Új Néplap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-16 / 63. szám

2015. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ PANORÁMA - TV-MŰSOR Terry Pratchett vette a kalapját gyász Március 12-én elhunyt a Manák-trilógia és a Korongvilág-könyvek szerzője „S VÉGÜL, SIR TERRY, EGYÜTT KELL NEKIVÁGNUNK” - áll a „pratchettes" HÍRSÁV Titkolta Madonna, hogy megerőszakolták „nem jelentettem a rend­őrségen, mert túl sok meg­aláztatással járt volna” - magyarázta Madonna a na­pokban egy rádióműsorban, amelyben arról kérdezték, miért titkolta csaknem négy évtizeden át, hogy 19 eszten­dősen megerőszakolták. Egy férfi, akinek a lakásából egy telefonhívást akart elintézni, váratlanul bezárta az ajtót, és megerőszakolta. ■ Robbie Williams magyarul üzent a legjobban maga Robbie Williams van besózva az idei Sziget Fesztivál miatt. A mínusz egyedik nap sztárja üzenget a Facebook oldalán a nyári fellépése kapcsán, ráadásul mindezt magyarul is megtette: „Én ott leszek augusztus 10-én a Sziget Fesztiválon! Ki tart velem?- írta Williams, aki nyilván azt'is tudja már, hogy tavaly a Szigetet választották Euró­pa legjobb fesztiváljának, ш Williams és neje, Ayda Field „A halál olyan, mintha csak átmennél egy másik szobá­ba. Az a különbség, hogy amikor azt kiabálod: »Hol vannak a tiszta zoknik?«, senki sem válaszol.” Az idé­zet a óó évesen elhunyt Sir Terry Pratchett-től szárma­zik, aki világéletében „cim­boráit” a halállal. Számos könyvének volt szereplője a „HALÁL”, akivel kimondatta az emberekkel szembeni kri­tikáit, s görbe tükröt tartott az olvasók elé. Árvay Tivadar Élni szeretett volna, de egészsé­gesen. Terry Pratchett csupán 66 éves volt, és valószínűleg nem ilyen halált képzelt el ma­gának: az Alzheimer-kór egy különleges fajtáját diagnoszti­zálták nála 2007-ben, amely­nek következtében előbb az írást kellett abbahagynia, majd a szellemi és érzelmi leépülés, a demencia is elérte őt. Ennek ellenére az utolsó könyve még megjelenés előtt áll, azt - írás­képtelen lévén tavaly diktál­ta számítógépbe egy speciális szerkezet segítségével. Pratchett a magyar olvasók körében elsősorban a sci-fi és fantasy műfajba sorolható Ma­nák-trilógia, illetve a Korong­világ regények révén vált is­stílusú búcsú Pratchett Twitter-oldalán mértté. Azonban a pályafutása során megírt mintegy 70 köny­ve között fellelhetők mesék és tudományos munkák is. Köny­veit csaknem negyven nyelvre fordították le, s 85 milliónál több példányt adtak el belőlük világszerte. Népszerűségét ­szintén amolyan „pratchettes” módon - jól jelzi, hogy egy fel­mérés szerint az ő könyveit lo- vasítják meg a leggyakrabban a boltokból. A kilencvenes évekig Prat- chette volt a legolvasottabb író Angliában, csak a Harry Potter könyvek megjelenése után csú­szott le a dobogóról, s nem is rejtette véka alá véleményét J. K. Rowling munkáiról. „A fan­tasy nem csupán varázslókról meg a hülye varázspálcáikról szól, hanem arról, hogy más megvilágításban lássuk a vilá­got” 7 mondta egy alkalommal, bár sosem tagadta a Potter mű­vek jelentőségét. Halálhírét tízezrek kommen­tálták az interneten, mások mellett elbúcsúzott tőle a brit miniszterelnök, David Came­ron is, aki szerint „Sir Pratchett a könyveivel milliók fantáziáját mozgatta meg, miközben félel­mek nélkül harcolt a demencia megismertetéséért”. Pratchett valóban elhivatott harcot folytatott a menthetet­len betegekért, a kegyes halál legalizálásáért, azért, hogy az érintettek eldönthessék, hogy mikor és hogyan akarnak meg­halni. Saját betegségéről is tudta, hogy végzetes. „Semmi alapja annak, hogy higgyek a betegségem visszafordulásá­ban, nincs rá gyógymód” - nyi­latkozta egy alkalommal, majd hozzátette, ha tudná, hogy vé­Lovaggá ütötték irodalmi munkásságáért „arra szavazok, hogy ne az Alz­heimer gyűrjön le engem, hanem én azAlzheimert - nyilatkozta Тепу Pratchett néhány éve, s tö­retlen optimizmusa később sem hagyta el őt. - Teljességgel élném az életemet, mielőtt a kór elindí­taná az utolsó támadását, aztán meghalnék: a saját otthonom­ban, egy nyugágyban a kertben, brandyvel a kezemben, amivel leöblítem az úgymond javulást eredményező gyógyszerek ízét a számban. ” Kedvenc mondása volt az is, hogy „ itt az ideje, hogy megtudjuk, hogy a halálban is ugyanolyan jók vagyunk-e, mint az életben”. már beteg volt, amikor 2009- ben II. Erzsébet királynő lovag­gá ütötte, irodalmi munkássága elismeréseként. Az utóbbi évek­ben pedig 1 millió dollárt áldo­zott az Alzheimer-kutatásra, és sürgette a tudományos köröket, hogy vegyék komolyabban ezt a sokakat érintő betegséget. get vethet az életének, amikor a betegsége abban a szakaszában van, amikor még tud magáról, akkor az előtte lévő időben sok­kal teljesebb életet élhetne. A halál otthon, álmában érte, felesége, lánya és macskája vol­tak mellette. тттттмтжтттж ятяшшщряяяшяяшящшт тияшшшиишяшяшшшшш 2015. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ 4.00 Reflektor© 4.10 Barátok közt© 4.45 Dr. Tóth © 5.30 TopShop 6.00 Jó reggelt, skacok!© 7.35 RTL Klub Híradó 8.08 Minden reggel © 9.10 ízes élet 9.40 Reflektor© 10.05 TopShop 11.45 AsztroShow 12.45 Reflektor© 13.00 Fókusz© 13.35 Éjjel-nappal Budapest © 14.50 A vihar© 15.45 A szerelem foglyai © 16.45 Dr. Tóth © 18.00 RTL Klub Híradó 18.50 Fókusz® 19.20 Éjjel-nappal Budapest © 20.40 Barátok közt® 21.15 Dr.Csont© 22.20 RTL Klub Híradó 22.45 Döglött akták © 23.50 Magyarul Balóval 0.25 Chuck© 1.25 Reflektor© 1.35 Furcsa páros® 4.30 Stahl konyhája © 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Családi Titkok © 6.20 HUNGARIKUMOK 6.25 Tények Reggel 6.50 Mokka © 9.30 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.40 TeleShop 10.45 Astro-Világ 11.55 HUNGARIKUMOK 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.50 Családi Titkok © 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Valentina titka © 15.55 Emlékezz, Reina © 16.55 A Macska© 17.25 Fiorella © 18.00 Tények 19.35 Jóban Rosszban © 20.20 Éden Hotel © 21.35 Daylight- Alagút a halálba © 23.50 Az elnök árnyékában © 0.50 Tények Este 1.35 Sportos 1.50 EzoTV.hu 2.50 Aktív © 3.10 Elit egység© 3.55 Felejthetetlen© 16.15 17.00 17.10 17.12 17.15 18.00 18.24 18.26 18.28 18.30 18.33 18.45 19.00 19.10 19.12 19.16 19.30 20.25 20.30 20.35 21.00 21.20 21.35 22.00 22.01 22.20 22.30 22.33 22.50 23.00 23.10 23.45 Kék bolygó Híradó Időjárás-jelentés Közlekedési hírek Magyar gazda Híradó Sporthírek Időjárás-jelentés Közlekedési hírek Ma este Egy Perc Híradó Egy Perc Híradó Híradó Időjárás-jelentés Közlekedési hírek Agrárhíradó Híradó Sporthírek Időjárás-jelentés Ma este Híradó Időjárás-jelentés Egy Perc Híradó Ma éjjel Híradó Sporthírek Időjárás-jelentés Világhíradó Világmeteor Híradó Időjárás-jelentés Angol nyelvű hírek 15.20 Caillou 15.25 Manó Benő és Lili hercegnő 15.40 A kis Amadeus 16.05 LolkaésBolka 16.20 Tesz-vesz város 16.45 LótiésFuti 16.50 Lülü, ateknőc 17.05 A kis sárkány kalandjai 17.15 Báli 17.30 Mesék Mátyás királyról 17.40 Peppa malac 17.45 Mesélj nekem! 18.00 Mekk Elek 18.10 Magyar népmesék 18.20 KerekMese 18.30 Mélytengeri mentőcsapat 18.40 OzieBoo! 18.45 Irány Dínóföld! 19.05 Bogyó és Babóca 19.10 Napfény farm 19.20 BabarésBadou 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Petőfi TV 20.01 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Gyilkosság® 23.30 Életművész© 5.10 GSG9- Az elit kommandó © 6.00 TV-Shop 6.35 Harmadik műszak © 7.20 Monk- Flúgos nyomozó © 8.10 Monk- Flúgos nyomozó © 9.00 Csengetett, Mylord? © 10.05 Csengetett, Mylord? © 11.10 Acélszemély© 12.05 Esküdt ellenségek © 13.05 Gyilkos számok © 14.05 CSI: A helyszínelők © 15.05 CSI: A helyszínelők © 16.05 Feketelista© 17.05 Feketelista© 18.00 Csengetett, Mylord? © 19.05 Jim szerint a világ © 19.35 Jim szerint a világ ® 20.10 Két pasi- meg egy kicsi © 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Füstölgő Ászok © 23.20 Drágám, add az életed! © 4.00 Magyar klasszikusok új köntösben 4.30 Táncvarázs 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 Roma Magazin 6.25 Domovina 7.00 Híradó 7.10 Sporthírek 7.20 Charly© 8.10 ízőrzők: Tihany 8.40 DonMatteo© 9.35 A szenvedélyek lángjai © 10.30 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.45 Jamie 15 perces kajái 13.15 Kívánságkosár 15.20 Lola© 16.05 Charly © 17.00 Ridikül © 18.00 Híradó 18.20 Sporthírek 18.35 DonMatteo© 19.40 Hölgyek öröme © 20.40 Kékfény© 21.40 Az On The Spot bemutatja ® j 22.35 A 14-estábor© 23.35 Szívemmel mondom nektek 6.00 Kalapács alatt © 6.30 Behálózva® 7.00 SportVerda© 8.05 Nem séfnek való vidék © 9.00 Billy, a profi IV. © 9.25 Zűrös kölykök tábora - Amerika © 10.20 Amerika legkeményebb melói © 11.15 Beépített főnök © 12.10 Fényűzés felsőfokon © 13.05 River Cottage © 13.55 Villanások 14.25 Variációkegy világvégére © 14.50 A kód© 15.55 AForma-1 aranykora © 17.45 Fald fel Amerikát! © 18.10 Beépített főnök © 19.05 Villanások 19.35 Variációk egy világvégére © 20.00 A fekete lyukak titkai © 21.00 A kód © 22.00 Korszakalkotó felfedezések © 22.55 Nácik a célkeresztben © 6.00 Televíziós vásárlás 9.10 Atomcsapda© angol-német-amerikai- kanadai akcióthriller, 2002 11.45 Columbo: Szemfényvesztő © amerikai krimi, 1976 13.30 Csak semmi pánik © magyar akcióvígjáték, 1982 15.15 Tango és Cash© amerikai akcióvígjáték, 1989 17.15 Dredd© amerikai-angol-indiai akciófilm, 2012 19.00 Nincs kettő négy nélkül © olasz akcióvígjáték, 1984 21.05 A szökevény 2.- Életre-halálra © amerikai akciófilm, 1998 R.: Stuart Baird 23.30 Rém sötét vidék © amerikai thriller, 2009 R.: Thomas Jane 1.10 Bérgyilkos a világ ellen © ausztrál akcióthriller, 2012 R.: Gregory McQualter 3.10 Buli suli© amerikai vígjáték, 2009 R.: Sean Patrick Cannon 19.20 Éjjel-nappal Budapest 3.10 Elit egység 19.30 Híradó 22.40 Gyilkosság 23.20 Drágám, add az életed! 22.35 A 14-es tábor ■x>k • к • 6.00 Kalapács alatt 15.15 Tango és Cash Süf: 13.45 Lucia - A sors üldözöttje ® 14.40 Rosario © 15.35 Barátok közt © 16.05 A nagy ízválasztó © 17.05 Agymenők © 17.35 Agy- menők © 18.05 Hupikék törpikék 18.30 Hupikék törpikék 19.00 Dallas © 20.00 Glades - Tenger­parti gyilkosságok © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Magyarul Balóval 22.001 perc és nyersz! 23.00 Ba­rátok közt © 23.30 Gossip Girl - A pletykafészek © 13.10 HUNGARIKUMOK - made in Hungary 13.15 Jóban Rossz­ban © 13.55 A gonosz álarca © 14.55 Hal a tortán © 16.00 Ak­tív © 16.25 HUNGARIKUMOK - made in Hungary 16.30 Tények 17.00Éden Hotel® 18.10Külön­leges ügyosztály - Marseille © 19.20 Doktor House © 20.20 Hal a tortán © 21.25 Éden Éjjel - Ta­buk nélkül 22.25 Éden Hotel 18+ © 23.35 Jóban Rosszban © 11.05 BBC Reporters 11.30 Eu­rópai-híradó 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 Civi­lizáció 15.00 Híradó 15.30 BBC Our World 16.05 Célpont 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Eu­rópai híradó 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élő­ben 21.00 Híradó 21 21.35 Galé­| ria 22,00 Híradó 22.30 Hírvilág 23.05 Magyarország élőben 8.00 Privátfilmek újratöltve © 8.20 Privátfilmek újratöltve ® 8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 Privát rock- történet ® 12.10 Film Mánia Stars © 12.20 Aranykor © 12.50 Extralarge: A nindzsa árnyéka © 14.30 Azok a csodálatos férfiak © 16.55 És Isten megteremté a nőt © 18.40 Bosszú El Pasóban © 21.00 Damaszkusz kincse © 22.55 Damaszkusz kincse © 4.00 Labdarúgás 6.00 Labda­rúgás 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Labdarúgás 11.00 Televízi­ós vásárlás 12.00 Labdarúgás, Nyíregyháza-Ferencváros, OTP Bank Liga, 20. forduló, ism., HD 14.00 Labdarúgás 16.00 Lab­darúgás 18.00 Harmadik félidő 20.15 Mai helyzet 20.30 Labda­rúgás 21.30 Labdarúgás 22.30 SportVerda 23.30 Ökölvívás 0.30 Jégkorong 3.30 Lóverseny 13.40 ATV Híradó 13.50 Sza­bad szemmel 14.55 ATV START 15.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub ® 16.25 Kőbánya Híradó 16.55 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjá­rás-jelentés 19.25 Egyenes be­széd 20.35 Esti kommentár - a vélemény szabad 21.30 Csatt 22.25 ATV Híradó 22.50 Világ­híradó 23.00 Egyenes beszéd 12.30 Licitvadászok 13.00 Csu­pasz túlélők 14.00 Amcsi ben­zinfalók 15.00 Amcsi benzinfaiók 16.00 Autókereskedők - csere­bere a világ körül 17.00 Kanadai raktárárverések 17.30 Csomag­csaták 18.00 Raktárvadászok 18.30 Konténervadászok 19.00 Amcsi benzinfalók 20.00 Csu­pasz túlélők 21.00 Ezt éld túl, ha­ver! 22.00 Bear Grylls: Töréspont 23.00 Aranyláz Alaszkában 15.30 Jamle 15 perces kajái © 16.00 Otthon a konyhában © 17.00 Két éhes tengerész © 18.00 Jót, de gyorsan! © 18.30 Hugh mesterhármasa © 19.00 A szakács, ha szabadnapos © 19.30 Húsimádók klubja © 20.00 Mindörökké Gordon © 21.00 Ott­hon a konyhában © 22.00 Jót, de gyorsan! © 22.30 Receptdaráló Extra © 23.00, Jamie 15 perces kajái ® 23.30 Édes élet © A műsor és a kezdés! időpont megváltoztatásának jogit minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents