Új Néplap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-22 / 18. szám

2015. JANUÁR 22., CSÜTÖRTÖK 3 MEGYEI TÜKÖR Nemzeti első lett a galambja érdekes A szolnoki állat igazi navigációs művész, hatszáz kilométert is repül Haraszti Károly szerint minden galamb igazi egyéniség, akikkel jó versenyezni. A környéken a rákóczifalvi férfi az egyik legeredményesebb versenyző. Az út mellől vitték be a két nőt tiltott prostitúció szabály- sértés elkövetése miatt indí­tottak eljárást két szolnoki lakos ellen. A rendőrök ked­den Szolnok külterületén, a 4-es számú főút mellett érték tetten a 41 és a 21 éves nőket, akik anyagi ellenszolgáltatá­sért szexuális szolgáltatást kínáltak az arra közlekedők­nek. A rendőrök a szolnoki nőket szabálysértés elkö­vetése miatt előállították a szolnoki kapitányságra, ahol őrizetbe vették őket. ■ Hamarosan megnyitja kapuit a konditerem nemsokára megkezdi működését a konditerem Nagykörűben, a sportpá­lyán található öltözőterem tetőterében - tudtuk meg Mészáros Ildikótól, a telepü­lés pályázati irodavezetőjétől. A településen ez lesz az első konditerem, amely ráadásul koedukált lesz, tehát a férfiak és nők is kedvükre edzhet- nek. A terem jól felszerelt lesz, ahol fitten tarthatják magukat a lakosok, nem utol­sósorban pedig egészségüket is megóvhatják - nyilatkozta Mészáros Ildikó. ■ M. K. Felborult egy autó Szandaszőlősön felborult egy személyautó a 442-es úton Szolnokon, Szandaszőlős városrészen - tájékoztatott a megyei ka­tasztrófavédelem ügyelete. A balesetben a hatósági visz- szajelzések alapján nem sé­rült meg senki. A balesethez a szolnoki hivatásos tűzoltó­kat riasztották, a lánglovagok áramtalanították a járművet. A rendőrségi helyszínelés és a műszaki mentés idején kisebb torlódás alakult ki a szóban forgó útszakaszon. ■ Nyílt napot tartottak a Szolnoki Főiskolán nagy érdeklődés követte a Szolnoki Főiskola tegnapi nyílt napját is, ahol dr. Túró- czi Imre rektor köszöntötte a megjelenteket. Az érdeklő­dők teljes körű tájékoztatást kaphattak a felsőoktatási képzésekről, illetve a főisko­la által indított szakokkal is megismerkedhettek. ■ Nemzeti első lett egy szol­noki galamb a hétvégi 34. Postagalamb-olimpia közép­táv kategóriájában. Gazdája, Tóth Pál már nevet is keres kedvencének. loó Zsuzsa A csinos kis kék hím boldogan turbékol a szandaszőlősi csinos kis galambdúcában. Ő a 2012- 19-30111 számú postagalamb, miatta látogattunk el a szolno­ki Tóth Pál otthonába.- Nemsokára már neve is lesz a nagyfiúnak! Ha tudom, hogy még az újságban is szere­pelni fog, biztosan elneveztem volna már, akárcsak a tavaly előtti ugyancsak nemzeti első Szendyt! - mondja a galamb gazdája. Tóth Palit, mint él- galambászt ország-, sőt Euró- pa-szerte ismerik. 1980 óta re­mek eredményekkel szerepel postagalambjaival, a mostani, hétvégi olimpián is ő hozhatta el a Legeredményesebb Magyar Galamb Tulajdonosa címet.- Ez a madár kétéves, tavaly hat középtávú versenyen in­dult, mind a hatnál az élboly­ban végzett - büszkélkedik a férfi. Elmagyarázza, verseny­zője általában 300-600 kilomé­tert repül, gyorsan és pontosan, ő egy igazi navigációs művész. Nyáron például egy cseh város­ból, Jihlavából indult galambja, ami éppen 427 kilométerre van szandaszőllősi otthonától.- A madarakat egy konté­nerben szállítják a helyszínre, onnan engedik ki egyszerre. Egy speciális óra segítségével mérik repülési sebességüket és idejüket, átlagosan 1100-1200 métert tesznek meg egy perc alatt. Bárhonnan is engedik el őket, mindig hazatalálnak, sok­szor megállás, pihenés nélkül. Az én galambom kicsivel több szinte hihetetlen, de a posta­galambokat mostanság már doppingolni is szokták, hogy minél gyorsabban repüljenek.- már Magyarországon is meg tudják vizsgálni, hogy egy ga­lamb vére tartalmaz e tiltott szert, sokáig csak Hollandiá­ban, Belgiumban végezték el ezeket a vizsgálatokat - mond­mint hat óra alatt ért haza. Állí­tólag a galambok a Nap állásá­ból tájékozódnak, ezért nem is tudnak repülni borult időben. Pali hozzáteszi, madarai pe­digrések, a törzs még a harmin­cas években jött létre.- Győzni vagy meghalni! Ez jellemzi postagalambjaimat! - állítja a tenyésztő.- Minden gazda sejti, mikor­ra várható madara érkezése - fűzi hozzá egy másik postaga- lamb-tulajdonos, a rákóczifalvi Haraszti Károly. - Ilyenkor tű­kön állva, távcsővel a kezében várja a galambdúc előtt kedven­cét! De nemcsak ő, hanem a ga­lambász társak is. Mobiltelefon­nal a kézben tartjuk egymással ja el Tóth Pál, aki elárulja, ezek a madarak rendkívül ér­tékesek is, ő például anno 5 ezer márkáért vett egy galam­bot, de az olimpián állítólag 23 ezer euróért kelt el egy ver­senyző. Városi legenda szerint pedig már félmillió euróért is cserélt már gazdát postaga­lamb. a kapcsolatot, azonnal szólunk a gazdának, ha megpillantjuk versenyzőjét - bólogat Karcsi, elmesélve azt is, a madarak kis hányada azonban soha nem ér haza. Mert útközben találkoz­hat ragadozó madárral, vadász- szal, rossz idővel. Főleg, amikor hosszú versenytávon indul, az­az 700-800 kilométert is repül­nie kell. Mint például az ő egyik madarának, aki Magdeburgból kelt szárnyra egyszer, hogy 850 kilométert tegyen meg Falváig. Pali arról mesél, egyszer öt évig volt úton egy galambja.- Már szinte el is feledkeztem róla, amikor egyik nap megpil­lantottam a dúcban. Mivel jelölt galamb volt, csodálkozva lát­tam, hogy ő az öt évvel ezelőtt eltűnt madaram! Igen, vannak furcsaságok...- Kincseink ők, vigyázunk is rájuk! Külön felkészítési prog­rammal hozzuk formába a ma­darakat, verseny után pedig finom takarmánnyal, mézes víz­zel kedveskedünk nekik - árul­ják el a galambászok, akik néha­napján azért egy kis galamble­ves is főznek maguknak, persze, csak a fiatal tojókból, nem pedig a versenyző hímekből. JEGYZET Dühroham helyett... családi perpatvarok, fe­nyegetőzések, letiltások, nagy megkönnyebbülé­sek - megint eljött a félévi bizonyítványosztás ideje! Sok-sok diák és szülő egy­aránt izgatottan várja az értesítőt, ki ezért, ki azért... Néhány gyerek már azt vizs­latja a térképen, merre van a világ vége, anya-apa pedig az idegeit edzi, hogy higgad­tan nézze végig a jegyek sokszor színes kavalkádját. A FÉLÉVI bizonyítvány egy értesítő, egy jelzés arról, hol tart a gyerek, mire kell ráerősíteni, odafigyelni - és nem csak a tanulónak! Ez­zel nincs is semmi gond, a féléves bizi pont erre való. Nagy meglepetés tehát (el­vileg) egy szülőt sem érhet. Ha azonban komoly eltéré­sek vannak a várt és a ka­pott érdemjegyek között, az már probléma. Nem is kicsi. Ha például csak utólag ke­rülnek be az „elfelejtett” rossz jegyek az ellenőrzőbe, az jelzés lehet, hogy cse­meténk nem volt őszinte velünk. De miért? Vajon miért nem sikerült olyan kapcsolatot kialakítani szü­lő és gyermek között, ahol nem a félelem a kudarctól (és a szülőtől) a motiváló tényező, ahol a hibákról őszintén, büntetés nélkül is lehet beszélni? Ha pedig ott voltak azok a csapnivaló je­gyek az osztályzatok között, anya-apa miért nem vett róla tudomást, miért nem próbált utódjának segíteni? Dühroham helyett érdemes hát kicsinek és nagynak egyaránt elgondolkodni a most kézhez kapott értesí­tőn és az odavezető úton. Nemcsak évente kétszer kell osztogatni gyerekünk­nek a bölcsek kövét, hanem bizony minden héten, min­dennap. mert a diák teljesítménye sokszor bizony a felnőttek gyermeknevelésének sike- rességét/sikertelenségét is tükrözi. Már a galambokat is doppingolják Elkészült a kastély, megtörtént a műszaki átadás FELÚJÍTÁSA terveknek meg­felelően január 20-áig meg­történtek a renoválás alá vont újszászi szociális otthon kastélyépületében a műszaki átadások, hétvégétől elindul­hat a használatbavételi enge­délyezés - tájékoztatott Molnár Péter polgármester. Az épület nagyszabású felújítása, aka­dálymentesítése során viszont előre nem tervezett, szükséges tennivalókra is fény derült, és úgy döntöttek, a munkálatok mellett ezeket a javításokat és fejlesztéseket is elvégzik, ezek­ből apróbb tennivalók még hát­ra vannak. Az épület hivatalos átadójára várhatóan március elején kerülhet sor. ■ К. B. Milliárdos állami támogatást kaptak a polgárőrök költségvetés 1,46 milliárd fo­rintos állami támogatást kapott az Országos Polgárőr Szövetség. Ebből 700 milliót kapnak a me­gyék a működésükre, melyből Jász-Nagykun-Szolnok 35 milli­óhoz jut majd. Ebből számos fej­lesztést kívánnak végrehajtani a megyei egyesületeknél, töb­bek között kommunikációs esz­közöket is kapnak a polgárőrök. A polgárőrség hatékony mun­kájához az is hozzájárul, hogy a rendőrség újabb gépkocsikat adományozott a szövetségnek, melyből a megyénkbe három jutott. A gépkocsik üzemelteté­sét sújtó cégautóadó egyébként 160 millió forinttal terheli meg az OPSZ költségvetését. ■ Velencei hatások.Schéner Mihály Kossuth- és Munkácsy-díjas, érdemes és kiváló művész festőművész Farsangi álmok című kiállításának megnyitó­jára várták az érdeklődőket tegnap délután a szolnoki Szoboszlai Galériába. A jő hangulatú esten ezúttal is szép számban voltak jelen a kultúra rajongói. Gerendákat akartak magukkal vinni, de lebuktak rendőrség Lopás vétség el­követésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást egy férfi és fiatalko­rú társa ellen. A húszéves jászsági férfi és tizenöt éves társa kedd délelőtt mentek be egy jászkiséri lakatlan in­gatlan udvarára, ahol a ház tetőszerkezetéről gerendákat bontottak ki és tulajdonítot­tak el. Az egyenruhások a helyszínen tetten érték, és elfogták a két helyi férfit, természetesen lefoglalták tő­lük a kibontott gerendákat. A rendőrök a „duót” előállí­tották a jászapáti őrsre, ahol gyanúsítottként ki is hallgat­ták őket. ■ Gáz helyett a jövőben is fával fűtenek váltás Egyre több önkormány­zati épületben váltanák ki a gázfűtést Szelevényen. Tavaly több hónapon keresztül a köz­munkások fákat termeltek ki az önkormányzati területekről, az összegyűjtött tüzelőt most a helyi óvoda fűtésére hasz­nálják. Pánczél Ferenc polgár- mester elmondta, a jövőben is szívesebben fűtenének fával mint gázzal, ezért a haleszi ön- kormányzati területekre egye­bek között energiaakácot és energianyárfát is ültetnének, legkésőbb ez év ősszel. Az ott termelt fákat pellettáló üzem­ben alakítanák fűtőanyaggá, az üzemre már pályázati tervet is adtak be. ■ J. ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents