fenntartó a Klik), mégis úgy döntöttek, segítik a munkálatokat. A szükséges ösz- szeget pályázati pénzből teremtették elő, az önrészt a város fizette. Az intézményben ősztől kimagaslóan sok, hét első osztály indul. ■ J. ZS. A szolnoki Aba Novák Agóra Kulturális Központ színháztermében közel kétszázan gyűltek össze szombaton, hogy köszöntsék B. Nagy Pál ohmpiai bajnok párbajtőrvívót nyolcvanadik születésnapja alkalmából. Ráadásul B. Nagy Pál május másodikán, pont születése napján átvehette Szalay Ferenctől, Szolnok polgár- mesterétől a Szolnok Díszpolgára címet. Az eseményen részt vett Schmitt Pál és Fenyvesi Csaba ohmpiai bajnok is, akik szintén tagjai voltak az 1968-as Mexikóvárosi ohmpián győztes párbajtőrcsapatnak. Szalay Ferenc elmondta, azzal, hogy B. Nagy Pál Szolnokot választotta, üzent, hogy innen is lehet világraszóló B. Nagy Pál (balra) átveszi a kitüntető címet Szalay Ferenctől eredményeket elérni. A beszédet követően egy kisfilmet vetítettek le az egykori ohmpiai bajnok életéről, majd B. Nagy Pál beszéde következett: „Köszönöm, hogy Fenyvesi Csaba és Schmitt Pál barátaim eljöttek Budapestről a fővárosba, ugyanis nekem Szolnok a fővárosom” - ezzel a gondolattal méltatta születési helyét a szolnoki ikon. B. Nagy Pál a díszpolgári cím mellett ajándékba kapott többek között egy válogatott melegítőt, egy fair play díjat, valamint a megyei vívószövetségtől a megye vívó- és ohmpiai bajnokairól szóló könyvet. Az eseményt a Szigligeti Színház igazgatója, Balázs Péter és színészei zárták előadásukkal. ■ \